Ha még csak most kapcsolódsz be, az elmúlt hetek folyamán az időm nagy részét A végzet ereklyéi újraolvasásával/befejezésével töltöttem. Ebben a bejegyzésben az ötödik résszel, az Elveszett lelkek városával fogok foglalkozni.
A korábbi részek értékelései elérhetőek a következő linkeken:
Az első három részről egyben írtam itt.
Az előző, negyedik kötetről pedig itt írtam.
A bejegyzés innentől enyhén spoileres lehet azoknak, akik még a sorozat elején járnak, így a továbbolvasást csak saját felelősségre ajánlom.
A véleményem, röviden:
Ez idáig a legkevésbé kedvelt részem a sorozatból. Messze alulmarad a csúcspontoktól, és nagyon bűzlik a középső könyv szindrómától. (Tudjátok, mikor egy trilógia első és utolsó része közé be van nyomva egy középső rész, ami minőségben messze áll mindkettőtől.)
Bár nem a leghosszabb rész, mégis ez tartott nekem a legtovább olvasni, majdnem dupla annyi időbe telt, mint amit terveztem. Nem tudtam haladni vele, mert egy-egy kisebb pillanatot leszámítva nem tudtam rávenni magam, hogy érdekeljen a történet vagy a szereplők. Hiába volt a Bukott angyalok városa utáni függővégben elég potenciál, ez a könyv a lehető leglaposabban oldotta meg.
Bővebben:
A felépítés és nyelvezet:
Arra számítottam, mielőtt belekezdtem a könyvbe, hogy a Bukott angyalokhoz hasonlóan ez is egy nyomozós alapú rész lesz, de ez az első pár fejezet után megoldódik, és minden, ami a következő párszáz oldalon történik, teljesen ellaposodik, és még a finálé sem tudja visszahozni a kíváncsiságom. Ami pedig nagyon zavart olvasás közben, azok az idézések a korábbi könyvekből, mikor egy adott szereplő ráébred valamire, amire korábban utalva volt. A fél könyv ilyen idézésekből állt, néha teljes bekezdésekkel, és egy idő után nagyon idegesítő lett.
A szereplők:
Be kell vallanom, Clary és Jace egyre kevésbé érdekel. Clary még inkább, neki még van hova fejlődni, és van még mit kiismernie az árnyvadász világból, de Jace ebben a részben egyszerűen unalmas volt. (Részben betudható ez a történések alatti állapotának, de attól még így is lehetett volna érdekesebb.)
A mellékszereplők ebben a részben (is) sokkal érdekesebb voltak. Simon és Izzy kapcsolata vagy Alec és Magnus sokkal összetettebb volt, és inkább olvastam volna róluk többet Clary-ék helyett. Még Sebastian is nagyobbat villantott, mint ők, bár őt továbbra sem tartom a legmegkapóbb gonosztevőnek.
A konfliktus és végkifejlet:
Mivel a főszereplők és az alaptörténet is laposra sikeredett, ami csak a nagy finálé előtti teret akarta kitörteni, így maga a végkifejlet sem hatott meg. Maga a felépítése sem volt épp a legoptimálisabb. A könyv többszáz oldalas egyhangúságából szinte átmenet nélkül ugrott át a végkifejletbe, aminek kb 20 oldal múlva vége is lett, egy sablonos csatajelenet után. Utána pedig egy dupla akkora epilógus, amiben több történik, mint az egész könyvben, de minden csak félig megkezdve, hogy a folytatásban fejtődjön ki. Az egész epilógus folyamán forgattam a szemeim.
Összefoglalva:
Ez a könyv nem nekem lett kitalálva. Olyan érzésem volt, mintha Clare kicsit maga is ráunt volna a szereplőkre, de valahogy ki kellett tölteni az időt a következő rész előtt. De attól függetlenül lehetett volna sokkal jobb, ha inkább a mellékszereplőkre fókuszál. Szinte elvette attól is a kedvem, hogy kézbe vegyem az utolsó részt, de ha már idáig eljutottam, akkor már befejezem a sorozatot.
Az elveszett lelkek városa elvesztette a figyelmem is, így ötből csak 2 csillagot kap tőlem.
Ez lenne az értékelésem A végzet ereklyéi ötödik részéről. Aki olvasta, kinek hogyan tetszett? Melyik könyvnél találkoztatok már a középső könyv szindrómával? Írjátok meg!
Legközelebb csütörtökön jelentkezem, addigra talán sikerül befejeznem a Mennyei tűz városát is, és ezzel lezárhatom majd A végzet ereklyéi maratonom. Addig is kellemes hetet, és az érettségizőknek sok sikert!
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése