Nem hittem volna, hogy valaha is közel kerül egy könyv ahhoz a rajongási szinthez nálam, mint az Üvegtrón (vagy bármelyik másik Maas-könyv, de főleg az Üvegtrón). Viszont úgy néz ki, most sikerült találnom még egy könyvet, ami egyszerűen berántott a lapjai közé.
A Serpent & Dove tavaly jelent meg angolul, a folytatása pedig idén nyáron követte. Jó ideig halogattam az olvasását, mert az általam követett könyves insta-oldalakon elég nagy volt a felhajtás körülötte, és tartottam tőle, hogy pont úgy csalódni fogok benne, mint a Cruel Prince-ben. Viszont most mégis megjött a kedvem hozzá, kellett a lelkemnek egy kis boszis fantasy novemberre. És ez a könyv levett a lábamról.
A következő értékelést a szokásos kategóriáim szerint fogom lefolytatni. A bejegyzés spoilereket is tartalmazhat, csak saját felelősségre olvass tovább!
 |
| A kedvenc könyves cosplayer-em, @macaylacarlene |
Szóval a sztorink szerint Lou egy boszorkány, aki Cesarine-ben rejtőzik az anyja elől, aki a főboszi, és nem épp anyai tervei vannak Lou-val. A boszorkányokra pedig az egyház elit osztaga vadászik, így előlük is rejtegetnie kell a képességeit. Viszont egy félresikerült akció miatt Lou és az egyik vadász, Reid arra kényszerül, hogy házasságot színleljenek (anélkül, hogy Reid tudná, hogy Lou egy boszi), hogy mindkettejük becsületét mentsék, és ebből adódnak a könyv mókás helyzetei.
Minden megvolt ebben a könyvben lehetőségként, ami miatt tetszhetett nekem. Ma már bosszúsan tekintek vissza magamra, miért vártam eddig az olvasásával. Ha tudtam volna, hogy ennyire imádni fogom, akkor már jóval hamarabb kézbe veszem. (Viszont akkor meg várnom kellett volna a folytatásra, és akkor amiatt lettem volna morcos.)
A szereplők:
Lou azonnal nagy kedvencem lett, két lábbal áll a földön, nem hagyja magát ide-oda sodródni, inkább aktívan belenyúl a történésekbe. Megvan benne egy jó adag női önérzet, a keménysége nem billen át túl férfiasságba, és az átélt (kétség kívül komoly) traumák után is tud vidám és pimasz lenni. Remek példakép a fiatal lányoknak, akiknek ez a könyv alapjáraton íródott.
Reid, mint a szerelmi célpont (mert nyilván a tettetett házasságból igazi lamúr lesz, nem hiszem, hogy ezen bárki meglepődött volna), is igazán el lett találva, bárcsak minden könyves pasi tanulna tőle. Pont egészséges mértékben territoriális, arra harap, ha bárki inzultálja a feleségét, de nem akarja őt korlátozni vagy bezárni. Még a dühproblémái is jól vannak kezelve, tudja magáról, hogy hamar fel tudja kapni a vizet, de aktívan dolgozik rajta, hogy kordában tartsa, és soha nem fajul tettlegességig vagy lelki bántalmazásig Lou ellen. (Mert a kisasszony eleinte igencsak bosszantja, érthető okokból.) A tapasztalatlansága pedig egyenesen cuki, végre nem egy hímegyed, aki előtt tömegekben omlanak le a nők, és még nagykorísága előtt már úgy viselkedik, mint egy 25+-os nőcsábász, aki inkább volt az írónő lelkének vágya, mint egy egészséges fiúkép a 16 éves körüli olvasóinak.
Mellékszereplők terén szintén brillírozik a könyv. A legjobb barátnő karakterét szerintem mindenki elfogadná magának, imádtam, mennyire támogatja Lou-t. Még a gonoszok is érdekesek voltak, a két oldalról érkező veszély jól lett megoldva. Az érsek, mint a boszik felé probléma az egyház miatt összetett karakter volt, a végére, mire minden kiderült, még egészen sajnáltam is. Viszont a mutter... Na ő igazi voldemort-i, pusztán gonosz szereplő, egyértelműen a folytatások nagy főgonosza, őt legszívesebben csak fejbekólintottam volna. De ő erre is lett megalkotva.
 |
| A másik nagyszerű Lou cosplay, ezúttal @thestarseternal-tól |
Felépítés terén is kiegyensúlyozott volt a könyv, kellőképpen telepakolva meglepő fordulatokkal és kellemes jelenetekkel. Sehol sem éreztem túl vontatottnak vagy túl gyorsnak a könyvet, épp elég helyet hagyott minden fontos infónak, és mikor felgyorsult a történet, ott indokolt is volt.
Külön tetszett, hogy nem csak egy lehetséges veszélyforrás szerepelt a történetben, hanem rögtön mindkét oldalról. Ebből kifolyólag Lou és Reid sem volt tisztán fekete vagy fehér, és mindketten dolgoztak azon, hogy a másik oldalt megértsék, és elszürküljön a kép a fejükben a másikról.
Az egyetlen kis folytonossági bukkanó ott volt nálam, mikor kiléptünk a városból a környező erdőbe, ami ugyan történeti szempontból szükséges volt, mégis egy kicsit változott az alaphangulatom tőle.
A végkifejlet:
Anélkül, hogy sokat elárulnék, annyit leszögezhetek, hogy imádtam ezt a sokrétegű katyvaszt, ami a könyv végkifejlete volt. Pont épp elég Lou-ke, én vagyok az apád-típusú titokra derült fény, hogy többszörösen lerobbantsa az ember fejét nyakáról ámulatában, de még ne hasson túltoltnak.
A boszifőnök kellőképpen íjesztőnek hatott, a tétek kellőképp magasak voltak, és a megoldás is tök jól össze lett rakva, anélkül, hogy erőltetettnek hatott volna. Az egyetlen apró kivetésem csupán azzal volt, hogy a végső megmenekülés nekem kicsit egyszerű lett. Hosszas előkészületet töltöttünk azzal, hogy megtervezzük a bejutást, a kijutás meg kissé úgy hatott nekem, mintha simán kisétáltak volna.
De ettől függetlenül egy elégedett utóízt hagyott a könyv magában hátra, miután befejeztem.
 |
| Lou-ban és bennem közös a fahéjas csiga iránti rajongásunk. |
Nagyon élveztem ennek a könyvnek az olvasását, remélem magyarul is meg fog jelenni, egy olyan fordítóval, aki jól át tudja majd adni Lou pimaszságát. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet, aki az Üvegtrónt is szerette, vagy csak szeretne egy jó indulóval nekirugaszkodni az ifjúsági fantasy műfajnak.
Azonnal kellett nekem a folytatás is, még jó, hogy már a polcomon csücsült. Viszont azzal egyenlőre egy kicsit megakadtam, a suli nagyon közbeszólt, és mikor megint lett időm olvasni, inkább máshoz volt kedvem, szóval az egyenlőre egy kicsit pihen, és talán a tél folyamán újra nekiveselkedem magam.
A Serpent & Dove ötből 5 csillagot kap tőlem.
Hamarosan újra jelentkezem, addigis kellemes hétvégét, jó olvasást, és egy nagy adag fahéjas tekercset mindenkinek!
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése