Még a sorozat megnézése előtt - Bridgerton könyvértékelés

Kellett egy kis kikapcsolódás a sok fantasy között, ilyenkor kicsapongok olyan zsánerek felé, amik inkább kevésbé jellemzőek rám. Idén pedig akartam kicsit bővíteni a repertoárom a történelmi romantikus regények tekintetében, és bár ez eddig a Büszkeség és balítéletben ki is fulladt, most kedvem támadt egy újabb indulóhoz.

Tudom, a Bridgerton egy modern tollból származó történet, látszik a több explicít szexuális jelenetből (meg főleg a használt nyelvezetből), mégis megjött hozzá a kedvem. A Netflixes sorozat úgyis rajta van a várólistámon megtekintés tekintetében (egyszer valaha el is jutok odáig, olyan sok néznivaló van), így mielőtt leülnék a képernyő elé, kinyitottam az eredeti, könyves verziót is, hogy megnézzem magamnak, mire ez a nagy felhajtás körülötte.

A hájp ára - From Blood And Ash értékelés

Gyerekek, és nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, tényleg, de sajnos mégsem tudtam. Ez sajnos a nagy nemzetközi hájp ára: néha túl sokat várunk egy könyvtől, amihez végül nem fog tudni felérni.

A From Blood And Ash (röviden FBAA) már ezer éve díszíti a könyves Insta oldalakat, jobbról-balra hallom róla a jobbnál jobb értékeléseket, rádaásul mostanság jelenik meg belőle több különleges kiadás is. Úgy voltam vele, hogy most már muszáj lesz megnéznem, mi ez a nagy felhajtás ekörül a könyv körül.

Alapjáraton eléggé tartani szoktam az agyonhájpolt könyvektől, mióta a Cruel Prince-szel eléggé megégettem magam. Viszont J. L. Armentrout Luxen-sorozata az egyik klasszikus kedvencem, és az utolsó két hájpolt könyv nagyon betalált nálam (a Csillagtalan tenger és az Addie LaRue, az utóbbi értékelése itt olvasható), így nagy reményekkel mentem neki ennek a sorozatnak.

Hát, a második kötet után nem fogok rohanni.

Varázslat a szavakban - Addie LaRue titkos élete értékelés

Nem tudom, ki hogy van vele, de én általában tartok a nagyon hájpolt könyvektől, amik az összes platformon IS ezerrel vannak nyomatva. Megvan bennem a félsz, hogy túl sokat várok el tőlük a hírnevük miatt, de mikor kézbe veszem őket, nem fognak felérni az elvárásaimhoz. Még ha magukban okés könyvek is lennének, emiatt sokkal kevésbé fognak tetszeni, mintha bármilyen előismeret nélkül vágtam volna bele az olvasásukba. (Sajnos párszor elő is fordult hasonló velem, a legmeghatározóbb ezek közül számomra a Kegyetlen herceg volt, egyszerűen többet vártam tőle.)

Viszont párszor megtörtént már, hogy a behájpolt könyv igenis megérdemelte azt a hírnevet, amit kapott, és utólag csak fogtam a fejem, hogy miért is vártam velük ennyit. A tavalyi év kedvenc olvasmánya, a Csillagtalan tenger is közéjük tartozik, az annyira elvarázsolt, hogy a mai napig nem voltam képes egy értelemes értékelést kipréselni magamból róla.

Most pedig megtaláltam a testvérét, egy újabb könyvet, ami hasonló érzéseket váltott ki belőlem. A The Invisible Life of Addie LaRue (magyarul talán Addie LaRue láthatatlan élete, már még nem jelent meg, szóval sufnifordítottam a címet) egy ideje telerajzolta a könyves csoportok falát, amiket követek, így szemeztem vele egy ideje, bár bevallom, a fülszövege nem ragadott el annyira, hogy azonnal kézbe is vegyem. Valahogy mégis bekerült múlt héten a kosaramba és hazajött velem, miután pedig belekezdtem, le sem bírtam tenni.

Grishaverzum finálé - King of Scars és Rule of Wolves duplaértékelés

Neeeeem, nem lovagolom még mindig a Shadow and Bone friss tévésorozatból hátramaradt grisha-rajongásom... (az értékelésem róla itt), és nem volt szükségem még több grisha történetre. Remélem átérzitek az öniróniámat, imádom a sorozatot, és igen, már újranéztem azóta, és csak arra várok, hogy Réka a Könyvfikuszról átessen a beadandós időszakán és együtt tudjunk róla áradozni.

Nem csak olvasni élmény mindkét kötetet, csodaszépek is lettek a borítóik.

A King of Scars duológia a világ jelenlegi utolsó két része (de nem ellenkeznék, ha Bardugo úgy döntene, hogy ír még hozzá folytatást). Itt főszerepben Nikolai, Zoya és Nina áll, és a Crooked Kingdom eseményeire fűzi rá magát, de saját történetet is kreál. Egy ideje már állt a polcomon, de eddig nem akartam nekiállni, mert hallottam olyan rémhíreket, hogy elég durva a függővége, és inkább megvártam a folytatást. A Rule of Wolves március végén jelent meg, és alig fél órája sikerült befejeznem.

Blood Heir értékelés - 12 hónap 12 könyv 2021 kihívás, első felvonás

Idén is megismétlem a tavaly indított ön-kihívásom, ahol év elején kinevezek minden hónapra egy-egy tematikában passzoló könyvet. Aztán végül tök más sorrendben olvasom ki őket, mert nagyon nehezen tudom tartani magam az előre meghatározott keretekhez.

Magamhoz hűen januárban rögtön nem is a januári könyvvel kezdtem, hanem a novemberivel, mivel sikerült rátennem a mancsom egy leárazott kötetre, és ennek annyira megörültem, hogy azonnal bele is kellett vágnom.

A következő bejegyzésben a blogon már bejáratott kritériumok alapján fogom értékelni Amélie Wen Zhao könyvét. Igyekszem magam a spoilerektől visszatartani, viszont mindenki csak a saját felelősségére olvasson tovább.

Melyik Maggie Stiefvater könyvvel kezdjek? - segítek eldönteni

Sajnos Maggie Stiefvater nem tartozik a legtöbbet emlegetett írók közé, pedig megérdemelne sokkal nagyobb rajongást. A könyvei elképesztően egyediek, a maguk módján varázsolnak el a világukba, és a végén egy új emberként lépsz ki belőlük. Emellett pedig maga az írónő is felettébb szimpatikus, instán követem már jó ideje, és mindig öröm látni a posztjait.

Ebben a bejegyzésben az írónő három nagy történetét vetem össze, hogy mindenki el tudja dönteni, melyik a leginkább neki való. Mert mindenképpen ajánlom, hogy olvassátok a műveit. (A Scorpio Races-t és a Lament-et egyenlőre kihagytam, mert azokat magam még nem olvastam.)

Az új kedvenc potenciál - Serpent & Dove értékelés

Nem hittem volna, hogy valaha is közel kerül egy könyv ahhoz a rajongási szinthez nálam, mint az Üvegtrón (vagy bármelyik másik Maas-könyv, de főleg az Üvegtrón). Viszont úgy néz ki, most sikerült találnom még egy könyvet, ami egyszerűen berántott a lapjai közé.

A Serpent & Dove tavaly jelent meg angolul, a folytatása pedig idén nyáron követte. Jó ideig halogattam az olvasását, mert az általam követett könyves insta-oldalakon elég nagy volt a felhajtás körülötte, és tartottam tőle, hogy pont úgy csalódni fogok benne, mint a Cruel Prince-ben. Viszont most mégis megjött a kedvem hozzá, kellett a lelkemnek egy kis boszis fantasy novemberre. És ez a könyv levett a lábamról.

A következő értékelést a szokásos kategóriáim szerint fogom lefolytatni. A bejegyzés spoilereket is tartalmazhat, csak saját felelősségre olvass tovább!

Ki ne szeretné Magnus Bane-t? - The Red Scrolls of Magic értékelés

Áprilisban a nagy otthonülés közepette úgy döntöttem, hogy bepótolom az Árnyvadász világ könyveit, amit ugyan régebben már többször is elkezdtem, de valahogy mindig félbemaradt az Üvegváros után. Viszont a Chain of Gold-ot nagyon akartam olvasni, ahhoz meg kellett az előzmények ismerete.

Pár hónap szünet után megint visszatértem ehhez a világhoz, mert végre meghozta a postás a The Red Scrolls of Magic-emet és a folytatását. (Eltartott idáig, mert egy különleges angol kiadást rendeltem, ami csak a második résszel együtt jelent meg, de szerettem volna, hogy passzoljanak egymáshoz.)

Végig is olvastam, élveztem, most pedig leírom róla a véleményem. Tudom, hogy magyarul még csak most van éppen megjelenés alatt, szóval a bejegyzésem spoilermentesen fogom tartani, nehogy valakinek elrontsam az olvasási élményét. (Ha érdekelnek az áprilisi bejegyzések is, ezen a linken elérhető az összes Árnyvadász-témájú posztom.)

Sajnos a borítóról ítéltem meg a könyvet - Bone Crier's Moon értékelés

Párszor áradoztam már arról, mennyire imádom Charlie Bowater könyvborítóit (köztük ebben a csak nekik dedikált bejegyzésben is). Egy Charlie által rajzolt borító biztosítékot is jelentett arra, hogy a könyv tartalma maga is tetszésemre fog találni.

Egészen mostanáig. Sajnos sikerült belefutnom az első olyan könyvbe, amitől nem dobtam hátast magam. Hiába a csodás csomagolás, mégsem tudott kellőképp magával ragadni. Attól viszont még megírom a kritikáját, ami ezen esetben inkább lesz kritika, mint a szokásos örömóda.

Nincs gyász. Nincs temetés - Six of Crows duológia duplaértékelés

Azért ismerjük el, legtöbbünket igencsak le lehet kötni egy alaposan kidolgozott és megtervezett betörésről szóló könyvvel (vagy épp filmmel). Az intelligens tolvaj, mint főszereplő, aki leleményes átveréseivel trükközi ki a gazdag, gőgös és gonosz ellenfeleit, kinek ne mozgatná meg a fantáziáját.

A mostanság talán egyik legismertebb ilyen témájú ifjúsági könyv-duológiája pedig a Six of Crows (magyarul Hat varjú), aminek Magyarországon ugyan még csak az első része jelent meg, de már készülőben a második is.

Az elmúlt hónapom igencsak Grisha-centrikus lett, ennek köszönhetően végre befejeztem a Six of Crows-t, és rögtön bele is kellett kezdenem a folytatásába is, a Crooked Kingdom-ba. Megérdemli ez a két könyv az összes hájpot, amit kapott, mindekettő igazán tűkönülősre sikeredett.

A minden szentjét neki! - Leigh Bardugo: The Lives of Saints értékelés

Az októberem nagy részét a Grisha-könyvek (újra-)olvasása töltötte ki, köszönhetően annak, hogy a hónap elején az Árnyék és csont csudiszép gyűjtői kiadása meglátta a napvilágot. De nem csak az, hanem egy teljesen új kötet, a The Lives of Saints is jött vele. És mivel magyarra fordítva a címe kb. A szentek élete lenne, úgy gondoltam, pont illeni fog a Mindenszentekhez. (Aki inkább Halloween-párti, annak ajánlom a tegnapi bejegyzésem, a Halloween book tag-et, itt.)

Maga a könyv nem egy regény, de a Grisha világban játszódik. Az alapja az eredeti trilógiában, ugyanezen a címen futó tankönyv, ami a világuk fontosabb szentjeit sorolja fel, és ír röviden az életükről. A világon belül Alina kezei közt is megfordul, és addig nem hagyta az írónőt nyugodni, míg meg nem írta a valóságban is. Szóval olyasmi az egész, mint a Legendás állatok és megfigyelésük. (Mármint az eredeti tankönyvecske, nem az ezen a néven futó filmek.)

Újraolvastam az Obszidiánt - a véleményem majdnem egy évtized után

Mindenkinek megvannak azok a könyvek, amik ráterelték a könyvmolyság útjára. A könyvek, amikre ha hosszabb idő után visszatekint, is még mindig kedves helyet foglalnak el a szívében, még ha azóta teljesen meg is változott a véleménye. A könyvek, amiket jó időről-időre újra elővenni és kicsit nosztalgiázni velük.

Nekem az egyik legmeghatározóbb ilyen könyvem a Luxen-sorozat első kötete, az Obszidián volt. Épp akkortájt kezdtem a gimit (ami mához már szinte egy teljes évtized, jesszus, hogy öregszik az ember). Eredetileg Böszörményi varázsolt be engem a könyvek világába, de őt mégis egy hosszabb kihagyás követte, amikor inkább mással foglalkoztam, és az olvasási listámat szinte teljesen csak a kötelezők tették ki. (Amiket akkoriban még lelkiismeretesen végigharcoltam.)

Aztán a nagy váltást az okozta, mikor nagyjából egyszerre robbant be Magyarországon az első Luxen-rész, az Üvegtrón első kötetei és a Szent Johanna Gimi is. Ez a szuperkombó pedig újra begyújtotta a lángot a kis lelkemben a könyvek iránt. Bár manapság már teljesen más zsánert olvasok (legfőképp fantasy-t, hála az Üvegtrónnak akkoriból), nem tagadhatom le a gyökereim. Még a blog legelső értékelése is a Luxen-ről született meg, és bár ma már csak grimaszolva tudom végigolvasni, azért mégis az adott egy löketet a továbbcsináláshoz. (A 2017-es újradizájnolás során rengeteg régi bejegyzést töröltem, de ezt mégis meghagytam, elérhető itt.)

Múlt héten rám jött a nosztalgiázás, így megint előkotortam az Obszidiánt, hogy meglessem, egy évtized távlatából hogyan állja meg a helyét a könyv. Legutoljára már jó öt éve volt a kezemben, kíváncsi voltam, mégis mennyit változott a véleményem, mióta egyetemista lettem.

Belekóstolás az indiai mitológiába - Star Daughter értékelés

Miután végeztem a Tüskék és rózsák udvara és az Ambrózy báró esetei (újra)olvasásával, úgy éreztem, egy kicsit el kell lépnem a hosszú és vaskos sorozatoktól, hogy kicsit megpihentessem az agyam.

Elsőnek Jillian Blake debütáló rövid kis könyvét, az Antisocial-t pergettem végig, amit egy leértékelt könyves dobozban találtam 2 euróért (sérült volt szegény borítója kicsit), és ugyan hosszú nem volt, mégis jó kis olvasmány volt.

A fő atrakció viszont a pár hete megjelent Star Daughter volt Shveta Thakrar-tól, amire a borítója miatt figyeltem fel. Nem is csoda, hiszen ezt is nagy kedvenc grafikusom, Charlie Bowater rajzolta, és szinte hobbim gyűjteni az általa rajzolt borítójú regényeket.

Maga az írónő is indiai leszármazottságú, így nem is csoda, milyen mélységben szerepel az indiai kultúra és mondavilág a történetében. Azt már most leszögezem, hogy ugyan egy keveset már hallottam erről a témáról, de szakértőnek semmiképp nem nevezném magam. (Egyébként vicces egybeesés, az Antisocial-ban és ebben is van egy szereplő, akinek Radhika a neve, és ez lett a kedvenc Indiai eredetű nevem.)

A Court of Frost and Starlight újraolvasás - 12 hónapos kihívás negyedik felvonás

Idén is sikerült megejtenem az éves Maas-maratonom, és utolsó etapjaként a Tüskék és rózsák udvarával is végeztem. Jót tesz a kis lelkemnek évente legalább egyszer előszedni a nagy kedvenceket, köztük pedig legfőképp Maas könyveit.

Az A Court of Frost and Starlight pedig idén még egy szempontból is a várólistám elején volt. A még januárban magamnak kitűzött 12 hónap - 12 könyv olvasólistám utolsó, decemberi darabja lett volna, de kicsit átrendeződött az a lista is, és mostanra került át.

Az összes kiadás, amiben megvan nekem a könyv. (Plusz a magyar,
de az a szüleimnél van.) Már csak az új borítós angol hiányzik.

Erről a könyvről röviddel a megjelenése után már írtam egy értékelést (együtt az akkor szintén friss Macskanővel, elérhető itt), de kíváncsi voltam, mennyit változott a véleményem a szinte pontosan két évvel ezelőtti bejegyzéshez képest.

Ebben a posztban a szokásos kategóriák szerint értékelem a könyvet, de szót ejtek a sorozat további részeiről és a véleménybeli változásokról is.

Szépség és a Szörnyeteg újragondolások - összehasonlítás

Úgy érzem, soha nem fog kifogyni az ember a Szépség és Szörnyeteg újragondolásokból. Évente legalább egy megjelenik, és valahogy mind fogy. Ugyan nem épp a kedvenc alaptörénetem (Stockholm szindróma és hasonló finomságok), de valahogy mindig belekóstolok egy-egybe, talán puszta kíváncsiságból, hogy mit sikerül az írónak kihoznia belőle.

Talán a leghíresebb ezek közül a Tüskék és rózsák udvara (még ha a vége felé alaposan el is kanyarodott a sztoritól), de az A Curse So Dark And Lonely is elég nagy hangot kapott a nemzetközi olvasók között, talán éppen az elkééépesztően csodaszép borítója miatt.

A legfrissebb olvasmányom a témában pedig Meagan Spooner indulója, a Hunted, amit múlt héten, a kertben feküdve élveztem ki.

The Illuminae Files 3. Obsidio értékelés - 12 hónapos kihívás harmadik felvonás

Még múlt héten sikerült befejeznem naaaagy kihagyás után a The Illuminae Files trilógia zárókötetét.  Az első két részt még 2018 elején olvastam, és nem sokkal később a harmadikba is belekezdtem, de úgy 100 oldallal később elterelődött a figyelmem, és azóta félbehagyottan csücsült a polcomon. Az első két kötetről készült értékelésem itt olvasható.

