2020. július 25., szombat

D.N.F. - 5 könyv, amit nem fejeztem be

Mindenkinek vannak azok a könyvek, amiknek nekidurálta magát, próbálkozott, de egész egyszerűen annyira nem volt ínyére, hogy képtelen volt befejezni. Angolul a DNF (did not finish) rövídítés jelöli pont ezeket a könyveket, amik annyira eltértek az olvasó ízlésétől, hogy nem szenvedte végig, és inkább élvezetesebb olvasmányok felé evezett.


Az persze, hogy nem fejezte be, nem féltétlenül szól az adott könyv minőségéről, meglehet, hogy valaki nekiült egy mások által imádott kötetnek, hogy lássa, mi ez a nagy rajongás, de egyszerűen csak kívül esett az érdeklődési körén. De persze gyakran azért a minőség játsza a fő szerepet.

Ebben a bejegyzésben összeszedtem 5 olyan könyvet, amit én hagytam félbe, és rávilágítok, miért is.

2020. július 20., hétfő

Olvastam-e már? - közkedvelt könyvek bingó

Tegnap futottam bele ebbe a kis játékba, és úgy gondoltam, ezt nekem is ki kell próbálnom. A lényege nagyon egyszerű, egyszerűen bejelöli az ember a rácsban azokat a könyveket, amiket ő maga is olvasott.


Az eredeti lista angolul volt, és kicsit át kellett alakítanom, mert arról egy csomó könyv még meg sem jelent angolul, és így sokaknak nem volt még esélyük olvasni. Emellett pedig belepillantottam a magyar olvasóközönség általt kedvelt könyvekbe.

2020. július 13., hétfő

Szépség és a Szörnyeteg újragondolások - összehasonlítás

Úgy érzem, soha nem fog kifogyni az ember a Szépség és Szörnyeteg újragondolásokból. Évente legalább egy megjelenik, és valahogy mind fogy. Ugyan nem épp a kedvenc alaptörénetem (Stockholm szindróma és hasonló finomságok), de valahogy mindig belekóstolok egy-egybe, talán puszta kíváncsiságból, hogy mit sikerül az írónak kihoznia belőle.


Talán a leghíresebb ezek közül a Tüskék és rózsák udvara (még ha a vége felé alaposan el is kanyarodott a sztoritól), de az A Curse So Dark And Lonely is elég nagy hangot kapott a nemzetközi olvasók között, talán éppen az elkééépesztően csodaszép borítója miatt.

A legfrissebb olvasmányom a témában pedig Meagan Spooner indulója, a Hunted, amit múlt héten, a kertben feküdve élveztem ki.

2020. július 6., hétfő

Július bullet journal - Így csinálj egyedi háttérszínű oldalakat

Ebben a hónapban folytattam a júniusban megkezdett nagy átívelő témám, ahol a Tüskék és rózsák udvara könyvsorozat hét Udvarát dolgozom fel metaforikus értelemben. A júliusi Udvar (meglehetősen találóan) a Nyár Udvara lett, amit egy haragos tengerként gondoltam újra.


Az ehavi téma különlegessége, hogy háttérnek egy rikító kék színt választottam. Hála öcsém színespapírjainak, pont az a szín lett, amit szerettem volna, és összességében nagyon tetszik, ahogy a végeredmény alakult.

A következő bejegyzésben azt is bemutatom, hogyan csinálhatsz te is egyedi színű háttereket a saját témádhoz, és adok egy ponthálós sablont, ami egy A5-ös füzethez passzol.

2020. július 2., csütörtök

Évközepi könyves kiakadás - book tag

Nos, 2020 első fele jó nagy káoszra sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy ezzel senki sem számolt még decemberben, és a kiakadásnak igenis helye van.

Ez a book tag nem a saját kreálmányom, Mid Year Book Freakout néven angolul már nem is kevesen kitöltötték. A célja, hogy összefoglalja a könyvmoly évének első felét, és kicsit kitekintsen a következő hat hónapra is.



A kérdéssor 15 kategóriát sorol fel, bár egy kicsit eltértem az eredeti, "hivatalos" listától egy-két helyen.