Shadow and Bone sorozat, avagy hogyan találjuk el a könyves adaptációt

Na, megvan az a királyság, ami még engem is visszarángatott a blogszabimról. Név szerint a múlt pénteken megérkezett Shadow and Bone tv-sorozat, ami Leigh Bardugo azonos címen (magyarul Árnyék és csont-ként) megjelent ifjúsági fantasy könyvsorozatának adaptációja, és ami teljesen levett a lábamról. (Nem, még véletlenül sem épp a filmzenét hallgatom írás közben...)

Ebben a bejegyzésben kicsit kirajongom magam, igyekezve tartani magam a könyves értékeléseimnél használt felépítéshez. Viszont mivel jópár dologról nem tudok anélkül beszélni, hogy ne lőjek le történeti pontokat mind a könyv, mind a sorozat tekintetében, ezért ha még egyiket sem ismered, csak a spoilerveszély tudtában olvass tovább.

Mégis mi teszi az Avatar - Az utolsó léghajlítót az egyik legjobb rajzfilmmé?

Meglepő módon, több mint egy évtizeddel az eredeti megjelenése után ismét a toplisták élét koptatja az Avatar. (Mármint az animációs sorozat, nem pedig a kék emberek.) A nagy hájpnak köszönhetően (és mert nem tudtam, mit nézzek, ezért inkább előkerestem egy régi barátot), idén nyáron újranéztem az egész sorozatot, sőt még a spin off-ját, a Korra legendáját is végre befejeztem.

Eme elegáns, minimalista Aang kobrien12 alkotása.

Még mindig kitartok a véleményem mellett, hogy megérdemel minden imádatot, amit csak kap, ráadásul a világ meme-kultúrája is nagyot fejlődött az eltelt időben, és ez a friss rajongóáradat megnyitotta a kapukat új, még jobb meme-ek felé.

Infinity War értékelés - Stan Lee emlékére

Bizony, eljött az a pillanat is, hogy Stan Lee átköltözött Valhallába. Így összeszedtem magam, és végre kipréseltem magamból az Infinity War kritikámat, amit már május óta ígérgetek.

Még pár éve futottam bele először abba a posztba, hogy egyszer lesz egy Marvel film, ahol valami nem lesz rendben, és nem fogjuk érteni miért, csak a legvégén. Hiányozni fog belőle a Stan Lee cameo, és csak ennyi fog állni a stáblista végén, hogy Stan Lee emlékére. Akkor is, és azóta is, bárhányszor került újra elő a poszt, csak legyintettem, hogy ez esélytelen, sosem lesz olyan, hogy nincs Stan Lee cameo.

Hát, tévedtem.

95 év nem semmi. Ezalatt megteremtette azt a Marvel világot, ami mára millióknak nyújt nem csak kikapcsolódást, de bátorságot is. A hősei nélkül én is teljesen más ember lennék.

Azt gondolom, azzal a tudattal távozhatott, hogy a Marvel jó kezekben lesz ezek után is. Még végignézhette, ahogy az MCU meghódította az egész világot, és manapság már nem lehet elmenni mellette, a mainstream kultúra irányadója lett.

A képek ebben a posztban a búcsúztatására készült alkotások.

Az Infinity War pedig az eddigi Marvel univerzum csúcspontja, és a második kedvenc filmem ever. (Az első Bosszúállókat csak azért nem tudta lekörözni nálam, mert az volt az a film, ami először bevezetett a Mavel világba, ezért különleges helyet foglal el a szívemben.)

Több szempontból is igazi tetőpont, amit csak a jövőre érkező Avengers 4-nek lesz esélye überelni.

A történet különleges a Marvel filmek között, végre igazán érezni lehet a tétek súlyát. (Spoileres leszek, mindenkinek volt már ideje megnézni április vége óta.) Kifejezetten örültem neki, hogy nem győzelemmel zárult a film.

Vagyis hát nem örültem neki, szabályosan sokkos állapotban voltam utána, és nem tudtam megszólalni, még úgy sem, hogy sejtettem, hogy ez lesz a végkifejlet. De mint történetvezetési döntés, igenis a helyén volt.

Hiszen már a Polgárháborúban is megmondták, hogy széttagolódva el fognak bukni, erre öten hatfelé mentek. (Egyébként abban a jelenetben, mikor Stark hosszas gyepálás után végül meg tudja sebezni Thanos-t, nem csak én vélek felfedezni egy visszautalást a Vasember 2-re: Ha egy isten vérét fakasztod, az emberek felhagynak hinni benne.)

Thanos szerintem amúgy az egyik legjobb főgonosz. Mintha a Marvel eddig direkt visszafogta volna magát, hogy most az arcunkba robbantsa ezt a lila aszalt szilvát. Külön dícséret a háttérindokáért, nem pedig a képregényekbő átvéve a halált megszemélyesítő csajszit kergette.

Nagyon jól sikerült ezt az elképesztően sok szereplőt párhuzamosan mozgatni, a jelenlévők közül mindenki megkapta a megfelelő időt. Persze azért Sóyomszem hiányzott onnan, egyértelmű, hogy ő fél kézzel elbánt volna a ráncos állú szőlőszemmel.

Ha muszáj lenne, sem tudnék kedvenc jelenetet választani. Gamora halála, Steve Rogers és Thor bevonulása, Loki halála, Stark felpáncélozódása mind a célegyenesben vannak, mind különböző okokból, és mind ikonikus jelenetek.

Az egész végkifejletről meg ne is beszéljünk. Épp elég meme született már azóta belőle. Peter Parker pedig büszke lenne magára, hogy a halálából meme lett.

A filmzene is az egyik legjobb az MCU-ban. A CD-t rendszeresen végighallgatom, mikor épp kreatívkodok, és kell az ihlet. A krediteknél pedig, mikor a szépen elporladó főcím alatt megszólal az Avengers téma lelassított verziója, nekem mindig borsódzik a hátam.

