A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brigid Kemmerer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brigid Kemmerer. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 5., szombat

Az 5 kedvenc könyvborítóm - piros kiadás

Bár az utóbbi hetekben valahogy sikerült nagyon ráülnöm az arany-ezüst-fekete vonalra könyvborítók tekintetében (mindezt ráadásul teljesen szándéktalanul, csak valahogy az összes sztori, amit el akartam olvasni, ezekbe a színekbe lett csomagolva), a mai bejegyzés alapszíne, a rikítóan vörös borítók is mindig megdobogtatják a szívem. Ha jól el van találva, egy vörös borító messziről vonza a tekintetet, csak úgy üvölti a boltban korzózónak, hogy vigye haza magával. Igen, már került be nem egy könyv a kosaramba pont emiatt, és egy percig sem szégyellem magam miatta, főleg, mert gyakran a tartalom is pont annyira megkapó volt, mint a csomagolás.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem azt a top 5 kötetet, aminek (szerintem) igazán jól sikerült a külcsínye. Persze ez csak a személyes véleményem, és nem is láttam még a világ összes valaha megjelent könyvét, hogy végérvényes döntést tudjak hozni. Ha számodra van egy olyan pirosba öltöztetett könyv, aminek a borítója még ezeknél is szebb, és megérdemli, hogy én is legeltessem rajta a szemem, dobj egy kommentet, hogy találkozhassak vele.

Kékes-lilás kategóriában már volt egy hasonló bejegyzésem egyébként, abba beleolvashattok itt, és az idei év folyamán tervezem még folytatni ezt a kis minisorozatot, még több színnel.

2021. február 28., vasárnap

Februári zárás

Vége a februárnak is, holnap sajna megint kezdődik nálam az félév. Pedig még pár hónapot el lazultam volna itthon. (Holnaptól pedig itthon, csak kevésbé lazulva...) Jó kis hónap volt, rendesen ki tudtam pihenni az előző félév stresszét, voltam pár kellemes sétán a városban, sütött a nap, finomságok.



Ebben a bejegyzésben összeszedtem, mi mindent olvastam, míg "szabin" voltam. Amit előre elterveztem, sikerült egész jól teljesítenem, és egy kis nosztalgia is befért még mellé. Összeségében elégedett vagyok az olvasott mennyiséggel, remélem márciusban is fogom magam legalább ennyihez tartani.

2021. január 25., hétfő

Az 5 kedvenc könyvem - kék kiadás

Tudom, tudom, ne a borítóról ítéljük meg a könyvet, meg minden, de bárki bármit mond, attól még igenis nagyon sokat jelent, mibe van csomagolva az a történet. Nyilván főleg a fülszöveg alapján fogom eldönteni, mit is veszek meg végül, de elöször a külcsínynek kell megfognia ahhoz, hogy egyáltalán levegyem a polcról a könyvet.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem azt az 5 kékes-lilás alapszínű borítót, amik a legközelebb állnak a szívemhez. Ez lesz az első ebben a szériában, az idei év folyamán végigmegyek majd a színskálán, végigelemezve őket a maguk top 5 listáival.

2020. december 29., kedd

5 könyv, amire 2021-ben várok

2020 egy nagyszerű év volt, olyan tekintetben, hogy megjelent jópár igencsak fájintos könyv. (Mert persze szinte minden más tekintetben egy nagy kupac lócitrom volt.) 2021 pedig már most úgy fest, hogy szintén tartogatni fog jópár finomságot.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem azt az 5 könyvet, amire a legjobban várok. Ezek a könyvek az évnek viszonylag az első felében jelennek meg (érthető okokból a későbbiek még nincsenek meghirdetve), és a nagyjukat már rég elő is rendeltem.

2020. július 13., hétfő

Szépség és a Szörnyeteg újragondolások - összehasonlítás

Úgy érzem, soha nem fog kifogyni az ember a Szépség és Szörnyeteg újragondolásokból. Évente legalább egy megjelenik, és valahogy mind fogy. Ugyan nem épp a kedvenc alaptörénetem (Stockholm szindróma és hasonló finomságok), de valahogy mindig belekóstolok egy-egybe, talán puszta kíváncsiságból, hogy mit sikerül az írónak kihoznia belőle.


Talán a leghíresebb ezek közül a Tüskék és rózsák udvara (még ha a vége felé alaposan el is kanyarodott a sztoritól), de az A Curse So Dark And Lonely is elég nagy hangot kapott a nemzetközi olvasók között, talán éppen az elkééépesztően csodaszép borítója miatt.

