A következő címkéjű bejegyzések mutatása: J. L. Armentrout. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: J. L. Armentrout. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 3., kedd

Júliusi bevásárótáska

Mikor azt hittem, hogy a júniusom sűrű volt, még fogalmam sem volt róla, milyen júliusnak nézek elébe. Alig voltam otthon, nyaralás, vendégség, öregapám 80. szülinapja, minden volt itt. Rég nem voltam ilyen aktív, de olyan jól esett, hogy végre tudtam rendesen mászkerálni egy sort.


Viszont ebből kifolyólag olvasás terén nem haladtam valami sokat, összesen három (és fél) könyvet sikerült kivégeznem egész hónap alatt. Remélem az augusztusom kicsit könyvdúsabb lesz, bár nem mintha nem lenne kevesebb futkora már betervezve. Majd lesz, ahogy lesz.

2021. július 28., szerda

A hájp ára - From Blood And Ash értékelés

Gyerekek, és nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, tényleg, de sajnos mégsem tudtam. Ez sajnos a nagy nemzetközi hájp ára: néha túl sokat várunk egy könyvtől, amihez végül nem fog tudni felérni.

A From Blood And Ash (röviden FBAA) már ezer éve díszíti a könyves Insta oldalakat, jobbról-balra hallom róla a jobbnál jobb értékeléseket, rádaásul mostanság jelenik meg belőle több különleges kiadás is. Úgy voltam vele, hogy most már muszáj lesz megnéznem, mi ez a nagy felhajtás ekörül a könyv körül.


Alapjáraton eléggé tartani szoktam az agyonhájpolt könyvektől, mióta a
Cruel Prince-szel eléggé megégettem magam. Viszont J. L. Armentrout Luxen-sorozata az egyik klasszikus kedvencem, és az utolsó két hájpolt könyv nagyon betalált nálam (a Csillagtalan tenger és az Addie LaRue, az utóbbi értékelése itt olvasható), így nagy reményekkel mentem neki ennek a sorozatnak.

Hát, a második kötet után nem fogok rohanni.

2021. július 21., szerda

Balaton Book Tag

Jó is egy kellemes kis book tag egy ilyen kellemes nyári napra, ezt a darabot éppen Rácz-Stefán Tibor blogján találtam (az eredeti bejegyzést elolvashatjátok a Sorok között blogon itt), és azonnal tudtam, hogy nekem ezt mindenképpen ki kell töltenem.


Persze úgy lett volna a legstílusosabb, ha épp a Balcsi partján fekve botlottam volna bele ebbe a book tag-be, de sajnos ekkora mázlim nem volt, csak másnap este jött szembe velem, és bár ugyan közel voltam még a tóhoz (Bakonybélben, hogy pontosak legyünk), mégsem pont ugyanaz.

2021. július 3., szombat

Júniusi bevásárlótáska

Hű, a júniusom aztán jó sűrűre sikeredett, minden volt aztán itt. Nagyleadás az egyetemen, a tesóim pár napra végre fel tudtak látogatni hozzám, próbáltam kiélvezni a nyári meleget, és emellett még valahogy olvasni is maradt időm.


Nem is tudom, hogy sikerült ennyi olvasást bepréselnem a suli  mellé. Legfőképp a villamoson csempésztem be pár oldalt munkába meg suliba menet, meg fél óra elalvás előtt, igazából gyorsan összeadódik ám.

2020. december 18., péntek

A feminista book tag

Uh, sikerült eltűnnöm egy kicsit az elmúlt hetekben, de egyszerűen nem maradt időm blogolni, az egyetem úgy gondolta, nem kéne aludnom, és beiktatott egy kellemes kis prezentációt, amire fel kellett készülnöm. De most újra itt vagyok, csőre töltött bejegyzésekkel, és lassan belesasszézom a karácsonyi hangulatba is. (Ami sajna eddig hiányzott egy kicsit, még karácsonyi vásárba sem tudtam menni, brühühü.)


Ezt a book tag-et Deszi-nél találtam (az eredeti bejegyzés elolvasható itt), és egy kérdést még hozzáadtam a végéhez, hogy megjegyen a tíz. Ha tetszettek a kérdések, töltsd ki te is, és olvasd el Deszi válaszait is.

2020. október 30., péntek

Októberi bevásárlótáska

Hogy van az, hogy holnap már Halloween van, és mindjárt itt a november is? Ez a hónap úgy elszaladt, hogy csak pillanat volt az egész. De végre elkezdődött az egyetem (végre nekikezdhettem a mesterképzésnek), ez pedig egy kis rendszert hozott az elmúlt fél év rendezetlen lazulásába.


Olvasás terén viszont ez az extra teendőkupac kicsit visszavett a tempómból, lévén azzal is kell foglalkoznom, nem kergethetem csak a könyveket. De attól még elégedett vagyok azzal, amit végül sikerült beszuszakolnom még a tennivalók közé.

2020. október 8., csütörtök

Újraolvastam az Obszidiánt - a véleményem majdnem egy évtized után

Mindenkinek megvannak azok a könyvek, amik ráterelték a könyvmolyság útjára. A könyvek, amikre ha hosszabb idő után visszatekint, is még mindig kedves helyet foglalnak el a szívében, még ha azóta teljesen meg is változott a véleménye. A könyvek, amiket jó időről-időre újra elővenni és kicsit nosztalgiázni velük.

Nekem az egyik legmeghatározóbb ilyen könyvem a Luxen-sorozat első kötete, az Obszidián volt. Épp akkortájt kezdtem a gimit (ami mához már szinte egy teljes évtized, jesszus, hogy öregszik az ember). Eredetileg Böszörményi varázsolt be engem a könyvek világába, de őt mégis egy hosszabb kihagyás követte, amikor inkább mással foglalkoztam, és az olvasási listámat szinte teljesen csak a kötelezők tették ki. (Amiket akkoriban még lelkiismeretesen végigharcoltam.)


Aztán a nagy váltást az okozta, mikor nagyjából egyszerre robbant be Magyarországon az első Luxen-rész, az Üvegtrón első kötetei és a Szent Johanna Gimi is. Ez a szuperkombó pedig újra begyújtotta a lángot a kis lelkemben a könyvek iránt. Bár manapság már teljesen más zsánert olvasok (legfőképp fantasy-t, hála az Üvegtrónnak akkoriból), nem tagadhatom le a gyökereim. Még a blog legelső értékelése is a Luxen-ről született meg, és bár ma már csak grimaszolva tudom végigolvasni, azért mégis az adott egy löketet a továbbcsináláshoz. (A 2017-es újradizájnolás során rengeteg régi bejegyzést töröltem, de ezt mégis meghagytam, elérhető itt.)

Múlt héten rám jött a nosztalgiázás, így megint előkotortam az Obszidiánt, hogy meglessem, egy évtized távlatából hogyan állja meg a helyét a könyv. Legutoljára már jó öt éve volt a kezemben, kíváncsi voltam, mégis mennyit változott a véleményem, mióta egyetemista lettem.

2020. október 1., csütörtök

Szeptemberi bevásárlótáska

Pár napja lecsapott az igazi ősz is, és hamarosan végre megkezdődik a szemeszterem is, szóval itt az idő, hogy elbúcsúzzak a nyártól, és összeírjam, mi mindent olvastam az elmúlt hónapban.


Túl sokat szemtemberben nem sikerült olvasnom, de attól még nem vagyok elégedetlen, és sikerült egy új kedvencet is felfedeznem köztük.

2020. március 21., szombat

Koronás book tag - avagy hogyan nevessünk arcon egy világjárványt

A bécsi ne-futkoss-az-utcán hercehurca már lassan egy hete tart, és még szerencse, hogy szeretek olvasni, különben már leuntam volna a hajam is a fejemről. Eddig összesen kétszer voltam az utcán hétfő óta, akkor is csak azért, mert muszáj volt lemennem a sarkon lévő boltba táplálékért, a többi időben meg idebent tespedem és a papíron lévő világokban élem ki a kalandvágyam.
(Ja meg amúgy Bécsben már többszáz eurós büntetést is kiszabnak, ha valakit elcsípnek indokolatlanul az utcán.)

De hogy egy kicsit felvidítsam a vesztegzár unalmasságát, kitaláltam most ezt a Korona- (Covid-) book tag-et. A felépítés egyszerű, a tünetek és intézkedések helyére helyettesítek be egy-egy könyvet, ami eszembe jut.

Csatlakozz te is, ha kedved van, használjuk fel ezt a vírust arra, hogy valami mást is alkossunk a pánikon kívül.

I. A tünetek

1. Magas láz: egy könyv, ami tűzbe hoz
Sarah J. Maas - House Of Earth And Blood (Crescent City 1.)
Már hónapok óta várok erre a könyvre. Új Maas-regény? Új imádható szereplők? Egy teljesen új világ? Még szép, hogy izgatott vagyok. Most, hogy tegnap végeztem az Üvegtrón-újraolvasásommal, végre neki tudok kezdeni.

2. Légzési nehézségek: egy könyv, amitől eláll a lélegzeted
Sarah J. Maas - Kingdom Of Ash (Throne of Glass 7.)
Ez a könyv! Egyszerre fáj, sírok, nevetek, és csak úgy általánosságban ledönt a lábamról. Tegnap este végeztem az újraolvasásával, de akkora űrt hagyott ismét, hogy legszívesebben előről nekiálltam volna a teljes sorozatnak.


3. Testi fájdalom: egy könyv, amitől hasogat a szíved
Sarah. J. Maas - Empire Of Storms (Throne of Glass 5.)
Ez lesz az utolsó Maas-könyv, ígérem. De ennek a köyvnek a befejezése rázott meg a legjobban. Ráadásul úgy, hogy tudtam, mi lesz a végén, mert az elolvasása előtt sikerült belefutnom egy spoilerbe. De így is kiterített.

4. Köhögés: egy könyv, amitől köpni-nyelni nem tudsz
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)
A másik nagy kedvenc íróm és személyes példaképem bármely könyve a padlón hagy. Legfőképp az írástechnikai bravúrok miatt. A legfrissebb, a történelmi Ambrózy sorozattól még inkább el vagyok alélva.

5. Fáradtság: egy könyv, aminek az olvasásába belefáradtál
George R. R. Martin - Kardok vihara (Tűz és jég dala 3.)
A könyv puszta méretéből kifolyólag párszor neki kellett futnom, mire egyszer a végére sikerült jutnom. Pedig nem rettenek el egy jó kis 1000 oldalas falazótéglától (lást Kingdom Of Ash), de valahogy ennél félúton mindig elfogyott az elán. Két külön nyelven is megpróbáltam, egyszer több, mint egy év szünetet is beiktattam két fejezet között, de végül tavaly a végére jutottam.
Nem tudom, mikor fogok neki a negyedik könyvnek, mert az se sokkal rövidebb, és annyi más könyv van előrébb a várólistán, de egyszer majd hozzá fogok annak is. De nem manapság.



II. Az intézkedések

1. Social distancing (szociális eltávolodás): egy könyv, ami elradagott a külvilágtól
J. L. Armentrout - Obszidián (Luxen 1.)
Egy hosszú nem-olvasós időszak végét jelentette, mikor egy iskolatársi ajánlás mentén a kezembe vettem az első Luxen könyvet sok évvel ezelőtt. Ettől kezdve szerettem bele úgy igazából az olvasásba, és azóta se tértem vissza a valóvilágba.

2. Elmaradó események: egy könyv, ami cserben hagyott
Colleen Hoover, Tarryn Fisher - Never never 3.
Egy könyvben sem csalódtam még annyira, mint ebben. A minitrilógia második része felvezetett egy igéretes vonalat, tényleg kíváncsi voltam a folytatásra, de ez a lezárás szerintem az egész sorozatot arcon köpte.

3. Bezárt iskolák: egy könyv, ami új módon tanul meg kommunikálni
Amie Kaufman, Jay Kristoff - Illuminae (The Illuminae Files 1.)
Már többször is emlegettem a blogon, de még mindig nem tudom túltenni magam rajta, milyen kreatív, milyen más módon teríti elénk a történetet ez a könyv. Egy képversbe csomagolt regény.

4. Karantén: egy könyv, amit elkülönítnél a világtól
Sara Shepard - Pretty Little Liars 1.
Nekem egyszerűen nagyon nem tetszett ez a könyv, főleg úgy, hogy a sorozatot láttam előtte. Több volt benne a márkajelzés, mint a történet.

5. Határzár: egy könyv, ami megosztja a világot
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Lássuk be, kétfajta ember létezik: aki olvasta a Harry Pottert, és aki nem. Megvannak a megrögzött rajongók (mint én is), akik nem értik, valaki hogyan nem ünnepli Harry kalandajait (papíron, vagy legalább a filmeket látta, elfogadjuk őket is), és vannak a nem Potter-megrögzöttek, akik meg azon szörnyülködnek el, akik annyira bele vannak habarodva egy könyvsorozatba, hogy az embertársait is az alapján ítéli meg, melyik roxforti házba tartoznának.
(Amúgy meg hű Mardekáros a végzetig!)

Te melyik könyveket választanád az egyes tünetekhez és óvintézkedésekhez?
Ez lenne a Koronás book tag, és a 10 könyv hozzá. Legközelebb hétfőn jelentkezem, a jövő hét lesz a Maas-március tematikus hónapom fő ékköve, az Üvegtrón-újraolvasós értékelésgyűjteménnyel. Az ütemterv a következő:
Hétfő: Az orrgyilkos pengéje - Üvegtrón - Éjkorona
Szerda: Tűz örököse - Árnyak királynője
Péntek: Viharok birodalma - A hajnal tornya - Felperzselt királyság
Imádom az éves Üvegtrón-újraolvasásomat, remélem a hozzájuk készülő bejegyzések nektek is tetszeni fognak.
A hétfői viszont-olvasásig:

Love,
Kalamaj

2020. január 27., hétfő

A könyvmoly alapvetések book tag

Nemrég futottam bele ebbe a book tag-be, ami egy hithű könyvmoly legalapvetőbb kérdéseit teszi fel, és gondoltam, jó móka lenne megválaszolni. Egy csomó nagyon röviden megválaszolható kérdésből áll olyan dolgokról, amikbe a könyvmoly esetleg aktívan bele sem gondol. The Bibliophile Girl angol nyelvű blogján találtam, és ha tetszett, folytasd te is nyugodtan tovább.

Akkor lássuk csak a kérdéseket.

1. Rosszul leszel az autóban olvasás közben?

Az autóban igen, de tömegközlekedésen meg vonaton egyáltalán nem, rendszeresen olvasok vagy tanulok utazás közben is.

2. Melyik író stílusa teljesen egyedi számodra, és miért?

Örökké nagy rajongója leszek Böszöményi Gyulának, és ahogy csűrni-csavarni tudja a magyar nyelvet, míg valami igazán különlegeset ki nem hoz belőle.

3. Harry Potter vagy Alkonyat? Írj 3 okot!

Harry Potter, ez egyértelmű:
- sokkal összetettebb történet, ami a felnövésről szól
- nincs benne erőltetett szerelmi szál (vagy nem az a lényeg)
- a vérfarkasok tényleg íjesztőek benne, nem simizhető ölebek

4. Van külön könyves szatyód? Ha igen, mit hordasz még benne?

Nincs kifejezetten erre a célra kitűzött tatyóm, de az egyik vászonyszatyromat használom a sulihoz is, szóval abban gyakran vannak könyvek és egyéb papírok.

5. Szoktál könyveket szagolgatni?

IGEN!

6. Könyvek illusztrációkkal, vagy nélkülük?

Igazából ez a könyvtől függ. Néha csak megakasztaná az olvasási folyamom, néha meg pont kellenne még egy ábra a teljes élményhez. De alapvetően soha nem fogok nemet mondani egy szépen kidolgozott, igényes illusztrációnak.

7. Melyik könyvet imádtad olvasás közben, de később rájöttél, hogy mégsem a minőség legmagasabb foka?

Annak idején (már lassan egy évtizede, azta) nagyon szerettem a Luxen sorozatot, annyira, hogy az hozta meg a kedvem újra a nagyüzemű olvasáshoz. De ma arra már visszatekintve azért kicsit másképp vélekedek róla. Legfőképp Daemon miatt, azóta nagyon sokat változott az ízlésem a hímnem felé, szerencsére egy sokkal egészségesebb irányba.

8. Van valami vicces sztorid a gyerekkorodból, ami a könyvekhez kapcsolódik?

Anyukám csak úgy engedte elolvasnom a Harry Potter sorozatot, hogy mindig nagyjából egyidős vagyok Harry-vel, mivel ha ő átélhette abban a korban, akkor én is elolvashatom. Így 11-12 évesen végigtolhattam az első három rész, viszont a Tűz serlegét már nem engedete, mivel ahhoz még nem voltam elég idős. De én ennek persze nem örültem, mert tudni akartam, mi lesz a negyedik részben. Szóval mikor anyu nem figyelt, mindig lecsentem a polcról, meg takaró alatt olvasgattam. Úgy hatvan oldalig jutottam, míg lebuktam.

9. Melyik a legvékonyabb könyv a polcodon?

Pontosan nem tudom, de német irodalmon volt pár rövidebb szösszenet, amit kötelezőként el kellett olvasnunk. Talán a Bahnwärter Tiel volt ezek közül a legvékonyabb. (Ha még nem hallottál róla, nem vesztettél semmit.)

10. Melyik a legvaskosabb könyv a polcodon?

Ha pusztán a centimétereket nézzük, akkor szerintem a Trónok harca harmadik része a nyertes, de a Gyűrűk ura angol kiadása, amibe mindhárom kötet bele van kötve bibliapapírra van nyomtatva, szóval tartalomra az a legnyagyobb.

11. Írsz te magad is? El tudod képzelni magad íróként a jövőben?

El írogatok magamban, bár az elmúlt két évben a suli miatt nem sok időm marad rá. Eddig megírtam már pár regényt, eddig csak a saját és a közeli ismerettségem szórakoztatására, de nem futnék el, ha valaki ki akarná adni.

12. Mikor szerettél bele az olvasásba?

Olyan rég óta rajongok a könyvekért, hogy már nem is emlékszem rá. Talán az is sokat segített, hogy anyukám már az oviban megtanított olvasni, így elsőben sokkal előbbre voltam, mint az osztály többi része, és emiatt nagyon elégedett voltam. Azóta is igyekszem a lehető legjobb lenni.

13. Melyik a kedvenc klasszikusod?

Annyira nem vagyok nagy klasszikus-rajongó, de én szerettem a Kőszívűt. Pár régebbi posztban már kifejtettem hosszabban is, miért, most nem akarom ismételni magam.

14. Melyik tárgyból voltál a legjobb gimiben?

Huh, jó kérdés. Mivel a legtöbb dologból ötös voltam, vagy max négyes, most hirtelen meg sem tudnám mondani, melyik volt a legjobb. Talán földrajz vagy töri. De semmiképp sem a tesi.

15. Ha ajándékba kapnál egy könyvet, amit előtte már olvastál, de utáltál, mit tennél?

Először is örülnék neki, hogy valaki volt olyan figyelmes, hogy könyvet ajándékozott nekem, nem tehet róla, hogy pont nem találta el, a széles zsáner-érdeklődési-köröm melyik kis sarkát nem szeretem épp pont annyira. Ha maga a könyv szépen mutat a polcon és még nincs meg, akkor megtartanám, amúgy meg valószínűleg elcserelném.

16. Melyik az a kevésbé ismert sorozat, ami szerinted hasonlít a Harry Potter-hez vagy az Éhezők viadalához?

Most így első ránézésre nem tudnék semmit mondani. Talán a Rainbow Rowell Simon Snow sorozatának eleje kicsit hajaz Potterre, de inkább csak olyan szinten, hogy mi lenne, ha valaki írna egy olyan Potter történetet, ahol nem riadna vissza olyan csavaroktól, amiknél Rowling megállt.

17. Mi egy rossz szokásod, amit olvasás közben művelsz?

Szeretek olvasás közben kicsit nassolni. Csak sajna legtöbbször az ágyban olvasok, és került így már csokimorzsa az ágyneműre.

18. Melyik a kedvenc világod?

Az Üvegtrón világa, főleg a sorozat második felétől, ahol nagyobb teret kap a mágia is.

19. Vámpírok vagy vérfarkasok?

Jó messze maradva a Twilight által keltett képfordulástól, és az eredeti, vérszomjasabb mitológiánál maradva, inkább a vámpírok, de a vérfarkasok vadságát is szeretem, szóval nem tudom.

20. Tündérek/tündék vagy angyalok?

Tündék, megint csak inkább Maas két sorozatának jól felépített világai miatt.

21. Zombik vagy szellemek?

Inkább zombik, azok ellen könnyebb védekezni, és lassabbak. A szellemek kiszámíthatatlanok és nem hagynak aludni.

22. Szerelmi háromszög, vagy tiltott szerelem?

A háromszögektől falnak megyek (kivéve azon nagyon ritka alkalmakkor, mikor tényleg minőségileg vannak kivitelezve, de ez tényleg csak elenyésző mennyiség), szóval inkább tiltott szerelem.

23. Akciódús regény pár elszórt szerelmi jelenettel, vagy totál szerelemes könyv?

Mindig kell egy kis (jó nagy) adag akció a könyvbe, amit olvasok, egy csak pusztán szerelmetes nyáladzásba nagyon hamar belealszom.

Ezek lennének a kérdések, érdekes volt kitölteni és kicsit elgondolkozni azon, mi is jellemzi a könyvmoly-létem. Mint már mondtam, nyugodtan csináld tovább vagy add tovább másoknak, lássuk, ki mit válaszol. Ha megcsinálod, jelölj meg, hogy meg tudjam nézni, és kielégüljön a kíváncsiságom.

Csütörtökön újra jelentkezem, jön a január végi összefoglaló. Addig is kellemes estét és jó olvasást.

Love,
Kalamaj

2020. január 6., hétfő

10 év 10 könyv - Ahogy az olvasási szokásaim változtak az elmúlt évtizedben

Már egy hete tart az új évtized, és eddig úgy érzem, ez tényleg egy új lap az életem képletes könyvében. Viszont mielőtt teljesen elmerülök benne, gondoltam visszatekintek még egyszer utoljára a letűnt évtizedre, és hogy mely könyvek határozták meg leginkább az olvasási szokásaim.

2010: Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók (Gergő-sorozat)

Az is lehet, hogy egy kicsit hamarabb volt, de akkoriban még elég kicsi voltam, kicsit összefolyik már. Az biztos, hogy a Gergő-sorozat meghatározó sarokpontja volt a gyerekkoromnak. Eleinte még anyu olvasta fel estimesének, az utolsó két kötetet már magam olvastam. Alsóban volt még Böszörményinek egy tanulmányi versenye a sorozat alapján (de nem a tartalmából, hanem a különféle varázskategóriák alapján iskolai tárgyak, például a vajákosok bio-kémia jellegel, ilyesmi), én is részt vettem (meg is nyertem), az utolsó rész végén pedig feltűnnek a versenyzők is, szóval indirekte én is benne vagyok. Ez az egyik legbüszkébb pillanatom könyvek terén.

2011: Jókai Mór - A kőszívű ember fiai

Az évtized elején nem olvastam szórakozásként annyit, inkább a tanulásra koncetráltam. Ha olvastam, akkor azok a kötelezők voltak, mert akkor még lelkesen végigolvastam mindet. Én személy szerint élveztem a kőszívűt, de nem annak a korosztálynak való.

2012: Berg Judit - Rumini (Rumini-sorozat)

Ekkortájból a legjobban a Rumini-sorozat maradt meg bennem, amit anyu olvasott fel az akkor még pici öcséimnek, és én is velük hallgattam. Tudom, hogy mese, de miért ne élvezhetnék egy mesét.

2013: Leiner Laura - Szent Johanna gimi

A Szent Johanna gimi vezetett vissza először a nagyüzemű olvasás világába. Ha nem olvasom el, talán nem ez a könyvmoly vagyok ma. Az első részeket a legjobb barátnőm kezében láttam először, ahogy éppen egy másik osztálytársammal beszél róla. Akkoriban a Cortez-mánia épp a tetőfokán járt, nem egy lánytól hallottam az örömódákat róla. Gondoltam, akkor megnézem, mi ez a felhajtás. A mai napig nem birtoklom egy kötet fizikai példányát sem, mégis mindet olvastam, kölcsönből, könyvtárból, az utolsó részt barátnőmmel vagy egy hónappal hamarabb előjegyeztük a könyvtárból. Ehhez fűződik az olvasási rekordom is, kb 7-800 oldal egy nap alatt, a 4. és 5. kötet együltő helyemben. Ma már nem rajonganék érte annyira, de fontos eleme volt a fejlődésemnek.

2014: Jennifer L. Armentrout - Obszidián (Luxen sorozat)

Az Szent Johanna után a második nagy olvasási láz-beindító. Ma már ezt sem tartom a legminőségibb könyvnek, Daemon-tól pedig már a falnak mennék, de akkoriban nagyon magával ragadott. Ennek köszönhetően kezdtem el magam is írogatni.

2015: Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten (Ambrózy-sorozat)

Ekkor lobbant fel imádatom Böszörményi felé ismét, és tart a mai napig. Ugyan még nem sikerült végeznem az eddig megjelent részekkel, de így legalább tovább tart. Idén mindenképpen be akarom fejezni.

