A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tüskék és rózsák udvara. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tüskék és rózsák udvara. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 29., vasárnap

Kedvenc íróim hete 7. nap: Sarah J. Maas

Elérkezett a végéhez ez a tematikus hetem is, ez itt már az utolsó bejegyzés. Ha pedig finálé, akkor már így a végére kiválasztottam az abszolút kedvencem, akitől a legtöbb kiadásban van meg minden könyve és akit folyton felemlegetek a blogon is.

Sarah J. Maas volt az, aki megszerettette velem a fantasy-t, főleg az ifjúsági fantasy-t. Már vagy egy évtizede, mikor épp a könyvesboltban böngésztem, a kezembe akadt az Üvegtrón eső része, és beraktam a kosaramba, mert annyit hallottam már róla. Szinte belélegeztem azt a könyvet, két nap múlva már újra a boltban voltam, mert kellett a folytatása.


Viszont akkoriban még csak a harmadik kötetig jelent meg magyarul, én meg nem bírtam kivárni a negyediket, így az volt az egyik első könyv, aminek angolul futottam neki. (Az abszolút legelső a Percy Jackson volt amúgy.) Így pedig még jobban tetszett, így az összes többi részt már angolul olvastam elsőre is.

A mai napig rendszeresen újra is olvasom Maas könyveit, minden évben legalább egyszer újra kézbe veszem őket, szép kis listát vezetve róluk. Már-már régi kedves ismerőseimként csücsülnek a polcomon, igazi komfort-könyvekké nőtték ki magukat.

2021. január 28., csütörtök

Az összes Tüskék és rózsák udvara kiadás, ami megvan - polcmustra

Már csak néhány nap, és érkezik a Tüskék és rózsák udvara legfrissebb része, az A Court of Silver Flames, már alig bírom kivárni. Erre a jeles napra előkészülendő végigbogarásztam a polcomat, és összeszedtem az összes kiadást, amiben a sorozat megvan.


Igen, azok közé az őrültek közé sorolom magam, akik a kedvenc könyveiket a lehető összes létező kiadásban beszerzik, és egy teljes polcot megtöltenek velük. (Igen, van külön sokemeletes Maas-polcom hozzá, amit az öcséimmel cipeltettem haza a tudjuk melyik boltból egy nagy tál húsgolyóért cserébe.)

Az írónő másik nagy sorozatóhoz, az Üvegtrónhoz kb. egy évvel ezelőtt már készítettem hasonló bejegyzést, az elolvasható ezen a linken.

2020. december 27., vasárnap

12 hónap, 12 téma - Bullet journal 2020 összefoglalás

El sem hiszem, hogy januárban már a negyedik évemet fogom kezdeni a bullet journal-omban. Anno eleinte még kicsit kétkedve álltam neki (de nekiálltam, mert jó mókának tűnt), nem hittem volna, hogy túl sokáig tartanám magam hozzá. De lám, mégis itt vagyok még mindig, és mostanra a bujo-m már a hétköznapjaim része, nélküle szerintem már ezerszer elhagytam volna a fejem is.


Annyira belelendültem a témába, hogy 2021-re már saját magam építettem hozzá a füzetet is (de erről majd a maga bejegyzésében), az idei évben meg úgy érzem, megtaláltam a saját bujo-stílusom.

2020. november 27., péntek

Jön az év vége - Bullet journal december 2020

Valahogy kibírtuk idáig, végre látszik 2020 vége. Ennek örömére a decemberi bujo oldalaimhoz összeszedtem a kedvenc elemeimet a korábbi hónapok témáiból, és összeraktam belőlük egy (számomra) léleksimogató és valamennyire vissza is tekintő témát.


Ugyan december, de nem akartam kinézetre túltolni a karácsonyt. Viszont a tél azért még maradt, ha visszafogottan is. Részben azért is, mert ez az utolsó hónap a
Tüskék és rózsák udvara sorozat 7 udvarának átgondolásában is, és mostanra maradt a Tél udvara.

2020. szeptember 14., hétfő

A Court of Frost and Starlight újraolvasás - 12 hónapos kihívás negyedik felvonás

Idén is sikerült megejtenem az éves Maas-maratonom, és utolsó etapjaként a Tüskék és rózsák udvarával is végeztem. Jót tesz a kis lelkemnek évente legalább egyszer előszedni a nagy kedvenceket, köztük pedig legfőképp Maas könyveit.

Az A Court of Frost and Starlight pedig idén még egy szempontból is a várólistám elején volt. A még januárban magamnak kitűzött 12 hónap - 12 könyv olvasólistám utolsó, decemberi darabja lett volna, de kicsit átrendeződött az a lista is, és mostanra került át.

Az összes kiadás, amiben megvan nekem a könyv. (Plusz a magyar,
de az a szüleimnél van.) Már csak az új borítós angol hiányzik.

Erről a könyvről röviddel a megjelenése után már írtam egy értékelést (együtt az akkor szintén friss Macskanővel, elérhető itt), de kíváncsi voltam, mennyit változott a véleményem a szinte pontosan két évvel ezelőtti bejegyzéshez képest.

Ebben a posztban a szokásos kategóriák szerint értékelem a könyvet, de szót ejtek a sorozat további részeiről és a véleménybeli változásokról is.

2020. július 13., hétfő

Szépség és a Szörnyeteg újragondolások - összehasonlítás

Úgy érzem, soha nem fog kifogyni az ember a Szépség és Szörnyeteg újragondolásokból. Évente legalább egy megjelenik, és valahogy mind fogy. Ugyan nem épp a kedvenc alaptörénetem (Stockholm szindróma és hasonló finomságok), de valahogy mindig belekóstolok egy-egybe, talán puszta kíváncsiságból, hogy mit sikerül az írónak kihoznia belőle.


Talán a leghíresebb ezek közül a Tüskék és rózsák udvara (még ha a vége felé alaposan el is kanyarodott a sztoritól), de az A Curse So Dark And Lonely is elég nagy hangot kapott a nemzetközi olvasók között, talán éppen az elkééépesztően csodaszép borítója miatt.

A legfrissebb olvasmányom a témában pedig Meagan Spooner indulója, a Hunted, amit múlt héten, a kertben feküdve élveztem ki.

2020. június 24., szerda

Megvan a következő Tüskék és rózsák udvara kötet címe

Pont ma délután beszélgettem a legjobb barátnőmmel arról, hogy ugyan van már egy kb időpont a Tüskék és rózsák udvara ötödik részének megjelenéséhez, de még semmi sem fix ebből. Erre aztán most jön a hír, hogy megosztották a címet, és van hivatalos dátum is.

Egyáltalán nem számítottam ma erre a hírre, és számomra valamiféle égi jel is, hiszen pont ma tudtam átvenni a diplomám is, Maas királynő a képzeletemben ezzel jutalmazott meg érte.

Íme a cím:

2020. június 14., vasárnap

Az új Tüskék és rózsák udvara borítók margójára

Azt már korábban is megírtam, hogy angolul az egész Tüskék és rózsák udvara sorozat idén júniusban új borítóval jelenik meg, mivel a sorozatot átkategorizálták felnőtt fantasy-vé, hogy passzoljon a (jövőre?) érkező új kötethez.


Ezért a csomagolás is változik, hogy felnőttesebbé tegye, és ezután a következő részek is majd ezt az új külsőt fogják követni. Bár hogy ezek annyival felnőttesebbek lettek-e, az erősen kérdéses. (Téged nézlek, neonpink Wings and Ruin.)

Tegnap végre meghozta a postás nekem is a csomagot, amiben a puhaborítós kiadás lapul, szóval most körbejárom őket, és megnézem, miben változott a véleményem róluk március óta.

2020. március 17., kedd

Maas-Március VOL 2.: Borítóvariánsok - új, régi, miért is?

Üdvözlet az újabb aktuális világvégében!

Jelentem, a mai nappal Bécs teljesen leállt, a gyógyszertárakon és az élelmiszerboltokon kívül majdnem minden bezárt, életbe lépett a kijárási tilalom, az utcák tök üresek, de legalább nincs minden tele turistával. Viszont így én is kényszerszabin vagyok, szóval még több időm van olvasni és behozni az elmaradásaim a várólistámon.

Na de, a poszt eredeti témájára visszatérve, itt a Maas-márciusom második felvonása, ahol azon filózgatok, mi ihlet(het)te meg a két nagy Maas-sorozat borítóinak leváltását illetve újabb variációk születését. (Megjegyzés: nyilván az angol nyelvű kiadásokra gondolok, hiszen magyarul csak egyféleképpen jelentek meg.

1. Üvegtrón

Balról jobbra sorban:
Az eredeti
A felújított
A brit
A gyüjtői
Teljesen megértem, hogy az eredeti, fekete-kék verziót lecserélték, miután a könyv akkora sikert ért el, és helyette egy szélesebb fogyasztócsoportnak eladható változatot készítettek.

Személy szerint nagyon szeretem az eredetit is. Ezen Celaena tényleg úgy néz ki, mint ahogy a köynvben le van írva, és a háttérben jól látszik a címadó üvegpalota is. Meg úgy általában nekem jobban tükrözi az első könyv hangulatát, mint a felújított verzió.
Kár, hogy csak kis mennyiségben adták ezt a verziót, mert azóta is vadászok rá, de csak 200-300 eurókért találtam eddig, pont azért, mert a legnagyobb fanok és gyűjtők vadásznak rá és hajlandóak ilyen pénzmennyiségeket kiadni érte. 

Az újabb verzióval sincs semmi bajom, félreértés ne essék, ez is közel áll a szívemhez. Főleg a folytatásokkal együtt egymás mellett. A kedvenc részem az egészben, hogy a hátlapon meg a kötet egyik fontos ruhája van a hölgyeményen, nem csak egy sima, nonfiguratív hátlap.

Nem tudom, miért csináltak egy brit-ausztrál verziót, ami csak annyiban különbözik, hogy színes helyett fehér a háttere, bár ez is nagyon elegáns.

Fogásra a kedvencem a gyűjtői kiadás. Másféle papírból van, nagyon strapabíró kötéssel. Tetszik, hogy más, mint a többi és az aranyozott fólia is szép extra. Nyilván ezt is azért adták már ki, hogy a nagy rajongókból lehúzzanak még 30 eurót, de legalább beletetek annyi munkát, hogy megérte, és annyira szép lett, hogy csak na.

2. Tüskék és rózsák udvara

Balról jobbra:
Az eredeti
A brit
A gyűjtői
A felnőtt
A legfőbb oka ennek a posztnak, hiszen júniusban kerül a polcokra az egész sorozat teljesen újracsomagolt verziója. Maas új regénye, a Crescent City felnőtt besorolást kapott, és ezzel az írónőt is igyekeznek most ebbe az irányba promózni. Ezért adják ki a Tüskéket is újra, átsorolva fiatal felnőttből teljesen felnőtté.

Őszinte leszek: nekem sokkal jobban tetszik az eredeti. És ezzel nem vagyok egyedül. Nem értem, hogyan illik ez a kínai-stílusú borító a történethez. A farkas oké, hiszen van benne egy farkas, de valahogy nem rezonál velem.

A legszebb messze a gyűjtői lett. Nagy kedvencem, Charlie Bowater rajzolta az illusztrációt, megint itt az aranyfólia és a strapabíróság, és gyönyörűen mutat a polcon.

A leegyszerűsített, brit verzió itt annyira nem jön be. Biztos vagyok benne, hogy azért készült, mert az Üvegtrónnak is van, de enélkül is megmaradhatott volna. Főleg, hogy élőben olyan virító színűek, hogy egy kilóméterről is kiverik az ember szemét.

Nagyon remélem, hogy a felnőtt verzió megjelenése után is kapható lesz még az eredeti, hiszen ez messze szebb lett, és annyira nem néz ki ifjúságinak ez se. Hobbiból gyűjtöm ugyan a Maas-könyveket, de valahogy nem érzem annyira életbevágónak, hogy az új csomagolásban is megszerezzem.

Ezek lennének a gondolataim a különféle borítókról. Kinek mi a kedvence? Megvan esetleg több különféle kiadásban is? Muti!

Legközelebb csütörtökön jelentkezem, de most tényleg, nem csak megígérem, aztán elmarad. Egy újabb book tag érkezik. Jövő héten pedig a Maas-Március (Maas-cius?) fő fellépője, az Üvegtrón újraolvasási élményeim várhatóak.

Addig is maradjatok otthon, ha megtehetiket, és maradjatok egészségesek!

Love,
Kalamaj

2018. augusztus 20., hétfő

Még több Maas

Egész egyszerűen nem bírom felfogni, Sarah J. Maas hogyan dolgozik. Idén nem egy, nem kettő, hanem négy(!!!) könyve jelenik meg, eljár rajongói találkozókra, és még szült egy gyereket is! Elképesztő ez a nő, nem véletlen, hogy Böszörményi Gyula mellett ő a másik nagy kedvencem.

Ez a poszt az eddigi két idei könyvének lesz szentelve, az A Court of Frost and Starlight-nak és a Catwoman-nek. Olyan mélységekben nem fogom elemezni őket, hiszen magyarul nem jelentek még meg, de mindenképpen akartam beszélni róluk is. Így a spoilermentességet is nagyban tudom garantálni, ne féljen senki sem továbbolvasni.

Április végén már kézhez kaptam az A Court of Frost and Starlight-ot (ACOFAS), a Tüskék és rózsák udvara negyedik (vagy inkább háromésfeledik) részét. Természetesen már két hónappal korábban előrendeltem, lévén az őrült rajongó, aki vagyok, de semmiképpen nem akartam lemaradni semmiről. Sietni kell ám, ha az ember nem akar spoilerekbe futni a neten.

(Egyébként akkortájt tartottam a Sarah J. Maas hetem is, ide kattintva elérhető az összes hozzá kapcsolódó értékelésem.)

Röviden összefoglalva, cuki könyv volt, de kicsit rövid, simán elolvastam volna még belőle mégegyszer ennyit.

Persze, persze, pontosan tudtam, hogy ez nem egy teljes regény lesz, hanem egy rövid átkötő a később érkező folytatások és a régi trilógia között, de annyira hozzá van szokva az ember a 8-900 oldalas téglákhoz (esküszöm, fegyverként is lehet ezeket a könyveket használni), hogy az ACOFAS pár száz oldala egyszerűen elrepül.

A történet szerint ez egy kvázi karácsonyi készülődés és ünneplés az Éj udvarában, ennek hűen pedig aranyos, kicsit nyálas, és rém cuki. Persze megvannak a maga problémái, de egy délutáni kikapcsolódásnak pont jó.

A legfőbb problémám maguk Feyre és Rhys. Továbbra is nagyszerű köztük a kémia, de most, hogy igazából nincs semmi komoly dolguk, kicsit unalmasak lettek. Látszik, hogy az ő történetük a harmadik könyv végével nagyjából le van zárva. Most a mellékszereplők az érdekesebbek, nyilván azért, mert az elkövetkező könyvek mind róluk fognak szólni, és a szálaik még nyitva vannak. Alig várom például, hogy Nestá-ról még többet tudjak.

Ha már Nesta. Tudom, hogy őt nagyon sokan utálják, de én meg tudom érteni. Valamennyire olyasmi a jellemem, mint neki, vele tudok a legjobban azonosulni, így átérzem minden baját. Aki pedig imádja a Marvel filmekből Lokit, az ne nyafogjon Nesta miatt, mert az csak képmutatás.
Egyébként a könyv végén van egy rövid részlet a következő könyv elejéről, amiből tudni, hogy az Nestáról és Cassianről fog szólni, szóval alig várom.

A másik könyv pedig a Catwoman - Soulstealer lenne, a DC Icons sorozat harmadik része.

Igazából a sorozat iránt annyira nem lelkesednék csak önmagáért. Szeretem a DC képregényeket, remek szereplők, és én vagyok Batman, de kicsit furcsálltam, hogy csinálnak belőlük ilyen YA regényeket. Attól féltem, hogy valami tucat, unalmas izé lesz, amire rácsapják a DC logót, csak hogy több pénzt kereshessenek vele. Persze érdekes ötlet négy elismert írónak adni a négy szereplőt, de nagyon gázul is el tudott volna sülni. Viszont ha Maas neve rajta van, az nekem kell, szóval biztos voltam benne, hogy meg fogom venni legalább ezt a részt. (Egyénként simán olvasható az első két rész ismerete nélkül is, nem függenek össze.)

Kíváncsian vártam, mit fog Maas csinálni a modern környezettel, hiszen eddig minden könyve fantasy-világban játszódik. De nem véletlenül ő a kedvencem, jól megoldotta, ahogy elvártam. El tudtam hinni, hogy az ő szereplői, voltak mélységek és kihívások, és természetesen megint összetörte a szívünket.

Jó Maas-i szokás szerint megint kicsit lassan indult el a történet, az könyv első felében igazából nem volt még olyan nagy konfliktus. Aztán a második felében, miután kiderültek a titkok, minden egyszerre lódult meg, és onnantól csak úgy kapkodtam a fejem, és szorongattam az aktuális zsepit. De erről egyenlőre többet nem mondok, az túl spoileres lenne.

A mellékszereplőkkel nagyon jól bánt, egy vérbeli DC rajongó tudja a legjobban értékelni. Például a kedvencem a Joker cameo, az teljesen elemében van, átérzi az ember a bűnözés bohóc hercegének teljes súlyát, de nincs túltolva. Elegánsan rémisztő, és pont megfelelő mennyiségben.

A két főszereplő, Selina és Luke Fox is szépen rétegelt, átérezhető sebekkel. Persze van köztük egy kis parázs, mert minden YA könyvbe bele kell egyet szuszakolni, de látványosan nem erre van a hangsúly fektetve. Hála az égnek. (Szívesen elolvasgatok egy Feyre és Rhys- féle szerelmi kavarodást, de jó húzás volt, hogy nem ezen volt a hangsúly.) A könyv nem olyan nagy terjedelme miatt, túlzás is lett volna egy nagyobb love-sztori, ki nem állhatom az ilyen instant szerelmeket.

Jelenleg már a Wonder Woman könyv van a kezemben, ergo tovább fogok menni a sorozat többi részére is. A másik két megjelent rész íróit is szeretem, szóval kíváncsian várom, mit hoztak ki ők a történetekből. Hála Maas-nak kedvet kaptam ezekhez a DC regényekhez.

Ez lenne a két új Maas-könyv rövid értékelése. Mindkettőt ajánlom olvasásra, de ezek még csak angolul jelentek meg, szóval nyelvismeret ajánlott. A héten még egyszer jelentkezem, de még nem tudom, mikor, addig még élvezzétek ki az augusztus utolsó napjait.

Love, Kalamaj

2018. április 28., szombat

Sarah J. Maas-hét 6. nap: music + memes

Ejha, lassan már a célegyenesben vagyunk, szépen belesiklottunk a hétvégébe. Ez azt jelenti, hogy már csak két témánk maradt a blog nagy Maas-travaganzájában. Holnap néhány teoriát boncolgatok majd, valamint pár lehetséges kimenetelt veszek sorra az Üvegtrón sorozat zárókötete, az immár címmel is rendelkező Kingdom of Ash kapcsán.

Ma viszont egy kicsit a zene irányába kalauzollak el titeket. Sarah ugyanis rendelkezik néhány hivatalos Spotify listával, ahol az íráshoz használt zenéket halmozta fel, könyv szerint szortírozva. Például Az orgyilkos és a kalózok fejedelme tele van Karib-tenger kalózai zenékkel, ilyesmi. Ezek közül válogattam ki néhányat. Közéjük pedig be-beszúrogatok párat a zinterneten fellelhető Üvegtrón és ACOTAR mémekből, persze ezeket fordítom angolról.

Például rögtön az első, Throne of Glass listáról érkezik a következő darab:
Hans Zimmer - This Land (az Oroszlánkirály zenéjéből)

Szerény személyem rettenetesen zenefüggő, nekem mindig kell valami, ami szólhat a háttérben. Néha persze elkellhet a csend is, de legtöbbször igénylem a háttérzajt. Maas listái pedig erre nagyszerűen alkalmasak, lévén többszáz szám, ezzel aztán el lehet lenni egy darabig. Amúgy is nagy klasszikus-fan vagyok, és élek-halok az epic trailer-zenékért. Több ilyen zeneszerzőt fel tudnék sorolni, mint ma divatos pop-hercegnőcskéket.

Jöjjön akkor az első meme is:
Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be Rhysand-ot,
az Éjszaka Udvarának főurát.


Az Éjkorona lejátszási listájából is választottam egyet:
Angela Lansbury - Tale as Old as Time (Szépség és a szörnyeteg)

Én vagyok az egyetlen, akinek arről a számról előbb jut szembe, mikor Chaol és Celaena titokban táncolnak az egyik hivatalos eseményen az udvarban? Dorian és Nehemia, akik meg a kastélyból figyelik őket, simán lehetnek Mrs. Potts, aki énekel.

És kíséretnek egy kis nevetnivaló:
dactsoni: az Árnyak királynőjében a kedvenc részem, ahogy
Aelin csak úgy feltűnik a semmiből Chaol fejezeteiben
aeliscourt:
Chaol: Rendben, most, hogy itt vagyunk ezen a szupertitkos,
100%-ban rejtett, csak három embernek mondtam el rejtjelekkel,
földalatti, megerősített helyszínen, akkor...
Aelin: Mizu
Chaol: Mégis mi a fészkes...
Az Heir of Fire-hez  több lista is készült, helyszínenként szétválasztva. Így van egy Aelinnek és Rowannek, egy Dorianéknak és egy Manonnak. Én a wendlyniről választottam:
Steve Jablonsky - Arrival To Earth (Transformers)


Nem hittétek volna, hogy valaha összeköti valaki a Transformers-t az Üvegtrónnal? Pedig megtörtént, maga Maas a felelős érte. És hiába értékelhetetlenül pocsék a Transformers széria, a zenéje azért ott van.

Természetesen a Tűz örökéhez olyan mémet választok, ami Rowanről szól:
*Aelint elrabolja Maeve*
Maeve: Senki sem fog megmenteni téged, Aelin
*Rowan berepül*
(a képet nem kell magyaráznom, gondolom)
A The Assassin's Blade-et, a Tower of Dawn-t és a Queen of Shadows-t most kihagyom, de cserébe egy fantasztikus darab az Empire of Storms-listáról:
Brian Tyler - Assassin's Creed IV Black Flag Theme

Mindigis imádtam a számítógépes játékok zenéit, néha sokkal jobbak, mint egy filmnek. Ez pedig tökéletesen alátámasztja, mikor Aelinék a Koponya-öbölben Rolfe-fal tárgyalnak. Ez a tökéletes kalózzene.

És valahogy így festhet majd Chaol arca, mikor visszatér Erileába a Tower of Dawn után:
Thomas még soha nem látott ekkora rumlit.
A három ACOTAR kötetnek is mind van saját listája, én egyet emelek ki a Köd és harag udvarából:
James Newton Howard - Maleficent Suite (Demóna filmzene)


Mert ugyan mi más passzolna leginkább Rhys-hez, mint Demóna főtémája? Kihallatszódik benne az Éj udvarának rettegett főura, de aki jobban odafigyel, tele van szeretettel is. Egy-az-egyben Rhys.

Az utolsó kép pedig a kedvenc Empire of Storms-os mémem, mert ötvözi a két nagy szerelmem, Maas könyveit és a Bosszúállókat. Mi mást kérhet még az ember?
#wehaveahulk

Maeve: A algok jönnek. Semmi sem változtathatja ezt meg. Mégis mitől kéne félnem?
Aelin: Az udvaromtól. Mi egyfajta csapat vagyunk. Az "Erilea legnagyobb hősei"-féle dolog.
Maeve: Igen, volt szerencsém.

Aelin: Hát igen, időbe telik, míg összerázódunk, ez igaz. De számoljuk csak össze: egy territoriális töndér idióta, egy alakváltó, a Romlás vezére, 12 feketecsőrű boszorkány, a Crochanok, Perranth, Adarlan és Terrasen uralkodói. TE, haver, pedig mindüket felbosszantottad.

Maeve: Ez volt a terv.
Aelin: Nem egy jó terv. Mikor eljönnek, és EL FOGNAK, eljönnek érted.
Maeve: Van egy hadseregem.
Aelin: Van egy szellemleopárdunk, akit Lysandrának hívnak.




Ez lenne a music + memes bejegyzésem. És igen, azért angolul, hogy alliteráljon a nyavalyás.
Ha felkeltette az érdeklődést, természetesen elérhető a teljes készlet is, ez a link továbbvisz a Spotify-ra (persze regisztrált tagnak kell lenni, hogy meg tudd hallgatni), vagy a Spotify keresőjébe írd be, hogy therealsjmaas, és az is kiadja a profilt.

A nyereményjátékhoz ma már nem érkezik új kérdéssor, de az eddigiek már mind elérhető, hétfőig lehet rájuk válaszolni. Az összesített listát ide kattintva érhetitek el. Abban a posztban minden részvételi szabály is le van írva, sőt még a díjra is rá lehet kukkantani.

Holnap akkor nagyjából lezárom a hetet. A sorsolás kedden, és akkor majd meg is mutatom az első napi véleménykutatás eredményeit. Igazán érdekesre sikerültek, sok nem várt választ is kaptam.

Love, Kalamaj

2018. április 27., péntek

Sarah J. Maas-hét: nyereményjáték részletek

Végre felkerült a nyereményjáték ötödik fordulója is, így már teljes a kérdőív. Ennek örömére pedig a postás is meghozta a díjat, így végre azt is meg tudom mutatni teljes pompájában.

Ez lenne ő, kb 30 x 30 centis a táska,
belül dupla rétegű, strapabíró anyagból.
Kényelmesen elfér benne egy A4-es mappa,
szóval akár suliba vagy munkába is simán
használható. Emellé jön még a
matrica- és könyvjelzőcsomag.
Úgy gondoltam, így a végére összefoglalom a szabályokat még egyszer, hogy minden egyben legyen.

Aki kitöltötte már őket, annak gondolom feltűnt, hogy minden adagban más-más könyvekről. A témák a következők:

1. nap: bevezető, ennél csak megvan-nincsmeg feltétel van
2. nap: Celaena útja (Üvegtrón 1.-3.)
3. nap: Aelin felemelkedése (Üvegtrón 4.-5.)
4. nap: Kiegészítő kötetek (The Assassin's Blade, Tower of Dawn)
5. nap: Tüskék és rózsák udvara trilógia

Természetesen a magyarul még meg nem jelent részekhez tartozó kérdések nem kötelezőek, azokat tetemes mennyiségű pluszpontért lehet kitölteni.

Mint látszik, a kérdések a könyvek elemzése között van egy nap eltérés, a szemfülesek pedig akár egypár választ is fellelhetnek a soraim között.

A legfontosabb szabály, hogy a sorsolásban való részvételhez MINDEN kérdőívet ki kell tölteni.

A pontrendszer:
A baloldali táblázatban láthatjátok, melyik forduló mennyi pontot ér, valamint a szerezhető pluszpontok számát.

A sorsolásba az kerül be, akinek megvan a 25 pont. Elsősorban a "rendes", azaz pluszpontok nélküli összegből, de lehetséges feljavítani ezt az eredményt a pluszpontokból.

Ha nem lesz egyetlen ember se, akinek megvan a 25 pont, akkor sorrend alapján hirdetek nyertest, a csúcson döntetlen esetén pedig először a "rendes" pontokat nézem meg, ha úgy is döntetlen, akkor közülük húzok véletlenszerűen.
Ha csak egyvalaki teljesíti a 25 pontot, egyértelműen ő akkor a nyertes.
(És igen, azért van az utolsó fordulóban egyel több kérdés, hogy kerek legyen a szám. Ne kövezzetek meg érte.)

Az egyes fordulók felépítése: 
- 4 véleménykérdés, ezekre nem lehet pontot kapni, csak kíváncsi vagyok, ki hogyan vélekedik
- 6 (az utolsónál 7) tartalmi kérdés, igyekeztem nem nagyon belemenni a részletekbe, de helyenként trükkösen fogalmaztam), ezek esetében kérdésenként 1 pont kapható. Hibás válasz nulla pont, kifejtősnél nem teljes válasz esetében fél pont levonás jár
- esetleges pluszpontok lehetősége, ezeket külön könyvelem, pont azért, hogy a végén különbséget tudjak tenni

Határidő:
ugyan a kérdések már aktívak, de válaszolni a tematikus hét végéig lehet, pontosabban egy nappal utánig.
HÉTFŐ ÉJFÉLIG várom a válaszokat, utána már nem fogadok el többet.

Minden kédéssornak ki kell addig töltve lennie, aki szeretne nyerni, ha egy hiányzik, sajnos nem érvényes akkor, hiába lenne esetleg meg a többivel (pluszpontok segítségével) a 25 pont.

Kedden értékelem ki véglegesen a válaszokat, még aznap, vagy legkésőbb másnap ki is hirdetem a nyertest, és felveszem vele emailben a kapcsolatot. A döntést itt a blogon is dokumentálni fogom, a második fordulóban megadott név segítségével. (Az emailcímeiteket szigorúan bizalmasan kezelem, a verseny lezártával le is fogom töltöni őket a gépemről.)

Abban az esetben, ha a nyertes az értesítést követő 3 napban nem jelentkezik vissza, új nyertest hirdetek.

Akkor pedig a linkek az egyes feladatsorokhoz:
1. nap: kattints ide
2. nap: kattinst ide
3. nap: kattints ide
4. nap: kattinst ide
5. nap: kattints ide

Amiről pedig a délelőtti posztomban megfeledkeztem: megígértem, hogy megmutatom, mit rajzoltam én az Üvegtrónhoz.
Még előző félévben az Építészet és film szemináriumon kaptuk azt a félévzáró feladatot, hogy egy könyvből kivett jelenetet csináljunk meg úgy, ahogyan mi képzelnénk el, ha mi lennénk a rendezők. Még szép, hogy én egy Maas-könyvet választottam, név szerint a legelsőt, annak is a legelejéről, mikor Celaena, Chaol és Dorian először pillantják meg Résvárat és az üvegkastélyt.
Technikailag filc, akvarell és fehér zseléstoll, az eredeti nagyja A4-es lapról lekicsinyítve egy füzethez, az utolsó, távlati kép A3-ról. Az embereim kicsit nyomik lettek szemből, de hajtott a határidő, ezért kihagytam az emberek árnyékolását. Úgyis a táj és az épület volt a hangsúlyban, inkább arra koncentráltam.
(A szöveg angolul van, de úgy kellett, a képek alatt megpróbálom lefordítani. Most nincs kéznél a magyar kiadás szóval ahol idézek a könyvből, ott is a saját fordításom van.)
Első képkocka:
Celaena, Chaol és Dorian fellovagol a dombra
éjszakai égbolt, fény a domb mögül

Második képkocka:
Elérik a dombtetőt: első pillantások az üvegkastélyra
Celaena nézőpontja: a látótér kitágul

Harmadik képkocka:
Az üvegkastély kitölti a képet: dominál
bevilágítja a környéket

Negyedik képkocka:
A kamera oldara fordul:
lent látható a város
három sziluett a dombon
Dorian hangja:
"Még egy torony, és az egész össze fog omlani."

Ötödik képkocka:
Ráközelítünk hármójukra
Az arcokat megvilágitja a város
Dorian:
"Még mindig van pár mérföld hátra, és inkább fényes nappal navigálnék végig
ezeken a domboldalakon. Itt letáborozunk éjszakára."

Hatodik képkocka:
Ráközelítés Celaenára
tágra nyílt szemek
Chaol (látképen kívül):
"Úgy festesz, mint akire a kivégzőpad vár, nem a szabadsága."
Celaena:
"Furcsa látni."

Hetedik képkocka:
Vállfölötti képszög Celaenáról,
ahogy még mindig a kastélyt nézi
Chaol hangja:
"A várost?"

Nyolcadik képkocka:
Végigrepülünk a város felett
a kastélytől indulva a főutat követve
Kifelé zoom
Celaena hangja:
"A várost, a kastélyt, a nyomornegyedet, a folyót."
Nem akartam, hogy ez a kis miniképregényszerűség kimaradjon, mert nagyon büszke vagyok rá, főleg amellett, mennyi időm volt rá. A csillagok egyenkénti kipöttyözésébe majdnem beleőrültem. Kb három napot vett igénybe, abból az utolsó kép kitett egy egészet. Az én elképzelésemben az üvegkastély kibocsát magából egy elég félelemkeltő aurát, remélem sikerült ezt másnak is láthatóan elkapnom.

Mára ennyi voltam, holnap már egy rövidebb nappal jelentkezem. Sok sikert azoknak, akik részt vesznek a nyereményjátékon, és remélem, nagyon sok név kerülhet abba a metaforikus kalapba, akik közül választhatok. Ki tudja, talán tényleg egy sapkát fogok használni.

A holnapi viszontlátásig,

Love, Kalamaj

Sarah J. Maas hét 5. nap: fanart friday

Lassanként a vége felé közelít az első tematikus hetem (hüpp-hüpp), így én is kicsit lelassítok. Ma már csak egy bejegyzés lesz, illetve kettő, mert csinálok egy extra összefoglaló posztot a nyereményjáték szabályival és a linkekkel a kérdőívekhez. Ugyanis az utolsó teszt is ma fog világot látni. Szóval hajrá, belehúzni, már nincs sok hátra.

A mai témám pedig a kedvenc fanartjaim a két Maas-sorozathoz.
Kezdjük azzal, hogy elképesztő, micsoda műremekek készültek már, és készülnek nap-mint nap. Annyi tehetség, nem véletlen az sem, hogy egy csomó cuccot összevásároltam már a különböző alkotóktól. Olyan szépek, hogy az ember akar birtokolni belőlük egyet, és támogatni az alkotót, hogy még többet tudjon rajzolni.

Ma öt ilyen művészi érzékű rajongó képeiből hozok párat. Sokat nem fogok hozzájuk szólni, élvezzétek csak a képeket.

Az abszolút kedvencem természetesen Charlie Bowater. Az első pillanattól fogva, mikor először találkoztam a munkáival, beleszerettem a színekbe és formákba. Érdekes módon őt már azelőtt felfedeztem magamnak, mielőtt belekerültem ebbe a máig kitartó ingathatatlan Maas-rajongásba. Mikor meghallottam, hogy ő rajzolja az ACOTAR-színezőt, majdnem felsikítottam örömömben.
A sorozatokhoz készült rajzai mellett a sok mást is lealkot, szerepelt többször digital art-tal foglalkozó magazinokban is. Igazi professzionális. Az az álmom, hogy egyszer ő rajzolja meg egy könyvem borítóját.





Arz28-cal már nem olyan rég találkoztam, hozzá a Maas-tábor vezette el. Mostanában azzal foglalatoskodik, hogy újrarajzolja a régi képeit. De amit igazán imádok tőle, az a tavalyi Inktoberre (egy hónap, mikor kézzel rajzolnak, sokat) gyártott. Közülük például a baglyos minta ott díszeleg az egyik szatyromon is.







morgana0anagrom álnéven alkot Salome Totladze, aki lassan az összes Üvegtrón- és ACOTAR-szereplőről készített portrét, hihetetlen mélységű és plaszticitású képeken. Őt még csak idén fedeztem fel, de odáig vagyok tőle. Az egyik Feyre-portréja a nagy beásárlótáskám éke.







Coralie Jubénot neve talán nem ismerős, de a Merwild már egész biztosan. Ő is az ismertebb Maas-fanartkészítők egyike, ha jól emlékszem, a Tower of Dawn különleges kiadásában is az ő képei voltak. Azonnal felismerhető, jellegzetes stílusa van. Tőle származik az abszolút kedvenc Lysandra-, Azriel- és Cassian-ábrázolásom is.







És a végére még egy magyar művészt is említsünk meg. Bujdosó Gabriella is méltán kap helyet ezen a listán, hiszen ugyanolyan magas színvonalat hoz, mint bármilyen külföldi alkotó. A Rowant és Aelint ábrázoló képébe pedig egyenesen szerelmes vagyok.
(Egyébként tőle származik a kedvenc (és egyben egyetlen rendesen kinéző) Luxen-fanartom is, amit csak most tudtam meg.)





Ők lennének a kedven Maas-fanartistjaim, remélem nektek is annyira tetszenek, mint nekem. Deviantarton és Instagramon mind elérhetők, aki szeretne még többet látni tőlük, van még bőven mit nézni ott.

Tudom, hogy ez a lista közel sem teljes, meg sem próbálnám mindenkit összeszedni. Silketara, Monolimeart, taratjah, meabhdeloughry és még sokan is itt lehetnének, de nem akarok egy tíz kilométeres posztot, így most erre az ötre szűkítettem le a kört. (Ki tudja, talán a Kingdom of Ash megjelenésekor csinálok majd egy második részt is.)

Mára viszont ennyi képem van nektek. Holnap kevert témánk lesz, válogatok pár zeneszámot Maas spotify-os lejátszási listájából, és közéjük befűzök páran a kedvenc mémjeimből. A nyereményjáték utolsó kérdéssora, pedig mától elérhető. 

Íme a szabályok:

Öt napon keresztül minden nap felteszek egy kérdőívet, amit mind meg kell válaszolni, ezek a témák:
hétfő: általános, kinek mi tetszett, Üvegtrón és ACOTAR sorozatok
kedd: Üvegtrón 1-3, Celaena útja
szerda: Üvegtrón 4-5, Aelin felemelkedése
csütörtök: Üvegtrón spin off-ok, The Assassin's Blade és Tower of Dawn
péntek: Tüskék és rózsák udvara

(Mint látható, a posztok tartalma és a téma kérdési között van egy nap elcsúszás, mivel az első napi egy kvázi bevezető véleménykutatás.)
A hétfőit kivéve minden kérdőív két résznől áll. Az első rész egy általános, kedvenc szereplők, kedvenc jelenetek, ilyesmi. Itt nincs jó-rossz válasz. A második rész egy (nem bonyolult) trivia rész, itt a helyes választ kell megadni. A végső sorsolásba azoknak a neve kerül be, akik minden kérdésre helyesen tudnak válaszolni. (Ha ilyen nem lesz, valamit ki fogok találni, valószínűleg a pontok száma alapján fogom sorba állítani.)
Emellett a csütörtöki és pénteki kerdőívekben lehet majd pluszpontokat szerezni, mivel ott vannak kérdések olyan részekhez (Tower of Dawn, A Court of Wings and Ruin), amik még nem jelentek meg magyarul, így nem mindenkinek volt meg a lehetősége/nyelvtudása elolvasni őket. Ezek a kérdések nem részei a kötelező teljesítendőnek, de a pluszpontok plusz nyerési esélyt jelentenek.
Szombaton és vasárnap nem lesz teszt, mivel ott már nem a konkrét könyvekkel foglalkozom, hanem fanartokkal, teoriákkal, ilyesmik.

A nyeremény pedig egy Tüskék és rózsák udvara mintás vászonszatyor (amit megmutatnék, de még nem hozta meg a postás, szóval erre várni kell egy kicsit), valamint egy matrica- és könyvjelzőcsomag. A matricák már készen vannak, a blog Instagram oldalán meg is mutatom őket (link hozzá a Kapcsolatok fül alatt).

A válaszokat jövő hétfő éjfélig várom, az utána beérkezetteket már nem tudom elfogadni. Feltétel, hogy minden kérdőív ki legyen töltve. Kedden kiértékelem őket, és valószínűleg még aznap ki is hirdetem a nyertest.
Ezen a linken elérhetőek a mai kérdések.

Délutánra készítek egy összefoglaló posztot, ahol mindegyik link egyben megtalálható, nehogy valaki kifelejtsen egyet. 

Ez voltam egyenlőre, hamarosan újra jövök.

Love, Kalamaj

P.S. Megnéztem tegnap az Avengers: Infinity War-t. És azta. Eeeeeeember... Megérte minden perce. Érzelmi hullámvasíút. Ha túl leszek ezen a héten, egész biztosan írok róla egy hosszadalmas értekezést.