A legfrissebb olvasmányom a témában pedig Meagan Spooner indulója, a Hunted, amit múlt héten, a kertben feküdve élveztem ki.

2020. június 26., péntek

Szuperhős book tag

A minap találtam meg ezt a book tag-et Lillsz blogján (ott Marvel book tag néven), és mivel megrögzött szuperhősrajongó vagyok, tudtam, hogy ezt nekem is ki kell töltenem. A két kedvenc témám, könyvek és hősök? Ide vele!


Ha neked is megtetszett, töltsd ki te is!

Íme a 8(+1) hős:

2020. január 31., péntek

Januári bevásárlótáska

Még alig pislantottam egyet, és máris itt 2020 első hónapjának vége. És micsoda egy hónap volt! Ég Ausztrália, máshol meg épp hogy áradások mosnak el városokat, messziről integet már a harmadik világháború, Kínát meg egy vírus fenyegeti. Micsoda egy évtized, és még csak egy hónapja tart!
Még jó, hogy ilyenkor a könyvek képletes homokjába tudja az ember dugni a fejét.

Január számomra is aktívan telt, kevésbé baljósan, de aktívan. Végre túl tudtam tenni magam az elmúlt hónapok (félév?) olvasási válságán, és sikerült a kezembe venni több jó kis könyvet is.

Ezeket olvastam januárban:


Sikerült tartanom magam (nagyjából) a heti egy könyv célkitűzésemhez, majdnem minddel végeztem is. Egyedül az első heti könyvet, a Ninth House-ot nem olvastam még ki, pusztán a termetes mérete miatt, ez még a következő hetekben teljesül.

Az elmúlt két hétben nekiálltam az éves Üvegtrón-újraolvasásnak, Az orrgyilkos pengéjével már végeztem, az Üvegtrón pedig jelenleg is a kezemben van, már csak pár fejezet van hátra belőle. Ezt az újraolvasást pedig a télen angolul megjelent miniatúr kiadásban hajtom végre. Írtó cuki kis könyvecskék, tervezek róluk is majd egy bejegyzést hozni, ahol bemutatom őket.

Ez a január elég fantasy-dúsra sikeredett, a hónap második és harmadik hetében két ifjúsági fantasy került sorra, a Három sötét korona és az A Heart So Fierce And Broken. Míg az elsőt magyarul olvastam, és annyira nem nyerte el a tetszésem (részletes értékelés itt), addig a második egy friss angol megjelenés, és nagyon szerettem (erről is írtam itt). Egyébként az olvasás nyelve és a tetszési fok között nincs összefüggés, mégha a mondatszerkezetből arra is lehetne következtetni.

Ezekre a könyvekre pedig februárban fáj a fogam:


Folytatni fogom az Üvegtrón-maratont, legalább az Éjkoronát és a Tűz örökösét ki akarom olvasni, bár lehet, hogy még Árnyak királynője is lesz belőle.

A 12 hónap 12 könyv kihívásom februári darabja a farsang és a karnevál témájába csippent bele, az indulója pedig a Caraval.

A friss megjelenések közül Tricia Levenseller ífjúsági fantasy-jére, a The Shadows Between Us-ra várok a leginkább.

És talán végre sikerül idén befejeznem az Ambrózy-sorozatot, ehhez igyekszem a számomra következő részt, az Ármány és kézfogót elolvasni.

Ezen kívül januárban végre megújítottam és felélszettem a blogom, az egyik nagy változtatása az új  imidzsen kívül, hogy több book-tag kategóriás posztot is írtam a klasszikus értékelések mellé. Én nagyon élvezem, hiszen egy-egy játékként egészítem ki így a könyvmoly létem.

Januárban ezek a book tag-ek jelentek meg:
(a címre kattintva el is érheted őket)


Úgy tűnik, az olvasóközönségem is pozitívan fogadta ezeket a book tag-eket, szóval meg fogom őket tartani a jövőben is.

Sokkal többre ebben a hónapban nem volt időm, intéznem kellett mellette az egyetemet is (mindjárt meg van a papír, végre, juhú!), de a februárom sem lesz eseménytelen. Remélem legalább annyit sikerül majd olvasnom, mint az elmúlt hónapban, ha nem többet.

Legközelebb hétfőn jelentkezem, talán épp az Üvegtrón miniatúr kiadásokkal. Addigis kellemes hétvégét, egy jó meleg paplant és egy jó könyvet a kézbe.

Love,
Kalamaj

2020. január 20., hétfő

Szépség és a szörnyetegből kiindulva - A Curse So Dark And Lonely és A Heart So Fierce And Broken ikerértékelés

A Szépség és a szörnyeteg újradolgozások és újragondolások új reneszánszukat élik az elmúlt pár évben, ha csak gondolunk az élőszereplős Disney filmre, vagy a könyvek közt egyik legismertebb átdolgozásra, a Tüskék és rózsák udvarára. De sorolhatnám még a címeket, így kapásból is eszembe jut még legalább három, mint a Kegyetlen szépség, a Beastly vagy a Wintersong. Én személy szerint nem vagyok nagy rajongója az alapsztorinak, süt belőle a Stockholm-szindróma, és nem épp a legészségesebb kapcsolat az egész, az igaz szerelem varázsereje ide vagy oda.

Valahogy mégis a kezem ügyébe került tavaly Brigid Kemmerer-től az A Curse So Dark And Lonely, és rávettem magam, hogy el is olvassam. És kellemesen meglepett. (Na jó, azért vettem le a polcról a boltban, mert egyszerűen gyönyörű a csomagolása.)

Ugye, milyen szépek? Ezek a saját
példányaim, frissen kiolvasva.
Az alapsztori szerint Harper a napjaink világában, Washingtonban él, ahonnan Rhen herceg testőre, Grey elrabolja Emberfall-ba, egy középkorias fantasy világba, hogy ő megtörje az átkát. 
Itt a Szépség-és szörnyeteges alap, azzal a csavarral, hogy az átok miatt az évszak végén változik szörnyeteggé, és kezd ámokfutásba a népén. Aztán az évszak visszaugrik, és kezdődik minden előről, amíg valaki meg nem töri az átkot.

Röviden összefoglalva: 
Nagyon tetszett, ahogy összehozza a modern mentalitású Harpert a varázsvilággal, Legfőképp azért, mert a csajszi van annyira öntudatos, hogy nem hagyja magát oda-vissza ráncigálni és manipulálni, és ha kell, rendesen helyre teszi Rhen-t.

A Curse So Dark And Lonely:
Az első részről annyira nem fogok hosszan értekezni, mert már egy éve olvastam, és azért nem ooolyan friss már. Vigyázat, innentől spoileres lesz, legfőképp a második résztől!

Az alaptörténet:
Sikerült kihozni valami újat az eredeti meséből. Ahogy az írónő megvariálta az átok körülményeit, és belevitt egy extra réteg mélységet, az nagyon tetszett.

A szereplők:
Harper és Grey nagyon a szívembe lopták magukat. Rhen annyira nem, eredve a szörnyeteg szerepből, aki elraboltat fiatal lányokat. Meg összességében sem volt annyira szimpatikus.

A végkifejlet:
Kifejezetten okosan lett megoldva a probléma, amit a szomszédos ország fenyegetése jelentett az átok mellett. A végén pedig az én szívem is összetörött.

A Heart So Fierce And Broken:
A folytatásban az első rész végén kiderült nagy titok következményeire helyeződik a hangsúly, és eltávolodunk az eredeti alapmesétől. A főszerepbe Grey kerül, és mellé egy új szereplő, Lia Mara társul. A könyv két hete jelent meg angolul, és én már alig vártam, hogy a kezemben legyen.

Ez a rész még inkább túltett az elődjén, gyakorlatilag kétültő helyemben végig is szaladtam rajta, annyira olvastatta magát. Ha a folytatása is ilyen erős lesz, akkor nagy eséllyel bekerülhet ez is a legkedvencebb fantasy-sorozataim közé az Üvegtrón, a Tüskék és rózsák udvara és a Grisha-világ mellé.

Innentől viszont tényleg spoileres leszek, muszáj lesz lelőnöm az első rész végén lévő titkot, hogy tudjak erről a könyről beszélni, szóval csak saját felelősségre olvass tovább!

Én szóltam!

Az alapsztori:
Az első rész végén ugye mi megtudjuk, hogy Grey Rhen bátyja, Rhen apjának első házasságából, így valójában a trón jogos örököse. Ezt Grey is csak akkor tudja meg, és elmenekül, hogy megtarthassa a titkot, és ne keverjen be Rhen koronázása körül. Innen indulunk, és a könyv azt dolgozza fel, hogyan érik bele Grey mégis a címébe, és hogyan lép túl az átok miatt Rhen-nel töltött örökkévalóság miatt fenálló kapcsolaton, hogy a saját maga ura legyen. Jó ígéretek, ugye?

A szereplők:
Ebben a kötetben Harper és Rhen pár felvillanó pillanatnál többet nem szerepel, a teljes fókusz Grey és Lia Mara köré épül.
Nagyon magával ragadó volt Grey útja, ahogy levetkőzi magáról a testőrt, és végre elkezd magára örökösként tekinteni. Végig nyomon lehetett követni, hogyan változik a saját önbecsülése. És frissítően őszinte volt, Rhen-nel ellentétben.
Ha már Rhen, annyira örült a kis szívem, hogy egy Tüskék és rózsák-szerű csavarral (mint annak idején Tamlin) belőle lett a rosszfiú csinálva. Viszont sokkal összetettebben és átérezhetőbben, mint Maas
könyvében. (Őrület, ugye, valaki túl-Maas-kodta Maas-t.) Valahol meg tudtam érteni, miért cselekszik úgy, még ha meg is akartam fejelni miatta.
Lia Mara üdítő színfolt volt, mint új szereplő. Az ellenséges ország hercegnője, akikről eddig csak a csúnya-rossz-gonoszok képe volt előttünk, de most egy másik megvilágítás is előkerült ezen a veszélyesen intelligens, de teli szív lányon keresztül. Vele együtt pedig megismerhettem a húgát is, és a kettejük testvéri köteléke példával bíró a könyvek terén, semmi toxikusság nincs benne, még ha valamennyire van is köztük riválisság az anyjuk kegyeiért. Aki amúgy pont olyan s*gg, mint ahogy az Rhen szemszögéből le lett festve.
A Grey és Lia Mara társaságában többet láthatunk végre Jake-ből, Harper bátyjából, és a barátjából Noah-ból is. Nagyon tetszett, hogy végre az eddig másodlagos szereplők is nagyobb színteret kaptak, így lehetőségük volt jellemfejlődni.
A másik két új szereplő is fontos sarokpontjai Grey fejlődésének. Tycho a maga buzgó tisztaságával megtarjta benne az emberséget, Iisac meg (aki egy ilyen szárnyas mitikus lény) segíti előhozni belőle az eddig rejtőző varázserejét. Ja mert az is van ám neki.

A konfliktus:
Nagyon jól van felépítve, ahogy Grey egyre inkább leveti a testőri hűséget Rhen felé, aki viszont egyre inkább veszti el a kontrollt maga és a nép felett. Mint mondtam, részben megértem, hiszen az átok miatt alapos félelmet táplál a varázslat ellen, én is azt tenném, viszont helyeselni nem tudom a tetteit. Végre előjönnek az első részben megpedzegetett rossz tulajdonságai, amik már akkor bizergálták az agyam, de még át tudtam siklani felettük. Rosszfiúak sokkal jobb, mint hősnek.

A végkifejlet:
Anélkül, hogy sokat elárulnék, hadd mondjam el, hogy azta. Egy jól felépített út vezetett el odáig, ugyan mindent lehetett látni előre, de olyan jó érzéssel töltött el, mikor láttam beteljesedni a várakozásaimat. És mikor Grey végre kijelenti, hogy többet nem fog utasításokat elfogadni, ott mentálisan tapsikoltam egyet magamban.
És az epilógus már megint egy olyan ébresztő pofont adott, hogy teljesen leesett az állam.

Összesítve:
Megvolt ebben a könyben minden, amit egy jó ifjúsági fantasy-ben várok: remek történet, átérezhető feszültség, jellemfejlődés, a hatalom elfogadása, varázslat, szerelem, egy olyan jól megírt és jól felépített csomagba összefogva, amit az ember le sem tud tenni, míg a végére nem ér.
Tűkön ülve várom a folytatást, amire valószínűleg megint kell egy évet várnom. Addog még párszor biztos újra fogom olvasni.
A második rész sokkal jobban tetszett az elsőnél, ahogy eltávolodott a Szépség és a szörnyeteg-es alaptól és megtalálta a saját hangját és célját. Csak így tovább.

Remélem kedvet csináltam másnak is a könyv elolvasásához. Azt nem tudom, tervezik-e magyarul kiadni, de aki tud valamicskét angolul, annak csak ajánlani tudom, hogy kezdjen bele, nem olyan nehéz a nyelvezete.

Az A Curse So Dark And Lonely-nak öt csillagból 4,5-öt, az A Heart So Fierce And Broken-nek 5-öt adok.

Ez lenne mára, de csütörtökön újra jelentkezem egy rendhagyóbb poszttal. Megmutatom, hogyan készítettem elő a 2020-as olvasási jegyzékem és olvasónaplóm. Addigis varázslatosan napos délutánt.

Love,
Kalamaj

2020. január 16., csütörtök

Elégetném - újraírnám - újraolvasnám: Fantasy kiadás

Végre valahára én is kipróbálom, milyen is ez az elégetném-újraírnám-újraolvasnám játék. A szabályok nagyon egyszerűen, összeírok pár könyvcímet (esetleg egy adott témában, mint most a fantasy), amit már olvastam, majd egy kalapból kihúzom őket hármasával. Egy ilyen tripletből pedig kiválasztom, melyiket égetném el (képletesen persze, soha nem gyújtanék fel egy könyvet, még a Szürkét sem), melyiket írnám újra (azaz melyik nem tökéletes, de egy kis javítással szuper lehet), és melyiket olvasnám újra, annyira szeretem. Persze a húzástól függően az is előfordulhat, hogy pont a három kedvenc könyvem kerül egy kézbe, de mindenképpen ki kell választani a három kategóriát.

Öt turnusra elegendő könyvet válogattam össze. Ezek a következők:

Alexandra Christo - To Kill A Kingdom (Egy birodalom végzete)
Brandon Sanderson - Elantris
Brigid Kemmerer - A Curse So Dark And Lonely
George R. R. Martin - Trónok harca
Holly Black - A kegyetlen herceg
Kae Westa - A démon és a papnő
Kristin Cashore - Graceling (Garabonc)
J. R. R. Tolkien - A hobbit
Leigh Bardugo - Árnyék és csont
Leigh Bardugo - Six Of Crows (Hat varjú)
Marie Rutkoski - The Winner's Curse (A nyertes átka)
On Sai - Apa, randizhatok egy lovaggal?
Sara Holland - Everless
Sarah J. Maas - Üvegtrón
Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara

Mindegyik könyvet olvastam már, és a sorozatokból csak az első részt tettem bele. Szándékosan nem raktam közéjük olyat, ami tényleg nagyon nem tetszett, valamilyen szinten mindhez alakult ki kötődés, szóval így mókás lesz az elégetném kategória

Nos, akkor lássuk, miket ad ki a sorsoló kezem:

1. turnus: A kegyetlen herceg - Trónok harca - To Kill A Kingdom

Kezdetnek talán egy egyszerűbb.
Elégetném: A kegyetlen herceg. Annyi bajom ugyan nem volt vele, de a hármasból ő a leggyengébb nekem. Legfőképp azért, mert nem ért fel ahhoz a galaktikus méretű hájphullámhoz, amivel a megjelenése előtt promózták.
Újraírnám: To Kill A Kingdom. Élveztem a könyvet, nincs bajom vele, de ha átdolgozhatnám, kicsit hosszabbra írnám.
Újraolvasnám: Trónok harca. Tudom, nem mindenkinek való egy masszív, 1000 oldal feletti felnőtt fantasy-tégla, de nekem pont a zsánerem.

2. turnus: A Curse So Dark And Lonely - Elantris - Six Of Crows

Na, ez lesz szerintem a legnehezebb kör, mindhárom könyvet nagyon szeretem.
Elégetném: Sajnos muszáj az A Curse So Dark And Lonely-t a metaforikus lángok közé vetnem, pedig nagyon szerettem, jelenleg is a folytatását olvasom.
Újraírnám: Six Of Crows. Ha mindenképpen hozzá kéne nyúlnom, akkor az elejét tenném egy kicsit pattogósabbá, de normál esetben eszembe sem jutna belerondítani.
Újraolvasnám: Elantris. Az utóbbi időben nagyon rákaptam Brandon Sanderson könyveire, és az Elantris az egyik kedvencem közülük. Egyszer egészen biztosan tényleg újra is fogom olvasni.

3. turnus: Everless - A démon és a papnő - Árnyék és csont

Elégetném: Everless. Kicsit kevés volt nekem, egy lassú indulás után a végső csavar előkészítetlenül csattant a képembe.
Újraírnám: A démon és a papnő. Szerettem a könyvet, az egyetlen bajom csupán az volt, hogy a végső csavart a második oldalon kitaláltam, még azelőtt, hogy a tényleges főszereplők egyáltalán feltűntek volna. Szóval én kitörölném a bevezetést.
Újraolvasnám: Árnyék és csont. Éljen soká Leigh Bardugo! Még ha a trilógia nem legerősebb része is volt nekem, akkor is nagy kedvenc.

4. turnus: A hobbit - Tüskék és rózsák udvara - The Winner's Curse

Elégetném: The Winner's Curse. Kicsit nyafis és naiv főszereplő, de amúgy nincs sok baj vele. Viszont a másik két versenytársa ellen labdába se rúg.
Újraírnám: Tüskék és rózsák udvara. A folytatása abszolút kedvenc, de az első rész nekem mindig egy kicsit elnyújtott prológusnak hatott, és még nagyon érezni az eredeti Szépség és szörnyeteg-alapot. Ettől függetlenül nagyon szeretem.
Újraolvasnám: A hobbit. Egy tendenciát látok itt, a felnőtt fantasy-k valahogy mindig elől zárnak. Az eredeti Gyűrűk ura-könyveket nem bírom olvasni, még nekem is túl száraz és lassú, de A hobbit nagyon belevette magát a szívembe.

5. turnus: Graceling - Apa, randizhatok egy lovaggal? - Üvegtrón

Elégetném: Graceling. Hiába szeretem nagyon (legalábbis az első részt, a folytatások nem érnek már fel hozzá), túl erős mezőnybe keveredett, így neki kell mennie.
Újraírnám: Apa, randizhatok egy lovaggal? Ez a könyv is közel áll a szívemhez, főleg a nyelvezete miatt. Külön plusz pont, amiért egyedülálló regény, nem kell egy teljes sorozatot hozzá végigtolni. Azonban...
Újraolvasnám: ...semmi sem vetekedhet az Üvegtrónnal. Az egyik mindenkori kedvencem, mind a könyv, mind az egész sorozat. Egyetlen másik könyvet sem birtoklok annyi példányban, mit ezt, és soha nem fogok tudni ráunni. Aki olvasott már tőlem bejegyzést, tudja, hogy valahogy mindig igyekszem az Üvegtrónt is beletuszkolni.

Ez lenne a öt körös játékom. Annyira nem lett szélsőséges, sikerült jól elosztódni. Ki milyen könyveket pakolászna a kapalba? És hogyan döntene? Ha van kedvetek, hívjátok ki ti is magatokat, én kíváncsian meghallgatom az eredményeket.

Legközelebb hétfőn jelentkezem, egy angol olvasmány, az előbb is látott A Curse So Dark And Lonely és legfőképp a folytatásának értékelésével. Addig is olvasós hétégét mindenkinek.

Love,
Kalamaj

2020. január 1., szerda

Újév - book tag

2020 van, milyen szép évszám. Egy új évtized, és egy teljesen új év, tele lehetőségekkel. Ennek örömére úgy döntöttem, megcsinálok egy gyors újévi book tag-et. Ha kedved támadt hozzá, nyugodtan csatlakozz te is, kíváncsi vagyok, ki mit tervez 2020-ra.

1. Milyen olvasási célokat tűztél ki magadnak? Hány könyvet tervezel elolvasni 2020-ban?

Azt terveztem, hogy belehúzok egy kicsit az olvasással. 2019-ben egy hosszabb olvasási válságba kerültem, alig olvastam, és amit elkezdtem is gyakran nem fejeztem be. De úgy érzem, ennek most vége, megint van kedvem belebújni egy jó vaskos könyvbe.
Szóval legelsőként befejezem azokat, amik félig olvasottan ülnek a polcomon, aztán pedig végre elolvasom azokat, amiket már megvettem, nem tudtam belekezdeni. Elsődleges újévi fogadalmam szerint heti egy könyvet tervezek elolvasni, és lenullázni az olvasási várólistám.

2. Egy író, akitől szeretnél olvasni, de eddig még nem sikerült

Annyi ideje szemezek Stephen King könyveivel a boltok polcain, idén végre rá fogom venni magam, és elolvasok tőle valamit. Nem hiszem, hogy rögtön az Az egymillió oldalas féltéglájával kezdem, de már itt az ideje, hogy nyissak ebbe az irányba is.