A látványról pedig nem is kell szót ejteni. elképesztő, mennyit fejlődött a technika az elmúlt 10 évben az első Vasember film óta, pedig már az is nagyon szép volt. Az Infinity War nézése közben gyakran azt sem tudtam, hova nézzek. A 3D az utoljó centjéig megérte minden pénzét.

Szóval sok szempontból kiemelkedő a film. Most kivételesen visszafogtam a kontrollálhatalan fangirl-t ami ki szokott bukni belőlem, ha erről a filmről van szó, különben ez a poszt sokkal kevésbé lenne érthető.

Örülök, hogy Stan Lee még láthatta ezt. Hiányozni fog, és a cameói is a filekből. (Ha jól tudom, a Captain Marvel, az A4 és az új Pókember jeleneit már leforgatta, de utána ennyi volt.) 

Örökké ő fog maradni a Marvel nagypapafigurája, és nem hiszem, hogy egyhamar ki fog kopni a hatása a képregényekből és filmekből. Nem tiltakoznék, ha még egyszer ennyit kötünk maradt volna, de ne azon keseregjünk, hogy elment. Ünnepeljük inkább azt a hosszú és tartalmas életet, amit élt.

Nyugodj békében, Stan Lee, Valhallában találkozunk.

Excelsior!

Augusztusi bevásárlótáska

Na, szégyen szemre vége lett ennek a nyárnak is. Nekem ugyan még szerencsém van, mert az egyetem csak októberben kezdődik meg úgy istenigazából, de már nekem is el kell kezdenem készülni.

Viszont az augusztus igazán termékeny hónap lett, sikerült végre olvasnom egy nagyobb halmot, és nagyban bővült a polcom is.

A legnagyobb összetartozó halom egyértelműen az új Üvegtrón kupacom. Őrült gyűjtő módjára célom, hogy birtokoljam a sorozatot minden nyelven, ahogy csak megértem. Eddig megvolt már magyarul és angolul, és most megszereztem németül is. Most az Empire of Storms-ig csücsülnek a polcomon, németül a Tower of Dawn szeptember végén jelenik meg.

Előrendeltem mellé már angolul a novemberben esedékes Gyűjtői kiadást, és csináltam egy Aelin egyedi Funko figurát is.

Egyébként még áprilisban tartottam itt tematikus hetet Maas könyveiből, ha érdekel, itt elérhető.

Ha pedig tematikus hét, akkor mindenképpen meg kell említenem az augusztus utolsó hetében történt blogszülinapi hetem, ahol a Harry Potter könyveket vettem sorra, a bejegyzések elérhetőek itt.

Én nagyon élveztem, hogy ilyen intenzíven foglalkozhattam még egy nagy kedvencemmel, nem csak a könyvkritikákkal, hanem filmekkel és egyéb témába illő mellékszálakkal is, például filmzene vagy a Pottermore rejtelmei.

Még egyszer gratulálok Falusi Barbarának, aki a Bölcsek köve 20 éves jubileumi kiadását nyerte a Griffendél színeiben.

Lesz még hasonló extravaganza a blogon, de egyenlőre még nem tudom, mikor, vagy miről.

És akkor a normál kerékvágás, avagy miket szereztem amúgy még augusztusban:

Victoria Schwab - Egy kegyetlen dal (barátnőmmel fel kellett ugarnunk Pestre, és ha már ott voltunk, nem lehet eljönni vásárfia nélkül)

Morgan Rhodes - Lázadók tavasza (Falling Kingdoms 2.)

Cinda Williams Chima - Flamecaster (magyarul is megjelent, Lángvető címen, de én angolul szereztem meg a sorozat meglévő részeit)

Cinda Williams Chima - Shadowcaster

Cinda Williams Chima - Stormcaster

Cinda Williams Chima The Demon King (ez meg az előző sorozat egy másik ága, a mostani szereplők szüleivel)

Sarah J Maas - Catwoman Soulstealer (DC Icons, angolul, írtam is róla, itt olvasható)

Leigh Bardugo - Wonder Woman Warbringer (DC Icons, angolul)

Marie Lu - Batman Nightwalker (DC Icons, angolul)

S. J. Kincaid - A kárhozott (ezt olvasom éppen)

Victoria Aveyard - A Király ketrece (Vörös királynő 3.)

Mark Lawrence - A széthullott birodalom (a teljes trilógia egyben)

Ezek közül leginkább azokat olvastam el, amik angolul vannak. Egyenlőre akkora a TBR (to be read) listám, hogy a többire nem tudom, mikor fog sor kerülni, először megpróbálok a régiek közül is leapasztani párat.

Filmek terén sokat most nem haladtam, újranéztem az Infinity War-t (tudom, tudom, még mindig tartozom egy véleménnyel róla), és a Legendás állatokat (vélemény itt), de kb ennyi is.

Amivel viszont nagyobbat alkottam, az az Agymenők maratonom volt. Az első 10 évad fenn van Prime-on, így azt választottam ki egy kis kikapcsolódásnak. De valahogy kettőt pislantottam, és el is tűnt mind a 10 évad. A 11.-et is megnézem majd valamikor, mielőtt kijönne a 12., ami egyébként az utolsó lesz, végül ezt a sorozatot is elkaszálták. Remélem azért egy méltó befejezést összehoznak neki.

Szeptemberben tervezem behozni a lemaradást, és megnézni a Fiúknak, akiket valaha szerettem új filmadaptációját, de a friss megjelenések közül a többi nem annyira piszkálta meg a kíváncsiságom. Egyenlőre azt sem tudom, mit hogyan fogok szeptemberben a tanulás mellett csinálni, szóval egyenlőre nem ígérek semmit.

Ennyi lenne az augusztusi bevásárlótáska. Remélem azért a szeptemberem is ilyen termékeny lesz, és legalább még ennyit le tudok majd tudni a listámból. Hamarosan újra jelentkezem, addigis szép későnyári időt.

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 7/1: Halál ereklyéi

Hű, elértünk a blogszülinapi hét utolsó napjához. Hogy ez a hét is milyen gyorsan elszállt. Még épp csak tegnap írtam meg a Bölcsek kövéről a véleményem, és máris vasárnap lett. Érkezzen tehát a finálé, a Harry Potter és a Halál ereklyéi.

