A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 16., szombat

Az 5 legtöbbször újraolvasott könyvem

Mindannyian ismerjük az érzést, mikor annyi olvasatlan könyv közül kell választani, hogy inkább hagyjuk mindet a fenébe, és előszedünk egy régi kedvencet, amit tucatszorra olvasunk újra. Ez a jelenség kifejezetten jellemző rám, így megvan az a kis kupac könyv, ami után mindig tudok nyúlni, ha nosztalgiázni szeretnék.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem azt az ötöt, amit a legtöbbször olvastam eddig újra. A számok tekintetében nem biztos, hogy tűpontos voltam, emlékezetből szedtem össze, plusz-minusz egy-két olvasás simán variálhat.

2020. szeptember 17., csütörtök

5 magyar ifjúsági könyv, ami megérdemelné, hogy kötelező olvasmány legyen

Jó-jó, tudom, hogy sokat savazzuk a kötelező olvasmányokat, meg is értem, hiszen nagyon nem annak a korosztálynak íródtak, akiknek a torkán minden évben igyekszenek a felelősök lenyomni őket, de attól még lehet köztük jókat is találni. Például az utálat egyik fő célpontja, A kőszívű ember fiai nekem személy szerint annak idejét nagyon tetszett. De csak azért, mert én akkoriban mellette franciául, németül és latinul is tanultam, így megértettem azokat a poénokat is, bármiféle lábjegyzet nélkül. Viszont ez nem várható el minden egyes hetedikestől, így nem is csoda, mennyire fujjolnak a kötelezőkre. (Mondjuk a gimi alatt ránkerőszakolt elvont drámák már nekem is sokak voltak, na.)


Ebben a listában igyekeztem 5 olyan ífjúsági könyvet összeválogatni, ami egyrészt nekem is jeleltős mérföldkő volt a könyvmolysági előmentelemben, másrészt magyar írók/írónők művei, és azzal, ha ezeket emelnénk be a kötelezők közé, nemcsak az ifjúság olvasási kedvének tennénk jót, hanem a kortárs magyar írókat is jócskán támogatnánk.

Persze ez a lista teljesen szubjektív, lehet, hogy másnak pont más könyvek jelentették a mindent fiatalabb korában.

2020. január 6., hétfő

10 év 10 könyv - Ahogy az olvasási szokásaim változtak az elmúlt évtizedben

Már egy hete tart az új évtized, és eddig úgy érzem, ez tényleg egy új lap az életem képletes könyvében. Viszont mielőtt teljesen elmerülök benne, gondoltam visszatekintek még egyszer utoljára a letűnt évtizedre, és hogy mely könyvek határozták meg leginkább az olvasási szokásaim.

2010: Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók (Gergő-sorozat)

Az is lehet, hogy egy kicsit hamarabb volt, de akkoriban még elég kicsi voltam, kicsit összefolyik már. Az biztos, hogy a Gergő-sorozat meghatározó sarokpontja volt a gyerekkoromnak. Eleinte még anyu olvasta fel estimesének, az utolsó két kötetet már magam olvastam. Alsóban volt még Böszörményinek egy tanulmányi versenye a sorozat alapján (de nem a tartalmából, hanem a különféle varázskategóriák alapján iskolai tárgyak, például a vajákosok bio-kémia jellegel, ilyesmi), én is részt vettem (meg is nyertem), az utolsó rész végén pedig feltűnnek a versenyzők is, szóval indirekte én is benne vagyok. Ez az egyik legbüszkébb pillanatom könyvek terén.

2011: Jókai Mór - A kőszívű ember fiai

Az évtized elején nem olvastam szórakozásként annyit, inkább a tanulásra koncetráltam. Ha olvastam, akkor azok a kötelezők voltak, mert akkor még lelkesen végigolvastam mindet. Én személy szerint élveztem a kőszívűt, de nem annak a korosztálynak való.

2012: Berg Judit - Rumini (Rumini-sorozat)

Ekkortájból a legjobban a Rumini-sorozat maradt meg bennem, amit anyu olvasott fel az akkor még pici öcséimnek, és én is velük hallgattam. Tudom, hogy mese, de miért ne élvezhetnék egy mesét.

2013: Leiner Laura - Szent Johanna gimi

A Szent Johanna gimi vezetett vissza először a nagyüzemű olvasás világába. Ha nem olvasom el, talán nem ez a könyvmoly vagyok ma. Az első részeket a legjobb barátnőm kezében láttam először, ahogy éppen egy másik osztálytársammal beszél róla. Akkoriban a Cortez-mánia épp a tetőfokán járt, nem egy lánytól hallottam az örömódákat róla. Gondoltam, akkor megnézem, mi ez a felhajtás. A mai napig nem birtoklom egy kötet fizikai példányát sem, mégis mindet olvastam, kölcsönből, könyvtárból, az utolsó részt barátnőmmel vagy egy hónappal hamarabb előjegyeztük a könyvtárból. Ehhez fűződik az olvasási rekordom is, kb 7-800 oldal egy nap alatt, a 4. és 5. kötet együltő helyemben. Ma már nem rajonganék érte annyira, de fontos eleme volt a fejlődésemnek.