3. Egy író, akivel még mindig nem tudsz betelni

Felsorolhatnám a szokásos kedveinceim, Sarah J Maas, Leigh Bardugo, Böszörményi Gyula, de idén azt hiszem Brandon Sanderson-nak fogom szentelni a figyelmem. Ha már nem csak azért is, mert az előzőektől már (szinte) mindent elolvastam, többet többször, de Sanderson művéből még van hátra párszáz oldalam, amin élvezkedhetek. Főleg mostanában, hogy egyre inkább nyitok a felnőtt irodalom felé. Amit eddig olvastam tőle, az teljesen magával rántott, a világépítése kivételes. Amúgy is oda meg vissza vagyok a fantazy-ktől, Sanderson varázsrendszerei pedig frissítően mások, mint az olyan gyakran alkalmazott közpkori-fantasy-rendszerek. Nem rövid vagy könnyű olvasmányok, de annyira be tudnak szippantani, hogy fel sem tűnik.

4. Egy könyv, amit újra akarsz olvasni

Természetesen idén is megjetek egy nagy Maas-maratont, és végigrágom magam az Üvegtrón sorozaton, ha pedig erőm engedi, a Tüskék és rózsák sorozaton is. Legszívesebben ezt még március előtt, az új könyve megjelenése előtt tenném, de nem vagyok biztos benne, hogy fizikailag erre képes vagyok, van ott azért párezer oldal.
A másik nagy újraolvasnivalóm idénre még a teljes Harry Potter sorozat, az is túl régen volt már a kezemben. Meg Rainbow Rowel Simon Snow könyvei is megérdemelnének még egy olvasást. Meg ha már itt tartok, az eredeti Grisha-trilógiát sem tegnap láttam. Főleg most, hogy magyarul is megjelent az utolsó rész, talán így is elolvasom egyszer. Uh, lehet, hogy új könyvekre nem is marad időm...

5. Egy könyv, ami egy ideje már a polcodon porosodik, és végre kézbe akarod venni

Amie Kaufman és Jay Kristoff új sorozatának első része, az Aurora Rising már április óta vár arra, hogy kézbe vegyem. Mikor annak idején megláttam a könyvesboltban, azonnal tudtam, hogy KELL nekem. Az írópáros előző sorozata, az Illuminae Files az egyik legkülönlegesebb olvasási élményeim közé tartozik (ha már itt tartunk, be kéne végre fejeznem annak a harmadik részét is), szóval tustam, hogy megint valami nagyszerűre számíthatok. Emellett meg a borítót Charlie Bowater rajzolta, akirt szintén odavagyok, nem egy könyvet azért vettem meg, mert tudtam, hogy a borító az ő keze munkája. És valahogy ,ég egyszer sem kellett az ilyen könyvekben csalódnom.

6. Egy sorozat, amit végig szeretnél tolni elejétől a végéig

Ha az újraolvasásokat nem számolom, akkor elsőre Cassandra Clare Gonosz fortélyok trilógiája jut eszembe. Igazából az eredeti sorozatot is befejezhetném, most jut eszembe. A Végzet ereklyéi első három könyvét olvastam el, de mivel az viszonylag egy lezárással végződik, nem éreztem visszatarthatatlan szükségét, hogy a második háromnak azonnal nekikezdjek. A Pokoli szerkezeteket meg csak megvettem, hogy ha majd végeztem az alaptörténettel, neki tudjak ülni. Lehet, hogy ezeket most ki fogom hagyni, és egyenesen a Lady Midnight-tal megyek tovább, amennyire tudom, lehet olvasni az előzőek nélkül is, és ennek a története kicsit jobban érdekel, mint Clary és Jace.