Be kell vallanom, ezt a részt már csak egyszer olvastam. (Ellenben vagy egymilliószor láttam a filmet.)

Ugyan még emlékszem, mekkore felhajtás volt a megjelenése körül, még a híradók is tele voltak azzal, mekkora sorok kígyóznak a könyvesboltok előtt, hogy mindenkinek jusson egy példány (végre valami jó dologért állnak sorba az embertömegek), anyu is izgatottan várta, hogy magyarul megjelenjen, de én valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy ténylegesen el is olvassam.

Csak most nyáron, mikor angolul újraolvastam a sorozatot, értem el a Halál ereklyéihez is. Viszont az egyik kedvencem let az összes közül a nyomtatott verzió is.

Bár azt hozzá kell tennem, hogy a kettő közül a filmet jobban szeretem, azért is könyv sem adja sokkal alább a lécet. Kicsit talán kevésbé tűkönülős, mint a moziváltozat, ahol abban néhány jelenetet felturbóztak, az itt elmaradt. (Például itt sosem látjuk azt, amikor Hermione elvarázsolja a szüleit, hogy ne legyenek veszélyben, a filmben pedig a szívem szakad meg a láványtól, és ez ad egy plusz súlyt az egész helyzetnek.)

Viszont nagyon látszik, mennyit fejlódött Rowling a könyvek írása közben, mint történetmesélés, mint folyékonyság tekintetében. Ha a hetedik kötet olvasása után visszanézünk a Bölcsek kövére, olyan a különbség a kettő között, mint egy Wartburg és egy Tesla.

(Megjegyzés: mennyivel okosabb volt Volditól, hogy a könyvben Naginit egy áttörhetetlen varázs-védőburokba tette, az nem csak csúszkált védtelenül össze-vissza, mit a filmben, nem?)

Egy kis bajom viszont magukkal az ereklyékkel volt. Érdekes, meg minden, de kicsit feleslegesnek tartottam a hirtelen megjelenésüket. Nélkülük is ugyanolyan jó lehetett volna, és ilyen előrehaladott állapotban behozni őket nem talán kicsit indokolatlan is volt. A bodzapálca lehetett volna egy sima szupererős pálca is, a köpeny maradt volna az, ami eddig, a kőre pedig nem is volt annyira szükség. Egy kicsit úgy éreztem, belenyomott Rowling még valami varázserejű bizgentyűt a horkruxok mellé, csak hogy legyen valami érdekes a Dumledore-történetvonalon is.

A Dumbledore-vonalra viszont tényleg szükség is volt. Na nem a Grindelwaldos mellékszálra, mert annak annyira köze a jelenlegi sztorihoz nem volt, de a családja tragédiája helyénvaló volt. Végre Harry is kételkedett benne, nem csak a jóságos, érinthetetlen természeti erő volt, hanem Harry is meglátta, hogy nem volt annyira jó ember. Ez egy szép ívet adott a könyvnek.

És ez a filmből teljesen kimaradt. Pedig még ketté is szedték két filmre. Amit igazából még nem is bánok annyira. Így maradt elég idő arra, hogy a végső csatát rendesen kidolgozzák, és azt a mindenit, mit alkottak belőle, még jobb is lett, mint a könyvben.

Az első rész persze az átugorható, kicsit lapos felvezetés lett, ebben az esetben érdeksebb lett a könyv. (Itt játszik a Dumbledore-os vonal Harry fejében.) A nyitánya erős lett, de utána a hosszas kempingezés folyamán elment az életkedv is. Pedig még arra is volt idő, hogy Harry és Hermione táncikáljon egyet. Kicsit kevesebb erdő, kicsit több akció.

Aztán a végére megint összeszedte magát, és azok a jelenetek megint megragadták a figyelmemem. Dobby búcsúztatásánál pedig majdnem sírtam. Megkedveltem a végére a kis idiótát, na.

A második rész viszont az egyik kedvenc filmem lett a sorozatból.

Mivel ez már csak a könyv kb utolsó harmadát foglalja magába, aminek is nagy része a roxforti csata, várható volt, hogy tele lesz akcióval. És úgy vélem, még fel is javították a könyvet helyenként. Például McGalagony professzor és a mindigis ki akartam ezt próbálni felcsillanása halálosan szórakoztató lett. A vágásokkal és a zenével pedig szívszorongató élmény lett, méltó feldolgozás és sorozatzárás.

És ne feledkezzünk meg arról az ikonikus jelenetről sem, mikor Mrs Weasley-nél végre elpattan a húr, és megsemmisti Bellatrixot. Hangosan felkurjantottam, mikor először láttam. Hajrá, Mrs. Weasley.

Az epilógot sokat kritizálják ugyan, és igaz, működött volna ugyan anélkül is, de azért szerintem aranyos volt.

Ez lenne a Halál ereklyéi kritikám. Délután érkezik a hét utolsó bejegyzése, még pár potteres meme és a kedvenc filmzene tételeim kerülnek sorra. Ne feledjétek, a nyereményjáték még ma éjfélig él, a részletek itt elérhetőek. A délutáni viszontlátásig,

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 6: Félvér herceg

Üdv mindenkinek újra szeptemberben. Hogy én mennyire hálás vagyok, ami egyetemista vagyok, akinek csak októberben kezdődik a suli! A tesóim már készülődnek, holnap évnyitó neki, én meg még itt blogolgatok teljes lelki nyugalomban.

De legalább még egy jó kis vihar is kitört ennek örömére. Puff, ősz van.

Mára az utolsó előtti kötet, a Harry Potter és a félvér herceg jutott. 

Ezt már csak alig két éve olvastam, már jóval a film megjelenése után. Akkortájt éppen nem volt túl sok időm, a suli mellett csak darabokban tudtam vele haladni, és ez is talán közrejátszott, hogy nem lett a kedvenc részem.

