Keserédes búcsú - Kingdom of Ash értékelés

Aztamindenit, de régen nem sikerült posztot írnom. De most megint itt vagyok, hogy beszéljek arról a könyvről, amire idén a legjobban vártam. Mondhatom, talán egy könyvet sem vártam még ennyire, mint a Kingdom of Ash-t.

Ez az én két kis drágaságom.

A keményborítós kiadást már hónapokkal hamarabb előrendeltem, hogy biztosan időben itt legyen. Azonnal fel is adták már a megjelenés napján, de persze sosem voltam a türelem mintaképe, ha a rajongásom tárgyáról volt szó, így nem bírtam kivárni azt a két napot, míg meghozza a posta. Még aznap reggel elvándoroltam a legközelebbi könyvesboltba, és megvettem a puha verziót is (meg persze az ebook is ott csücsül már az olvasómon).

És aztamindenit, erre aztán megérte várni.

A most következő értékelésem egyértelműen elfogult lesz, hiszen imádom az egész sorozatot. Igyekeztem spoilermentesen tartani, hiszen magyarul még örökkévalóság, míg megjelenik, de innentől mindenki saját felelősségre olvassa tovább a bejegyzést.

A US kiadás tényleg
fényes papíron van,
így rendesen aranynak
néz ki.

Szóval a végéhez ért az Üvegtrón sorozat, és még egy utolsó nagy durranással búcsúzik. Ha összegeznem kell, ez a kötet fájt a legjobban az egész sorozatból. Az előző részekben is voltak sokkoló jelenetek, az Empire of Storms-nak meg az utolsó 200 oldala volt fájdalmas, de a KoA az elejétől a végéig a markában tartotta a szívem, és nem restellt rendszeresen csavarintani rajta egyet. Végigrettegtem az egészet.

Még könyvön nem pityeregtem ennyit. Nem vagyok valami sírós, de itt rendszeresen eredtek el könnyeim. A stresszszintjem azon a mértéken úszott, mint mikor már csak egy hét van hátra az egyetemen a szemeszterprojekt leadásáig.

Nem véletlen ez az arany borító, van ilyen nagylélegzetű és felvágós a könyv is. (Mikor először megláttam, hogyan fog kinézni, majdnem beájultam az asztal alá.) Az eddigi részek is színesek voltak, de inkább komolyabb-sötétebb palettán mozognak.  Ez meg kivilágít a polcomról.

Élőben talán jobban tetszik
 a fehéres UK verzió.

Történetileg is az egyik legerősebb lett a sorozatból. Az Empire of Storms-szal is az volt a bajom, hogy hiába van ott az az utolsó 200 oldal lélekfacsaró izgalma, ha az előző 600 elég lassú (néhány felvillanást leszámítva) hozzá képest.

Itt viszont konstans volt az izgalom. Látszik, hogy ez a lezárás, és még megannyi szál várt elvarrásra, nem is lett volna idő üresjáratra. Nem tudtam, hogyan fog ennyi mindent ebbe a majdnem 1000 oldalba belepréselni, de összejött.

Kellett is a sok párhuzamos szál, hogy kitárgyaljuk az eseményeket. Jól kiegészítik egymást, és bár szerintem időben nem mindig vannak teljesen szinkronban a dolgok, de nem annyira zavaróak ezek az elcsúszások, narratívailag pedig szükségesek. Ezek a szálak végül pedig összefolytak, és na én ott hagytam el az állam. 

A hátlap az egyik legszebb

A másik dolog, amitől kicsit tartottam, az az egymillió szereplő párhuzamos mozgatása. Eddig is sokan voltak már ebben a sorozatban, de mostanra érte el a tetőpontját. Ez meg is látszik néhány kevésbé nélkülözhetetlen szereplőn, például Gavriel és Vaughan szereplési ideje is megsínylette ezt. Megértem, hogy nagyon nehéz ennyi szereplőt mind az őket megillető ideig a figyelem középpontjában tartani, de hát na, egy kicsivel többet szívesebben láttam volna belőlük is.

Igazából nem tudnék kedvenc eseményszálat választani, mert mindegyik másképp remek. Talán Dorian történetét élveztem a legjobban, mert egy új oldaláról ismertem meg a kis idiótát. Legszívesebben párszor fejbe is vertem volna közben, de attól függetlenül nagyon élveztem figyelni, ahogy lavírozik, végre egyszer Aelin vagy Chaol vagy az apja ráhatása nélkül.

A történet végéről nem fogok beszélni, mert nagyon spoileres lenne. Mindenesetre annyit elmondhatok, hogy nagyon jól lett összerakva, és volt, mikor szó szerint vertem a matracom, annyira epic lett néhány jelenet. Máshol pedig sírtam, néha fájdalmamban, néha örömömben.

A Rémkulcsok (asszem ez a magyar megfelelője) és a Kapu problémája is okosan lett beleszőve a körülötte folyó minden másba. Tartottam tőle, hogyan lesz összevonva Erawan/Maeve és a kapu, mint a két nagy fő konfliktus, de pont elég hely volt hagyva mindkettőnek.

Íme az én kis Maas-díszpolcom. Az Assassin's Blade és a
Catwoman épp nincs rajta, mert azok a koliban voltak
 a kép készültekor, de ők sem hiányoznak ám.

A legvégén pedig abszolút elégtétellel hagytam ott a könyvet. 

Akkor tudatosult bennem csak igazán, hogy tényleg vége, mikor az epilógus utolsó mondatait olvastam.

És hogy miért keserédes a cím? Sírtam, nevettem, rettegtem, az izgalomtól ordítottam a könyv olvasása közben. És mikor a végére értem, elhullajtottam még pár könnycseppet, mert egy szeretett történet lezárult.

Az Üvegtrón sorozat volt az egyik, ami megszerettete velem a fantasy-műfajt, és a rajongásom azóta is tart. Mikor először a  kezembe vettem a legelső kötetet, nem hittem volna, hogy ekkora kedvencet találok, a rajongói csoportokon kereszetül pedig megismerek egy csomó embert, akik pont ennyire szeretik Maas könyveit, mint én. Szóval örökké egy fontos pont marad az Üvegtrón az életemben, még ha nem is lesz több új rész. És biztosan nem ez volt az utolsó újraolvasás.

Egyébként most írás közben a Legendás állatok zenéjét hallgattam, és tökéletesen passzolt a hangulatomhoz. Este ugyanis megyek megnézni a Grindelwald bűntetteit, szóval arról is hamarosan lesz egy rövid értékelés.

A hét legnagyobb, és legszomorúbb híre viszont, hogy meghalt Stan Lee, a Marvel lelke. Az ő emlékére végre összeszedem magam, és holnap megírom az Infinity War kritikám. Szóval igen, ez így a búcsúzás hete lett.

Addigis nyugodt csütörtök reggelt mindenkinek.

Love, Kalamaj

Sarah J. Maas-hét 2. nap: Aelin felemelkedése. 1. rész: Árnyak királynője

Üdv újra azoknak, akik továbbra is velem tartanak az első tematikus hetemen, ahol az egyik legnagyobb kedvenc írónőm munkásságát ünnepelem meg még az A Court of Frost and Starlight megjelenése előtt.

Ma folytatom az Üvegtrón sorozat részeinek sorramenő értékelését, ezúttal a negyedik és ötödik kötetetekkel. Elsőként érkezzen tehát a Queen of Shadows, azaz az Árnyak királynője.

A spoilerek miatt ismét itt egy figyelmeztetés.

Íme a fülszöveg:

Első a bosszú, a többi várhat…

Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival…

Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné a trónját, harcolnia kell.

Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik, és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését.

Folytatódik Celaena utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét.

Kövesd és éld át szenvedélyes és időnként fájdalmas kalandjait!

Aelin összes ruhája közül
messze ez a kedvencem.

Alig bírtam kivárni, míg végre megjelent magyarul is, lassan már majdnem két éve. Akkoriban még annyira nem voltam belebolondulva az angolul olvasásba, így kivártam az itthoni megjelenést, amire egyébként azóta nem pazarlok időt. Amúgy is sokkal élvezetesebb eredeti nyelven, ahogy az írónő a történetet kigondolta.

Történetvezetési szempontból ez a kedvenc részem. Annyi minden történik benne, és ezek olyan jól vannak összekötve, hogy az példaértékű. A másik ok pedig, amiért nagyon szeretem a sorozaton belül is, mert végre kezdenek kiderülni a háttértitkok és összegyűlni a két oldal csapatai. Jó érzés úgy olvasni, hogy kezdi az ember kapisgálni, miért is történnek a dolgok és ki az igazi ellenség.

Az angol, fehéres háttér
talán még jobban is
tetszik itt, mint a színes
amerikai verzió.

Nem is tudnék kedvenc jelenetet választani, ha muszáj lenne se. Talán top 5-öt tudok összeállítani, de azok között nincs konkrét sorrend. Ezek a következők: Manon kontra Aelin (űűű, végigvigyorogtam azt a jelenetet. Erre vártam már azóta, hogy Manon legelőször felbukkant az Heir of Fire-ban.), Aelin kimenti Aedion-t (végre látható volt, milyen jó csapatot alkotnak a kedvenc kuzinjaink), Rowan megérkezik Résvárba (szip-szip, meghatódott az én kőszívem is), a végső összecsapás Dorian, Aelin és a király között (aki azt meri mondani, hogy az nem volt epic, az hazudik.), és persze mikor Aeilin végre hazatér. 

Attól a befejezéstől már akkor is borsódzik a hátam, ha csak rágondolok. Két hétig voltam utána könyvmásnapos, és még csak rá sem tudtam nézni más nyomtatott termékre. Olyan tökéletesen hatalmas volt, azok a szívszorító érzelmi hullámvasutak... A kedvenc Maas-féle könyvvégem. (Az Empire of Storms is közel áll a címhez, de az más miatt. De erről később.)

Fanart a kedvenc tuhámmal,
Ashiibell munkája.

Imádtam Aelin-t az újonnan elfogadott szerepében. Orgyilkosként badass volt, (fél)tündér királynőként pedig... hát... királynői. Nem gondoltam volna, hogy még nagyobb karakter tudna lenni, de még mindig volt feljebb.

Akiben csalódtam, az Chaol volt. Hiába jelent meg Rowan már A tűz örökösében, és azért még dédelgettem egy kis reményt, hogy kettejük között lehet még valami. Ehelyett kaptunk egy bunkót. Utólag belegondolva valahol igaza volt, ő kb az egyetlen, akinek semmilyen képessége nincs egy nagy kupac mágiával megáldott között, egész életében a mágia félelmére tanították, még szép, hogy nem fog azonnal örömujjongásban kitörni. Csak nem tetszett, ahogy lekommunikálta az érzéseit. (Szerencséje, hogy a Tower of Dawn-ban átment egy nagy jellemfejlődésen.)

Rowan pedig egész egyszerűen cuki volt ebben a részben. Próbálj csak meggyőzni az ellenkezőjéről.

A mellék(ebb) szereplők között továbbra is nagy kedvenc volt Dorian és Manon, de Elide jött látott és győzött nálam. Aedion-t meg sem kell említenem, hiszen ő úgyis én vagyok tündér- és pasiformában. Lysandra és Nesryn sem voltak rosszak, de őket egyértelműen csak a későbbi könyvekben szerettem meg igazán.

Ezek lennének a rövid gondoltaim az Árnyak királynőjéről. Újabb fantasztikus könyv, újabb elképesztő szereplők és csavarok. Csak ajánlani tudom. A végkifejlet boldogságát pedig élvezzétek ki, míg tudjátok. Mert most jön az Empire of Storms.

Azoknak pedig, akik részt szeretnének venni a nyereményjátékon, ezek a szabályok:

Öt napon keresztül minden nap felteszek egy kérdőívet, amit mind meg kell válaszolni, ezek a témák:

hétfő: általános, kinek mi tetszett, Üvegtrón és ACOTAR sorozatok

kedd: Üvegtrón 1-3, Celaena útja

szerda: Üvegtrón 4-5, Aelin felemelkedése

csütörtök: Üvegtrón spin off-ok, The Assasin's Blade és Tower of Dawn

péntek: Tüskék és rózsák udvara

(Mint látható, a posztok tartalma és a téma kérdési között van egy nap elcsúszás, mivel az első napi egy kvázi bevezető véleménykutatás.)

