A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Margaret Rogerson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Margaret Rogerson. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 21., hétfő

Muti a könyvespolcod - book tag

Rég volt book tag itt a blogon, de ma belefutottam egybe, amit mindenképpen ki akartam tölteni, így hát írtam is hozzá rögtön egy bejegyzést, míg itthon tespedek a hőségben, és próbálok akkora kereszthuzatot csapni, amekkorát csak tudok.



Kedvelt időtöltésem, mások könyvespolcát nézegetni, imádom az olyan beszélgetéseket a könyves csopotokban, ahol mindenki megmutogatja a gyűjteményét. Vendégségben is az első utam általában a polchoz szokott vinni, jól kitanulmányoni, ki mit állít ki rajta.

Ez a poszt is hasonló tematikával foglalkozik, egy moly polcának sarokköveit szedi sorra. Az eredetit @dontgobrekkermyheart insta oldalán találtam, ő egy videót csinált belőle, és viszont inkább leírom, hogy kicsit ki is tudjam fejteni a gondolataim.

2021. január 2., szombat

Új év book tag - 2021

Végre, végre 2021 van, nagyon remélem, hogy ez az év jobb lesz, mint az előző volt. Ráírányítottam minden pozitív gondolatom, de nyilván azt sem tudtuk előre, mekkora káosz lett 2020. A remények megvannak, tegyünk róla, hogy 2021 állati legyen.


Ezt a book tag-et már egy éve is kitöltöttem, viszont egy év alatt rengeteget tud változni az ember, kíváncsi voltam, milyen válaszokat adna a mai énem. Ha kedved támadt hozzá, töltsd ki te is, vagy írd meg kommentben!

2020. október 30., péntek

Októberi bevásárlótáska

Hogy van az, hogy holnap már Halloween van, és mindjárt itt a november is? Ez a hónap úgy elszaladt, hogy csak pillanat volt az egész. De végre elkezdődött az egyetem (végre nekikezdhettem a mesterképzésnek), ez pedig egy kis rendszert hozott az elmúlt fél év rendezetlen lazulásába.


Olvasás terén viszont ez az extra teendőkupac kicsit visszavett a tempómból, lévén azzal is kell foglalkoznom, nem kergethetem csak a könyveket. De attól még elégedett vagyok azzal, amit végül sikerült beszuszakolnom még a tennivalók közé.

2020. október 15., csütörtök

Őszi bekuckózós book tag

Rég volt már book tag a blogon, most viszont szembe jött egy, amit mindenképp ki kellett töltenem.

Az elmúlt pár nap esős-nyálkás időjárása meghozta nekem is az igazi ősz-érzést, bekuckóztam a szobámba egy vaskos pulóverben, egy nagy bögre meleg teával, és beledugtam az orrom egy jó kis fantasy-be. (Ami egyébként a Shadow and Bone frissen megjelent gyűjtői kiadása, olyan gyönyörű lett, hogy muszáj volt megakasztanom a tervezett olvasmánylistám és visszatérnem a Grishák világába.)


A következő book tag-et eredetileg angolul találtam meg, de legjobb tudásom szerint lefordítom magyarra. A kérdések mind az őszhöz (és kicsit a Halloween-hez) kapcsolódnak. Ha kedvet kaptál hozzá, töltsd te is ki!

2020. szeptember 28., hétfő

Az 5+1 kedvenc Charlie Bowater borítóm

Már sokat emlegettem Charlie Bowater nevét már korábbi posztokban, áradozva arról, mennyire el vagyok ragadtatva a rajzai minőségétől. Annak idején még az Üvegtrón fan art-jai kapcsán találtam rá, és az évek folyamán egyre jobban beleszerettem. Mostanság Cassandra Clare egyik legújabbja, a Chain of Gold karakterkártyái körül hallani róla, de például a Tüskék és rózsák udvara színezőbe is ő alkotta a rajzok nagy részét.



És persze a legszemgyönyörködtetőbb munkái: a könyvborítók. Egész lista van arról, mi mindenhez adta Charlie a csomagolást, és magam is egyfajta gyűjtőként vadászom ezeket a könyveket. Az eddigi tapasztalataim szerint pedig még nem kellett csalódnom olyan kötet belső tartalmában, amihez Charlie adta a külsőt. Emellett meg persze nagyon fájintosan is mutatnak a polcomon.

Összeválogattam azt az 5(+1) borítót, ami a legjobban a szívemhez nőtte magát. De ha még több is érdekelne, ezen a linken rájuk pillanthatsz.

2020. szeptember 10., csütörtök

5 önálló könyv, ha nem akarod egy teljes sorozatra lekötelezni magad

Rengeteg örömet tud hozni, ha az ember leül egy akár többezer oldalas, hatalmas sorozathoz. Hetekre elmerül annak a világában, bejárva minden lehetséges zugát, és mikor a végére ér, azt sem tudja milyen évszak van éppen a való világban. (Bár azért lássuk be, a Corona miatt én most sem tudom, nálam még március 168.-a van.)

Viszont van, amikor nincs meg a lelki erő egy ilyen hosszútávú elköteleződéshez, és az ember csak valami gyorsat akar olvasni, esetleg pont két ilyen hosszabb lélegzetvételű projekt között. Ilyenkor jönnek jól azok az önálló (angolul stand-alone) könyvek, amiknek nincs folytatása, és a végükkel rendesen le is zárul a történetük.


A következő bejegyzésben összegyűjtöttem 5 olyan önálló könyvet, amiket én is olvastam, és nagyon elcsípték nálam a hangulatot. Természetesen ez a lista teljesen szubjektív, de igyekeztem a fantasy-n kívül más műfajból is belerakni.

A bejegyzés inspirációja a nemrég angolul megjelent Star Daughter Shveta Thakrar-tól, ami a következő könyv az olvasmánylistámon. Azon túl, hogy elképesztően csodálatos a borítója (nem meglepő módon a nagy kedvencem, Charlie Bowater munkája ez is), ez is egy ilyen önálló történet, ami az Ambrózy-maraton és az idei Tüskék és rózsák udvara újraolvasásom után kellemes pihenő lesz.

2020. május 31., vasárnap

Májusi bevásárlótáska

Emberek, valahogy 2020 nem akar működni. De legalább tegnap este jól elstartolt a SpaceX űrhajója, és ez ad egy kis reményérzetet. Mi sem lenne ideálisabb időpont arra, hogy az ember elmerüljön egy kupac könyvben, ami eltereli a figyelmét a valóságtól. (Apró megjegyzés, a két asztronauta valamit jól csinál, annyira elegük lehetett a világ drámájából, leléptek a bolygóról.)



Szabadidőből még mindig nincs hiányom, és kicsit az olvasási sebességem is nőtt, szóval ebben a hónapban sem vagyok elégedetlen a könyvmennyiséggel, amin sikerült átrágnom magam.

2020. január 9., csütörtök

12 hónap 12 könyv - könyves kihívás és book tag

Mint minden évben, idén is megfogadtam, hogy többet akarok olvasni az új évben. Idén viszont komolyan is veszem, ezért összeraktam magamnak egy személyes kihívást. Minden hónaphoz kiválaszottam a legsztereotipikusabb sztereotípiát, és megpróbáltam hozzárendelni egy könyvet. Ha kedved van hozzá, csatlakozz te is, akár a saját könyvlistáddal.

Január - a sötét délutánok
Egy könyv, aminek olyan sötét a borítója, mint egy januári nap délután négy után:
Az én választásom a Három sötét korona Kendare Blake-től.
Már egy ideje szemeztem ezzel a sorozattal angolul, de valahogy mindig visszatettem a polcra. Pár hete viszont, mikor épp böngésztem az egyik soproni boltban, vettem észre, hogy a legalsó polcon ott csücsül. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán lefordították magyarra, pláne nem, hogy már ki is adták.
Már el is kezdtem olvasni, a története maga is illene a témához, nem épp a legvidámabb, inkább egy ilyen dark fantasy intrikákkal és varázslattal. Nyami-nyami. Egyenlőre tetszik, valószínűleg később tovább fogok menni a következő részekre is.

Február - a farsangi karnevál
Egy könyv, ami felemlegeti a farsangi nosztalgikus emlékeim:
Elég várható volt, de az én februári könyvem a Caraval lesz Stephanie Garber-től. Már vagy négy éve ül a polcomon, most már tényleg elolvasom.

Március - a kifakadó rügyek
Egy könyv, ami felébreszti bennem a tavaszi romantikus érzéseket:
A We Are Totally Normal Rahul Kanakia-tól március végén jelenik meg ugyan, de metálisan ide sorolnám még. 2019-ben belekóstoltam az LGBT+ könyvekbe, ez a történet pedig megfelelőnek tűnik a folytatásához.

Április - a húsvéti tojás
Egy könyv igazán színes borítóval:
Már a megjelenése óta szemezek a The Piory of the Orange Tree-vel, csak mindig elijesztett, hogy akkora, mint egy falazótégla. Majd nekimegyek e-könyvben, úgy nem szakad le a karom.

Május - a tiszta, csillagos ég
Egy könyv, ami elrepít az űrbe:
Itt az ideje befejeznem a The Illuminae Files-t. Már csak a harmadik rész, az Obsidio van hátra, most végre meg fogom tudni, hogyan zárul a szétszórt kolónia hányattatott sorsa.

Június - a Szeniván éji álom
Egy könyv tündérekről és veszélyes bűbájról:
Talán így végre sikerül elolvasnom Margaret Rogerson második könyvét, a Sorcery of Thorns-t. Az írónő első könyvét, az An Enchantment of Ravens-t nagyon szerettem, ha épp nem is a történet miatt, hanem inkább a nyelvezetének elképesztően magas minősége miatt. És egyes értékelések szerint ez a könyv még az előzőnél is jobb lett. Vastagabb biztosan. Azt szeretem leginkább Rogerson eddigi könyveiben, hogy mindkettő egyedülálló könyv, és nem kell rögtön egy teljes leendő sorozathoz elköteleznem magam. Az meg csak egy adott plusz, hogy az imádott Charlie Bowater rajzolta mindkét borítót. Eleve ezért vettem a kezembe az Enchanment-et is, és mennyire megérte.

Július - a hullámzó tenger
Egy könyv tele kalózokkal és tengeri kalandokkal:
Most, hogy megjelent a Seafire Natalie Parker-től magyarul is, már biztosan kézbe fogom venni. Imádom a kalózos történeteket.

Augusztus - a nyárvégi hőség
Egy könyv, aminek a borítója csak úgy lángol:
Harcos királynők, főnixeken repülés, fantasy-rajongó szívem mit kívánhat még? Remélem a Crown of Feathers legalább annyira lángra lobbantja a szívem, mint a borítója. Mert az bizony csak úgy lángol.

Szeptember - az aranyba hajló lombkoronák
Egy könyv barnás-vöröses-arany borítóval:
Talán szeptemberre eljutok odáig, hogy végezzek az eddigi Cassandra Clare könyvekkel, és akkor bele tudok majd kezdeni a Chain of Gold-ba. Vagy ha nem, akkor önmagában állok neki, az írónő szerint előismeret nélkül is élvezhető.

Október - a rémisztgető
Egy könyv, amitől borsódzni fog a hátam:
Halloween-re készülve pont alkalmas lesz végre a kezembe venni egy Stephen King könyvet. Én a Carrie-re gondoltam kezdetnek, aztán lehet, hogy az Az lesz még belőle.

November - a fagyos szent
Egy könyv, aminek olyan hűvös a borítója, mint a hajnali fagyok:
Az Of Silver and Shadow-ra a borítója miatt figyeltem fel, de a története is megfogott. Még szép, hogy érdekel egy Üvegtrón-esque ifjúsági fantasy.

December - a karácsonyi fények
Egy könyv, amitől felvillanak a lelkemben azok a barátságos kis fények:
Nem készíthetek egy listát sem anélkül, hogy bele ne préseljek legalább egy Sarah J. Maas-könyvet. Decemberre pedig a legalkalmasabb a Fagy és csillagfény udvara, úgyis ünnepi történet. Addigra fogok végezni a Maas-maratonommal (havonta egy Maas könyv), így mindképp illik a témához.

Ez lenne az én személyes kihívásom magamnak. Te melyik hónaphoz mit választanál? Remélem jövő decemberben majd büszkén jelenthetem ki, hogy mind a 12 könyvet elolvastam. És persze még sok másikat is.

