Még több Maas

Egész egyszerűen nem bírom felfogni, Sarah J. Maas hogyan dolgozik. Idén nem egy, nem kettő, hanem négy(!!!) könyve jelenik meg, eljár rajongói találkozókra, és még szült egy gyereket is! Elképesztő ez a nő, nem véletlen, hogy Böszörményi Gyula mellett ő a másik nagy kedvencem.

Ez a poszt az eddigi két idei könyvének lesz szentelve, az A Court of Frost and Starlight-nak és a Catwoman-nek. Olyan mélységekben nem fogom elemezni őket, hiszen magyarul nem jelentek még meg, de mindenképpen akartam beszélni róluk is. Így a spoilermentességet is nagyban tudom garantálni, ne féljen senki sem továbbolvasni.

Április végén már kézhez kaptam az A Court of Frost and Starlight-ot (ACOFAS), a Tüskék és rózsák udvara negyedik (vagy inkább háromésfeledik) részét. Természetesen már két hónappal korábban előrendeltem, lévén az őrült rajongó, aki vagyok, de semmiképpen nem akartam lemaradni semmiről. Sietni kell ám, ha az ember nem akar spoilerekbe futni a neten.

(Egyébként akkortájt tartottam a Sarah J. Maas hetem is, ide kattintva elérhető az összes hozzá kapcsolódó értékelésem.)

Röviden összefoglalva, cuki könyv volt, de kicsit rövid, simán elolvastam volna még belőle mégegyszer ennyit.

Persze, persze, pontosan tudtam, hogy ez nem egy teljes regény lesz, hanem egy rövid átkötő a később érkező folytatások és a régi trilógia között, de annyira hozzá van szokva az ember a 8-900 oldalas téglákhoz (esküszöm, fegyverként is lehet ezeket a könyveket használni), hogy az ACOFAS pár száz oldala egyszerűen elrepül.

A történet szerint ez egy kvázi karácsonyi készülődés és ünneplés az Éj udvarában, ennek hűen pedig aranyos, kicsit nyálas, és rém cuki. Persze megvannak a maga problémái, de egy délutáni kikapcsolódásnak pont jó.

A legfőbb problémám maguk Feyre és Rhys. Továbbra is nagyszerű köztük a kémia, de most, hogy igazából nincs semmi komoly dolguk, kicsit unalmasak lettek. Látszik, hogy az ő történetük a harmadik könyv végével nagyjából le van zárva. Most a mellékszereplők az érdekesebbek, nyilván azért, mert az elkövetkező könyvek mind róluk fognak szólni, és a szálaik még nyitva vannak. Alig várom például, hogy Nestá-ról még többet tudjak.

Ha már Nesta. Tudom, hogy őt nagyon sokan utálják, de én meg tudom érteni. Valamennyire olyasmi a jellemem, mint neki, vele tudok a legjobban azonosulni, így átérzem minden baját. Aki pedig imádja a Marvel filmekből Lokit, az ne nyafogjon Nesta miatt, mert az csak képmutatás.

Egyébként a könyv végén van egy rövid részlet a következő könyv elejéről, amiből tudni, hogy az Nestáról és Cassianről fog szólni, szóval alig várom.

A másik könyv pedig a Catwoman - Soulstealer lenne, a DC Icons sorozat harmadik része.

Igazából a sorozat iránt annyira nem lelkesednék csak önmagáért. Szeretem a DC képregényeket, remek szereplők, és én vagyok Batman, de kicsit furcsálltam, hogy csinálnak belőlük ilyen YA regényeket. Attól féltem, hogy valami tucat, unalmas izé lesz, amire rácsapják a DC logót, csak hogy több pénzt kereshessenek vele. Persze érdekes ötlet négy elismert írónak adni a négy szereplőt, de nagyon gázul is el tudott volna sülni. Viszont ha Maas neve rajta van, az nekem kell, szóval biztos voltam benne, hogy meg fogom venni legalább ezt a részt. (Egyénként simán olvasható az első két rész ismerete nélkül is, nem függenek össze.)

Kíváncsian vártam, mit fog Maas csinálni a modern környezettel, hiszen eddig minden könyve fantasy-világban játszódik. De nem véletlenül ő a kedvencem, jól megoldotta, ahogy elvártam. El tudtam hinni, hogy az ő szereplői, voltak mélységek és kihívások, és természetesen megint összetörte a szívünket.

Jó Maas-i szokás szerint megint kicsit lassan indult el a történet, az könyv első felében igazából nem volt még olyan nagy konfliktus. Aztán a második felében, miután kiderültek a titkok, minden egyszerre lódult meg, és onnantól csak úgy kapkodtam a fejem, és szorongattam az aktuális zsepit. De erről egyenlőre többet nem mondok, az túl spoileres lenne.

A mellékszereplőkkel nagyon jól bánt, egy vérbeli DC rajongó tudja a legjobban értékelni. Például a kedvencem a Joker cameo, az teljesen elemében van, átérzi az ember a bűnözés bohóc hercegének teljes súlyát, de nincs túltolva. Elegánsan rémisztő, és pont megfelelő mennyiségben.

A két főszereplő, Selina és Luke Fox is szépen rétegelt, átérezhető sebekkel. Persze van köztük egy kis parázs, mert minden YA könyvbe bele kell egyet szuszakolni, de látványosan nem erre van a hangsúly fektetve. Hála az égnek. (Szívesen elolvasgatok egy Feyre és Rhys- féle szerelmi kavarodást, de jó húzás volt, hogy nem ezen volt a hangsúly.) A könyv nem olyan nagy terjedelme miatt, túlzás is lett volna egy nagyobb love-sztori, ki nem állhatom az ilyen instant szerelmeket.

Jelenleg már a Wonder Woman könyv van a kezemben, ergo tovább fogok menni a sorozat többi részére is. A másik két megjelent rész íróit is szeretem, szóval kíváncsian várom, mit hoztak ki ők a történetekből. Hála Maas-nak kedvet kaptam ezekhez a DC regényekhez.

Ez lenne a két új Maas-könyv rövid értékelése. Mindkettőt ajánlom olvasásra, de ezek még csak angolul jelentek meg, szóval nyelvismeret ajánlott. A héten még egyszer jelentkezem, de még nem tudom, mikor, addig még élvezzétek ki az augusztus utolsó napjait.

Love, Kalamaj

Szuperhősök novembere - Ragnarök v Justice League

Az ősz beálltával megkezdődött a mozikban az év végi blockbuster-dömping. Az elmúlt hetekben olyan nagyszabású filmek jelentek végre meg, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen, a Thor: Ragnarök, A rossz anyák karácsonya, vagy az Igazság ligája.

Mint látszik ebből a négyből is, a képregényfilmek rajongói nem maradtak rajonganivaló nélkül, mind a Marvel, mind a DC is kedveskedett nekünk. Mindkét induló egy új csapattal megy neki az ellennek, ami nem a Bosszúállók, de azért szeretne az lenni.

Hasonlítsuk hát össze őket néhány kulcspont alapján.

Vigyázat, spoilerek várhatók mindkét filmhez, és a filmes univerzumaik többi filmjéhez is!

1. A történet

Alapvetően mindkét kiinduló történet tetszett.

A harmadik Thor film az MCU harmadik szakaszának zárása is, így maga is egy nagy durranással zár. Mély, érzelmes jelenettek tarkítják, mint rögtön az elején Odin halála, ami az egész későbbit kiindítja. Komplett, összetett történet, ami ugyan bonyolult, mint a fene (nem is csoda, vagy öt képregénytörténetszálból merített), mégis összeáll eggyé.

A Justice League sem indít rossz helyről. A Superman halála utáni időkben kezd, ahol ezt a reményt megtestesítő példaképet elveszítve a világ kétségbe esik. Komoly, elgondolkodtató pont. Lenne. Ha nem lett volna előtte ott az a fránya Batman v Superman, ahol a fele világ tiltakozott ellene, veszélyes űrlénynek titulálva. Most viszont mindegyikük amnéziában szenved, mindenki siratja Szupit. Ettől függetlenül még okés lenne, ha nem követteék volna el ugyanazt a problémát, hogy túúúl sok tartalmat probáljanak belegyömni. Egyetlen filmben bemutatni a Liga felét nem könnyű feladat, így viszont megint zsúfolt lett a film. Viszont Batman-t és Wonder Womant továbbra is bírom, az ő jellemük még tovább bővült. (Gondolom a rendezői változatban majd jobban ki lesz bontva pár dolog, ha jól tudom, 50 (!) percnyi anyagot vágtak ki a filmből a moziváltozatra.

2. A hősök - egyén és csapatdimanika

Mindkét filmben megvoltak az érdekes karakterek, és a kevésbé érdekesek is. Ezt a kört mindenképp a Marvelnek kell odaítélni, pusztán azért, mert azt ezt a filmet megelőző megannyi másik alatt már volt idejük kibontani a szereplőket, és már kész érzelmekkel rendelkeztünk feléjük. Ezzel szemben a JLA-ben rengeteg volt az új arc, és a régebbieket is csak max 2 film óta tudtuk követni, hozzájuk még nem volt idő mélyebb érzelmeket fűzni.

Azt teljes szívvel támogattam, hogy Aquaman a szöszi, zöld spandexes csávó helyett Jason Mamoa legyen. Mert Khal Drogo szárazföldön és vízben is nagy arc. Viszont nekem Flash nem igazán jött be. Ő volt a filmben az úgy nevezett comic relief, azaz a vicces karakter, de a sok komorkodás mellett néha túl erőltetettnek és nem oda nem illőnek tűnt. Oké, értem, a sok kritika után igyekeztek könnyebbre venni a film hangvételét, de Barry Allen kicsit néha átesett a ló túloldalára. És nekem az egy és örök Flash úgyis csak Grant Gustin tud lenni.

