Párszor áradoztam már arról, mennyire imádom Charlie Bowater könyvborítóit (köztük ebben a csak nekik dedikált bejegyzésben is). Egy Charlie által rajzolt borító biztosítékot is jelentett arra, hogy a könyv tartalma maga is tetszésemre fog találni.
Egészen mostanáig. Sajnos sikerült belefutnom az első olyan könyvbe, amitől nem dobtam hátast magam. Hiába a csodás csomagolás, mégsem tudott kellőképp magával ragadni. Attól viszont még megírom a kritikáját, ami ezen esetben inkább lesz kritika, mint a szokásos örömóda.
A bejegyzés spoilereket tartalmaz, és mivel nem tudom, magyarul mikor fog (ha egyáltalán) megjelenni, olvass saját felelősségre!
 |
| Pedig még egy külöleges kiadást is megszereztem, festett lapszélekkel. |
Elvben még érdekesnek is találtam az alapkoncepciót a fülszöveg alapján, egy relatíve egyedi és nem ezerszer elismételt mágiarendszert ígért, ami önmagában meg is volt, bár egy kicsit azért jobban kibonthatta volna. A sztori központi eleme a csapat nő (a famille), akiknek az a dolguk, hogy újholdkor átvezessék az elmúlt hónapban elhalálozottakat a túlviágra. Viszont mielőtt az egyik főhősünk, Ailesse teljesrangú szellemterelő lehetne, ki kell állnia egy próbát, és kinyiffantania az istenek által számára tökéletesnek szánt hímegyedet. Akinek más tervei vannak ezzel kapcsolatban, és elrabolja Ailesse-t, innen kezdődnek a galibák.
Alapjáraton nem vagyok az ilyen elrablós sztoriknak a híve, nem szeretem a Stockholm-szindrómás párocskákat, mégis adni akartam a könyvnek egy esélyt. De sajnos nem ért fel az elvárásaimhoz, legfőképp olyan semmilyen se lett.
A szereplők:
A történetben leginkább a szereplők nem tetszettek. A legkibírhatóbb még Sabine volt, Ailesse legjobb barátnője, de mivel ő szinte végig a saját történetszálát kergette, a jelenléte legtöbbször egyszerűen feleslegesnek tűnt. Amiket egyedük kiderített, azok pedig úgyis előkerültek később nélküle is, szóval megspórolhatódtak volna az oldalai.
Ailesse-szel viszont nagyon nem voltam megelégedve. Ő úgy volt beállíta, mint a harcos amazon, és tényleg kapott is pár jól megkomponált harcjelenetet, de az idő többi részében csak tétlenkedett, így nem volt valami hihető a keménysége.
Bastien, az elrabló fiú pedig egyenesen idegesített. Először keményfejű és sértődékeny ütődött volt, utána pedig szó szerint egyik pillanatról a másikra lett piruló nyálkupac. Ezer jobb szerelmi célszemélyt láttam már.
 |
| Ez a kiadás egy kifordítható borítóval jött. |
A másik nagy bajom a felépítéssel volt. Az első pár fejezet jól indul, felkelti az érdeklődésem, de aztán valahogy ellaposodik az egész. Úgy száz oldalanként bekerül egy harcolászós jelenet, aztán azt lezavarva megint száz oldal várakozás. Mikor a könyv kétharmadánál végre be is lépünk a városba, ami körül eddig szaladgáltunk, reméltem, hogy végre megiramodik a történet, de ott is csak ücsörgünk, miközben szegény Sabine egymagában igyekszik felgöngyölíteni az egész rejtélyt.
Viszont ami tényleg zavart, azok az időbeli ugrások voltak. Egy-egy harcjelenet után szinte mindig befigyelt egy jó kéthetes ugrás, amiket egyáltalán nem értettem. A legtöbb karakterfejlődés pont ezekben a színfalak mögötti időintervallumokban történt (például Bastien pálfordulása), így azok mind légbőlkapottnak hatottak.
Bevallom még mindig nem teljesen értem, mi is volt a célja a "főgonosznak", Ailesse anyjának. Annyit már a legelejétől tisztán lehetett látni, hogy valamiben sántikál, de sosem lett végül egészében elegendően elmagyarázva ahhoz, hogy át is lássam, miért is cselekedte azt, amit. (Bele tudnék magyarázni indokokat, és az írónő biztosan tisztán látja a fejében a hátteret, de nem sikerült érthetően is közölnie azt.)
A másik megkérdőjelezhető húzás pedig az volt, hogy röviddel a vége előtt behozott még egy szereplőt, akinek a létezésére egészen odáig a legkisebb jel sem utalt, és végeredményben csak arra volt jó, hogy előkészítse a folytatást. Ha már az elrablás után közvetelnül felbukkan, és elkíséri Sabine-t akkor még oké lett volna, de így csak felesleges volt, meghagyhatta volna az írónő a bemutatását a második kötetre is, és még mindig alig változott volna valami.
 |
| Még dedikálva is van a könyv. |
Hiába volt egy érdekes téma adott, a kivitelezés nem nyerte el a tetszésemet. A szereplők nehezen kedvelhetők vagy feleslegesnek hatók voltak, a fő mozgatórugó unalmasan megoldott lett, és az időbeli ugrások pont a fontos jellemfejlődésket lépték át. A harcjeleneteken kívül elég kevés történt, és a végkifejlet konfliktusa nehezen értelmezhetőre sikerült. Összességében egy meglehetősen középszerű könyv lett, ami ugyan becsusszanhat két komolyabb regény közé, de sokat ne várjon tőle az ember. A folytatás iránt ugyan nem kapkodok, de azért fogok adni neki még egy esélyt, hátha arra jobban összeszedi majd magát.
A Bone Crier's Moon ötből 3 csillagot kap tőlem.
Hamarosan újra jelentkezem, akkor már tényleg a mostanra ígért bullet journal oldalaimmal. Viszont ezt az értékelést mindenképpen ki kellett írnom magamból először. Addigis jó (jobb) olvasnivalót és vastag zoknit mindenkinek!
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése