Szeptemberi bevásárlótáska

Íme itt ennek a hónapnak is a vége, összegezzük gyorsan, mit műveltem ezidőalatt, mikor épp nem dolgoztam, és megengedhettem magamnak, hogy kicsit szórakozzak is.

Könyvek, amiket megvettem:

Cassandra Clare: Csontváros (új borító)

Cassandra Clare: Hamuváros (új borító)

Cassandra Clare: Üvegváros (új borító)

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (új borító)

Cassandra Clare: A herceg (új borító)

Hát igen, kicsit feltankoltam az árnyvadászokból, mert végre volt a boltban az első két rész új borítóval, és utána már nem tudtam leállni. Így a sorozatból már csak két rész hiányzik, az Elveszett lelkek városa, és A hercegnő. De ezek em fognak elmaradni sokáig.

Sarah J. Maas: Tower of Dawn (igazából már augusztusban megrendeltem, csak most hozta meg a posta)

Sanne Näsling: The Lovely Way (van a kolihoz közeli eurósboltnak egy akciós könyv polca, ahol egy-két euróért kincsekre lehet bukkanni, ott találtam ezt is. Tervezek róla egy hosszabb posztot is, amint befejeztem, mert iszonyú jó könyv, még akkor is, ha csak németül van)

Cathi Answorth: Opfer (még egy hasonló kéteurós német szerzemény, ez valami krimi)

Könyvek, amiket már előrendeltem:

Sarah Sheppard: Pretty Little Liars - Hazug csajok társasága

Marie Rutkoski: The Winners Crime - A nyertes bűne

Jeff Wheeler: The Queens Poisoner - A királynő méregkeverője

Margaret Rogerson - An Enchantment of Ravens (még mindig úton van, mivel a hivatalos megjelenés csak a napokban van, és csak utána postázzák az előrendelésem)

Könyvek, amiket elolvastam:

Cassandra Clare: Csontváros

Cassandra Clare: Hamuváros (ebben a hónapban kicsit nosztalgiáztam, a könyves bevásárlás kapcsán előszedtem a régi árnyvadász-rajongásom)

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

Susan Ee: Angelfall (erről az utóbbi kettőről angyali összehasonlítást is írtam, itt elolvashatjátok)

Rachel Hawkins: Hex Hall (épp ma reggel fejeztem be, értékelés erről is várható)

Elle Kennedy: The Mistake (bevallom, ezt félbehagytam, mert meguntam)

Sanne Näsling: The Lovely Way (még olvasás alatt)

Papírneműről most térjünk rá a képernyőre, ezek azok a sorozatok, amiket ebben a hónapban megnéztem:

Shadowhunters 1. évad + 2. évas első fele

Az első évad szörnyű csalódása után úgy éreztem, hogy a második tényleg klasszisokkal jobb lett. Mind a látványban, mind a színészi játékban (Jace a kacsasegg végre más arcmimikát is tudott produkálni, Clary meg sokkal bad ass-ebb volt, mint az első évadban. Még most sem tökéletes a sorozat persze, de sokat javult, amennyit eddig láttam rajta. És végre el tudtam engedni az alapanyag történetét, innentől tudom úgy nézni, mint egy teljesen független alkotást.

Az első évadról kifejtett bővebb éleményem itt olvashatjátok az Árnyvadászos összművészeti elmélkedésem keretein belül.

Trónok harca 1. és 7. évad

Kicsit ez így furán hathat, hogy pont a két végletet néztem csak meg, de van benne értelem. Kisebbik öcsém most ért abba a korba hogy nekiálltunk megnézni vele a sorozatot, persze még néhány helyen a tényleg durva jelenetéknél el kell takarnom a szemét, de alapvetően ő is akkora rajongó kezd lenni, mint én. Mikor otthon voltam, esténként mindig megnéztünk egy-egy részt, és most pénteken el is jutottunk az évadzáróig. Egyem a kis szívét az édes szabályosan megkönnyezte Ned Stark halálát.

Meg persze itt volt végre az új évad is, ami augusztisban és szeptemberbe nyúlóan nyújtott hétfő reggelenként új drukkolnivalót. A 7. évadról a véleményem itt olvashatjátok.

Filmeket annyira ebben a hónapban nem néztem, talá az egyetlen a 2013-as Csontváros adaptáció volt, több nagyon nem is jut eszembe. Lélekben már készítem magam az ősszel érkező újabb filmesőre, leginkább a harmadik Thor filmre, ami a promók alapján őrült nagy élmánynek ígérkezik. A posztereket mindenesetre imádom, mindegyik olyan színes és élénnk, ha a film is hozni fogja a promóanyagok hangulatát egész végig, akkor talán még képes is lesz letaszítani a Galaxis örzőit a legőrültebb Marvel-látvány címről.

Meg persze többek között érjezik hamarosan az első Justice League film is, és nagyon remélem, hogy stílusban jobban fog hasonlítani a Wonder Woman-hez, mint a Batman v Superman-hez. Mindenestre megnézni biztosan megfogom, és reménykedek, hogy nem fogok csalódni.

Amire októberben várok:

Könyvek:

Kertin Gier: Silber 3. rész

Róbert Kata: Szelidíts meg!

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Cassandra Clare: A hercegnő

Sarah J. Maas: A Court of Mist And Fury (jelenjen meg végre magyarul is, hiába olvastam angolul már vagy milliószor)

Sorozatok:

Shadowhunters 2. évad második fele

Vikingek (ennek is nekiálltam már egyszer, de abbamaradt az első pár epizód után. De szeretnék újra belefogni)

Filmek:

My Little Pony: The Movie (most őszintén, ezt poénból muszáj megnézni, nem?)

Ez volt az én szeptemberem dióhéjban, többet sikerült olvasnom, mint hittem volna, és még többet vennem. Mindenképpen pozitívként könyvelem el, és remélem, hogy az október is hasonlóra fog sikerülni. Legközelebb jövő hét közepén jelentkezem, terv szerint a Hex Hall kritikámmal.

Addigis őszinte hívetek:

Kalamaj

Sárkányok vs jégzombik - Trónok harca 7. évad értékelés

Annyi várakozás után végre eljött az utolsó előtti évad, és már véget is ért. De azt egyetlen pillanatig sem állíthatja senki, hogy nem hagyott nyomot sem. Nem egy titokról hullott le a lepel, játékosok tűntek fel és tűntek el, és a sorozat a szokásához híven nem kímélte a főszereplőit sem.

A következőkben a személyes véleményem következikaz évadról, emiatt már most felhívom mindenki figyelmét, aki esetleg még nem látta, hogy alkalmaznom kell az 

S jelzést a spoilerek miatt.

Elsőként kezdjük talán a szereplőkkel.

Általánosságban elégedett voltam velük, mindenki kapott elég időt, akinek kellett, de a mindössze 7 epizódos évad miatt senkinek nem nyújtották agyon a szerepléseit.

A lassanként főszereplővé érő Jon Snow karaktere továbbra is egy tiszta szívű, ölelgetnivaló medvebocsra emlékeztet, aki lassanként éri be azt a Targaryen örökséget, amiről ő még egyenlőre nem tud. Az kedvenc jeleneteim közé tartozott, mikor először látta meg a sárkányokat, és a tökéletes te-jóságos-atyaúristen-ezek-óóóóóóriásiak kifejezés ül ki a képére.

Több jó jelenete is volt, de továbbra is köröz körülötte Ygritte mondása pár évaddal ezelőttről, ez a kölyök még mindig nem tud semmit, az egész évadot nyakas makacskodással töltötte, ha hajlandó lett volna néhány témában hamarabb dűlőre jutni a többiekkel, több esemény is másképp sült volna el.

A többi Stark gyerek ebben az évadban kicsit hanyagolva volt, hogy teret adjanak a fő eseményláncoknak délebbre, de azért belőlük is kaptunk egy keveset. Az első hat részben Sansa és Arya ellenségeskedése kicsit erőltetettnek tűnt. Jó, persze senki nem várta el tőlük a nagy, nyálas pillecukor-rózsaszín újraegyesülési jelenetet. Bran pedig olyan volt, mint egy darab érzéketlen krumpli, időnként benyögve, hogy ő amúgy mindent lát és mindent tud, időnként pedig akár teljes epizódokra eltűnt.

Aztán jött az évadzáró, és azok a jelenetek kárpótoltak minden esetleges hiányérzetem miatt. Végre Sansa is mutatott egy kis erőt, elhagyva az első évad óta magával hurcolt passzív szerepét, akit csak úgy lehet tologatni. Úgy gondolom, ha még nem is lesz látható a sorozatban, de néhány év, és belőle is jó játékos lesz a trónok harcában.

Dany-t kezdetekben nagyon szerettem, az első pár évad alatt ő volt a feltörekvő virágszál, aki lassanként jutott hatalomhoz, közben igazságot szolgáltatva az éppen körülötte lévő már elnyomottaknak. Most viszont megérkezett Westerosra, és én úgy gondolom, maradhatott volna Essoson. Az ebben az évadban bemutatott viselkedése nem nyűgözött le. Felemelő volt ugyan a jelenet, mikor elsőként lép Dragonstone partjaira, hazaérve, de ezt leszámítva még makacsabb volt, mint Jon, nem akart hallgatni a tanácsadóira, és folyton csak követelőzött. Jobban ment neki a rabszolgák felszabadítása.

Mellette Tyrion most nem volt valami erős személyiség, hiába próbálta megértetni magát a királynőjével. Remélem a következő évadban több szerepet fog kapni.

Délen Cersei Lannister még mindig laza, ő továbbra is az egyik nagy kedvencem maradt, még akkor is, ha kezd az őrületbe fordulni a viselkedése. De azt is legalább stílussal teszi. Tetszett, hogy ő már mindenki véleményére nagyban tesz, ő a királynő, ergo azt tehet, amit csak akar.

Az a kisbabás hír jó nagyot csattant, sokan reménykednek benne, hogy ez majd visszatereli kicsit a józan ész írányába, de én kételkedem ebben. Már mindenen túlment, ahonnan már nincs visszaút.