Hétfőn jelentkezem legközelebb, valószínűleg már az addigra kiolvasott Három sötét korona értékelésével. Addigis szép hétvégét és jó olvasnivalót!

Love,
Kalamaj

2018. április 3., kedd

Tündérekből sosem lehet elég - An Enchantment of Ravens értékelés

Na, túléltem ezt a húsétot is, és valahogy a locsolókölni(k) átható bűzét is sikerült kivakarnom a hajamból. Mert ugyan miért ne lenne mindenkinek másféle, hogy a keverékük még magasabb nívóra emelje őket? (Na persze, nívó, az...)
Így frissen visszatérve hoztam az értékelésem egy könyvről, amivel már nagyon rég szemeztem.

Az An Enchantment of Ravens úgy akadt a kezembe, hogy a borítóba futottam bele. Azonnal felismertem, hogy az általam imádott Charlie Bowater munkája, aki a Sarah J. Maas-rajongók körében közismert az írónő könyveihez készített fanart-okról.
Naná, hogy utánakerestem, mihez készítette ezt a rajzot, és elégedetten láttam, hogy tetszik a fülszöveg. Gyorsan elő is rendeltem, mivel akkor még pár hónapra volt a hivatalos megjelenéstől, aztán októberben meghozta a kedvenc postásom. (Aki esetleg olvasta az október-november környéki bevásárlótáskáim, talám emlékszik, hogy akkor már emlegettem a könyvet.
Viszont elolvasni csak most márciusban sikerült, mert eddig minden más közbejött. De most végre kézbevettem, és ejha, nem értem, miért halogattam eddig.

A poszt képei mind
Charlie munkái, további
vázlatok a borítóhoz
Ez a könyv engem egyenesen lenyűgözött.
Úton a koliba a vonaton álltam neki, amiről tudni kell, hogy én hajnalban, még félálomban szoktam vonatozni. És két oldalon belül ébreszett fel teljesen. Természetesen angolul olvastam, lévén magyarul még nem is tudok hírről, hogy meg szeretnék jelentetni, és emiatt az első, ami szembe tűnt (és ami miatt fel is ébredtem), az maga a nyelvezet. Rendszeresen olvasok angolul (lévén elég árnyalt vagyok már a nyelvből), de esküszöm, ilyen gyönyörű nyelvezetet, mint itt, még nem láttam könyvben. Az irodalmi nyelvezet magasfoka, mesterpéldája, ami, tekintve, hogy elsőkönyves szerzőről van szó, még lenyűgözőbb teljesítmény. Csak úgy faltam a sorokat, és az agyam örömtáncot járt a gyönyörű szóhasználattól. Már csak ezért is megérte az utolsó fillérjét is, még akkor is, ha a történet nem tetszett volna.

Pedig a történet is ott volt a szeren. Eleve szeretem a tündéres-udvaros könyveket, hála Maas-nak. A felállás itt is hasonló, van a négy tündérudvar (tavasz, tél, ősz, nyár), akik nem tudnak semmit előállítani vagy művészkedni, mert az halálos rájuk nézve (pl. festés, ruhák, cipők, de akár a főzés is). Ezt az emberek végzik, így aki nagyon tehetséges a tudományában (eredetben Craft), azt nagyra becsülik. Isobel a kora kiemelkedő festpje, akinek a képeiért rajonganak a tündérek. Egy nap az ősz hercege, Rook jön el hozzá, hogy fesse le, ő pedig elköveti azt a hibát, hogy emberi érzelmet fest az arcára, ami nagy veszélyt hoz mindkettejük számára. Ennél többet viszont nem mondok, nem akarom elspoilerezni a továbbiakat.

Az első része talán jobban tetszett, a közepe felé kicsit megült a cselekmény, hogy aztán a végére újra egy fantasztikus csavarral képen töröljön. És mikor azt mondom, hogy megült, az nem jelenti azt, hogy unalmassá vált, csak az elejéhez képest lett lassabb, de még mindig sokkal érdekeseb volt, mint sok könyv a legizgalmasabb pillanataikban.
A vége pedig, azta! Külön emelem a kalapom azelőtt, milyen kreatív módot talált a főgonosz legyőzésére, nem a sablonos leverjük-nagyon-hősiesek-vagyunk módszert.
Eleve az is nagyon tetszett, mennyire koncentrált az emberlány művészségére, nem csak a herceg harctudására. Isobel egy igazán erős női karakter volt, de nem attól, mert jól forgatná a kardot, hanem a saját tudásával keveredett ki minden húzós helyzetből.

Mindkét főszereplő maga is érdekes karakter volt, jól ki lettek dolgozva, a könyv nem valami nagy terjedelme alatt is több réteget villantott fel a személyiségük. És örömömre szolgált, hogy legtöbbször logikusan cselekedtek, aminek a hiánya pedig naaagyon sok regényben a legfőbb problémám szokott lenni.
Egyértelműen Isobel volt a kedvencem, mint már azt kifejtettem, de Rook sem volt egy utolsó karakter. Nem az a klasszikus ya-fantasy-ből szalasztott, elkéépesztően jóképű hercegecske volt, aki tökéletesen bánik a karddal, igazi lovag, satöbbi, hanem egy hús-vér ember. Tündér. Akinek igenis vannak gyenge pillanatai, meg tud sérülni, és nem mindig tökéletes.

Emellett pedig a mellékszereplők is mind figyelemreméltóak, mind az emberek, mind a tündérek között, még akkor is, ha egyesek épp csak felbukkantak, akkora karaktert rakott beléjük az írónő, ami néhány más regény főszereplőit is meghazudtolja. Különösen tetszett, ahogy a tündéreket bemutatta, ahogy elovarázsolódnak egy legegyszerűbb ceruzarajztól. Őket tényleg csak sajnálni tudtam, amellett, hogy át tudtam érezni a vágyaikat.

Az egyetlen bajom a könyvvel a legvége volt. Vagyis csak az, hogy nyitva hagyott egy ajtót, amin én még szívesen bemennék, de sajnos ez a jelenlegi állás szerint egy stand-alone, azaz egyrészes történet, pedig olyan szívesen olvasnék még belőle.


Az viszont biztos, hogy Margaret Rogerson ezzel a művével ámulatba ejtett, és a későbbiekben is oda fogok figyelni rá. Szívből tudom ajánlani ezt a könyvet mindenkinek, függetlenül attól, mennyire jó angolból. Ha nagyon, akkor azért, hogy ő is értékelni tudja a csodás nyelvezetet, ha meg kevésbé, akkor azért, hiszen nagyon szép kifejezéseket is lehet tanulni belőle. Remélem magyarul is meg fog jelenni, bár csak akkor fogom úgy elolvasni, ha a legjobb fordítót eresztik rá, hogy át tudja adni az eredeti gyönyörű nyelveztét.

Ez lenne az An Enchantment of Ravens értékelésem, hamarosan újra jelentkezem. Addigis szép tavaszi napokat mindenkinek.

Love, Kalamaj

2018. március 30., péntek

Márciusi bevásárlótáska

Úgy néz ki, lassanként sikerül visszatérnem a normális ütemhez, és egy hónapban egy posztnál többet is ki tudok termelni. A tavasz könyvek tekintetében úgyi mindig elég termékeny szokott lenni nálam, egy kupacon van szülinap, névnap, húsvét, ilyenek. Ennek örömére a márciusom is könyvekben gazdagon telt.

Beszerzett könyveim:

J.K. Rowling - Harry Potter and the Philosopher's Stone (angolul, végre meg tudtam venni a tavaly megjelent jubileumi kiadást. Természetesen a Mardekár-ház színeiben.)
Kai Meyer - A betű mágusa (bevallom a borító levett a lábamról)
Holly Black - The Cruel Prince (az értékelésem itt olvashatjátok)
Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows - Lady Jane
Sara Shepard - The Perfectionists (ezt németül olvastam, a Pretty Little Liars könyvben nekem 2017 legnagyobb csalódása volt, de ez mértékekkel jobb volt nála. Teljes értékelés hamarosan.)
Oliver Bowden - Assasin's Creed, Titkos keresztes háború
Jason Matthews - Vörös veréb (a film után muszáj volt megszereznem könyvben is.
Leigh Bardugo - Siege and Storm; Ruin and Rising (a teljes Grisha-trilógiáról készült értékelésem itt olvashatjátok)

