Már el is jutottunk a blogszülinapi hét félidejéhez, és a harmadik íróhoz, akit mindenképpen meg kell említenem ebben a tematikában. Ugyan Cassandra Clare eddig csak az Árnyvadász történetekkel ismert, abból annyi van, olyan sok különféle al-sorozatban, hogy szinte lehet azokat a saját entitásaikként is kezelni. Az biztos, hogy mindenki meg tudja benne találni a neki tetsző műfajt, és jó sok olvasnivalója akad, ha úgy dönt, hogy belefog ebbe a polcroskasztó világba.
Ha már világ, az mindenképpen fantasztikusan van kigondolva, még ha az első pár könyv eredetileg még nem is kapott el annyira, mikor először nekifogtam. Legelőször immár majdnem egy évtizede hallottam A végzet ereklyéiről, mikor épp egy sulis kiránduláson London felé az előttem ülő két lány az egész, 36 órás buszutat arról áradozták végig. Akkoriban elraktároztam az infót a fejembe, de még nem érdekelt annyira, hogy bele is kezdjek.
Aztán nem sokkal később megjelent belőle a film (amit a mai napig szeretek, bár sokan savazzák), annak a megnézése után viszont úgy voltam vele, hogy ezt meg kell szereznem könyvben is. Végig is mentem az első három részen, de a negyedik előtt megálltam, mert úgy festett, hogy az a sztori ott lezárul, be akartam iktatni egy kis szünetet köztük. És aztán évekig nem is került sor a folytatásra. Párszor megpróbáltam újrakezdeni, de sosem fogott meg annyira, így váratott csak magára.
Aztán tavaly áprilisban, a karanténkodások elején valahogy megint a kezembe akadt, és végig is szaladtam mind a hat könyvön úgy két hét alatt. Aztán jött a Pokoli szerkezetek is, és onnantól jött meg az igazi szerelem, onnan történelem már.
