No, a tegnapi nappal le is tudtuk a blogszülinapi hetem, viszont teljesen még nem zártam le, hiszen a nyereményjátékhoz tartozott egy kérdéssor is, amire jópáran jelentkeztek is. A győztes értesítése email-ben úton van, viszont előtte még ki akartam elemezni két kérdesre adott válaszokat.
1. kérdés: A tematikus hetem írói közül kit bírsz a legjobban?
44,4 % - Sarah J. Maas
27,8 % - Böszörményi Gyula
16,7 % - Cassandra Clare
5,6 % - Leigh Bardugo
5,6 % pedig egyiket sem ismerte.
V. E. Schwab és Brandon Sanderson sajnos egy szavazatot sem kapott, pedig ők is megérdemlik a szeretetet.
2. kérdés: Ki a TE kedvenc íród?
A legtöbb választ ismét Sarah J. Maas kapta, de Cassandra Clare, Rick Riordan és Neil Gaiman is gyakrabban feltűnt. Magyarok közül Böszörményin kívül Leiner Laura, Szabó Magda, Rejtő Jenő és Örkény neve bukkant fel többször. Okoknak gyakran a humor és az izgalom volt megadva, illetve az egyediség és a stílus.
Köszönöm még egyszer azoknak, akik részt vettek a játékon, öröm volt a válaszaitokat olvasnom, és jó pár esetben kedvet is adtak egy-egy író közelebbi megvizsgálásához, tehát a céljukat tökéletesen beteljesítették. A győztesnek pedig gratulálok, jön az email-ed a kapcsolatfelvételről.
Hamarosan újra jelentkezem, immár a normális kerékvágásban, visszatérve a kb heti egy bejegyzéshez. A következő viszont-olvasásig:
Elérkezett a végéhez ez a tematikus hetem is, ez itt már az utolsó bejegyzés. Ha pedig finálé, akkor már így a végére kiválasztottam az abszolút kedvencem, akitől a legtöbb kiadásban van meg minden könyve és akit folyton felemlegetek a blogon is.
Sarah J. Maas volt az, aki megszerettette velem a fantasy-t, főleg az ifjúsági fantasy-t. Már vagy egy évtizede, mikor épp a könyvesboltban böngésztem, a kezembe akadt az Üvegtrón eső része, és beraktam a kosaramba, mert annyit hallottam már róla. Szinte belélegeztem azt a könyvet, két nap múlva már újra a boltban voltam, mert kellett a folytatása.
Viszont akkoriban még csak a harmadik kötetig jelent meg magyarul, én meg nem bírtam kivárni a negyediket, így az volt az egyik első könyv, aminek angolul futottam neki. (Az abszolút legelső a Percy Jackson volt amúgy.) Így pedig még jobban tetszett, így az összes többi részt már angolul olvastam elsőre is.
A mai napig rendszeresen újra is olvasom Maas könyveit, minden évben legalább egyszer újra kézbe veszem őket, szép kis listát vezetve róluk. Már-már régi kedves ismerőseimként csücsülnek a polcomon, igazi komfort-könyvekké nőtték ki magukat.
Végéhez közelít a blogszülinapi tematikus hetem, már az utolsó előtti naphoz érkeztünk. Mára pedig egy olyan írót választottam, aki még nem olyan rég áll a kedvenceim listáján. Ugyan V. E. Schwab több könyve is ült már a polcomon évek óta, valahogy sosem sikerült el is jutnom odáig, hogy elolvassam őket. Pedig még követem is Instagramon már rég, és nagyon szimpatikus emberként is, nagyon nyílt és felettébb cuki.
Maga az Addie LaRue láthatatlan élete is már majdnem egy éve megjelent, mégsem került az étlapomra. Tartok kicsit az agyonhájpolt könyvektől, égettem már meg magam néhánnyal, így az Addie-vel is vártam. Aztán egyszer mégis a kezembe akadt a könyvesboltban, és hazajött velem. Ez a könyv levett a lábamról, így azonnal kellett még valami az írónőtől. Még jó, hogy volt már pár kötete a polcomon.
Nem szándékos ugyan, de a legtöbb könyv, ami nagyon bejön, női írók által íródott, épp csak van egy-kettő, ami férfi tollából származik. Azok meg általában masszív high fanatsy-k, semennyi, vagy max minimális romantikus szállal. (Nem tudom, ti láttatok-e már "férfiak próbálnak meg nőket írni" meme-gyűjteményeket, siralmas, mennyire nincsenek egyesek képben a legalapabb biólógiával sem.)
A mára kiválasztott íróm, Brandon Sanderson is fantasy író, de olyan, aki szerencsére nem a mellkasi méretek leírását használja a női szereplők össz-vissz karakterbemutatásának. Cserébe viszont olyan egyedi mágiarendszereket tud megalkotni, amik kiemelik a könyveit az átlag fantasy-k sorából.
A legelső akalom, hogy összeakadtam egy könyvével, pár éve egy Könyvhéten volt. Kissebbik öcsémmel nagyban bújtuk a standokat, míg anyám dedikált, így nekem kellett rá vigyáznom. Mivel nagyon lelkes volt (és akkor még nem volt két méteres, jesszus, de megnőtt azóta), megegyeztünk, hogy választhat egy könyvet, amit megveszek neki.
Ő meg besorolt a komoly high fantasy-k közé (amivel akkoriban még magam sem merészkedtem annyira, nemhogy egy tizen-kevés éves gyereknek gondoltam volna), és kipécézte magának az Elantris jubileumi díszkiadását.
Már el is jutottunk a blogszülinapi hét félidejéhez, és a harmadik íróhoz, akit mindenképpen meg kell említenem ebben a tematikában. Ugyan Cassandra Clare eddig csak az Árnyvadász történetekkel ismert, abból annyi van, olyan sok különféle al-sorozatban, hogy szinte lehet azokat a saját entitásaikként is kezelni. Az biztos, hogy mindenki meg tudja benne találni a neki tetsző műfajt, és jó sok olvasnivalója akad, ha úgy dönt, hogy belefog ebbe a polcroskasztó világba.
Ha már világ, az mindenképpen fantasztikusan van kigondolva, még ha az első pár könyv eredetileg még nem is kapott el annyira, mikor először nekifogtam. Legelőször immár majdnem egy évtizede hallottam A végzet ereklyéiről, mikor épp egy sulis kiránduláson London felé az előttem ülő két lány az egész, 36 órás buszutat arról áradozták végig. Akkoriban elraktároztam az infót a fejembe, de még nem érdekelt annyira, hogy bele is kezdjek.
Aztán nem sokkal később megjelent belőle a film (amit a mai napig szeretek, bár sokan savazzák), annak a megnézése után viszont úgy voltam vele, hogy ezt meg kell szereznem könyvben is. Végig is mentem az első három részen, de a negyedik előtt megálltam, mert úgy festett, hogy az a sztori ott lezárul, be akartam iktatni egy kis szünetet köztük. És aztán évekig nem is került sor a folytatásra. Párszor megpróbáltam újrakezdeni, de sosem fogott meg annyira, így váratott csak magára.
Aztán tavaly áprilisban, a karanténkodások elején valahogy megint a kezembe akadt, és végig is szaladtam mind a hat könyvön úgy két hét alatt. Aztán jött a Pokoli szerkezetek is, és onnantól jött meg az igazi szerelem, onnan történelem már.
Üdv a Kalamaj blogszülinapi tematikus hetének harmadik napján, amikor a hét egyetlen magyar szerzője kerül sorra. De ő egymagában jelenti számomra a magyar irodalom csúcsát, a nyelv használatának magas mesterségét, és a szóforgatási példaképemet.
Böszörményi Gyula mostanság főleg az Ambrózy báró esetei sorozata miatt ismert, amit teljes mértékben meg tudok érteni, remek kis történet lett az, és nagyon beletrafált az olvasóközönség ízlésébe is. Viszont már ezelőtt sokkal az egyik abszolút kedvencem volt, már első osztályos korom óta közel áll a szívemhez az irói tehetsége.
Akkoriban a KMK még épp csak alakulóban volt, talán nem sokan emlékeznek már rá, de akkoriban még Jonatán Könyvmolyképző-ként futott, és a logója is egy ilyen furcsa kalap volt. Mindez Böszörményi egy kevésbé ismert trilógiájából, a Jonatán kalandjaiból ered, és mára ugyan már nem látszik belőle semmi a kiadó imidzsében, de én még emlékszem az általuk tartott, alsósoknak szóló irodalmi versenyre, amire az ofőm benevezte a könyvmoly fejem.
Üdv újra itt, a Kalamaj 4. blogszülinapi extravaganzájának második napján. Ma mutatom be az elsőt a kedvenc, instant-kosaras íróim közül, tehát akiknek az újonnan megjelenő könyvei azonnal be is kerülnek a kosaramba.
Kezdetnek rögtön érkezzen Leigh Bardugo, akivel két éve volt szerencsém személyesen is találkozni, mikor a Shadow and Bone Netflix-es adaptációja miatt Budapesten járt. Az eseményen készült képen csak kicsit festek úgy, mint egy őrült rajongó, és bár normál esetben azért elég folyékonyan beszélek angolul, abban a pillanatban mégis minden szó elrepült az agyamból, annyira meg voltam illetődve.
Ahogy a tematikus hét többi napján, ma is három könyvet (és átvitt értelemben így sorozatot is) fogok kiemelni Bardugotól, ezekhez rövid ajánlót írva. Ezek tényleg nem fognak nagyban túlmenni egy ajánláson, illetve hogy miért szeretem az adott műveket, így nem kell spoilerektől tartani.
Ha esetleg nem láttad volna a tegnapi bejegyzést, a blogszülinapomhoz most is tartozik egy nyereményjáték, ahol egy szerencsés nevező a hét folyamán bemutatott könyvek egyikét kiválaszthatja magának. A részleteket hozzá itt találod.
Azta paszta, ezen a héten éli meg a Kalamaj a negyedik évfordulóját! Ha pedig megünnepelem, akkor már nagy csinnadrattával csinálom, egy egész hetes tematikus extravaganzával. Az utóbbi pár évvel ellentétben viszont most nem egyetlen írót vagy sorozatot fogok a következő napok folyamán végigkövetni, hanem összeszedtem a kedvenc íróimat, akiknek az új könyvei rajta vannak az instant-kosár listámon (azaz azonnal bekerül a kosaramba, amint elérhető).
Csak engem emlékeztet ez a banner kicsit egy Bosszúállók plakátra?
Az adott íróktól pedig kiválasztottam 3-3 könyvet, amikhez rövid ajánlást írtam, hogy kedvenc foglalatosságomnak éljek: a kedvenc könyveimet rátukmálni mindenkire, aki szembe jön velem. Ah, szép nap is az, mikor sikerül olvasnivalót ajánlani bárkinek.
Elértünk a tematikus hét végére is, az Ambrózy báró esetei legfiatalabb testvéréhez, és ha azt mondom, imádtam ennek a könyvnek minden mondatát, azzal még nem mondtam eleget. Idáig is nagyon szerettem ezt a sorozatot, de ez a kötet katapultálta a rajongásom még a Gergő-könyvek fölé is. (Pedig az aztán az eredeti, első sorozat, amibe úgy istenigazából beleszerettem.)
Nagyon jót tett ennek a sorozatnak, hogy friss hangként Mári vette át a mesélő szerepét, kapott egy újult lendületet, és egy extra réteg vagányságot. Remélem, még sok alkalmat kap a kis komorna a pallérozásra, és tűkön ülve fogom várni a következő rész megjelenését, bármikorra essen is majd az.
Az Ármány és kézfogó vége után alig bírtam ki, hogy ne kapjam rögtön a kezembe a folytatást (még a Bitó és borostyánt is átugorva). Szerencsére az Ambrózy-hiátusomnak hála nekem már nem kellett várnom a folytatás megjelenésére, de legesjobb barátném, lelkem Reneé-je, Réka a Könyvfikuszról emlegette, hogy ő azért tépte a haját, amiért nem olvashatott rögtön tovább.