2014: Jennifer L. Armentrout - Obszidián (Luxen sorozat)

Az Szent Johanna után a második nagy olvasási láz-beindító. Ma már ezt sem tartom a legminőségibb könyvnek, Daemon-tól pedig már a falnak mennék, de akkoriban nagyon magával ragadott. Ennek köszönhetően kezdtem el magam is írogatni.

2015: Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten (Ambrózy-sorozat)

Ekkor lobbant fel imádatom Böszörményi felé ismét, és tart a mai napig. Ugyan még nem sikerült végeznem az eddig megjelent részekkel, de így legalább tovább tart. Idén mindenképpen be akarom fejezni.

2016: Sarah J. Maas - Üvegtrón (Üvegtrón sorozat)

Erről a könyvről is hallottam előtte már párszor, de halogattam a belekezdésébe. Aztán egyszer nem találtam érdekesebbet a könyvesboltban, úgyhogy ezt vittem haza. A többi pedig már történelem. Aki legalább még egy bejegyzést olvasott már tőlem, tudhatja, hogy megrögzött rajongója vagyok Maas könyveinek, hála annak a négy évvel ezelőtti pillanatnak. Azóta az egész sorozat öt különféle példányban van meg, az írónő Böszörményi mellett a másik abszolút kedvencem, és ez a sorozat vezetett be a fantasy iránti megingathatatlan rajongásomba is. Talán ez a harmadik sarokköve a könyvmoly-létem kezdeteinek, és ez vett rá először, hogy angolul nekiálljak olvasni (mert az utolsó részek magyarul még nem jelentek meg akkoriban).

2017: George R. R. Martin - A Game of Thrones (A Song of Ice And Fire)

Ebben az évben vette át az uralmat a szokásaim fellett az idegennyelvű könyvek szeretete. Ekkor már kint éltem Bécsben az egyetem miatt, és így nehezebb volt magyarul beszerezni a könyveket, ellenben igazán megható angol nyelvű részlegek vannak itt. Rákaptam, hogy az író eredeti nyelvén olvassam el a könyveket, hiszen így sokkal jobban átjönnek a szófordulatok, és a félrefordításoktól sem kell tartanom. Plusz mindent frissen megjelenéskor már a kezemben tarthatok így, nem kell várnom a fordításra. A GOT volt az egyik első nagy angol nyelvű projektem (magyarul már nekiálltam egyszer), és ugyan még ma sem értem a végére, de attól még nem kevésbé meghatározó.

2018: Amie Kaufman, Jay Kristoff - Illuminae (The Illuminae Files)

A továbbra is tartó fantasy-hullámom mellett nyitottam más témák felé is, például az űrben játszódó sci fi-k irányába. Az egyik legkülönlegesebb példánya az Illuminae volt, pusztán abból kifolyólag, milyen formában íródott. A képversekkel találkoztam már előtte, de regény alakjában teljesen meglepett. A történet ugyan nem a legnagyobb durranás (nem is rossz), de ebben a formában igazán nagyot üt. A második részben sajnos már kevesebb az ilyen látványelem, a harmadikban meg méginkább, de továbbra is szemkápráztató és egészen rendhagyó. 
Ha érdekel, hogyan néz ki a könyv belseje, írtam róla egy értékelést itt, és mellékeltem hozzá pár saját fotót is.

2019: Rainbow Rowell - Carry On (Simon Snow sorozat)

Tavaly sok új dolgot kipróbáltam, és több új fandom-ba is beléptem. Például tavaly olvastam először mangát, egyre kevesebb YA könyv volt a kezemben, és inkább a felnőtt irodalom felé indultam (persze nem fogom teljesen elhagyni), és belekóstoltam az LGBT+ könyvekbe is. Ezek közül a Carry On tette a legnagyobb benyomást rám, és azután a folytatása is, olyan szívmelengetően lett megírva. Semmi toxicitás, szerethető karakterek, és egy nagyon baraátságos írónő. Remélem a harmadik rész nem fog sokat váratni magára, egészen biztosan már megjelenéskor ott fogok toporogni érte a könyvesboltban.