Sokkal érdekesebb fejlődésen ment át Jaime, aki ugyan próbált még kapaszkodni a testvérébe és nem látni, amit tett, de végül még nála is elszakadt a cérna. Ő az a karakter, akit az elején még egy nagy s-fej volt, és mostanra ő az egyedüli józan szereplő, végig imádtam a jellemfejlődését. Várható volt ugyan, hogy végül le fog lépni, de így is megszakadt érte a szívem.

A többi szereplőről röviden, akiknek nem jutott akkora szerep. Lord Baelish vége végre megtörtént, stílszerűen a saját játéka omlott a fejére. Csak Joffrey és Ramsey kimúlásakor éreztem eddig ilyen elégedettséget a sorozatban. Mert ahogy a közmondás is megmondja, addig jár a korsó a kútra...

Theon-t eddig soha nem tudtam hova tenni, néha szerettem, néha ki nem állhattam, de valahogy mindig bajban volt. Végre egy kicsit tökös lett, még ha csak a szó metaforikus értelmében is.

Tormundot, Brienne-t és a Vérebet továbbra is imádom, mindhármukba annyi nevettető erő szorult, hogy hárman képesek kicsit felvidítani az egész sorozatot. Megnéznék egy szerelmi háromszöget köztük.

Akikből túl keveset kaptunk: Davos, Varys, Melisandre, Olenna Tyrell, Gendry.

A történetről:

Ezt az évadot inkább a látványos csatajelenetek uralták, mint a korábban jelentősebb tényleges Game, amikor a karakterek szinte csak beszélgetnek egymással, közben fűzve-csavarva a cselszövéseiket és játékaikat.

És nem volt hiány a WTF pillanatokból sem. Sok olyan jelenetet kaptunk, amire a rajongók már éadok óta vártak tűkön ülve, lásd Kisujj halála, Jon igazi származása és neve, Stark újraegyesülés, Dany és Jon találkozása. Megvolt a kellő lendület, rengeteg ujjongást kiváltó jelenet, de... A DE. De még elviseltem volna belőle három epizódnyit. Még akkor is, ha elég kiszámítható volt. Mert az volt. És bár nem kímélte a főbb szereplőket sem (a dorne-iak, Vyserion, Thoros, Olenna, a Tarly-k), azért elég finom volt a korábbi évadokhoz képest. Régebben a legnagyobb kedvencek sem érezhették biztonságban magukat, most viszont se Jon, se Dany esetében sem merült fel egy pillanatig sem, hogy nekik valami bajuk eshetne. Túl sok volt a deus/sárkány ex machina pillanat.

A kedvenc jeleneteim:

5. A tél eljött a Frey házért

4. Jaime és a Lannister sereg a sárkány és a Dothrakik ellen.

3. Olenna Tyrell utolsó percei

2. Jégzombik kontra sárkányok

1. A finálé utolsó negyed órája, úgy, ahogy van. Mert abban volt minden. Mikor Bran elkezd narrálni, ott nekem borsódzott a hátam. A sötét téli vihar, ami befedi egész Westeros-t. Kisujj halála. (Még a hajós jelenet is egy kicsit.) Meg persze a Fal leomlása. Na az... Hogy fogom én kibírni 2019-ig?

A látványról:

Senki nem panaszkodhat, volt mit nézni dögivel. Látszik, hogy rengeteg pénzt és időt beleraktak ebbe a hét részbe is, egészen gyönyörű volt minden. Nem csak a sárkányok, maguk a helyszínek is csodásra lettek alkotva. De mindenképp meg kell emlékezni azokról a csatajelenetkről. Volt belőlük egypár. Talán mindközül a legszebb Jaime karavánjának lerohanása volt. Futkosott a hideg a hátamon, mikor közeledtek a hangok, aztán felbukkant Dany Drogon hátán a sárkány teljes pompájában.

Ha pedig már hangok... A zene ebben az évadban is elsőosztályú volt, mindig tökéletesen támogatva a képet. Mikor a Lannister sereg legyőzte Égikertet, és megszólalt a Rains of Castamere (a zene, ami Joffrey halálkoz is ment), már tudtam, hogy valami igazán ütős fog következni. És Olenna nem is adta alább, stílusosan távozott.

Ennyi lenne a kis megemlékezésem az új évadról, és most behúzódom egy sarokba, hogy ott sírva várjam az új évadot. Végezetül még pár mémet hoztam, ami valahogy az évadhoz kapcsolódik.

Fordítás: Mikor Jon megmondja Dany-nek, hogy nincs szüksége az engedélyére, mert ő király. 

A fotón: Mond meg neki, baby!

Fordítás: Mikor a nővéred kényszerít, hogy tölts el időt az új pasijával.

Fordítás: Mikor Gilly megerősíti, hogy Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark házasok voltak, így Jon egy Targaryen, nem egy fattyú.

(kicsit agygörcsöt kaptam tőle, hogyan írta ez a posztoló a szereplők neveit)

Hamarosan újra jelentkezem, ezúttal könyves témában, két régebbi könyvem olvastam újra, ezeket fogom összehasonlítani.

Addigis szegény Jorah Mormont szívének összes szeretetével:

Kalamaj