Most viszont sikerült sorra keríteni az olvasást. Idáig a spoilereket kerültem, mint koronás a nyilvánosságot, annyi azonban már eljutott hozzám is, hogy ugyan az a "nász" nem lesz olyan sima menet, mint amit szeretnénk, de pont erre a csavarra nem számítottam.
Bele sem akarok gondolni, hogy a tényleges könyveken túl mennyi pénzt költök a kedvenc sorozataimhoz kapcsolódó könyves csecsebecsékre és hasonló apróságokra. Egy Maas- vagy Cassandra Clare-kategóriás világhírű történethez persze jóval egyszerűbb is, Dunát lehet rekeszteni a szebbnél szebb fanartokkal és polcdíszekkel.
Sajnos Böszörményi könyvei nagyon nem transzformálhatóak át idegen nyelvre, a szépségének nagyját pont a nagyon alapos és kiművelt nyelvhasználat adja, így a rajongói alkotások és megvásárolható mütyürök sem olyan könnyen fellelhetők, de azért egy-egy akad, ezeknek eredtem nyomába ebben a posztban.
Ismét egy a kiegészítő, már-már spin off történet a sorozat folyásába beillesztve, ami ez alkalommal az Ármány és kézfogó alatt játszódik, és idáig talán a kedvenc részem.
Magamban csak az Erdélyi Orient Expressnek hívtam olvasás közben, mivel ez is egy vonaton végbement majd kinyomozott gyilkosságsorozattal foglalkozik, ám aki már ismeri a Poirot-történet végkimenetelét, az egy percig se féljen, nem lőttem le ezzel az összehasonlítással ennek a sztorinak a megoldását.
Lassan a feléhez ért a tematikus hetem, és ezzel a sorozat is. Bevallom, nagyon sokáig nem került nálam sorra ez a könyv. Ugyan nagyon vártam a megjelenését, azonnal elő is rendeltem (meg is lett a huszonvalahányadik darab), mégis évekbe telt, hogy végre el is olvassam.
Mikor meghozta a postás, éppen nagyon zajlott az egyetem, még aludni is alig volt időm a projektektől, nemhogy 700 oldalas könyvekkel verekedni. Szóval szépen feltettem a polcra a többi közé, hogy amint lesz rá alkalmam, nekiállok. Aztán ez elmaradt, mert hallottam, micsoda függővége van, így meg akartam várni a folytatását. Azt is meghozta a postás, de megint csak elmaradt az olvasás, nem mertem még mindig belekezdeni, mert mindig kell, hogy legyen még olvasatlan Böszörményi könyv otthon.
Idénre viszont célul tűztem ki, hogy befejezem az Ambrózy-t, és aztán jött az ötlet, hogy a blogszülinaphoz pont jó téma lesz, szóval meg volt kötve a kezem (saját magam által), neki kellett gyűrnöm magam.
Mikor először megláttam a Leányrablás borítóját a könyvesbolt polcán, akkor még nem is tudva, hogy egy Böszörményi-könyv felé tartok éppen, csak arra gondoltam, milyen csodaszép könyv ez itt. És ugyan véleményem szerint az első köteté lett a legszebb is, attól még a többi sem maradt el messze tőle.
A következő bejegyzésben egyrészt mentálisan sorba állítottam, szerintem (szigorúan szerintem, természetesen másoknak eltérő lehet a véleménye) hogyan következnek a borítók a ranglistában, ezen kívül előkapartam elvetett variánsokat is, amik mégsem kerültek a könyvek csomagolására.
Üdv itt a blogszülinapi tematikus hét harmadik napján, aholis az első "feledik" kötetke kerül sorra, a Beretva és tőr, ami helyileg ugyan A Rudnay-gyilkosságok alatt játszódik (annak is inkább a legeleje felé), mégis a saját kis rejtélye.
Kis, mivel az egész könyvecske (inkább hosszúra eresztett füzet) még a 100 oldalt sem éri el. Terjedelmének nyúlfarksága ellenére viszont az egyik kedvenc részem lett, egy gyorsan lezajló és még gyorsabban megoldott mini-krimivel mindig meg lehet fogni.
Üdv a 3. blogszülinap második napján, ahol A Rudnay-gyilkosságokkal, az Ambrózy báró esetei 2. kötetével fogok foglalkozni. Ha lemaradtál az elsőről, itt elolvashatod azt is, illetve abban a bejegyzésben a még mindig tartó szülinapi nyereményjáték részleteit is leírtam.
Ugyan a Leányrablás Budapestenbe teljesen véletlenül botlottam bele egy könyvesbolti bekukkantás alkalmából, annyira beleszerettem (Böszörményi-könyv, mi más történhetett volna?), hogy a folytatásra már szabályosan vadásztam is. Abban a pillanatban, hogy előrendelhetővé vált, már repültem is a KMK honlapjára, és rendeltem meg magamnak, így ennek már sorszáma is van, a 96. darabbal büszkélkedhetek belőle.
Nemrég épp áthaladóban jártam Budapesten hazafelé, és akkor ötlött az eszembe, hogy lehetne egy tematikus túrát is vezetni a városban, azokat a helyeket érintve, amerre Mili, a báró és Emma megfordult a kalandjaik folyamán.
Az újraolvasás pedig éppen esedékes volt a könyvek terén (részben, hogy felkészüljek vele erre a hétre, részben meg mert jót tesz a kis lelkemnek egy jó kis Böszörményi-maraton), úgyhogy magamhoz ragadtam egy csomag post-it cetlit, és olvasás közben bejelölgettem az összes felbukkanó helyet.
Az egyszerűség kedvéért csak azokat a helyszíneket gyűjtöttem ki, ahol tényleg jártunk is a történet során. Lenne még olyan cím rengeteg a lábjegyzetekben, ahol egy emberhez kapcsolva az élt XY utca Z házszám alatt is ki van gyűjtve, ám ezektől eltekintek, hiszen lényegében ez nem ad a regény folyásához annyit.
A nyereményjáték már él (szabályok hozzá ennek a posztnak a végén), az egyik nevezési kategóriához pedig ez a "kis" lista is használható segédletként.
Vegye akkor hát kezdetét a blogszülinapi Ambrózy-extravaganza, ahol minden nap a sorozat egy-egy kötetét értékelem szépen sorban. A Kalamaj-t ugyan annál a 3 évnél kicsit korábban indítottam, eredetileg mégg már névvel is, de hamar elfogyott hozzá a lendületem, így hosszú téli álomba merült. Abból az időből egyedül a Luxenes posztom maradt meg, de az is nagyon máshogy nézett ki, mint egy mai értékelésem. 2017 augusztus 29-én azonban újra beüzemeltem a blogot, kicsit átterveztem, így azt tekintem a hivatalos szülinapi dátumnak is.
A legelső részbe, a Leányrablás Budapesten-be teljesen véletlenül futottam bele, anélkül, hogy korábban hallottam volna róla. Annál a könyvnél még a promó sem volt akkora, pedig már akkor is benne voltam pár könyves csoportban, köztük a KMK sajátjában is, de hozzám nem jutott el a híre annak, hogy létezne ez a könyv.
Jóanyámmal kellett valamiért felmennünk anno Pestre, és míg a visszavonatra vártunk, volt még annyi időnk, hogy besoroljunk egy könyvesboltba. (Mert ugye hova máshová?) Anyám ugyan kijelentette, hogy nem vesz nekem még több könyvet (már akkor is túúúl sokat összevásároltam a papíralapú barátaimból), de a nézelődés közben kezembe akadt ez az aranyos borító, és második ránézésre tűnt fel, hogy hoppá, ez meg egy ismeretlen Böszörményi könyv, csak meg kellett lebegtetnem anyám orra előtt, és máris a kosárban landolt.
Örökre odaadó híve leszek a mester könyveinek, amikhez semmi sem hasonlítható (még Maas-nál is jobban szeretem és tisztelem). Az Ambrózy sorozat pedig nem véletlenül lett ilyen népszerű, megérdemli az összes felé irányzott imádatot. Nem véletlen, hogy Könyvhéten is mindig mindenkinél nagyobb sorok várakoznak hozzá dedikáltatni.
