Ugyan nagy divatja van még mindig a new adult regényeknek, alahogy engem soha nem tudott annyira megfogni. Túl kevés nekem bennük az akció, vagy a legtöbbször tényleg komoly témák fölött ugrálnak át az erotikusabb jelenetek kedvéért. Jó, nem azt mondom, hogy nem tudok közöttük találni jókat, például mondjuk ott van a Flat Out Love meg a Stepbrother Dearest, amik nekem is bejöttek. A kellő komolysággal kezeli a pszichológiai problémákat és tényleg több szerepet ad a főhősöknek, mint a szexi ágymelegítő, nem tiltakozom ellenük.
Viszont az Erin Watt álnév alatt megbúvó szerzőpáros egyik tagjával, Elle Kennedy-vel már meggyűlt a bajom. Nemrég jelent meg nálunk a The Deal, amibe kíváncsian olvastam bele, és jó nagyot is csalódtam, olyan lapos volt. Ismét a komoly témák elmismásolása, lásd nemi erőszak és családon belüli bántalmazás. De azért akkora gond nem volt a könyvvel, csak lapos volt, és helyenként kicsit butus. Azért belefogtam a második részbe is, de azt a közepe felé félbe is hagytam, nem bírtam rávenni magam, hogy végigolassam, olyan unalmas volt.
Így mikor olvastam, hogy ő is része a Paper Princess írópárosának, azonnal viszakoztam is a kezdeti lelkesedésem a könyv felé. Úgy voltam vele, hogy annyira nem ez az elsődleges, és el fogok szórni egy rakat pénzt más friss megjelenésekre is, talán kölcsönkérem majd később.
Aztán visszajöttem Bécsbe, és mikor a heti bevásárlótúrám tartottam, bekukkantottam a Libróba is, hátha van valami jó akciójuk, és hát hogy-hogynem ott díszített a teljes sorozat a kiemelt polcon. Gondoltam oké, ez egy jel, a könymolyok istene is azt szeretné, hogy elolvassam. Így belevágtam, és alig két nap alatt végeztem is az első résszel.
Nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy sem.
Egyrészről nem esett bele az előbb emlegetett elmismásolós hibába, a helyén voltak a dolgok komolyságban. Történtek is benne dolgok, be is törött egypár orr, a mellékszereplők is egész érdekesek voltak.
Viszont a főszereplők! Na őket nem annyira bírtam.
Vigyázat, innentől az értékelésem kicsit spoileres lehet annak, aki még nem olvasta. Próbálok annyira spoilermentes maradni, amennyire csak lehet, de pár apróság akaratlanul becsúszhat.
 |
Számomra Dove Cameron
arca ugrott be Elláról. |
Kezdjük is talán Ellával. Ő még talán a kisebb baj, hiszen nem egy picsogós libuska, aki azonnal pocsolyává olvad az épp rezidens főszereplő pasitól, ha kell, használja az öklét, és úgy általánosságban, megedződött mindattól, amit már átélt.
(Valahogy nekem időnként kiment egyébként a fejemből, hogy ő amúgy szőke, nekem inkább barnás.)
A fő bajom vele az volt, hogy a józan észt időnként nagy ívben hajította ki az ablakon. Vagy csak nem bírt uralkodni a saját testén. Vagy mazochista. Mert hiába egy nagy s-fej vele Reed az elején, ő valahogy mindig beindul ettől. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy csak az tetszik neki, ahogy a srác kinéz, vagy ő maga is tényleg. Minden felsorolásban, ahol őt élteti, kiemelkedő helyet foglal el a kockás hasa és a kigyúrtsága. Kicsit sekélyes?
A fő gond nálam Reed-el volt. Hű, de nem bírtam a srácot. Azon túl, hogy persze szokás szerint ismét megkaptuk a legszexisebb pasit, aki valaha ennek a bolygónak a felszínét járja, nekem minden tulajdonsága negatív. Nézzük csak, mi minden szól ellene: a kezdetektől fogva egy segg Ellával, és ez csak enyhe kifejezés. (Tudom, milyen vehemens személyiség vagyok, de ha velem valaki így próbálna viselkedni, nemhogy lassaként belezúgnék, én a második nap felpofoznám, és úgy helyretenném, hogy onnantól fogva rám sem merne nézni, nemhogy kegyetlenkedni.) Merthogy Reed kegyetlen. Olyanokat vág Ellához, ami bárkit azonnal padlóra küldene. És a végletekig agresszív. Rendszeresen jár titokban verekedni, és nem egy mellékszereplőnek esik neki a történet folyamán, legszívesebben mindig ütne valamit. Megértem, hogy sok benne a feszültség az anyja halála óta, de ez már túlmegy azon a határon, amit még el tudnék fogadni. Az arroganciájától csak falnak megyek, úgy járkál fel-alá, mintha a spanyolviasz az ő végbélterméke lenne. Nem bírtam, ahogy mindenkit ugráltatott, azt meg plána nem, hogy nem volt hajlandó elfogadni a nemet. Egyszerűen nem engedte, hogy Ella saját akarata érvényesüljön, addig strapálta, míg be nem adta a derekát. És ez szerintem nem jó, vagy követendő, vagy romanticizálandó, ez egy komoly baj a fejében.
Aztán olyan hirtelen jön a váltás a karakterében, mikor kimutatja, hogy tetszik neki Ella, mintha egy teljesen másik személy lenne. És mikor így kezd puha, rózsaszín nyáltengeren elfolyni a személyisége, az sem javít sokat. Persze, aranyos tud lenni, de nekem inkább csak skizofrénnek tűnik.
Viszont tényleg muszáj megemlíteni, milyen kiemelkedőek emellett a mellékszereplők. Easton a kedvencem, nagyon hamar úgy kezdtem érezni, hogy ennek a kölyöknek nagyon szüksége van egy ölelésre. Val vicces volt a maga exhibicionalizmusával, és Gideon is tudta tartani végig a hűvös, de nem bunkó testvért. A felnőttek elég sablonosak voltak, de annyira nem is a rossz értelemben. Aki meglepett, az Savannah volt. A maga egy-két nyúlfarknyi jelenetével sokkal jobban beopta magát a szívembe, mint sok főbb szereplő, valahogy minden megjelenésével ellopta a többiektől a reflektorfényt.
Minden hibája ellenére azért tetszett valamennyire a történet. Leginkább ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. A kezdés kicsit morbid volt, többször vertem a fejem egy képletes falba Ella és Reed miatt, de nem volt kifejezetten rossz sem. Vannak benne fordulatok, mindig történik valami, és a mellékszereplők mindig megmentik a napot.
Aztán jött a lezárás. Egy felső-középkategóriás történet után jött egy olyan lezáró fejezet, hogy nekem tátva maradt a szám. Számítottam ugyan rá, hogy valami hasonló lesz, de mikor tényleg ott volt a képemben, elismerően kellett bólintanom.
Időközben már beszereztem a második részt is, jelenleg annak az utolsó harmadánál tartok. Törtönet szempontjából tovább erősödött, Eastonnak még több ölelésre van szüksége, Reed-nek pedig még kevésbé nem ismeretes a nem szó. Még mindig nem nagyon tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, de a harmadik részt biztosan el fogom olvasni, hacsak nem lépnek valami olyasmit a második végén, amitől felháborodok.
Ennyi lenne a rövid, spoilermentes értékelésem a Papírhercegnőről. Most megyek, mert még elkésem az előadásról. Hamarosan újra jelentkezem, valószínűleg a megígért Pretty Little Liars kritikával, amit hamarosan szintén befejezek.
Addigis kellemesen esős (vagy mentes) őszt mindenkinek.
Kalamaj