A ranglistámban inkább az alsó berkekben mozog. Míg a Főix rendje inkább csak közönyösen hagyott (könyvben, de filmben szerettem), addig ezt kicsit már untam is. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha ez csak időhúzás lenne, hogy meglegyen a hét évnyi varázslóiskola teljes hossza a könyvek alatt is. A legvégét leszámítva nem is történt túl sok benne, szétosztva elfért volna a két szomszédos kötetben is.

Ami viszont jó ötlet, az Dumbledore és Harry különórái, ahol mi is jobban megismerhetjük Voldemort múltját. Ez szükséges volt, hogy rétegeltebb legyen az ő karaktere is, és ne csak a gonosz legyen, aki azért gonosz, mert ez a szerepe.

A jelenkori Voldemort-tal voltak igazából a legnagyobb bajaim a könyvben. Nem értem,miért kellett várnie még egy évet, hogy megint lépjen, semmi értelme nem volt. Ezidőalatt a varázsvilág simán felkészülhetett volna rá, hogy úgy összefogjon, mint még soha, és egyszerűen lesöpörje a Föld színéről. Persze tudjuk, hogy nem így volt, mert mintha csakis inkompetens alakok lettek volna vezető pozícióba, de meg lett volna rá az esély.

(Igazából végiggondolva Voldi minden terve megcsúszott valamin, nem valami jó stratéga a fickó.)

Végre Dumlbedore is kapott egy kicsit több szerepet, nem csak egy háttérben tornyosuló alak volt csodálatos szakállal. Jó volt látni, hogy Voldinak tényleg megvan az oka, hogy féljen tőle, nem csak mindenki mondogatja, és ezt kell elhinnünk.

Persze a legfőbb szerepe az volt, hogy meghaljon (vigyázat, spoiler), ezért koncentráltunk rá jobban. Fájdalmas lépés olt, de abszolút szükséges. Nem mehettünk volna bele a végjátékba úgy, hogy Harry még mindig az ő árnyékában bújkál, így soha nem láthattuk volna meg Harry tényleges erejét.

És ha már a félvér hercegről van szó, azért egy mondat Pitonról. Én a mai napig nem bírom. Hiába az enyhítő körülmény a Halál ereklyéi végén, attól még az nem változtat azon, hogy évekig kínozta Harry-t és a többidiákját is.

A filmek terén sem ez vezeti a listát nálam. Nagyobb bajom nem volt vele, de annyi mindent változtattak meg benne, hogy általában lerázom egy vállrándítással. Például a könyvben részletesen be mutatva Voldi háttere, a filmben pedig azt hiszem max két rövid jelenet van erről. Vagy Bellatrix jelenléte Dumledore halálánál és a Weasley-ház leégetésénél.

És sajnos ezek a változtatások nem szolgáltak a film javára (mint a Halál ereklyéi 2. részében, de erről holnap), szóval még meg sem tudom érteni a jelenlétüket. Tudom, nyiilván azért tették be például Bellatrixot a végén, hogy ne kelljen belebonyolódnunk a három másik szereplőbe, akik az eredetiben vannak, és a filmekben soha máshol sem jelennek meg (ellentétben a könyvvel, ahol a roxforti csatában újra visszatérnek).

Az egész film legszebb jelenete szerintem Dunbledore búcsúzatása. Maga a halál is szomorú, de utána, mikor mindenki a magasba emeli a világító pálcáját, attól nekem mindig összefacsarodik a szívem. Szép búcsúztatása egy nagy varázslónak.

Micsoda hangulatváltás ez már az első pár rész könnyed, gyerekbarát világának. Itt már egyértelműen látszik, hogy ez nem gyerekkönyv, szép lassan átkúsztunk igenis komoly témák felé.

Holnap pedig elérjük a csúcspontot, a végső csatát, és a kedvenc filmes jelenetem. Addigis kellemes szombatot azoknak, akiknek nem kell ma dolgoznia.

Love, Kalamaj

P.S.: A nyereményjáték még holnap éjfélig tart, még lehet rá jelentkezni. Ezen a linken elérhetőek a részletek. Hajrá, hajrá!

Harry Potter - hét 5: Főnix rendje

Aztamindenit, már az ötödik napnál járunk a blogszüinapi héten. Megőrül az ember. Ahogy tegnap már jeleztem, ma csak ez az egy poszt lesz, sajna idő szűke miatt ki kell hagynom a Cursed Child kritikát (egész egyszerűen nem végeztem vele), így a ai és holnapi két délutáni poszt annak a helyére, vasárnapra tolódik.

Az elmúlt négy napban már elregéltem, hogyan olvastam először az eddigi részeket. Viszont a Tűz serlegével meg is tört a maraton, anyu nem engedte az akkori, 11 éves fejemnek, hogy a komolyabb részeket olyan fiatalon olvassam. 

Így hosszabb időre elült nálam a Potter-láz, a köztes időben csak a képernyőn követtem a kalandjait. A Harry Potter és a Főnix rendje volt az első rész, amit hamarabb láttam filmen, mint olvastam volna. Ennek köszönhetően, mikor talán úgy 4-5 éve újra kezembe vettem a könyvet (ismét nagyjából egyidősen az akkori Harry-vel, bár ezúttal nem szándékos időzítés miatt), már kimondottan figyeltem azokra a részletekre is, amit megváltoztattak a filmben.

Összességében ez a rész annyira nem hatott meg. Eddig voltak, amiket nem szerettem, és voltak, amiket meg igen, de a Főnix rendje egyik irányba sem mozdult el kifejezett, megakadt egy köztes síkon. Elmegy egynek, de nem volt nagy benyomással rám.

Az iskolai jeleneteket már láttuk eddig ötször, nem hozott nagy újdonságot ez sem. Persze voltak is is felcsillanó pillanatok, mint mikor McGalagony (remélem így kell magyarul írni, mostanság inkább csak az angol verziót láttam írottan) kiáll Harry álma mellett, hogy auror legyen, de úgy általánosságban nem pattantott le a kanapéról az izgalom.

Viszont vagy egy tényezője a könyvnek, ami mindenkit felrázott, és egyesítette a rajongók izzó gyűlöletének sugarait.

Umbridge.

Nem is kell többet mondanom róla, igaz? Valóságos mesterhúzás volt Rowling-tól őt is beleírni a történetbe. Egyöntetű élemény, hogy Umbridge rosszabb, mint Voldemort. Mert ő a valós gonosz. A legtöbb embernek nincsen az életében egy Hitler-kategóriás nemezis, de Umbridge-e mindenkinek van. (Tudtátok egyébként, hogy Voldi mellett ő az egyetlen, aki maradandó sebhelyet hagy Harry testén?) Imádam gyűlölni ezt a nőt.

És szerencsére a filmváltozatban is tökéletesen van eltalálva a karaktere. A színésznő alakítása topon van, legszívesebben benyomnám az arcát minden egyes jelentben, mikor szerepel. Úgy vigyorogtam a végén, mikor Harry visszaszól neki a kentaurokkal szemben, mint csak ritkán. (Ez is enyhe változtás egyébként a könyvhöz képest, ott nem hangzik el a hazudni nem szép dolgos oltás. De annyira odavaló volt az, feldobja a jelenetet.)

A kedvenc jeleneteim egy másika is ebben a filmben szerepel, vagyis Dumbledore harca Voldemort-tal a Mágiaügyi Minisztériumban a végén. Végre egy képsor, ami igazán bemutatja, milyen elképesztően erős is a két varázsló. És az sem utolsó, hogy lélegzetelállítóan néz ki a csata.

Igazából nincs benne a top 3-ban a film (Legendás állatok, Halál ereklyéi 2. rész, Bölcsek köve, ebben a sorrendben), de csak kevésen múlik. Gyönyörű látvány, jó történet, jó vágások (például a minisztériumi rendeleteket felvonultató montázs), utálható főgonosz. Egy jól sikerült film, igazából nekem még jobban is tetszik, mint a könyv. Az egy kicsit laposan ült meg bennem, míg a film összesűrítette a legjobb részeit, és még rájuk is tett egy lapát vagányságot.

Ez lenne a mai értékelésem, holnap folytatom a Félvér herceggel. Már a célegyenesben vagyunk, közelít a nagy finálé. Addigis jó utolsó nyári hétvégét.

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 4/1: Tűz serlege

Ejha, már a negyedik napnál járunk, csak úgy szalad az idő. A mai főtéma a Harry Potter és a Tűz Serlege lesz, ami talán a kedvenc részem mindközül.

Folytassuk akkor a történetet, hogyan olvastam el először a sorozatot:

Mint azt már az előző bejegyzésekben kifejtettem (Bölcsek köve, Titkok kamrája és Azkabani fogyoly elérhetőek ide kattintva), az első ismerkedésem a Potterverzummal nekem is 11 éves korom körül volt. Miután félelmet nem ismerve kikönyörögtem, hogy az első hármat egyben elolvashassam, a negyediknél már nem voltam ilyen  szerencsés. Anyu úgy vélte, ez már nem való egy tizenegy évesnek, így nem engedélyzte, hogy olvassam. Nem mintha ez engem olyan mértékben akadályozott volna. Lecsentem a polcról a könyvet, és a szobámban elrejtve titokban olvasgattam. Persze csak míg anyu észre nem vette, és ki nem vette a kezemből. (Valahol a harmadánál jártam épp.)

Csak évekkel később került újra a kezembe, és vettem fel a történet fonalát ott, ahol abbamaradt. A többi rész olvasásához így már nem is tartozik ilyen emlékezetes történet.

Azóta is ez a kedvenc részem. Talán azért, mert itt végre nem csak egy nyúlfarnyi gyerekmeséről van szó, hanem egy teljes, kiforrott regény, komplikált történettel és mély érzelmekkel. Egészen meglepett már 11 éves koromban is a váltás, legfőként a könyv vastagságában. (Persz ez nem rettentett volna el az olvasástól, már akkor is masszív könyvmoly voltam.)

Már az első két fejezetből tudni lehet, hogy a gyerekmesének itt a vége. Mikor először olvastam, egészen meglepődtem, hogy ilyen eddig nem volt, hova tűnt az aranyos varázslósulis mese.

Egy másik indok lehet, miért ez a kedvencem, mert ugyan már komolyabb, de nem olyan vészterhes, mint a következő részek. Ez az utolsó kötet, ahol Voldemort még nincs jelen testben is, és még van idő könnyedebb szórakozásra is. (Mintha egy életveszélyes diákolimpia sárkányokkal akkora móka lenne.)

De maga a Trimágus Tusa jelenléte is nagy kedvencem. Nemcsak megismertet minket más varázslóiskolák világával, hanem egy élvezhető kiterjesztése egy iskolai évnek. (Unalmas lett volna negyedjére is ugyanazt a tanévet végigkövetni.) Rowling is rengeteget fejlődött a Bölcsek köve óta, mind stílusban, mind történetmesélésben.

És az a végkifejlet, az aztán rendesen össze volt rakva.

Furcsa módon a filmek közül is ez a kedvencem, pedig sokan savazzák a változtatások miatt.

Az igaz, nekem is fáj, amit a Quidditch világkupából csináltak (vagy leginkább amennyire kihagyták, lett volna igény arra a plusz néhány percre). Vagy hogy Dobby teljesen kimaradt a filmből. Pedig a könyvben itt végre megszerettem a kis idiótát. Vagy hogy sikerült a két másik iskolát leegyszerűsíteni csak lányokra és csak fiúkra (pedig a könyvben írásos bizonyíték van, hogy mindkettőből jött mindkét nem). Vagy hogy a teljes színészi gárdának elmaradt valahogy egy alapos hajnyírás. (De mosz komolyan, mik voltak ezek a frizurák Harry és Ron, he? 

De még ezekkel együtt is ez a kedvenc részem.

A hangulata megvolt a könyvből, a próbák hűen ugyan nem, de legalább szórakoztatóan voltak ábrázolva (a sárkányos próba például még jobban is tetszett a filmben). A filmzene szinte még jobban belesimult a képanyagba, mint eddig, és végre visszatért az érdeklődésem a 2.-3. rész kicsit laposabb hangvétele után. És volt benne sárkány. Ez azért mindent überel.

Ez lenne a rövid véleményem a Tűz serlegéről. Délután megmutatom a saját gyűjteményem HP relikviákból. Addigis egy kedves házisárkányt mindenkinek.

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 3/2: Legendás állatok és megfigyelésük

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Potter-vonat az elkövetkezendő évtizedben még biztosan nem fog lassítani, mint a filmsorozat, ami Harry egy rövidke tankönyvéből készül? Neeeem, ez is addig fog menni, míg meg nem öregszünk.

Nem mintha egy cseppet is ellenezném. Sőt, külön örülők is neki, hogy még évekkel azutolsó Potter-film megjelenése után is kapunk új információkat és élményeket a varázslóvilágból. Rowling-ban még láthatóan sok elmesélnivaló történet van, csak támogathatom, hogy adja is ezeket ki magából. (meg nemmellékesen jó sok extra zsebpénzt is tud még gyűjteni így.)

Nem hittem volna, hogy egy olyan nyúlfarknyi tankönyvből egy komplett új történet meg tud születni. De kellemesen csalódtam. Sőt, talán az egyik kedvenc filmem az egész varázslóvilágból. Gyönyörű látvány, remek színészek, szerethető karakterek, szóval minden adott, hogy beleszeressek a filmbe.

Az egyetlen gondom vele csak Grindelwald valódi arca volt. Nem vagyok egy nagy rajongója Jonny Deppnek, na. Az első Karib tenger kalózaiban még élvezetes volt az alakítása, de azóta gyakorlatilag beskatulyázódott a hasonló szerepeibe, és nekem már csap egy bohóc, akire már ráférne egy hosszabb pihenő. A hírneve pedig csak még többet ront a szerepén ebben a filmben. Annyira jellegzetes az arca, hogy mikor megjelent a képernyőn, nem az volt az érzésem, hogy Jé, ott van Grindelwald!, hanem Jé, ott van Jonny Depp! És ez nem jó, nem tudok elvonatkoztatni a színésztől, mikor az eljátszott szerepét kéne látnom.

Ettől a pár perces apróságtól eltekintve viszont imááádtam a filmet.

A főszereplők mind szerethetően, Tina és Newt (Göthe magyarul, igaz?) tűneményesek, mikor együtt vannak a színen, Jacob Kowalky pedig a legmulattatóbb mellékszereplő, akit évek óta láttam.

Teljesen el tudom hinni Eddie Redmayne alakítását, csak úgy sugárzik róla, ahogy Newt imádja az állatait. Irgalmatlanul tehetséges a fickó, és nagyon jó álasztás volt a szerepre.

A többi szereplő is jól van eljátszva, persze továbbra is Jacob a kedvenc, és ezzel nem csak én vagyok így. Ha csak róla szólna a film, és ahogy sütiket süt, azt is szívesen elnézném.

A látvány pedig szemképráztató. Persze manapság már bármit meg lehet oldani CGI-al, de azt is tudni kell jól használni. Itt pedig el is találták. Hajszálra pontosan.

A Harry Potter filmekből már megszokhattuk a varázsvilág látványi hangulatát, és az itt is remekül visszaköszönt, mégsem egy másolata volt. Jól lehetett érezni, hogy ez nem a brit, hanem az amerikai varázslók játszótere, és ez a látványban is egyértelműen jelezve lett.

A lények animációja hibátlan, gond nélkül beleilleszkednek a háttérbe. A legszebbek mégis az obskurusos jelenetek a végén, csak úgy árad belőlük az érezhető erő és Credence fájdalma. (Csak én vihogok fel minden alkalommal, mert szegény gyereket a szülei kredencnek nevezték el?)

A történet is szerethető, remek választás volt, hogy nyitnak már országok varázskultúrája felé. A második filmben pedig ezt a vonalat tovább is viszik, Franciaországba is ellátogatva. Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy ezen az új sorozaton keresztül végre megismerhetjük a Roxforton kívüli világot is.

Mindenképpen várom már a következő részt, remélem még jobb lesz, mint ez. Dumbledore jelenlététől már mindenképp felcsillant a szemem, remélem jól fogják használni. Én biztos ott fogok ülni a moziban.

Íme a harmadik nap vége, holnap továbblépünk a sorozat második felére a Tűz serlegével. Addig javaslom, hogy nézzétek meg a Legendás állatokat, mindenképp jó esti kikapcsolódás.

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 3/1: Azkabani fogoly

Helló újra itt, folytatódjék hát a blogszülinap harmadik felvonása, elsőként a Harry Potter és az azkabani fogollyal.

Ebből a borítósorozatból
talán ez lett a legjobb.
(szerintem)

Már elmeséltem, hogyan olvastam 11 évesen végig az első két könyvet, és a harmadiknál hagytam abba. (Részletek itt és itt.)

Szóval nem akartam abbahagyni az első két könyv után, és megvárni, míg annyi idős leszek, mint Harry a könyvben éppen. A klasszikus bociszemes trükköt bevetve kikönyörögtem, és folytathattam még az Azkabani foglyot is. (De aztán ennyiben ki is merült a győzelmi hullámom, a negyedik kötettel már nem jártam sikerrel.)

Már első látásra is feltűnhet, hogy ezen rész után válik puszta gyerekkönyvből ár idősebbeknek szóló művé. Pillantsunk csak rá a terjedelmére. Míg az első hármat még egy kisebb gyerek is végig bírja olvasni egymaga, addig a negyedik hossza már csak az elvetemültebb könyvmolyokat nem riasztja el.

A sorozatból sokáig ez volt a legkevésbé kedvelt könyvem. Hiszen ha jobban belegondolunk, ez nem tartalmaz nyomokban sem Voldemort-ot, és enélkül is viszonylag zavartalan lenne a történet folyama. (Azért van benne jópár sarkalatos pont, tudom, Sirius, ne okoskodj bele a könyvedről szóló kritikába.)

Gondolom nem csak én vagyok így vele, de Lupin nekem is azonnal az egyik kedvencem lett. Szegény Harry talán egyetlen viszonylag normális Sötét varázslatok kivédése tanára.

(Nyújtsunk be Rowling-nak egy petíciót, hogy írjon végre egy új sorozatot a Tekergők generációjáról. Még Harry-ék történeténél is jobban élvezném, ha a fiatal James Potter és bandája lehetne terítéken.

Amúgy nincs semmi bajom magával a történettel, és azóta egészen meg is szerettem. Soha nem lesz A kedvenc részem, de lekörözte már a Titkok kamráját és Főnix rendjét a fejemben felállított ranglistában. A legfőbb bajom mindigis az lesz vele, hogy enélkül is megmaradt volna teljesnek a sorozat. De azért aranyos a maga módján, és éppenséggelnem rossz néha úgy látni Harry-t, hogy nem kell Voldemort-tal hadakozni a változatosság kedvéért.

Viszont a filmváltozatát sem szeretem annyira. Ez is, mint a Titkok kamrájánál, egy berögződött negatív élmény miatt alakult ki.

Még egészen fiatal voltam, mikor először láttam filmen, és nem tudtam előre, hogy ezt nézem. Annyi maradt meg az "élményből", hogy a vége felé a várfarkasos jelenet halálra rémiszt. Évekig nem is voltam hajlandó újra megnézni, csak sokkal később, már szinte felnőtt fejjel vettem rá magam. Persze akkor már láttam, hogy amúgy nem olyan íjesztő, de addigra az ellenérzés már bennem maradt. Manapság már gond nélkül meg tudom, nézni, de sosem lesz a kedvencem.

Mondjuk maga a film sem nyűgöz le (kivétel a patrónusos jelenet), ahogy kritikusabb szemmel újranézem. Hasonló gondom van vele, mint a Titkok kamrájával, ez is kicsit laposabb lett, mint az elődje. Nyilván, tudom, hogy közrejátszik benne az a számdékos elgondolás, hogy egyre komorabb lesz a hangulat, ahogy halad előre a történet, de azért szívesen elnézném az első rész csillogását még.

Pont ilyen hangulatom
lesz a filmtől.
Ez a poszter aztán
jól eltalálta.

A történet is jobban meg lett változtatva a film kedvéért, mint az előzőekben, és ennek az egyre látványosabb tendenciának sem voltam híve. Tudom, tudom, a könyv meg a film két külön médium, de vannak dolgok, amiket nem kéne túlzottam megvariálni, mert csak felbosszantják vele a rajongókat.

Szóval összességében elég nyomott hangulatom lesz ettől a filmtől, és nem a jó értelemben. Nem hagyom ki, ha maratont tartok, de azért nem is lesz a kedvencem. Még mindig jobb, mint a Halál ereklyéi első része, legalább ezt a pontot megadhatom neki.

Ez volt az Azkabani fogolyról a véleményem. Délután érkezik a Legendás állatok filmkritikám. A nyereményjátékra még mindig lehet jelentkezni, ezen a linken elolvashatjátok a részleteket.

A délutáni viszontlátásig,

Love, Kalamaj

Harry Potter - hét 2/1: Titkok kamrája

Üdv a tematikus hét második napján. Robogjunk is tovább a sorozat második kötetére, a Harry Potter és a titkok kamrájára.

Szokás szerint bevezetésnek egy kis storytime:

A Bölcsek köve bejegyzésben már meséltem arról, hogy magam is 11 éves voltam, mikor az első részt olvastam. Anyu úgy gondolta, hogy majd szépen sorban mindig annyi idősen fogom olvasni a részeket, mint Harry maga a könyvben. Na ez az elv már rögtön kezdetekben összeomlott, úgyanis még ugyanabban a hónapban kikönyörögtem, hogy legalább a második részt hadd olvassam még el, hiszen 11 és 12 között csak nem olyan nagy a különbség. És lévén tüneményesen cuki kisgyerek voltam, el is értem, amit akartam.

Ezzel a könyvvel is elég gyorsan végeztem, és persze kikönyörögtem a harmadikat is utána. ;)

Ez az összes létező
közül a kedvenc
HP borítóm.

Míg az első részből manapságra leginkább a nosztalgia miatti kötődés maradt meg bennem, addig a Titkok kamrája már inkább tényleges könyvélmény volt.

(Jó, jó, elsőre 11 éves fejjel talán még nem tudtam olyan mélyeszántóan elemezni, de azóta már sor került az újraolvasásra, legutoljára idén tavasszal, szóval most már jobban tudom értékelni az irodalmi oldalát is.)

Összességében feltűnt már benne egy hajszálnyi fejlődés is Rowling részéről. Még mindig nem magasirodalmi remekmű, de sokkal jobban folyt, mint az első rész. Sokkal jobb az ütemezés, tovább tágul a varázsvilág, úgy egészében egy méltó folytatása az első résznek.

És Gilderoy Lockhart. Na ugye?

Egyébként a legutolsó újraolvasásom már angolul végeztem, így a specifikus kefejezések és nevek inkább így vannak most a fejemben, előre is elnézést, hogy nem a magyar megfelelőjüket használom, ahol hirtelen nem ugrik be.

Pedig a magyar fordítás is fantörpikus lett, le a kalappal érte. Látszik rajta a munka és az alapos átgondolás, nem lehetett egyszerű az angolban értelmezhető szóvicceknek egyenlően áthallásos magyar megfelelőt találni.

A könyvek közül a második jobban tetszett, mint az első. Viszont a szereplőket meg pont a Bölcsek kövében kedveltem jobban. Valahogy jobban megfogott, ahogy Harry először ismerkedik a varázsvilággal, most egy kicsit laposabb lett.

A filmek közül viszont ezt szeretem a legkevésbé. Ami nagy szó a Halál ereklyéi kissé unalmasságához képest. De míg az csak közönyösséget vált ki belőlem, addig ez egyenesen negatív érzéseket.

Jó, az igazat megvallva ez nem teljesen a film hibája. Mikor először láttam, voltam vagy 12, és teljesen berezeltem a falban sündörgő baziliszkusz gondolatától. Egész konkrétan utána egy hétig csak a folyosók kellős közepén mentem, nehogy hozzáérjek egy falhoz. És ez az ellenszenv a mai napig beidegződött nálam a filmmel szemben.

De amúgy sem lenne a kedvencem, ha nem lenne ez a kis fiaskó. Az első film minden érzékszervet elsöprő varázsdömpingje után ez egy kicsit laposabbnak, kicsit komorabbnak, kicsit szürkébbnek hatott.

De azért Gilderoy Lockhart? Na ugye!

És ne kövezzetek meg, de én eleinte nagyon nem bírtam Dobby-t. Igaz, a későbbiekben sokkal szerethetőbb lesz, én is megkedveltem a sokadik könyvre, de a Titkok kamrájában engem leginkább csak idegesített, nem tudtam, mit keres ott, azt leszámítav, hogy Harry-t is idegesíti. Ettől függetlenül én is azonnal megdobáltam volna azzal a zoknival.

Ez lenne a rövid értékelésem a Harry Potter sorozat második részéről. Délután folytatódik a móka, teszek majd egy kört a Pottermore mélyén, többek közt megmutatom a saját Teszlek Süveg eredményem és a pálcatípusom is. Addigis varázslatos délelőttöt.

Love, Kalamaj

P.S.: A nyereményjáték ünnepi kiadású könyvért még mindig tart, ide kattintva elérhetőek a részletek.

Harry Potter - hét 1/1: Bölcsek köve

Nos, akkor itt az idő, kezdjünk is neki a szülinapi HP-maratonnak! Mi is lenne kevésbé egyértelmű, mint rögtön az első kötettel kezdeni, mint a Harry Potter és a bölcsek kövével, nem?

Emlékszem, én magam is 10 körül voltam, mikor legelőször olvastam a könyvet, a nappaliban gubbasztva az addigra is már kicsit leharcolt könyvvel. (Anyu már oviban megtanított folyékonyan olvasni, szóval addigra már gond nélkül száguldottam át magam többszáz oldalas regényeken. Unalmas is volt nekem az első osztály...)

Részletekbe menően ugyan nem tudom már, mennyire tetszett, de az még megvan, hogy akartam a második részt is folytatni, amire még abban a hónapban sor került. (De erről még később.)

A jó gyerekkönyvnek meg ugye az a lényege, hogy megfogja a gyerekekek kíváncsiságát.

Még most is, 10 évvel később újraolasva is élvezetes, immár felnőtt fejjel. Én ezzel a sorozaton nőttem fel, amit ugyan főleg a filmek jelentettek, hiszen ezek akkoriban jelentek meg, mikor én is annyi idős-féle voltam, de a könyvek maguk is nagy hatást tettek rám. Egyébként fun fact, a Bölcsek köve szinte egyidős velem, alig pár hónap van az én megszületésem és a könyv megjelenése között.

Látszik, most nem annyira a könyvkritikára koncentrálok, mert azt hiszem ez a kötet a legtöbbekben főleg a nosztalgikus húrokat pengeti, mint a tényleges magasirodalmi kérdésköröket.

Sőt, ha egy kicsit jobban odafigyel az ember, maga a nyelvezet nem is valami nagy szám. De a történet hangulata és a (hát igen) nosztalgia kellőképpen tudja kárpótolni az embert érte.

Egészen biztos vagyok benne, hogy a Harry Potter sorozat mindenkinek legalább egy kicsit beköszönt az életébe valamikor, és az én korosztályom nagyjának igenis fontos része volt a fiatalkorának. 

Még ha a könyvek annyira nem is, de a filmeket biztos mindenki látta már legalább egyszer. (Ha azt mondja valaki, hogy nem, az hazudik. Még a nagymamám is látta, pedig nem az ő zsánere, sőt nekünk még régi videokazettán is megvan az első két rész.)

Nem véletlen, hogy annyi merch, kiegészítő játék, és mindenféle csecsebecse kapható a mai napig, Rowling tényleg óriásit robbantott ezzel a sorozattal. És úgy néz ki, az elkövetkezendő évtizedben nem is fog alábbhagyni a rajongás.

Ezután a nagyon profi átvezetés után pedig akkor a hozzá készült filmről is egy keveset:

Kétséget kizáró tény, hogy remekül összerakott filmek mind, főleg jópár adaptációs "műremek" mellett. Nagyot lehetett volna bukni, de nekem jól átjött a könyv varázslatos hangulata a képernyőn is. (Az is tény, hogy ezek a filmek sem tökéletesek, a későbbiekben fogok is kicsit panaszkodni is ezek miatt.)

A mai napig legalább kéthavonta egyszer visszatérek a filmre, mikor éppen nem találok semmi néznivalót. Már most klasszikusnak számít, és ez nem véletlen. A szereposztás, főleg a felnőttek körében fantasztikus, és még a gyerekszínészek sem rosszak. (Pedig láttunk már nagyon fájó alakításokat gyerekektől is.)

Összességében jól van összerakva, a filmzenétől pedig még mindig tud borsódzani a hátam. Mindenképpen többször nézős film. Mondjuk ennek is a legfőbb vonzereje mára a nosztaligiafaktor. Közben egy pillanatra úgy érzi magát az ember, mintha megint a tíz-tizenöt évvel ezelőtti önmaga lehetne.

Én még párszor biztos át fogok menni rajta, ezt most megígérhetem.

Ez lenne a ma délelőtti posztom. Délután 3-4 felé érkezik a folytatás, ahol bemutatom a csodaszép 20. évfordulós kiadásokat, és lerántom a leplet a nyereményjáték részleteiről is. Annyit viszont már elárulok, hogy készíthetitek a fényképezőgpeket, szükség lesz hozzá rá.

Mindjárt újra jövök, addigis finom ebédet mindenkinek.

Love, Kalamaj