Az Obsidio befejezésére azzal "kényszerítettem" magam, hogy a májusi feladnak tettem meg a 12 hónap 12 könyv éves kihívásomnak. Május témája a tiszta, csillagos ég volt, és ezzel egy űrhajós sci-fi-t céloztam meg. Ugyan egy kicsit el vagyok csúszva a kihívással (márciusban és áprilisban kimaradtak a könyvek az éppen tartó újraolvasás-maratonjaim miatt), de májusban sikerült bepréselnem az Árnyvadászok közé az Obsidio-t is.

A spin-off spin-offja - Chain of Gold értékelés - 12 hónapos kihívás második felvonás

Hú, nagyon belelendültem ebbe az Árnyvadász-maratonba. Aminek igazából pont a mai könyv volt a kiváltó oka. A Chain of Gold-ot azóta el akartam olvasni, mióta megláttam a borítóját. Aztán a megjelenése után a nagy konszenzus az volt, hogy ez talán Clare eddigi legjobb könyve, szóval mindenképpen szükségem volt rá.

Sikerült megszereznem a gyűjtői első kiadás egyik darabját,
amiben van egy plusz illusztráció és egy novella Tessa és Will esküvőjéről.

A legelső indítója a maratonnak persze még két hónapja a Lady Midnight olvasása volt, ami után visszakanyarodtam a Végzet ereklyéihez, ami után nem tudtam megállni, és mindenképpen kellett még a Pokoli szerkezetek is a lelkemnek. A Chain of Gold meg ugyebár annak a folytatása (félig-meddig, az ő gyerekeik itt a főszereplők). Eredetileg szeptemberre terveztem ezt a könyvet, a 12 hónap 12 könyv kihívásom szeptemberi indulójának szántam, de nem bírtam volna ki odáig, szóval előrehoztam.

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez a bejegyzés enyhe spoilereket tartalmazhat. (Igyekszem spoilermentes maradni, de a Pokoli szerkezetek olvasása mindenképp szükséges, annak a végkifejlete egyszerűen muszáj ehhez a könyvhöz.)

Mikor a spin-off felülmúlja az eredetit - Pokoli szerkezetek trilógia értékelés

Mivel kb két hete végeztem a Végzet ereklyéi (újra)olvasásával, úgy terveztem eredetileg, hogy egy kis szünetet iktatok be az árnyvadászós könyvek közé, és kicsit mást is olvasok, de végül mégsem sikerült tartani ehhez magam. Még annyira benne voltam a világban, hogy nem tudtam ellenállni neki, és belefogtam a Pokoli szerkezetekbe is. Az első két részt pár nap alatt végig is toltam, a harmadikhoz meg még egy hét kellett.

Mostanra ülepedett le eléggé, hogy egy éppkézláb értékelést tudjak írni róla. Előre szólok, igyekszem spoilermentes maradni, de ajánlom, hogy legalább az eredeti (Végzet ereklyéi) széria első felével legyen már tisztában az ember, ha ezeknek a köteteknek neki akar állni.

A sorozatzáró - Mennyei tűz városa értékelés

A végéhez ért a nagy Végzet ereklyéi (újra)olvasásom, tegnap végre sikerült befejeznem a Mennyei tűz városát is. Az első három kötet meglepő sebessége után a sorozat második fele sokkal nyögvenyelősebbre sikerült, de nem adtam fel, végigtoltam a végéig, hogy lássam, hogyan alakul a nagy finálé.

Persze ez még nem jelenti azt, hogy ez a vége az Árnyvadász-maratonomnak, már neki is álltam a Pokoli szerkezeteknek, és szeretném befejezni a Lady Midnight trilógiáját is, de a fő történettel ezennel végeztem.

Aki még nem tart itt a sorozattal, annak a bejegyzés enyhén spoileres lehet, csak saját felelősségre olvasson tovább.

A középső könyv szindróma - Elveszett lelkek városa értékelés

Ha még csak most kapcsolódsz be, az elmúlt hetek folyamán az időm nagy részét A végzet ereklyéi újraolvasásával/befejezésével töltöttem. Ebben a bejegyzésben az ötödik résszel, az Elveszett lelkek városával fogok foglalkozni.

A korábbi részek értékelései elérhetőek a következő linkeken:

Az első három részről egyben írtam itt.

Az előző, negyedik kötetről pedig itt írtam.

A bejegyzés innentől enyhén spoileres lehet azoknak, akik még a sorozat elején járnak, így a továbbolvasást csak saját felelősségre ajánlom.