Elolvasott könyvek:

Margaret Rogerson - An Enchantment of Ravens (az eddigi év egyik legjobb olvasmányélménye volt, biztos vagyok benne, hogy hamarosan egy teljes értékelést fogok hozni róla)
Susan Dennard - The Witchlands 1-2: Truthwitch, Windwitch
J.K. Rowling - Harry Potter and the Philosopher's Stone
Holly Black - The Cruel Prince
Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows - Lady Jane
Sara Shepard - The Perfectionists
Leigh Bardugo - Siege and Storm; Ruin and Rising

Márciusi filmélmény:

Amellet, hogy ismétlésként megint megnéztem a Fantastic Beasts and Where To Find Them-et (a mai napig nem tudom a rendes magyar nevét, valamiért mindig Legendás állatok és hogyan találjuk meg őket-ként hivatkozok rá, ami tudom, hogy gáz), szerencsém volt egy ebben a hónapban frissen megjelent kémes újdonsághoz, a Jennifer Lawrence főszereplésével készült Red Sparrow-hoz, azaz magyarul a Vörös verébhez.
Egy filmrajongó ismerősömmel néztük meg, eredeti hanggal moziban, és mindketten csak jót tudtunk mondani róla. Már írtam is róla egy korábbi posztban, amit ide kattintva olvashattok el.


Áprilisi várólista:

Ezeket a könyveket szeretném beszerezni/elolvasni:

Marie Rutkoski - The Winner's Kiss
Colleen Hoover, Tarryn Fisher - Never Never (Soha, de soha) 3
Julie Kagawa - The Iron Knight (A vaslovag)
Marie Lu - The Young Elite (Az ifjú kiválasztottak)
J. K. Rowling - Harry Potter and the Chamber of Secrets

Április legjobban várt filmje:
Avengers - Infinity War

Gondolom ez azért várható volt. 10 éve készül a teljes Marvel rajongósereg erre, ez lesz az eddigi filmes unierzum képzeletbeli tortájának habján a cseresznye. Már hónapok óta be vagyok zsongva tőle, alig bírom már kivárni, míg végre megjelenik. Csak az első trailert vagy százszor láttam, magyarul és angolul is fejből fel tudom mondani, annyira bezsongtam már attől a két percnyi képanyagtól, hogy egy teljes posztot dedikáltam annak, hogy az általam felfedezett easter egg-eket és király pillanatokat kivesézzem. (Akit érdekel, egyébként itt elérhető az a bejegyzésem.)


Sorozatok terén mostanában nagyon el vagyok maradva, télen a suli és az olvasás miatt semmi időm nem maradt rájuk, újnak nem is tervezek nekiállni, viszont majd valamikor a Flash, Zöld íjász és társaikat be kéne pótolnom. De lehet, hogy megárom, míg befejeződnek az aktuális évadaik, és akkor mindent egyben lenyomok.


Viszont érkezik egy nagy áprilisi blogprojekt is, annak örömére, hogy hónap végén megjelenik a Tüskék és rózsák udvarának következő része külföldön. Így valamelyik ápilisi hetet a nagy Sarah J. Maas hétnek fogom szentelni, értékelésekkel, kedvenc idézetekkel, fan artokkal, meg mindennel, ami csak kell. Már nagyban készülök rá, ugyan fix dátum még nincs de úgy tervezem, hogy a hónap második felében kerül rá majd sor. További részletek addigis kikerülnek a blogra, én már nagyon izgatott vagyok, remélem nektek is tetszeni fog.

Addigis még van pár könyvkritikám csőre töltve, szóval nem marad a blog tétlenül, jövő héten (miután remélhetőleg sikerül majd kivakarni a sok locsolókölnit a hajamból) tervezem megírni a The Perfectionists és az An Enchantment of Ravens értékeléseim. A héten többet már nem jelentkezem, kezdődik a húsvéti nagy készülődés, szóval én már most kellemes ünnepet kívánok mindannyiótoknak.

Love, Kalamaj