Az elmúlt évtizedben, ahogy én is felnőttem, úgy változtak az olvasási szokásaim is. Tíz éve még az ifjúsági és gyerekkönyvek dominálták a könyvespolcom, aztán a gimis történetek és a természetfeletti-szépfiús könyvek. Az Üvegtrónnal rátaláltam az igazi szerelmemre, a középkorias, mágiával megtűzdelt fantasy-kre, és sokáig nem is olvastam más témában. Az évtized végére újra nyitottam más témák és más korcsoportok felé, ahogy a személyiségem is nyitottabb és elfogadóbb lett. Nem tudom, mit fog a következő évtized hozni, de annyi biztos, hogy a minőséget nem adom alább, és csak még többet szeretnék olvasni. Lássuk csak tíz év múlva, talán akkor is csinálok egy új listát.

Legközelebb csütörtökön jelentkezem újra, egy általam kreált könyves kihívással. Addig kiélvezem a napsütést, ami most árad be az ablakomon. A legközelebbi viszont-olvasásig:

Love,
Kalamaj

2019. április 25., csütörtök

A kedvencek (és a nem) - book tag

Na, egy könnyed fél év kihagyás után sikerült végre megint billentyűzet elé ülnöm. Jelentem, élek még, csak egy icike-picikét stresszes volt az elmúlt pár hónap. Utolsó két félév az egyetemen, na, most is már készítem elő a diplomamunkám.

De tegnap szembe jött velem a nemzetközi Üvegtrón rajongói csoportban a következő rövid kérdőív, amit már jópáran kitöltöttek, és úgy gondoltam, ez pont alkalmas lenne egy bejegyzéshez, amit esetleg be is sikerül fejeznem.

Témájában a kedvencek és a kevésbé azok, az olvasói életem sarokpontjai.

A KÖNY, AMIT IMÁDOK

Sarah J. Maas - A Court of Mist and Fury

Azt hiszem, ezt nem kell nagyon sokat magyaráznom. Sarah J. Maas könyveit egytől-egyig imádom (talán az ACOTAR első része marad egy kicsit csak el, visszatekintve, Tamlin miatt), de ezek közül is kiemelkedik a Köd és harag udvara. Talán azt is megkockáztatom, hogy ez a valaha olvasott legkedvencebb könyveim egyike.
(Ha esetleg valakinek van kedve teljes hosszában végigolvasni a szerelmeslevelem Maas-hoz, írtam egy értékelést is a trilógiához.)


A KÖNYV, AMIT KI NEM ÁLLHATOK

Colleen Hoover, Tarryn Fisher - Never never trilógia

Nem azért utálom ezt a trilógiát, mert eleve rossz lenne, hanem mert csalódnom kellett benne. A legnagyobb bajom ezzel a történettel, hogy egész bíztatóan indul, a második rész meg kifejezetten olvastatja is magát. Aztán ott van a lezáró rész, aminél antiklimaktikusabbat még nem láttam. Ha egy elsőkönyves író most beküldené ezt mondjuk az Aranymosásra, még az első fordulón sem jutna tovább. Csak azért kerülhetett kiadásra, mert két nagy né áll rajta. (Részletesebben a véleményem itt fejtettem ki.)


A KÖNYV, AMI TÚL VAN ÉRTÉKELVE

Elle Kennedy - The Deal

Eleve nem vagyok egy nagy rajongója a new adult típusú könyveknek, ahol csak a hímegyed kockahasa és farka a lényeg, de a szereplőknek nincs sok karaktermélysége ezen túl. (Általában már a borítón se látszik más, lásd ezt a példát is.) Félreértés ne essék, ezzel a darabbal épp nem volt semmi bajom (holott gyakran ezek a hímek kifejezetten károsak). Az összes bajom pusztán az, hogy ez a könyv dögunalmas, és semmi kifejezetten komoly mélység nincs benne. Emellett aranyos, de engem nem szórakoztatott.


A KÖNYV, AMI NINCS ÉLÉGGÉ ÉRTÉKELVE

Leigh Bardugo - Grisha trilógia

Úgy érzem, valahogy Magyarországon annyira nem kapta még meg a neki kijáró rajongást. Pedig a külföldi csoportokban lépten-nyomon belefut az ember, és szép számú fanart is kering. Ez talán attól is függ, hogy a lezáró rész évekig várt a megjelenésre, így kicsit feledésbe merült addig. De remélem ez most válzotni fog. Szerintem minden esetre egy remek sorozat, különleges világgal, ami kiemeli a tucatfantasy-k közül. (Részletes értékelésem itt olvasható, de vigyázat, enyhe spoilereket tartalmaz.)


A KÖNYV, AMIT ÚJRA ÉS ÚJRA EL TUDOK OLVASNI

Sarah J. Maas - Üvegtrón sorozat

Ezt akár a kettővel későbbi vázlatponthoz is írhattam volna, de itt még jobb helye volt. Mint megrögzött (már-már vallásos) Maas-rajongóként évente legalább egyszer előveszem ezt a sorozatot egy maratonozáshoz. Az első részének köszönhetem, hogy beleszerettem a fantasy-be, és ez a rajongás azóta is tart. Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, túl hosszú lenne kifejteni, hogy mégis miért. Ha mégis lenne valakinek kedve (és ideje) hozzá, egy kisregénynyi örömujjongást, pont egy éve tartottam Maas-hetet.


A KÖNYV, AMITŐL BELESZERETTEM AZ OLVASÁSBA

Az eredeti: Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók

Mikor először hallottam ezt a történetet, még szinte olvasni sem tudtam, a kis hátulgombolós Maja mégis megverekedett egy akkora könyvvel, mint saját maga. Akkor éreztem rá, hogy a könyvek vaahogy az én világom lesz.
Eleve nem hagyhattam ki Böszörményi mestert a kedvenceim listájáról, hiszen Maas mellett ő a másik abszolút kedvenc íróm. Ugyan manapság az Ambrózy-kötetekkel kavarja az olvasók lelkét, de én büszkén vallom, hogy szinte a kezdetektől rajongtam érte.


A visszatérés: Jennifer L. Armentrout - Luxen

Nekem is megvolt az olvasási válság, gimi elején megcsappant az olvasási lendületem, és sokáig nem vettem kézbe könyvet. Persze nekem is megvolt a Twilight, de nagy svungot az sem adott. Aztán valahogy a ezembe került az Obszidián, és arra sikerült rákapnom. Szinte faltam a folytatásokat, az utolsó részt még a nyaralásra is elcipeltem magammal, és sikerült egy délután alatt átszabnom rajta. Persze manapság már kicsit magasabbak az elvárásaim a könyvekhez, de még mindig mosolyogva nézek vissza a Luxenre.
Akkora benyomást tett rám, hogy ehhez készült a legelső kritikám is. (Csak óvatosan olvasni, én fogom a fejem néha miatta. Kezdetleges, na.)


A KÖNYV, AMI MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEM

George R. R. Martin - Trónok harca

Ide is tudnám írni az Üvegtrónt, de inkább a Trónok harcát emelem ki. Ez a könyv vezetett be a komolyabb fantasy-k világába, és úgy általában a nem ya-könyvekbe. Az első részt még a sorozat első évadának megnézése előtt olvastam el, mert fel akartam készülni az eretediből. Azóta is nézem és olvasom a sorozatot, a részek megvannak DVD-n, a könyvek meg két nyelven is. Nézem is nagy bőszen a végre megjelengető 8. és egyben utolsó évad részeit. A 7. évadról írtam is értékelést, itt olvasható.


A BŰNÖS ÖRÖM

Leiner Laura - Szent Johanna gimi

Nagyjából a Luxennel egy időben tombolt nálunk a Szent Johanna-láz. Páran lányok egy kupacban olvastuk, aztán jól kibeszéltük egymást között. Akkor még csak az első 7 rész jelent meg. És emellett egy darab rész sincs meg nekem, mindig kölcsönkértem valakitől. Emlékszem, mikor az utolsó rész volt megjelenőben, jártunk Rékával a könyvtárba, hogy biztosan mi kapjuk meg a friss példányt. Párszor újraolvastam már, büszke nem kifejezetten vagyok rá, de néha rám jön egy kis gimis nosztalgia.


A KÖNYV, AMIT EL KELLETT VOLNA MÁR OLVASNOM, DE MÉG NEM SIKERÜLT

J. R. R. Tolkien - Gyűrűk ura

Szégyen szemre a high fantasy-k alfáját még nem sikerült elolvasnom, pedig megvan magyarul és angolul is. Legalább nekiálltam az első könyvnek, és a feléig eljutottam, de nem bírtam tovább. Még alig voltam talán 14-15, nem a megfelelő idő volt egy ilyen masszív olvasmányhoz.
A filmeket persze láttam kismilliószor, a Hobbitot meg olvastam is, de azóta sem sikerült sorra kerítenem. De ígérem, nem marad el.


Ezek lennének a válaszaim a kérdőívre, ezennel felhívom a tisztelt érdeklődőket, hogy aki akarja, csinálja tovább.

Megígérni nem tudom, mikor írok legközelebb, kicsit sok a dolog, de egy bizonyos értékelés egészen biztosan lesz (előbb-utóbb). Ugyanis mindjárt indulok, hogy végre megnézzem a Bosszúállók - Végjátékot. Végre itt van ez is.

A legközelebbi, fogalmam sincs, mikori viszontlátásig:

Love, Kalamaj