Belekóstolás az indiai mitológiába - Star Daughter értékelés

Miután végeztem a Tüskék és rózsák udvara és az Ambrózy báró esetei (újra)olvasásával, úgy éreztem, egy kicsit el kell lépnem a hosszú és vaskos sorozatoktól, hogy kicsit megpihentessem az agyam.

Elsőnek Jillian Blake debütáló rövid kis könyvét, az Antisocial-t pergettem végig, amit egy leértékelt könyves dobozban találtam 2 euróért (sérült volt szegény borítója kicsit), és ugyan hosszú nem volt, mégis jó kis olvasmány volt.

A fő atrakció viszont a pár hete megjelent Star Daughter volt Shveta Thakrar-tól, amire a borítója miatt figyeltem fel. Nem is csoda, hiszen ezt is nagy kedvenc grafikusom, Charlie Bowater rajzolta, és szinte hobbim gyűjteni az általa rajzolt borítójú regényeket.

Maga az írónő is indiai leszármazottságú, így nem is csoda, milyen mélységben szerepel az indiai kultúra és mondavilág a történetében. Azt már most leszögezem, hogy ugyan egy keveset már hallottam erről a témáról, de szakértőnek semmiképp nem nevezném magam. (Egyébként vicces egybeesés, az Antisocial-ban és ebben is van egy szereplő, akinek Radhika a neve, és ez lett a kedvenc Indiai eredetű nevem.)

Csak saját felelősségre olvass tovább, egyes elemekről csak úgy fogok tudni beszélni, hogy pár kisebb spoilert megejtek, de igyekszem a végső megoldást nem lelőni.

Az alaphelyzet:

Egyik idei célom az is volt, hogy többféle kultúrával is megismerkedjek, nem csak olvasás terén, és ez a könyv erre mindenképpen tökéletes. Nagyon látszik, hogy az írónő otthonosan mozog a témában, nem csak egy-egy elszórt utalás van benne. A Star Daughter egy szerelmes levél az indiai mitológiához, minden mozzanatából ez süt. Viszont lévén nem vagyok a szakértője, lett volna mit gugliznom közben, hogy pontosan tudjam, melyik étel és ruhafajta pontosan mit is jelent. Amin viszont meglepődtem, hogy az alap kiindulási pont a napjaink földi világa, hiszen ez nekem a fülszövegből valahogy egyáltalán nem jött át. Furán néztem, mikor New Jersey-ben indult útra a regény, nem egy kitalált fantasy faluban. Megszokás kérdése, csak nem erre számítottam.

A szereplők:

Bevallom, Sheetal mint főszereplő nem igazán volt ínyemre. Rettentő mértékben sértődékeny, a semmiből kapja fel a vizet, és a legtöbb problémája megoldható lett volna azzal, ha hajlandó végighallgatni azt, akire éppen mérges. Emellett pedig nagyon könnyen manipulálható volt, és ugyan a legvégére növesztett egy kis tartást, de sosem lesz a kedvenc főhősöm.

Viszont Minal, a halandó legjobb barátnője sokkal jobban bejött. Ő elsőre beilleszkedett a csillagok udvarába, maga nyúlt bele a szálak szövődésébe, hogy Sheetal dolgai megoldódjanak, és úgy általánosságban, nem csak duzzogva sodródott az árral.

A felépítés:

Nekem elég lassan indult el a történet, a könyv első negyedét végig a Földön töltöttük, és ugyan jópár dolog történt, ami előserkentette Sheetal utazását a csillagok közé, mégsem volt olyan érzésem, hogy tényleg történne bármi is. Ez az érzés aközben is megmaradt nálam, miközben a fő részt olvastam. Az egész történet csak pár nap alatt játszódik le, így olyan sok világmegváltoztató dolog sem tudott történni, de valahogy végig olyan benyomásom volt, hogy Sheetal csak sodródik, ahova az anyja és a nagyszülei küldik. Néha megpróbál rebellisnek lenni, de annak sincs valami nagy hatása, és senki sem néz rá a körmére miatta. 

Egészen a végső megmérettetésig arra vártam, mikor csapunk már bele a lecsóba.

A konfliktus és végkifejlet:

Egy pillanatig sem éreztem úgy a könyv olvasása közben, hogy bármi is akadályozni fogja Sheetal győzelmét. Az apja betegsége, mint tét sem érződött kifejezetten komolynak, mert végig tudtam, hogy úgyis megoldják majd valahogy.

Az első negyed után végig Sheetal feje fölött lógó végső esemény, a megmérettetés sem dobott annyit a latba, hogy hátast vágjam tőle magam. A legjobban az zavart, hogy a két induló, aki szerintem a legjobban megérdemelte volna a győzelmet, gyorsan le lett zavarva, és alig foglalkozott a könyv velük. A legvégső megoldás nem volt ugyan rossz, végre egy kis izgalmat hozott, de az egész könyvhöz képest nem hozta fel a hangulatot.

Összesítve:

Nem egy rossz könyv, és az indiai mitológia és hangulat mindenképpen sokat ad hozzá. Viszont a főhőssel nem voltam kifejezetten elégedett, és az általános izgalom is hiányzott belőle. Összességében meglehetősen meh lett, és a különleges kultúra nélkül kifejezetten unalmas lett volna.

A Star Daughter ötből 3 csillagot kap tőlem.

Legközelebb csütörtökön jelentkezemegy újabb bejegyzéssel. Jelenleg épp a Csillagtalan tengert olvasom, és idáig teljesen levarázsolt. Megyek is vissza hozzá, már nagyon türelmetlenkedik.

Addigis kellemes olvasást és izgalmas őszkezdést.

Love,

Kalamaj