2016: Sarah J. Maas - Üvegtrón (Üvegtrón sorozat)

Erről a könyvről is hallottam előtte már párszor, de halogattam a belekezdésébe. Aztán egyszer nem találtam érdekesebbet a könyvesboltban, úgyhogy ezt vittem haza. A többi pedig már történelem. Aki legalább még egy bejegyzést olvasott már tőlem, tudhatja, hogy megrögzött rajongója vagyok Maas könyveinek, hála annak a négy évvel ezelőtti pillanatnak. Azóta az egész sorozat öt különféle példányban van meg, az írónő Böszörményi mellett a másik abszolút kedvencem, és ez a sorozat vezetett be a fantasy iránti megingathatatlan rajongásomba is. Talán ez a harmadik sarokköve a könyvmoly-létem kezdeteinek, és ez vett rá először, hogy angolul nekiálljak olvasni (mert az utolsó részek magyarul még nem jelentek meg akkoriban).

2017: George R. R. Martin - A Game of Thrones (A Song of Ice And Fire)

Ebben az évben vette át az uralmat a szokásaim fellett az idegennyelvű könyvek szeretete. Ekkor már kint éltem Bécsben az egyetem miatt, és így nehezebb volt magyarul beszerezni a könyveket, ellenben igazán megható angol nyelvű részlegek vannak itt. Rákaptam, hogy az író eredeti nyelvén olvassam el a könyveket, hiszen így sokkal jobban átjönnek a szófordulatok, és a félrefordításoktól sem kell tartanom. Plusz mindent frissen megjelenéskor már a kezemben tarthatok így, nem kell várnom a fordításra. A GOT volt az egyik első nagy angol nyelvű projektem (magyarul már nekiálltam egyszer), és ugyan még ma sem értem a végére, de attól még nem kevésbé meghatározó.

2018: Amie Kaufman, Jay Kristoff - Illuminae (The Illuminae Files)

A továbbra is tartó fantasy-hullámom mellett nyitottam más témák felé is, például az űrben játszódó sci fi-k irányába. Az egyik legkülönlegesebb példánya az Illuminae volt, pusztán abból kifolyólag, milyen formában íródott. A képversekkel találkoztam már előtte, de regény alakjában teljesen meglepett. A történet ugyan nem a legnagyobb durranás (nem is rossz), de ebben a formában igazán nagyot üt. A második részben sajnos már kevesebb az ilyen látványelem, a harmadikban meg méginkább, de továbbra is szemkápráztató és egészen rendhagyó. 
Ha érdekel, hogyan néz ki a könyv belseje, írtam róla egy értékelést itt, és mellékeltem hozzá pár saját fotót is.

2019: Rainbow Rowell - Carry On (Simon Snow sorozat)

Tavaly sok új dolgot kipróbáltam, és több új fandom-ba is beléptem. Például tavaly olvastam először mangát, egyre kevesebb YA könyv volt a kezemben, és inkább a felnőtt irodalom felé indultam (persze nem fogom teljesen elhagyni), és belekóstoltam az LGBT+ könyvekbe is. Ezek közül a Carry On tette a legnagyobb benyomást rám, és azután a folytatása is, olyan szívmelengetően lett megírva. Semmi toxicitás, szerethető karakterek, és egy nagyon baraátságos írónő. Remélem a harmadik rész nem fog sokat váratni magára, egészen biztosan már megjelenéskor ott fogok toporogni érte a könyvesboltban.


Az elmúlt évtizedben, ahogy én is felnőttem, úgy változtak az olvasási szokásaim is. Tíz éve még az ifjúsági és gyerekkönyvek dominálták a könyvespolcom, aztán a gimis történetek és a természetfeletti-szépfiús könyvek. Az Üvegtrónnal rátaláltam az igazi szerelmemre, a középkorias, mágiával megtűzdelt fantasy-kre, és sokáig nem is olvastam más témában. Az évtized végére újra nyitottam más témák és más korcsoportok felé, ahogy a személyiségem is nyitottabb és elfogadóbb lett. Nem tudom, mit fog a következő évtized hozni, de annyi biztos, hogy a minőséget nem adom alább, és csak még többet szeretnék olvasni. Lássuk csak tíz év múlva, talán akkor is csinálok egy új listát.

Legközelebb csütörtökön jelentkezem újra, egy általam kreált könyves kihívással. Addig kiélvezem a napsütést, ami most árad be az ablakomon. A legközelebbi viszont-olvasásig:

Love,
Kalamaj

2019. április 25., csütörtök

A kedvencek (és a nem) - book tag

Na, egy könnyed fél év kihagyás után sikerült végre megint billentyűzet elé ülnöm. Jelentem, élek még, csak egy icike-picikét stresszes volt az elmúlt pár hónap. Utolsó két félév az egyetemen, na, most is már készítem elő a diplomamunkám.

De tegnap szembe jött velem a nemzetközi Üvegtrón rajongói csoportban a következő rövid kérdőív, amit már jópáran kitöltöttek, és úgy gondoltam, ez pont alkalmas lenne egy bejegyzéshez, amit esetleg be is sikerül fejeznem.

Témájában a kedvencek és a kevésbé azok, az olvasói életem sarokpontjai.

A KÖNY, AMIT IMÁDOK

Sarah J. Maas - A Court of Mist and Fury

Azt hiszem, ezt nem kell nagyon sokat magyaráznom. Sarah J. Maas könyveit egytől-egyig imádom (talán az ACOTAR első része marad egy kicsit csak el, visszatekintve, Tamlin miatt), de ezek közül is kiemelkedik a Köd és harag udvara. Talán azt is megkockáztatom, hogy ez a valaha olvasott legkedvencebb könyveim egyike.
(Ha esetleg valakinek van kedve teljes hosszában végigolvasni a szerelmeslevelem Maas-hoz, írtam egy értékelést is a trilógiához.)


A KÖNYV, AMIT KI NEM ÁLLHATOK

Colleen Hoover, Tarryn Fisher - Never never trilógia

Nem azért utálom ezt a trilógiát, mert eleve rossz lenne, hanem mert csalódnom kellett benne. A legnagyobb bajom ezzel a történettel, hogy egész bíztatóan indul, a második rész meg kifejezetten olvastatja is magát. Aztán ott van a lezáró rész, aminél antiklimaktikusabbat még nem láttam. Ha egy elsőkönyves író most beküldené ezt mondjuk az Aranymosásra, még az első fordulón sem jutna tovább. Csak azért kerülhetett kiadásra, mert két nagy né áll rajta. (Részletesebben a véleményem itt fejtettem ki.)


