Őrült rajongó - avagy minden kiadás, amiben megvan az Üvegtrón

Gondolom mindenkinek megvan az a kedvenc sorozata, ami díszhelyen csücsül a polcán, és legalább évente egyszer újra kell olvasnia. Kedden írtam össze az én TOP 5-ös listám, és egyáltalán nem meglepő módon az Üvegtrón került a dobogó legfelső fokára.

Már többször is megemlítettem, hogy az első rész öt vagy hat különféle kiadásban is megvan, de még sosem mutattam meg őket egymás mellett. Na ennek jött el most az ideje. Ezek lennének a Maas-polcom kincsei:

Balról jobbra ezek a különféle kiadások:

Throne of Glass, amerikai kiadás, keménytáblás

Minden Maas-fannak (persze a lehetőségekhez mérten) elengedhetetlen kelléke a sorozat gyönyörű, angol keménytáblás verziója, egy másik kiadás sem néz ki ennyire tiszteletet megkövetelően a polcon. Legfőképpen azért, mert a Kingdom of Ash esetében ez az egyetlen verzió, ahol tényleg csillogós, aranyhatású papírra nyomtatták a borítót. Persze ez a legsúlyosabb minden kiadás közül, és ez igényli a legtöbb helyet is.

Throne of Glass, amerikai kiadás, puhatáblás

Ezt a kiadást eredetileg a benne lévő extra exklizív novella miatt vettem meg, de nem bírtam megállni, muszáj volt akkor már a többi részt is szép lassan hozzá rendelnem, hogy szegénykém ne egyedül árválkodjon a "családjából" a polcomon. Ezt a kiadást a koliban tartom, a többit meg otthon a szüleimnél.

Throne of Glass - Die Erwählte, német kiadás, puhatábla

Ugyan a németek az első két részhez csináltak szokás szerint saját borítót, új rajzzal, de utána mégis visszatértek az eredetihez. A fehér alapú, brit kiadás borítóit használtak fel, csak ráhúztak a kontrasztra egy szintet. Meg a másik változtatás, hogy a címnek új, üvegre hajazó betűtípust kreáltak. Ezt a címet megtartották az egész sorozat alatt, és a könyvek igazi angol címét csak alcímnek tették alá. (Meg persze ugye a Die Erwähle, azaz A kiválasztott-ként fut az első rész náluk.) 

A németek furák, szeretik átnevezni a könyveket. Például a 13 okom volt-nak a Tote Mädchen lügen nicht-et adták, ami lefordítva A halott lányok nem hazudnak, sok köze nincs az eredetihez, nem? Nem értem, miért csinálják ezt, az eredeti író nem véletlenül adta azt a címet a könyvének, amit.

Throne of Glass - Üvegtrón, magyar kiadás, puhatábla

Ezt a könyvet még magyarul olvastam először, talán a harmadik részig. Így szerettem bele először, csak azért tértem át az angolra, mert nem bírtam kivárni, míg megjelenik a következő kötet magyarul. Ugyan nem ez volt az első angolul olasott könyvem életemben, de ettől kezdtem bele úgy igazán angolul olvasni, azóta már alig olvasok magyarul. (Főleg hogy szegény Maas-könyvek magyar fordításai híresen nem tökéletesek. Lángszóró600, rád gondolok.)

Throne of Glass, angol gyűjtői kiadás, keménytáblás

Természetesen azonnal előrendeltem, mikor meghallottam, hogy angolul kiadnak egy gyűjtői kiadást is. Felújított térkép, és apró ábrákkal díszített oldalak, a nagyon szívós és jó minőségű borító és kötés, öröm forgatni a kézben. És ez az ember nélküli, aranyfóliás dizájn is igazán különlegessé teszi.

A fekvő példány: Throne of Glass, angol miniatúr karakter kiadás, flexi kötés 

(kb félúton a keménytábla és a puha között)

Éppen sikerült végeznem a puhaborítós amerikai kiadás begyűjtésével, mikor jött a hír, hogy kiadják őket ilyen zsebméretű, bibliaparírra nyomtatott cukiságokként is. Azonnal tudtam, hogy KELLENEK. Hiszen amellett, hogy irtózatosan aranyosak, nagyon praktikusak is. Én csak úgy szeretek utazni, ha legalább ezer oldal olvasnivaló van elcsomagolva (az talán, de csak talán elég egy hetes nyaraláshoz), és egy ilyen törpe kiadással rengeteg helyet és súlyt spórolok.

De tényleg befér egy zsebbe, volt már, hogy elvittem munkába, betűrtem a farzsebembe (elég strapabíró, még ha elsőre nem is tűnik annak, simán kibír pár óra zsebutazást anélkül, hogy tartósan meghajolna a hátsóm ívén), és mikor nem volt dolog, akkor csak elővettem és olvastam egy kicsit belőle (ökölpacsi a főninek, hogy megengedi).

Ezen kiadás különlegessége a mérete mellett pedig az, hogy minden kötetben egy-egy szereplő neve ki van emelve színes tintával. Ugyan még nincs meg az összes rész (három hiányzik), de szép lassan összeszedegetem őket.

Amelyik még hiányzik: Throne of Glass, amerikai első kiadás

Szívem vágya és óriási kívánságom, hogy egyszer meg tudjam venni az igazi első kiadást, ami még a régi borítóval jelent meg, mielőtt a mára ismert szürke-fehér lett. Csak sajnos ugye azt már rendesen boltban nem árulják, annyit nem is nyomtak még belőle, szóval csak így használtan, ebay-en lehet megtalálni egy-egy példányt. A legnagyobb rajongók mind igyekeznek megszerezni egy ilyen darabot, emiatt pedig ugye jól fel lehet nyomni az árát, ha valaki mégis eladja. Jelenleg ilyen 150-200 dollárokért látni párat, az meg kicsit magas egyetlen könyvért egy egyetemistának, szóval erre még várnom kell. De lehet, hogy egyszerűen megveszem oroszul (kicsit a cirill betűket át kell majd ismételnem hozzá), mert ők az eredeti borítóval adták ki az első részt, és a többihez sajátot csináltak.

Úgy általánosságban nagy célom az, hogy minden nyelven, amin tanultam már, megszerezzem legalább az első részt. Főleg úgy, hogy egy csomó, szebbnél szebb borító létezik a sorozathoz. Csak akkor kéne még egy polc, mert a Maas-díszpolcom (ami nem kicsi), már így is majdnem tele van.

Egyébként a képen csücsülő figura a saját készítésű Aelin Funko-m, Rapunzel fejéből és hajából meg Ciri testéből építettem össze, majd akrilfestékkel festettem a megfelelő színűre. Készülőben van egy Manon is, a feje már megvan, csak még nem találtam hozzá passzoló testet.

Szóval ezek a kiadások vannak meg az Üvegtrónból jelenleg, amíg újakat nem szerzek még hozzá. Valakinek esetleg megvan még máshogy is? Muta, szívesen gyönyörködtetem a szemeim még több Maas-könyvben.

Legközelebb hétfőn jelentkezem, egy újabb TOP 5 listával, ezúttal azokat a könyveket sorolom fel, amik megjelenésére a legjobban várok 2020-ban. De jövő héten még tervezek egy hosszabb bemutatást is az Üvegtrón mini kiadásáról, ha ez a poszt tetszett, ne maradj le arról sem. A legközelebbi viszont-olvasásig:

Love,

Kalamaj

Augusztusi bevásárlótáska

Na, szégyen szemre vége lett ennek a nyárnak is. Nekem ugyan még szerencsém van, mert az egyetem csak októberben kezdődik meg úgy istenigazából, de már nekem is el kell kezdenem készülni.

Viszont az augusztus igazán termékeny hónap lett, sikerült végre olvasnom egy nagyobb halmot, és nagyban bővült a polcom is.

A legnagyobb összetartozó halom egyértelműen az új Üvegtrón kupacom. Őrült gyűjtő módjára célom, hogy birtokoljam a sorozatot minden nyelven, ahogy csak megértem. Eddig megvolt már magyarul és angolul, és most megszereztem németül is. Most az Empire of Storms-ig csücsülnek a polcomon, németül a Tower of Dawn szeptember végén jelenik meg.

Előrendeltem mellé már angolul a novemberben esedékes Gyűjtői kiadást, és csináltam egy Aelin egyedi Funko figurát is.

Egyébként még áprilisban tartottam itt tematikus hetet Maas könyveiből, ha érdekel, itt elérhető.

Ha pedig tematikus hét, akkor mindenképpen meg kell említenem az augusztus utolsó hetében történt blogszülinapi hetem, ahol a Harry Potter könyveket vettem sorra, a bejegyzések elérhetőek itt.

Én nagyon élveztem, hogy ilyen intenzíven foglalkozhattam még egy nagy kedvencemmel, nem csak a könyvkritikákkal, hanem filmekkel és egyéb témába illő mellékszálakkal is, például filmzene vagy a Pottermore rejtelmei.

Még egyszer gratulálok Falusi Barbarának, aki a Bölcsek köve 20 éves jubileumi kiadását nyerte a Griffendél színeiben.

Lesz még hasonló extravaganza a blogon, de egyenlőre még nem tudom, mikor, vagy miről.

És akkor a normál kerékvágás, avagy miket szereztem amúgy még augusztusban:

Victoria Schwab - Egy kegyetlen dal (barátnőmmel fel kellett ugarnunk Pestre, és ha már ott voltunk, nem lehet eljönni vásárfia nélkül)

Morgan Rhodes - Lázadók tavasza (Falling Kingdoms 2.)

Cinda Williams Chima - Flamecaster (magyarul is megjelent, Lángvető címen, de én angolul szereztem meg a sorozat meglévő részeit)

Cinda Williams Chima - Shadowcaster

Cinda Williams Chima - Stormcaster

Cinda Williams Chima The Demon King (ez meg az előző sorozat egy másik ága, a mostani szereplők szüleivel)

Sarah J Maas - Catwoman Soulstealer (DC Icons, angolul, írtam is róla, itt olvasható)

Leigh Bardugo - Wonder Woman Warbringer (DC Icons, angolul)

Marie Lu - Batman Nightwalker (DC Icons, angolul)

S. J. Kincaid - A kárhozott (ezt olvasom éppen)

Victoria Aveyard - A Király ketrece (Vörös királynő 3.)

Mark Lawrence - A széthullott birodalom (a teljes trilógia egyben)

Ezek közül leginkább azokat olvastam el, amik angolul vannak. Egyenlőre akkora a TBR (to be read) listám, hogy a többire nem tudom, mikor fog sor kerülni, először megpróbálok a régiek közül is leapasztani párat.

Filmek terén sokat most nem haladtam, újranéztem az Infinity War-t (tudom, tudom, még mindig tartozom egy véleménnyel róla), és a Legendás állatokat (vélemény itt), de kb ennyi is.

Amivel viszont nagyobbat alkottam, az az Agymenők maratonom volt. Az első 10 évad fenn van Prime-on, így azt választottam ki egy kis kikapcsolódásnak. De valahogy kettőt pislantottam, és el is tűnt mind a 10 évad. A 11.-et is megnézem majd valamikor, mielőtt kijönne a 12., ami egyébként az utolsó lesz, végül ezt a sorozatot is elkaszálták. Remélem azért egy méltó befejezést összehoznak neki.

Szeptemberben tervezem behozni a lemaradást, és megnézni a Fiúknak, akiket valaha szerettem új filmadaptációját, de a friss megjelenések közül a többi nem annyira piszkálta meg a kíváncsiságom. Egyenlőre azt sem tudom, mit hogyan fogok szeptemberben a tanulás mellett csinálni, szóval egyenlőre nem ígérek semmit.

Ennyi lenne az augusztusi bevásárlótáska. Remélem azért a szeptemberem is ilyen termékeny lesz, és legalább még ennyit le tudok majd tudni a listámból. Hamarosan újra jelentkezem, addigis szép későnyári időt.

Love, Kalamaj

Tündérekből sosem lehet elég - An Enchantment of Ravens értékelés

Na, túléltem ezt a húsétot is, és valahogy a locsolókölni(k) átható bűzét is sikerült kivakarnom a hajamból. Mert ugyan miért ne lenne mindenkinek másféle, hogy a keverékük még magasabb nívóra emelje őket? (Na persze, nívó, az...)

Így frissen visszatérve hoztam az értékelésem egy könyvről, amivel már nagyon rég szemeztem.

Az An Enchantment of Ravens úgy akadt a kezembe, hogy a borítóba futottam bele. Azonnal felismertem, hogy az általam imádott Charlie Bowater munkája, aki a Sarah J. Maas-rajongók körében közismert az írónő könyveihez készített fanart-okról.

Naná, hogy utánakerestem, mihez készítette ezt a rajzot, és elégedetten láttam, hogy tetszik a fülszöveg. Gyorsan elő is rendeltem, mivel akkor még pár hónapra volt a hivatalos megjelenéstől, aztán októberben meghozta a kedvenc postásom. (Aki esetleg olvasta az október-november környéki bevásárlótáskáim, talám emlékszik, hogy akkor már emlegettem a könyvet.

Viszont elolvasni csak most márciusban sikerült, mert eddig minden más közbejött. De most végre kézbevettem, és ejha, nem értem, miért halogattam eddig.

A poszt képei mind
Charlie munkái, további
vázlatok a borítóhoz

Ez a könyv engem egyenesen lenyűgözött.

Úton a koliba a vonaton álltam neki, amiről tudni kell, hogy én hajnalban, még félálomban szoktam vonatozni. És két oldalon belül ébreszett fel teljesen. Természetesen angolul olvastam, lévén magyarul még nem is tudok hírről, hogy meg szeretnék jelentetni, és emiatt az első, ami szembe tűnt (és ami miatt fel is ébredtem), az maga a nyelvezet. Rendszeresen olvasok angolul (lévén elég árnyalt vagyok már a nyelvből), de esküszöm, ilyen gyönyörű nyelvezetet, mint itt, még nem láttam könyvben. Az irodalmi nyelvezet magasfoka, mesterpéldája, ami, tekintve, hogy elsőkönyves szerzőről van szó, még lenyűgözőbb teljesítmény. Csak úgy faltam a sorokat, és az agyam örömtáncot járt a gyönyörű szóhasználattól. Már csak ezért is megérte az utolsó fillérjét is, még akkor is, ha a történet nem tetszett volna.

Pedig a történet is ott volt a szeren. Eleve szeretem a tündéres-udvaros könyveket, hála Maas-nak. A felállás itt is hasonló, van a négy tündérudvar (tavasz, tél, ősz, nyár), akik nem tudnak semmit előállítani vagy művészkedni, mert az halálos rájuk nézve (pl. festés, ruhák, cipők, de akár a főzés is). Ezt az emberek végzik, így aki nagyon tehetséges a tudományában (eredetben Craft), azt nagyra becsülik. Isobel a kora kiemelkedő festpje, akinek a képeiért rajonganak a tündérek. Egy nap az ősz hercege, Rook jön el hozzá, hogy fesse le, ő pedig elköveti azt a hibát, hogy emberi érzelmet fest az arcára, ami nagy veszélyt hoz mindkettejük számára. Ennél többet viszont nem mondok, nem akarom elspoilerezni a továbbiakat.

Az első része talán jobban tetszett, a közepe felé kicsit megült a cselekmény, hogy aztán a végére újra egy fantasztikus csavarral képen töröljön. És mikor azt mondom, hogy megült, az nem jelenti azt, hogy unalmassá vált, csak az elejéhez képest lett lassabb, de még mindig sokkal érdekeseb volt, mint sok könyv a legizgalmasabb pillanataikban.

A vége pedig, azta! Külön emelem a kalapom azelőtt, milyen kreatív módot talált a főgonosz legyőzésére, nem a sablonos leverjük-nagyon-hősiesek-vagyunk módszert.

Eleve az is nagyon tetszett, mennyire koncentrált az emberlány művészségére, nem csak a herceg harctudására. Isobel egy igazán erős női karakter volt, de nem attól, mert jól forgatná a kardot, hanem a saját tudásával keveredett ki minden húzós helyzetből.

Mindkét főszereplő maga is érdekes karakter volt, jól ki lettek dolgozva, a könyv nem valami nagy terjedelme alatt is több réteget villantott fel a személyiségük. És örömömre szolgált, hogy legtöbbször logikusan cselekedtek, aminek a hiánya pedig naaagyon sok regényben a legfőbb problémám szokott lenni.

Egyértelműen Isobel volt a kedvencem, mint már azt kifejtettem, de Rook sem volt egy utolsó karakter. Nem az a klasszikus ya-fantasy-ből szalasztott, elkéépesztően jóképű hercegecske volt, aki tökéletesen bánik a karddal, igazi lovag, satöbbi, hanem egy hús-vér ember. Tündér. Akinek igenis vannak gyenge pillanatai, meg tud sérülni, és nem mindig tökéletes.

Emellett pedig a mellékszereplők is mind figyelemreméltóak, mind az emberek, mind a tündérek között, még akkor is, ha egyesek épp csak felbukkantak, akkora karaktert rakott beléjük az írónő, ami néhány más regény főszereplőit is meghazudtolja. Különösen tetszett, ahogy a tündéreket bemutatta, ahogy elovarázsolódnak egy legegyszerűbb ceruzarajztól. Őket tényleg csak sajnálni tudtam, amellett, hogy át tudtam érezni a vágyaikat.

Az egyetlen bajom a könyvvel a legvége volt. Vagyis csak az, hogy nyitva hagyott egy ajtót, amin én még szívesen bemennék, de sajnos ez a jelenlegi állás szerint egy stand-alone, azaz egyrészes történet, pedig olyan szívesen olvasnék még belőle.

Az viszont biztos, hogy Margaret Rogerson ezzel a művével ámulatba ejtett, és a későbbiekben is oda fogok figyelni rá. Szívből tudom ajánlani ezt a könyvet mindenkinek, függetlenül attól, mennyire jó angolból. Ha nagyon, akkor azért, hogy ő is értékelni tudja a csodás nyelvezetet, ha meg kevésbé, akkor azért, hiszen nagyon szép kifejezéseket is lehet tanulni belőle. Remélem magyarul is meg fog jelenni, bár csak akkor fogom úgy elolvasni, ha a legjobb fordítót eresztik rá, hogy át tudja adni az eredeti gyönyörű nyelveztét.

Ez lenne az An Enchantment of Ravens értékelésem, hamarosan újra jelentkezem. Addigis szép tavaszi napokat mindenkinek.

Love, Kalamaj

Visszatérő kritika - The Illuminae Files 1-2

Hű, de régen nem tudtam írni. De sajnos a félév vége az a félév vége, és a leadandók meg vizsgák azért mégiscsak elsőbbséget élveznek. Olvasni sem volt sok időm, nem hogy blogolni.

De most újra itt vagyok, és ezen a héten rögtön három bejegyzés is tervbe van véve.

Elsőnek érkezzen ma egy könyvkritika, ami igazából rögtön kettő.

Ugyanis még novemberben olvastam az Illuminae sorozat első két már megjelent részét. Megjelent, csak nem Magyarországon. Így angolul bújtam végig, és a két könyvvel együtt alig három nap alatt végeztem is. 

Egyébként a sorozatot részben az az Amy Kaufman jegyzi, mint a már nálunk is kapható These Broken Stars-ot is, ami szintén nagy kedvenceim egyike, így most sem számítottam kevesebbre.

És nem kellett csalódnom.

(Az most leszögezném, hogy a kritikám nagy részében az első könyvről beszélek, kivéve, ahol külön kiemelem, hogy nem.)

Még soha nem láttam ilyen könyvet. Ugyan maga a történet nem valami nagy újdonság, egy űrös, YA túlélősdi, egy szerelmespárral meg egy rosszul működő mesterséges inteligenciával, láttunk már ilyet egypárat, de nem is ez az érdekes benne. Hanem az, hogyan van megírva. Vagy inkább megszerkesztve. Az ugyanis zseniális.

Talán az irodalomórákról megmaradt valakinek a képvers fogalma, mikor egy vers felveszi a mondandójának alakját. Ha valakinek nem ugrana be, itt egy kis emlékeztető:

Nálunk valamikor tizedik felé volt anyag, és nem értettem, mégis mi ez, meg mire jó, azon túl, hogy idiótán néz ki.

Na most megértettem.

Az Illuminae nem képvers, hanem egy teljes regény annak a mintájára.

Mikor először levettem a könyvet a boltban a polcról és belelapoztam, csak pislogtam, hogy ez meg hogy néz ki, de nagyon gyorsan fel is keltette az érdeklődésem, és haza is vittem. És a tizedik oldal után (ennyi kell kb, hogy megszokd a formátumot) már csak isteníteni tudtam.

A legnagyobb különbség egy szokványos regényhez képest, hogy magukat az egyes történéseket sokkal nagyobb intenzitással tudod átélni. Konkrétan olyan, mintha egy filmben lennél. Például az űrcsatánál, ahol kisebb hajók repkednek össze-vissza egymás körül, ugyanolyan szósaláta van csak az oldalon. Ha jobban belegondolok, nincs is nagyon benne hagyományos leírás, az eseményeket visszatekintő interjúkból, egymással lefolytatott beszélgetések felvételéből, biztonsági kamerák képeiből, és az AI (mesteséges inteligencia) belső lamentálásából ismerjük meg.

De hogy jobban érzékeltetni tudjam, mire gondolok, íme pár kép a belső oldalakról:

Ez egy normálisabb oldal, de itt is látszik, hogy főleg párbeszéd,
leírások nélkül.

Vagy ha leírás kell, akkor azok titkosított, katonai
fájlok formájában jelennek meg.

Így néznek ki az AI belső gondolatai.
A könyv nem fél teljesen fekete oldalakat is használni.

Például egy képvers-ebb oldalpár. Ez itt a repülő
rakéták mozgását jelképezi az űrben.

Ez itt a már említett csata, vagyis ami az intercomokon
kersztül hallható.

Vannak olyanok is, ahol a betűknek nincs sok értelme,
de kiadnak egy képet, mint itt. Ismerős?

Vagy épp egyetlen mondat dominálja az egész oldalt,
hogy még jobban emelje a drámaiságát.

Maga a történet nem olyan nagy cucc, de magában is megállja a helyét. Kivéve a végét. Mert az egyenesen kiragyog belőle. Olyan kemény húzást bevállalt a két író, hogy csak bólogatni tudtam elismerésemben.

Összeségében nem semmi egy könyv, egy egészen zseniális kivitelezésben. A kedvenc szereplőm talán maga az AI, mivel a monológjai olyan valósra vannak megírva. Meg mert talán több karaktere van, mint a (szintén nem felejtésre méltó) főhősnőnknek.

A második rész is hasonló felépítésű, bár itt már több a leírásszerű rész, a biztonsági kamerák felvételeinek narrálásának álcázva. A történet nem olyan megrengető, mint az elődjénél, de ez is rendben van. Sőt, talán a két főszereplőt (egy új páros) talán jobban is bírtam, mindenesetre több jellemük volt. Talán mert most nem vitte el az AI a figyelmet. Mindenesetre itt is megvolt a szájtátós fordulat a végén, és a kellő feszültség.

Nem akarok nagyon részletekbe menni egyik könyv esetében se, hogy ne spoilerezzem ki azoknak, akik tervezik olvasni, csak megvárják, míg esetleg megjelenik magyarul is. Bár sok sikert annak, akinek át kell ültetnie magyarra úgy, hogy megmaradjon ez a remek forma.

A harmadik rész idén március közepén jelenik meg, ismét egy újabb párost hozva be a már meglévő kettő (és fél, ha az AI-t is számoljuk) mellé. Én mindenesetre már elő is jegyeztem, és tűkön ülve várom.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne valami egészen rendhagyót olvasni.

Holnap újra jelentkezem, lezárom ezt a (nem túl effektív) hónapot. De hiába nem volt olyan sok időm olvasni, azért a januárom sem volt teljesen tétlen.

Love, Kalamaj