A hétfőit kivéve minden kérdőív két résznől áll. Az első rész egy általános, kedvenc szereplők, kedvenc jelenetek, ilyesmi. Itt nincs jó-rossz válasz. A második rész egy (nem bonyolult) trivia rész, itt a helyes választ kell megadni. A végső sorsolásba azoknak a neve kerül be, akik minden kérdésre helyesen tudnak válaszolni. (Ha ilyen nem lesz, valamit ki fogok találni, valószínűleg a pontok száma alapján fogom sorba állítani.)

Emellett a csütörtöki és pénteki kerdőívekben lehet majd pluszpontokat szerezni, mivel ott vannak kérdések olyan részekhez (Tower of Dawn, A Court of Wings and Ruin), amik még nem jelentek meg magyarul, így nem mindenkinek volt meg a lehetősége/nyelvtudása elolvasni őket. Ezek a kérdések nem részei a kötelező teljesítendőnek, de a pluszpontok plusz nyerési esélyt jelentenek.

Szombaton és vasárnap nem lesz teszt, mivel ott már nem a konkrét könyvekkel foglalkozom, hanem fanartokkal, teoriákkal, ilyesmik.

A nyeremény pedig egy Tüskék és rózsák udvara mintás vászonszatyor (amit megmutatnék, de még nem hozta meg a postás, szóval erre várni kell egy kicsit), valamint egy matrica- és könyvjelzőcsomag. A matricák már készen vannak, a blog Instagram oldalán hamarosan meg is mutatom őket.

A válaszokat jövő hétfő éjfélig várom, az utána beérkezetteket már nem tudom elfogadni. Feltétel, hogy minden kérdőív ki legyen töltve. Kedden kiértékelem őket, és valószínűleg még aznap ki is hirdetem a nyertest.

A második nap kérdései ezen a linken elérhetőek.

Délután érkezik a Viharok birodalma, addig jó teszttöltögetést mindenkinek.

Love, Kalamaj

Sarah J. Maas-hét 1. nap: Celaena útja. 3. rész: A tűz örököse

(Most tűnt fel, hogy egész eddig rosszul írtam a könyv címét, ugyanis végig, konzekvensen lehagytam az A-t a legelejéről. Talán azért, mert a többi résznél nincsen, kivéve Az orgyilkos pengéjét. Hupsz.)

A spoilerveszélyre ismételten felhívom a figyelmet. Igyekszem ugyan visszafogni magam ilyen téren, de vannak olyan dolgok, amikről tartalommentesen nem lehet egyszerűen beszélni.

További cécó nélkül lássuk a fülszöveget:

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd’ megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku rá eső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

„KÖNYV – így, csupa nagybetűvel. Nevettem, kisírtam a szemem és azt akartam, bárcsak soha ne érne véget. Félreismerhetetlen, egyedi stílusban megírt történet családról, szerelemről, barátságról, hűségről és önmegismerésről. Egyszerűen lehengerel, és mohón várjuk, bárcsak folytatódna.” – Fiction in Fiction in Fiction

„Az Üvegtrón jó volt, az Éjkorona még jobb, de A tűz örököse a legjobb!”

Brooke, goodreads.com

Bevallom, a hátlapok
közül ez tetszik a
legkevésbé. Valahogy
nem természetes ez a
póz, ahogy Aelin áll.

Mikor annak idején nekiálltam és beleszerettem az Üvegtrón sorozatba, még csak az első három rész jelent meg magyarul (illetve már a The Assasin's Blade is kinn volt, de azt csak sokkal később olvastam), és a Queen of Shadows még kozmikus távolságokra volt, így kicsit lassabban álltam neki A tűz örökösének, az Éjkorona után vártam egy hónapot. Nem tudom, hogyan csináltam, de annyi önkontrollt azóta sem tudtam felmutatni soha. Hiába csücsült ott a polcon a kis zöld könyvecske, naponta sutyorogva a fülembe, hogy vegyem kézbe, egy teljes hónapig meg tudtam állni, pedig rágott a kíváncsiság, hova fog menni a történet a második rész galaktikusan oltári befejezése után.

A csillagokba, oda ment.

Ez az a könyv, ami elhozta nekünk Rowan Whitethorne-t.

És ez elsőre nem tűnhet nagy cuccnak, de az. A könyv első felében én sem tudtam hova tenni. Kicsit érdekes volt, de leginkább csak bunkó, akivel Aelin-nel - aki akkor még nem volt kész Aelin lenni - folyton csak marták egymást. Alapvetően szeretem az olyan történeteket, ahol a f*ck you-ból f*ck me lesz, de ez csak simán ellenségeskedésnek tűnt nekem. Jó, jó, sok lelki sebbel küzdöttek mindketten, és tiszta szerencse, hogy a második felében pont ezeknek a leküzdésével foglalkozik a könyv.

Egy holland khmmm...
borító. Nem vészes,
de az eredeti azért
sokkal jobb.

Ez tetszik legjobban Aelin és Rowan kezdeti kapcsolatában. Mindketten egy sötét helyen vannak, sok lelki sebbel, ahonnan együtt küzdik fel magukat. Még csak igazi pár sincs a könyv végére, csak két ember (tündér), akik együtt gyógyultak. (Persze tudjuk, hogy mostanra beleestek egymásba.)

Az Heir of Fire az egyik kedvenc részem (bár nem tudnék dönteni, ha pisztolyt fognának a fejemhez, akkor se), részben azért, mert egy csomó új szereplő jelenik meg, köztük a két nagy kedvencem, Manon és Aedion is. Ők az én kis kabaláim, bizotsan legjobb barátok lennénk a való életben.

Emellett pedig ami még ilyen előkelő helyre emeli nálam, az a világ kibővítése. Látszik, hogy itt kezdenek el emelődni a tétek, hiszen új helyekre látogatunk el, új lények kerülnek elő, és kezdenek rendeződni a nagyhatalmú játékosok. Ez a tiszta lépcsőfok meglépése pedig csak még érdekesebbé és letehetetlenebbé teszi a sorozatot.

Maga a történet lassanként csordogál az egyre közelítő durranás felé. A végén pedig akkorát robban, hogy az űrből is lehetett látni a szemeim csillogását közben. Mikor Aelin végre elfogadja az örökségét és nevét, majd egyszerűen laposra veri a valg hercegeket, nekem ott konkrétan borsódzott a hátam. Főleg az azt megelőző fejezet után. Maas összeségében nagyon ért a flashback-ekhez és a lelki traumák érzékeltetésében. Aztán a résvári végkifejlet megint csavart egyet a szívembe vágott tőrben, ami Nehemia óta folyamatosan ott fájt. Direkt nem fogok róla egy szót sem szólni. Aki már olvasta,tudja, miről beszélek, aki pedig nem, annak nem akarok elrontani semmit. A szívem szakadt meg attól a pár fejezettől mindannyiukért.

Na ez ilyen komor végűre sikerült. Viszont a könyv csodálatos, csak ajánlani tudom. Aki pedig idáig eljutott már, és még nem ment tovább, ne vacillálj, innen csak még jobb lesz. Bízz bennem. Nem hinné az ember, hogy lehetséges, pedig de.

Ez lenne a Maas-hetem első napja, ma az Üvegtrón sorozat első három részével foglalkoztam. Holnap a negyedik-ötödik kötetek jönnek, hasonló felépítésben, egy poszt reggel, egy délután.

Azoknak, akik a nyereményjátékon is szeretnének részt venni, az első nap kérdéssora az Üvegtrón értékelésem végén elérhető (itt), vagy ha az a link rendetlekedik, az ütemterv-bejegyzésben is ott van. Holnap érkezik az új kérdéssor, a mai könyvek témáját feldolgozva, ezúttal már trivia kérdésekkel megfűszerezve. Természetesen a maiakra is lehet még később is válaszolni, a lényeg csak annyi, hogy jövő hétfő éjfélig mind az 5 teszt ki legyen töltve, hogy részt tudj venni a sorsoláson.

A holnapi viszontlátásig,

Love, Kalamaj