A KÖNYV, AMI TÚL VAN ÉRTÉKELVE

Elle Kennedy - The Deal

Eleve nem vagyok egy nagy rajongója a new adult típusú könyveknek, ahol csak a hímegyed kockahasa és farka a lényeg, de a szereplőknek nincs sok karaktermélysége ezen túl. (Általában már a borítón se látszik más, lásd ezt a példát is.) Félreértés ne essék, ezzel a darabbal épp nem volt semmi bajom (holott gyakran ezek a hímek kifejezetten károsak). Az összes bajom pusztán az, hogy ez a könyv dögunalmas, és semmi kifejezetten komoly mélység nincs benne. Emellett aranyos, de engem nem szórakoztatott.


A KÖNYV, AMI NINCS ÉLÉGGÉ ÉRTÉKELVE

Leigh Bardugo - Grisha trilógia

Úgy érzem, valahogy Magyarországon annyira nem kapta még meg a neki kijáró rajongást. Pedig a külföldi csoportokban lépten-nyomon belefut az ember, és szép számú fanart is kering. Ez talán attól is függ, hogy a lezáró rész évekig várt a megjelenésre, így kicsit feledésbe merült addig. De remélem ez most válzotni fog. Szerintem minden esetre egy remek sorozat, különleges világgal, ami kiemeli a tucatfantasy-k közül. (Részletes értékelésem itt olvasható, de vigyázat, enyhe spoilereket tartalmaz.)


A KÖNYV, AMIT ÚJRA ÉS ÚJRA EL TUDOK OLVASNI

Sarah J. Maas - Üvegtrón sorozat

Ezt akár a kettővel későbbi vázlatponthoz is írhattam volna, de itt még jobb helye volt. Mint megrögzött (már-már vallásos) Maas-rajongóként évente legalább egyszer előveszem ezt a sorozatot egy maratonozáshoz. Az első részének köszönhetem, hogy beleszerettem a fantasy-be, és ez a rajongás azóta is tart. Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, túl hosszú lenne kifejteni, hogy mégis miért. Ha mégis lenne valakinek kedve (és ideje) hozzá, egy kisregénynyi örömujjongást, pont egy éve tartottam Maas-hetet.


A KÖNYV, AMITŐL BELESZERETTEM AZ OLVASÁSBA

Az eredeti: Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók

Mikor először hallottam ezt a történetet, még szinte olvasni sem tudtam, a kis hátulgombolós Maja mégis megverekedett egy akkora könyvvel, mint saját maga. Akkor éreztem rá, hogy a könyvek vaahogy az én világom lesz.
Eleve nem hagyhattam ki Böszörményi mestert a kedvenceim listájáról, hiszen Maas mellett ő a másik abszolút kedvenc íróm. Ugyan manapság az Ambrózy-kötetekkel kavarja az olvasók lelkét, de én büszkén vallom, hogy szinte a kezdetektől rajongtam érte.


A visszatérés: Jennifer L. Armentrout - Luxen

Nekem is megvolt az olvasási válság, gimi elején megcsappant az olvasási lendületem, és sokáig nem vettem kézbe könyvet. Persze nekem is megvolt a Twilight, de nagy svungot az sem adott. Aztán valahogy a ezembe került az Obszidián, és arra sikerült rákapnom. Szinte faltam a folytatásokat, az utolsó részt még a nyaralásra is elcipeltem magammal, és sikerült egy délután alatt átszabnom rajta. Persze manapság már kicsit magasabbak az elvárásaim a könyvekhez, de még mindig mosolyogva nézek vissza a Luxenre.
Akkora benyomást tett rám, hogy ehhez készült a legelső kritikám is. (Csak óvatosan olvasni, én fogom a fejem néha miatta. Kezdetleges, na.)


A KÖNYV, AMI MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEM

George R. R. Martin - Trónok harca

Ide is tudnám írni az Üvegtrónt, de inkább a Trónok harcát emelem ki. Ez a könyv vezetett be a komolyabb fantasy-k világába, és úgy általában a nem ya-könyvekbe. Az első részt még a sorozat első évadának megnézése előtt olvastam el, mert fel akartam készülni az eretediből. Azóta is nézem és olvasom a sorozatot, a részek megvannak DVD-n, a könyvek meg két nyelven is. Nézem is nagy bőszen a végre megjelengető 8. és egyben utolsó évad részeit. A 7. évadról írtam is értékelést, itt olvasható.


A BŰNÖS ÖRÖM

Leiner Laura - Szent Johanna gimi

Nagyjából a Luxennel egy időben tombolt nálunk a Szent Johanna-láz. Páran lányok egy kupacban olvastuk, aztán jól kibeszéltük egymást között. Akkor még csak az első 7 rész jelent meg. És emellett egy darab rész sincs meg nekem, mindig kölcsönkértem valakitől. Emlékszem, mikor az utolsó rész volt megjelenőben, jártunk Rékával a könyvtárba, hogy biztosan mi kapjuk meg a friss példányt. Párszor újraolvastam már, büszke nem kifejezetten vagyok rá, de néha rám jön egy kis gimis nosztalgia.


A KÖNYV, AMIT EL KELLETT VOLNA MÁR OLVASNOM, DE MÉG NEM SIKERÜLT

J. R. R. Tolkien - Gyűrűk ura

Szégyen szemre a high fantasy-k alfáját még nem sikerült elolvasnom, pedig megvan magyarul és angolul is. Legalább nekiálltam az első könyvnek, és a feléig eljutottam, de nem bírtam tovább. Még alig voltam talán 14-15, nem a megfelelő idő volt egy ilyen masszív olvasmányhoz.
A filmeket persze láttam kismilliószor, a Hobbitot meg olvastam is, de azóta sem sikerült sorra kerítenem. De ígérem, nem marad el.


Ezek lennének a válaszaim a kérdőívre, ezennel felhívom a tisztelt érdeklődőket, hogy aki akarja, csinálja tovább.

Megígérni nem tudom, mikor írok legközelebb, kicsit sok a dolog, de egy bizonyos értékelés egészen biztosan lesz (előbb-utóbb). Ugyanis mindjárt indulok, hogy végre megnézzem a Bosszúállók - Végjátékot. Végre itt van ez is.

