Ki ne szeretné Magnus Bane-t? - The Red Scrolls of Magic értékelés

Áprilisban a nagy otthonülés közepette úgy döntöttem, hogy bepótolom az Árnyvadász világ könyveit, amit ugyan régebben már többször is elkezdtem, de valahogy mindig félbemaradt az Üvegváros után. Viszont a Chain of Gold-ot nagyon akartam olvasni, ahhoz meg kellett az előzmények ismerete.

Pár hónap szünet után megint visszatértem ehhez a világhoz, mert végre meghozta a postás a The Red Scrolls of Magic-emet és a folytatását. (Eltartott idáig, mert egy különleges angol kiadást rendeltem, ami csak a második résszel együtt jelent meg, de szerettem volna, hogy passzoljanak egymáshoz.)

Végig is olvastam, élveztem, most pedig leírom róla a véleményem. Tudom, hogy magyarul még csak most van éppen megjelenés alatt, szóval a bejegyzésem spoilermentesen fogom tartani, nehogy valakinek elrontsam az olvasási élményét. (Ha érdekelnek az áprilisi bejegyzések is, ezen a linken elérhető az összes Árnyvadász-témájú posztom.)

Az eredeti borító

Az alaphelyzet:

Annyit már eleve is lehetett tudni, hogy ez a sztori Magnus-ról és Alec-ről fog szólni, és időrendileg az Üvegváros és az Elveszett lelkek városa között játszódik. Kicsit tartottam tőle, hogyan fogja megoldani a bekötést az eredeti sztorihoz, de szerencsére ezt sikerült relatíve minimálisan tartania, így nem zavart be a két történet egymásnak. Még ha nem is pont ott végződött, amire eredetileg tippeltem volna.

Nem jött szembe velem olyasmi, ami ellentmondana a Végzet ereklyéi alatt történteknek, sikerült megtartania a kontinuitást. (Bár van már pár hónapja, hogy azt olvastam, szóval az apróságok nem feltétlenül tűnnének fel.)

A szereplők:

Nyilván ezt a könyvet az ember elsősorban Magnus és Alec (főleg Magnus) miatt veszi meg, nem a tényleges történetéért. Azt leszögezhetem, hogy mindkettejüket élvezetes volt olvasni, jót tett nekik, hogy belelátott az ember az ő fejükbe is. Alec-et mindenképp jobban kedveltem itt, mint az azonos időben játszódó eredeti sorozatbéli énjét. Magnus-nak pedig adott egy szükséges mélységet ez a sztori a csillogó szemhélyfestéken túl.

Viszont két új kedvencem is lett. Helen Blackthorn és Aline Penhallow is feltűnik ebben a könyvben, és szerintem nagyon jól működnek csapatban Alecc-el, szívesen olvasnék még többet a hármasukról, mindannyian rém cukik.

Az új csomagolás

A konfliktus és felépítés:

Ez semmiképp nem egy hosszú könyv (angolul csak 350 oldal), és ahhoz képest is nagyon gyorsan tudja olvastatni magát. A hosszával ellentétben azonban történik jópár dolog benne, és azok is jól be vannak osztva, sehol sem túl lassú vagy túl sűrű.

Konfliktus terén egy kis kivetnivalóm csak azzal volt, hogy a fülszöveg sajnos előre lelövi a rejtélyt, hogy most Magnus tényleg megalapította-e a szektát vagy csak valaki rá akarja kenni. (Ezt kicsit jobban is meg lehetett volna oldani, de a könyv élvezhetőségén nem ront aktívan annyit mit egyes túlspoileres fülszövegek tudnak.

A végkifejlet:

Szintén nem óriási hiba, de sajnos sikerült már a könyv harmadánál rájönnöm a végső csavarra. Lehet, hogy túl sokat olvasok, ezért nehéz már meglepni. A másik kis problémám, hogy a végső összecsapásban egypár démonnak nyoma veszett, az egyik fejezetben még szó van egy csoportról, de valahogy később azok már nem kerülnek elő. De ez is csak szőrszálhasogatás.

Végeredményben a leszámolás eléggé nagy csinnadrattára sikerült ahhoz, hogy kielégítő legyen, de nem túl nagyra, hogy megkérdőjelezhető legyen, miért nem hallottunk róla már az Eleszett lelkek városában is. De nem csak ez, az is jól meg van oldva, hogy amennyi mégis megtörtént, arról se kerüljön érdekben szó az eredeti könyvben. Az ajtó pedig érdekesen van nyitvahagyva a folytatáshoz, úgy, hogy még tanítani is tud a jószívűségről mellette.

A különleges kiadás

Összességében:

A The Red Scrolls of Magic egy gyorsan olvasható, könnyen csúszó könyv, ami érdekes helyen, érdekes szereplőkkel játszódik. Azt nem mondanám, hogy ez a legmélyenszántóbb történet, amit valaha olvastam, de mégis vannak benne olyan értékek kihangsúlyozva, amiket örömmel a szívébe tud fogadni az ember. 

Alec és Magnus rajongói mindenképpen élvezni fogják, bár az előzmények (legalább a Végzet ereklyéi az Elveszett lelkek városáig) erősen ajánlott, mielőtt az ember ebbe belevágna. És hiába írják ezt már felnőttebb könyvnek, nem kell megijedni tőle, pár kissé explicítebb smárolásnál semmi durvább felnőtt tartalom nincs benne.

A The Red Scrolls of Magic ötből 4 pontot kap tőlem.

Ez lenne az értékelésem ehhez a könyvhöz. Hogy közvetlenül folytatom-e a második résszel, az egyenlőre kérdéses, az immunrendszerem azzal nyaggat, hogy nekem most (idén már másodjára) az Üvegtrónt kell újraolvasnom, és napról napra egyre fogy az ellenállóképességem, szóval meglátom, mi lesz.

Legközelebb szerdán jelentkezem új bejegyzéssel, addigis jó olvasást és jó árnyvadászást mindenkinek!

Love,

Kalamaj