Persze mivel blogszülinap és tematikus hét, ez sem maradhat el nyereményjáték nélkül. A részletek hozzá a poszt végén. Következzék hát akkor az értékelés, a szokásos kategóriáim szerint:
Jó kis hét volt az előző, enélkül nem foglalkoztam volna ilyen mélyenszántóan a varázslóvilággal. A hozzá tartozó nyereményjáték is sikeresen lezárult, (és bár most nem érkezett annyi jelentkezés, mint a Maas-héten), most is tudtam nyertest hirdetni.
A nyertes pedig Falusi Barbara lett, aki a Bölcsek köve keménytáblás kiadását választotta, a Griffendél színeiben.
Szokás szerint a sorsolás az öcsém által történt meg, a neveket egy-egy cetlire felírva vakon húzott egy szütyőből. Megint nem tuda, mik is vannak a lapokon, így csakis a szerencse játszott közre.
Barbara ezt a képet küldte a játékra, a kedvenc kötetével és jópár igazán király potteres relikviával:
Gratulálok neki a győzelméhez, hamarosan érkezik a nyereménye a postával.
Ezennel lezárom a Potter-hetet, innentől megy tovább a szokásos rend szerint az élet a blogon. A következő poszt az augusztusi bevásárlótáska lesz, előre láthatóan szerdán. Nem ez volt az utolsó tematikus hét sem itt, de még nem tudom, mi lesz a következő témája. (Tippeket elfogadok.)
Utolsó nap, utolsó bejegyzés. A végéhez érkezett a blogszülinapi hét, és úgy gondoltam, vezessük le egy kis nevetéssel. Ugyan a sorozat fokozatosan egyre komolyabb hangvételűvé vált, ez nem akadályozta meg a nethuszárokat, hogy további meme-eket gyártsanak hozzájuk. A következőkben egy kis válogatást szemeztem össze, hozzájuk társítva fanartokkal és a kedvenc filmzenéimmel.
Igazi klasszikus, már biztos sokan találkoztak ezzel. Ezt fordítani most nem fogom, a dalt ismeritek, és magyarul nem jön át a vicc.
Mindent megadnék egy Tekergők sorozatért. Addigis itt van a töménytelen mennyiségű rajz helyette. Anum Malik munkája
alessiajontruflo több hasonló képet is készített róluk, egyszerűen tüneményesek.
Az első három film zenéjét John Williams szerezte, az az ember, akitől többek között olyan ikonikus művek származnak, mint a Star Wars, a Jurassic Park, a Schindler listája, az E.T. vagy az Indiana Jones. Szóval várható volt, hogy jó kezekben lesz a film.
Az egész sorozatból a legkedvesebb darabom is tőle származik, természetes Hedwig témája, a szám, amiről bárki azonnal felismeri, hogy ez a Harry Potter.
Szeretek én bármit, ami tartalmaz Marvel utalásokat. Ez a meme két nagy kedvencemet ötvözi. Voldi: Van egy seregem. Harry: Nekünk meg orrunk.
deakazu montázsa a Félvér herceghez
Úgyis ma volt terítéken a Halál ereklyéi, íme hozzá egy kis vizualizáció. uknow_who alkotása
Az Azkabani fogolyból származik a második kedvenc darabom, amihez van egy kis személyes kötődésem is. Egyik diáknapon még gimiben a Harry Potter-t kaptuk témának, és nyitánynak előadtuk a Varázs, varázs című dalt (utána még volt ám egy 15 perces műsor). Alavetően mindenki vicces produkciókkal készült, nagy volt a tornateremben a hangzavar, de mikor kiálltunk csatarendben, és megszólaltunk, azonnal kuss lett. Teljesen úgy szólt, mint ebben a videóban (lévén 20 lány és 4 fiú volt az osztályban), és mondanom sem kell, magasan mi nyertünk, az egyik legjobb produkció, amit az amúgy is jó műsoros osztályommal összeraktunk.
Az a kínos pillanat, mikor nem veszed észre, hogy te vagy a pótkerék.
Ez a legszebb Lupin és Tonks fanart, amit valaha láttam, nagy pacsi érte tropicalraccoonnak.
Slughorn partija, ahol Neville pincérkedett. A filmekben is nagyon eltalálták a professzort. Twiggi McBones rajza
Harmadjára a Halál ereklyéiből a roxforti csata aláfestő zenéje. Nagyon szeretem, mert annyira más, mint a hangulata, mint a többi Potter-zenének, de mégis jellegzetes, és töéletesen aláfesti a jelenetet. Már attól is futkos a hideg a hátamon, mikor csak hallgatom, mikor pedig ott van mellette a kép is, na az aztán odavág. A negyedik résztől már nem Williams szerezte a zenét, a Halál ereklyéi mindkét része Alexandre Desplat nevéhez köthető. Összességében nem olyan nagyon ikonikus, mint a korábbiak, kivéve ezt a tételt, mert ez egy igazi mestermű lett.
*McGalagony elveszti Dunledore-t a tömegben*: A Mardekár nyeri a házak közötti versenyt! Dumbledore: Húszezer pont a Griffendélnek! McGalagony: Megtaláltam.
Az a drága jó Ford Anglia... Szintén uknow_who munkája.
Az arany hármas, taratjah elképzelésében.
A Tűz serlege zenéje tetszik nekem a legjobban a nyolc (hétésfél?) film közül. Partick Doyle szerezte, tőle származik például a Thor jellegzetes témája is. Ahhoz hasonlóan a Harry In Winter is magasreptű, dallamos, felemelő hangulatú tétel, amit bármikor el tudok hallgatni, ha egy kicsit álmodozni akarok.
Voldi: Avada Ked- Hermione: Még a végén kiszúrod valaki szemét. És különben is, rosszul mondod.
Dylan Pierpont elkészített egy egész sor alternatív borítótervet a könyvekhez, elképzelve, hogyan nézhetnének ki, ha horrortörténetek lennének. Bölcsek köve
Titkok kamrája
Azkabani fogoly
Tűz serlege
Főnix rendje
Félvér herceg
Halál ereklyéi
A Legendás állatok és megfigyelésük ugyebár Amerikában játszódik, így kicsit a zenei hangulata is más lett. A főtéma egyesíti a klasszikus Hedwig-témát a Bölcsek kövéből és a saját stílusát. Ehhez a filmhez is sikerült egy nagy nevet szereniük, James Newton Howard a felelős Nolan Batman-filmjeiért, a Demónáért, több M. Night filmért és egyébként a Space Jam-ért is.
Végezetül pedig egy infografika, miért olyan király Remus Lupin. Mert az.
1. Mindig van nála csoki, és meg is hajlnadó osztani. 2. Ő egy vérfarkas, ami elég menő, nem? 3. Ő egy jófiú. 4. Erős varázsló. 5. A Harry-t védő testőrség tagja. 6. Ráadásul totál leveri Malfoy-t a Rejtélyügyi Minisztériumban. 7. Ő az egyik Tekergő, és a Tekergők Térképének társszerzője. 8. Roxforti ideje alatt Peeves-nek és Pitonnak is bemutat... Király! 9. Intelligens. 10. Ő volt a legjobb Sötét varázslatok kivédése tanár, aki valaha tanította Harry-t, és valószínűleg az egyetlen, aki nem támadta meg... nos, nem szándékosan.
Hú, jó kis hét volt ez. Ilyen töményen még soha nem foglalkoztam a Harry Potter sorozattal, és ez csak tovább erősítette a felé irányzott szeretetem. Remélem nektek is tetszett, és legalább olyan jól szórakoztatok közben, mint én. Ne feledjétek, ma éjfélig lehet jelentkezni a nyereményjátékra, holnap pedig sorsolok.
Nem véletlenül ilyen nagy siker ez a sorozat. Hatalmas, kidolgozott világ, szerethető, megérthető szereplők, egy elképesztő történet, két csipet varázslat, és az a csoda, hogy jól sikerült adaptációk támasztják alá a kevésbé olvasós embereknek is. Persze ez sem tökéletes, de meg lehet tanulni élni a hibáival, mellette sokkal nagyobb súlya van a sok jó dolognak. Nekem biztos nagy kedvencem fog maradni. Örökké.