A legközelebbi, fogalmam sincs, mikori viszontlátásig:

Love, Kalamaj

2017. december 14., csütörtök

Még egy görög mitológiás Love Story - J. L. Armentrout: The Return

Időről időre rám jön az Armentrout-hullám, és akkor muszáj valamit olvasnom tőle. Alapvetően nagyon szeretem az írónő könyveit, a Luxen-sorozat volt az, ami visszavitt a nagyüzemi olvasásra egy hosszabb szünet után. Már vagy nyolcszor újraolvastam az egész sorozatot.
Most viszont valami újra vágytam tőle, így a Titan saga első részét, a The Return-t szereztem be.
(Tudom, tudom, magyarul épp most jelent meg egy másik könyve, de valahogy ez jobban megfogott az alaphelyzete, meg amúgy is imádok angolul olvasni.) Egyébként ez is hamarosan érkezik magyarul, legalábbis a KMK webshopjában már fenn van előkészületben. Igyekszem ezt a kritikát ennek hűen spoilermentesen tartani, de mindenki saját felelősségére olvasson tovább.

Nagyon elégedetlen
vagyok a borítókkal.
Ez a brit asszem, ez
talán a legtűrhetőbb. De
az eredeti amcsi verzió
egy tömegkönyves,
félmeztelen pasi,  ami
semmit nem utal
magára a történetre.
(Remélem egy újat kap
a magyar kiadás.)
A fülszöveg:

A VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…
Egy éve már, hogy Széth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka erőszakos volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Széth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Széthtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…


(Előre szólok, én nem vagyok hajlandó Seth-et a magyar fordításnak megfelelően Széth-nek leírni, mert az engem egy székre emlékeztet.)


Kicsit hadilábon álltam ezzel a könyvvel. Nem volt ugyan rossz, azt hozta, amit ígért, de semmi többet. Az Aremtrout-formula itt is működésbe lépett. A magát jellegtelennek látó (és a valóságban tényleg jellegtelen) lány belebotlik a túl-szexi-hogy-valóságos-legyen szépfiúba a rejtélyes rejtélyekkel, és persze azonnal instant szikra köztük, aminek persze a könyv nagyjábóli végéig ellenállnak, aztán jól kiélik a nagy csata előtt.
Láttuk már ezt (igen, rátok nézek, Katy és Daemon), és működött is, akkor is, most is.
Mert persze, hogy ez az isteni srác hirtelen a leggyönyörűbb nőnemű előlénynek lát, és nem is akar már mást. Hogyne. (Mert ennek a pasinak az érdeklődése kell ám ahhoz, hogy meglásd a saját értékeidet, esetleg szépnek tartsd magad, ugye? Tényleg?)

Seth
Amiért inkább ebbe kezdtem bele, nem a White Hot Kiss-be (eltekintve a második nevetséges címétől), az a görög mitológia belekeverése volt. Alapvetően én rajongok az antik kultúráért (ez egy leendő építésznek azért kicsit szériatartozék is), és nem egy hasonló tematikájú könyv is megfordult a kezemben, például a Percy Jackson sorozatot annyira szerettem, hogy még az öcsémet is rávettem, hogy belekezdjen. Kicsit féltem tőle, mennyire veszi komolyan az írónő, és ezzel megint olyan is-is helyzetben vagyok. Amennyi benne volt, az nem volt rossz, de ugyanannyi erővel lehettek volna vámpírok is, nem lett volna nagy a különbség. Érezhetően nem ez volt a fő témája, csak egy mellékes háttérvilág.

Egyértelműen a két főszereplő közötti romantikára koncentrált, ha összeszámolnám a jeleneteket, ami csak erről szólt, kitenné a könyv vagy kétharmadát. És igen, ez a történet rovására ment.

Valahogy én végig
Taylor Swift arcával
képzeltem el.
És mienek ezek a szereplők? Leginkább egysíkúak, pont olyanok, mint a hasonló könyvekben lenni szoktak. Seth a szó szerint hatalmas, komor, nehezen megközelíthető rosszfiú, aki legbelül persze puha, mint a vaj, sötét titkokkal, és persze azonnal megragad a szeme a lányon. Az adott lány, Josie pedig egy az egyben Katy-másolat a Luxen-ből. Jellegtelennek tartja magát, egy kis senki, aki valahogy minden képzetlensége ellenére végül a legerősebb, legvilágmentőbb lény lesz ezen a bolygón. Kellőképpen ártatlan, úgy van megalkotva, hogy minél többen bele tudják élni magukat. Egy szóval felejtős.
A mellékszereplők meg olyan keveset szerepelnek, hogy nem is nagyon van karakterük, csak a sablonos legjobb barát, haver, ilyesmi. Josie elméletileg legjobb barátnője például egy fúria. Jep. És mennyire van ez kiaknázva? Semennyire. Az első pár fejezet után eltűnik, és vissza sem tér a könyv végéig. Még a főgonosztól sem féltem, mert evidens volt, hogy úgyis győzni fog a szerelem hihetetlen ereje, satöbbi.

A legérdekesebb dolog esküszöm a múltban megtörténtek voltak, Seth régi ismerőseivel. Ennek a kiderülését pedig az egész könyvön keresztül húzza. Szívesebben olvastam volna inkább az ő történetüket.

Röviden ennyi lenne, nem akarok mélyebben belemenni, mert akkor már ki kéne dobálnom nem egy spoilert. Összefoglalva ez egy olyan semmilyen se tömegregény. Nem rossz, két nagyobb felkavaró képességgel rendelkező könyv közé pont be lehet csúsztatni mint egy kis kikapcsolódás, de sokat ne várjon tőle az ember. Gondolom a folytatásokban azért tovább bonyolódik, de nem vagyok biztos benne, hogy arra én befizetek. Egyenlőre Seth és Josie története nem keltette fel nagyon az érdeklődésem. Nem bántam meg, hogy elolvastam, a maga nemében egy oké könyv, csak én szeretem a kicsit jobban elgondolkodtató műveket.

Hamarosan újra jelentkezem, de még nem tudom, mit hozok legközelebb, több cikk is készülőben van. Addig is kellemes ádventi napokat mindenkinek.

Love, Kalamaj

2015. november 29., vasárnap

Novemberi névsor és előadventi szösszenet

Annak örömére, hogy ma meggyújtottuk a legelső gyertyát azon az ominózus koszorún, úgy gondoltam, hogy ma egy ilyen adventi-karácsonyos résszel fogok jelentkezni. Egyáltalán nem azért, mert az egyetemi koleszom mellett van nem messze egy vásár, ami mellett nap mint nap elsétálni kényszerülök, emiatt már egy hónapja teljesen karácsonyi hangulatban vagyok. Kicsit sem...

Még pár nap, és jön a csizmás Mikulás, hát én jól bevásároltam, hogy legyen mit a szépen kitisztított cipőcskékbe pakolni. Így legelsőként emlékezzünk meg arról, milyen könyveket szereztem magamnak. Sajnos a közelítő (túlzottan is gyorsan közelítő) vizsgaidőszak miatt csak két könyvet mertem beszerezni, nehogy túlzottan elvonják a figyelmem a tanulásról, de cserébe olyat, amire már jó rég pályáztam.
Mind a Shadows, mind a Blue Lily épp csak előrendelhető volt, én már csaptam is le rájuk, és a napokban érkezett meg a csomag. Hihetetlen gyorsaságomból kifolyólag az előbbi 0008-as, míg utóbbi a megtisztelő 0001-es sorszámmal büszkélkedhet, amitől nem kicsit vagyok csak elégedett.


És ha már Christmas Special, akkor legyen a mai nóta is ilyen karácsonyi hangulatú, és hát melyik a leghírhedtebb karácsonyi film? Jöjjön a Reszkessetek betörők egy betétdala: Carol of the Bells (John Williams)

2015. október 21., szerda

Októberi olvasónapló

Szerbusztok újra!
Hát, ez a lista nem lesz olyan hosszú, mint a szeptemberi tesója, ugyanis nagy lendülettel elkezdődött nekem az egyetem a hónap elején, és így az olvasásra fordítható időm rohamosan lecsökkent. Pont ebből kifolyólag nem is tudtam annyi könyvet beszerezni, mint szeptemberben. Vagyishát de, igen, de gondolom az ábrázoló geometria, a statika és az anyagtan tankönyv nem épp olyan közkedvelt írásmű, ami mindenkit annyira megmozgatna. Mertbiza a zacskós ramentészta és a gyorsfagyasztott féleurós pizza mellett ők a legjobb haverjaim.
Nade, a koleszos élet szépségeit most hanyagoljuk, térjünk át a könyvekre:
Szóval (és tettel), ezeket szereztem be október felettébb esős havában:

Michelle Hodkin: The evolution of Mara Dyer

Miután múlt hónapban elolvastam magyarul az első részt, nem tudtam várni, hogy megjelenjen a második is szeretett nyelvünkön, ezért azzal a lendülettel leemeltem a folytatást a virtuális polcról angolul, hogy majd úgy elolvasom. Csak hát arra nem számítottam, hogy meggátol ebben egy alacsonyan szálló beadandó makett, így szegénykém még mindig vár rám, hogy nekiüljek néhány szabad órámban.

Az első részt egyébként nagyon szerettem, még akkor is, ha nem volt annyira thriller-es, mint egy beharangozóban olvastam róla. Felettébb szórakoztató írásmű volt, biztosan folytatni fogom a sorozatot, amint kilátok a rengeteg tennivaló alól. A szereplőket bírtam, bár egy kicsit szeretnék többet tudni a hátterükről, meg arról, mi miért is történik. De persze ez a folytatások dolga, csak én vagyok türelmetlen szokás szerint.


Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Ezzel a könyvvel egy ideje már szemeztem, bár a témája alapján elég szkeptikusan álltam hozzá, akartam is, meg nem is. Aztán az egyetem első hete alatt valahogy azon kaptam magam, hogy elkezdtem olvasni, és ez abba torkollott, hogy fél éjszaka alatt kivégeztem (jó, tudom, ez borzasztó hasonlat egy ilyen témájú sztorihoz).

Azt mondanám róla, hogy nem ajánlom, hogy bárki is elolvassa ezt a könyvet. Hogy miért? Mert annyira jó. Igen, jól hallottad. Azért ne olvasd el, mert túl jó. Túlzottan realisztikus. Vagy ha mégis arra szánnád el magad, akkor csak akkor tedd ezt, ha nagyon (nagyon-nagyon) erős idegrendszered van. De komolyan. Engem úgy megnyomott, hogy egész éjjel nem tudtam aludni után, annyira járt az agyam (meg a gyomrom, kánkánt), pedig aki igazán ismer, az tudja rólam, hogy nekem aztán van gyomrom a durva sztorikhoz. Szóval csak körültekintően tessék vele bánni.


Sarah J. Maas: Üvegtrón

Ezt a könyvet csak a napokban szereztem be, kicsit az internetes nyomás hatására. Annyi jót hallottam már róla, hogy gondoltam, miért is tenni, egy próbát megér. Végülis szeretem én a középkori fantasy-szerű történetet, törzsgyökeres Trónok harca-rajongóként nyitott vagyok bármilyen hasonló  (jó) sztorira.

Be kell vallanom, még nem jutottam ennek a regénynek a végére, kábé a harmadánál járok, de eddig határozottan ígéretesnek ígérkezik. a szereplők szerethetők, most kezd kibontakozni egy nagyobb rejtély, beindul a cselekmény. Sokat várok a maradék oldalaktól, és ha nem kell csalódnom benne, akkor valószínűleg nyergelek is majd át a folytatásokra/előtörténetre. És bár nem a borítójáról kéne megítélni a könyvet, azért mégis emlékezzünk meg egy mondat erejére róla. Nagyon tetszett a grafika, végre nem valami plén összephotoshop-olt fotómontázs, és kellőképp erőt sugall. Pöpec lett.


Ezt a hármat szereztem be októberben, meg párat még elolvastam azok közül a szeptemberiek közül, amire akkor még nem volt időm. Ezen felül persze még vannak, amikre hajtok, de az csak a november zenéje lehet. Az előjegyzési listáim élén állnak:

Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue (a magyar verzió, amint megjelenik)
J. L. Armentrout: Shadows (a magyar verzió, amint megjelenik)
Julie Cross: Tempest (a magyar verzió, amint megjelenik)
Sarah J. Maas: Éjkorona

A mai zeneajánlat pedig a következő: Ludovico Einaudi: Fly, mert erre jól lehet tanulni és beadandókat gyártani.

Egyébként tervezem, hogy a (ha jól tudom) decemberben induló Aranymosás pályázatra beküldöm egy nemrég elkészült regényem, melynek címe Társasjáték. A következő bejegyzésemben talán bemutatom. Még a nyáron csináltam hozzá egy videót, meg szabad nézni: Társasjáték könyvtrailer. Persze ez csak a saját magam szórakoztatására készült, és nem az enyémek a videók és a zene, amiből összeraktam, de a vágás az én billentyűzetkoptatásom eredménye. Már csak az átolvasás van hátra, aztán mehet a menet. Szabad drukkolni nekem. 

Egyelőre ennyi, valamikor majd újra jelentkezem.
Addigis: Adieu