7. Egy sorozat, amit végre be szeretnél fejezni

EGY?! Nem tudnék egyt kiválasztani, annyi félig elolvasott sorozatom volt 2019-ből. Csak így szabad kútfőből rögtön legalább öt eszembe jut, amivel mindenképpen végezni akarok idén:
Holly Black: A levegő népe (The Cruel Prince, The Wicked King, The Queen of Nothing
Amie Kaufman, Jay Kristoff: The Illuminae Files (remélem a magyar forítás vissza fogja tudni az eredeti különlegességét
Cinda Williams Chima: The Shattered Realms (Flamecaster, Shadowcaster, Stormcaster, Deathcaster)
Tahereh Mafi: Shatter Me (asszem magyarul Ne Érints-nek lett lefordítva)

Ha viszont muszáj legfontosabban választani, akkor Böszörményi Ambrózy-sorozatát teszem meg éllovasnak. Szégyen szemre még nem értem a már megjelent könyvek végére. Nem éreztem egyszerűen késznek magam, hogy befogadjam a Mester művészetét. Pedig annyire el szerettem volna már olvasni. Remélhetőleg 2020 végére sikerült kiolvasnom, és megtudnom, hogyan halad tovább a történet. Amúgy imádom a krimiket, időről időre egy jól összerakott történelmi regénybe is belekanalazok (bár azokat inkább filmen szeretem, egyszerűen fantasztikusak szoktak lenni a felvonultatott kosztümök. Amit eddig olvastam, az is nagyon tetszett, most már csak a megfelelő időzítést kell megtalálnom az olvasásához, aztán uccu neki, ki sem lehet majd vakarni a lapok közül. (Anyám úgyis kiakasztottm azzal, hogy az első mellék-kisregényt háromnegyed óra alatt ki is végeztem.)

8. Az első könyv, amit 2020-ban fogsz elolvasni

Leigh Bardugo új felnőtt könyve, a Ninth House, karácsonyra kaptam tőlem-nekem, és az ünnepi oda-vissza-futkosásban nem volt időm leülni vele, de most, hogy kicsit lenyugodtak a rokonlátogatós kedélyek, végre hátra tudok dőlni, és kiélvezni.

9. Egy 2020-as megjelenés, amire már alig vársz

Maas új könye mellett Bridig Kemmerer YA fantasy sorozatának második részére az A Heart So Fierce and Broken-re várok leginkább. Az első részt nagyon élveztem, remélem a folytatása is legálbb ennyit fog hozni. Az meg egy adott plusz, hogy mindkét rész borító csodaszépek. Már jövő héten jelenik meg, szóval már nem kell sokat várnom.
Emelett kinéztem persze még pár könyvet, amire a megjelenésükkor le kell csapnom, többek között a Loveboat Taipei, az Ember Queen, The Kingdom of Back, az új Hunger Games történet és a The Shadows Between Us érdekel a legjobban, de persze nem tartom vissza magam már megjelenésektől sem, amik esetleg váratlanul ugranak elém.

10. Egy szó, ami a te 2020-ad jellemezni fogja

Kreatív
Azta, milyen kreatív, még biztos senki nem választotta ezt, nem? Viszont tény, hogy szeretnék egy kicsit többet kreatívkodni idén. 2019 sem múlt el teljesen alkotá nélkül, végülis az egész egyetemi szakomnak (építészet) az az alapfeladata, hogy kreatívak legyünk, de ez gyakran annyira leszívta az agyam, hogy máshoz már nem volt erőm és kedvem. Az egyetlen, amit rendszeresen csináltam, az a bullet journal-om vezetése volt (tudjátok, ilyen pöttyözött jegyzetfüzet, amiben magának rajzolja meg az ember a naptárát és mindenféle rajzokkal dekorálhatja), ezt ebben az évben is tovább fogom vinni. Sőt, talán még itt a blogon is megmutatom majd.

+1 A megújuló blog

Úgy döntöttem, az új évvel kicsit újra életet lehelek a blogba 2019-ben összes három bejegyzést sikerült kierőltetnem magamból, a múlt hetit leszámatva utoljára augusztusban. Sok volt az egyetem vége is, meg annyira már nem leltem örömömet benne, de most újra sikerült rátalálnom. Szóval kezdetnek itt van egy teljes arcfelvarrás, új stílus, ami szerintem kicsit életvidámabb, mint a szürke, ami volt. A tartalmakat is kicsit megújítom (legfőképp azzal, hogy lesz egyáltalán tartalom), heti két bejegyzés a terv, hétfőn egy könyves (egy kritika, egy book tag, ilyesmik), és egy csütörtökön, változó témákkal (lehet ez is könyves, vagy filmes, esetleg a bullet journal bemutatása). Persze röptében fog rendesen kialakulni, de tényleg terveze több időt fordítani rá.

A következő bejegyzés tehát jön hétfőn, egy visszatekintés, miket olvastam az elmúlt évtizedben. Addigis sok lencsét, boldog új évet, és sok jó könyvet 2020-ra.

Love,
Kalamaj