Viszont az új karaktereket is több élettel töltötte meg a Marvel. Mindenkinek érdekes háttértöténete, érthető motivációik és megindokolható céljaik voltak. Etéren talán a BvS jobb volt, hiszen ott Batman érvelését Superman-nel kapcsolatban át tudtuk élni, nem csak egy random földönkívülitámadás volt, ahol csak írtani kellett az ellent.

A csoportdinamika nagyjából mindkettőben okés volt, mindenkiben volt csapatszellem. Etéren a két film talán egy magasságban mozgott nálam.

3. A gonoszok

Mit is ér egy hős a gonosza nélkül? Mindkét képregényvilág gazdag a jobbnál jobb gonoszokban, eddig viszont úgy tűnt, a Marvel gyengébben teljesít, mint a DC ezen a téren. (Nem, Loki, te ne is hallgass erre, imádunk téged. És bárki bármit mond, én imádtam Jessie Eisenberg Lex Luthor-ját.)

Most viszont fordult a kocka. Ebben a körben Hela végzet az élen. Ugyan ő sem volt a legemlékezetesebb, de igyekezett a Lokit hozni a saját varázsával. (Mármint gondoljunk csak bele, fekete haj, zöld-fekete ruci, nagyszájú, biztos, hogy nem Thor lett örökbe fogadva?) Megvoltak a maga pillanatai, és összességében nem volt rossz.

Viszont Steppenwolf... Nagyot csalódtam benne. Egyrészt nem értettem, hogy miért ő irányítja a Paradémonokat, nagyon hiányoltam Darkseid-ot a filmből. Másrészről pedig nem tudta elérni, hogy egyetlen pillanatig is felkeltse az érdeklődésem. Dögunalmas volt. Hozzá képest esküszöm a sötét elfek a Thor: Sötét világból érdekesek. Nem tudtunk meg semmit róla, se az indítékairól, a hátteréről, mikor a film elkezdődött, már itt volt, és nem is fejlődött semmit. Az egyetlen látható motivációja a puszta rombolás és a világ elpusztítása volt. Ez 2017-ben pedig nem fog a székében tartani senkit a film végéig.

4. A konfliktus

Adott kt érdekes kiindulási történet, az most mindegy, mi lesz belőle. Egyrészt a Ragnarök keverve a Planet Hulk-kal, a halál istennőjével a főgonoszként, és még Surtur is tiszteletét teszi. Másrészt meg itt van nekünk Steppenwolf és a paradémonok, Superman halála és a Justice League megalakulása. Mindkettőből ennyi hallatán várhatunk egy-egy szuper filmet.

A végeredmény pedig megintcsak két külön világ. Az első pontban már részben kifejtettem ezt is.

Viszont ha csak magát a konfliktushelyzetet nézzük, hasonló lesz az eredmény. Nagyon nehezményeztem a film nézése közben, hogy a trailerekben látható jelenetek voltak az eglsz Igazság ligája legjobb pillanatai. Azok alapján egy Ragnarök-szintű őrületre vártam, de a köztük megmaradt részek viszont már közel sem voltak ilyen érdekesek. Összeségében lapos maradt a film, és nem tudtam érdeklődni, hogy vajon meg tudják-e menteni a világot, mert úgyis tudtam, hogy győzni fognak. Steppenwolf unalmassága is sokat rásegített erre, ha a főgonosz érdekesebb lett volna, mindjárt jobb lett volna a konfliktus is.

Az egyetlen érdekes pontja Superman feltámasztása volt, de ezen is túl gyorsan átsiklottak. Annyizor emlegették, hogy milyen következményei lehetnek, és vegül persze szinte azonnal minden rendben volt, Szupi még életlenül sem hagyta ott a lelkét a halálban, vagy ilyesmi. 

A Ragnarök sem volt tökéletes, de azért érzékelhetően jobb. Leginkább azért, mert beláttunk a színfalak mögé. Megismertük Hela múltját, tudtuk, miért akarta Asgadot, és nem az volt a fő célja, hogy elpusztítsa, ő csak azt akarta visszakapni, ami felfogása szerint jogosan járna neki. Mellette a csatlósa, Skurge reakciói és jelleme pedig sokkal valóságszagúbbá tette, nem csak egy idegen volt, akit le kellett verni, és kész. Az ellenállás kitágította a világot, tudtuk, mi folyik mindenki mással a főhőseinken kívül. Az Acélember masszív járulékos veszteségeit ért kritikák után nem csodálom, hogy a DC ekkora hangsúlyt fektet rá, hogy senki ne legyen a környéken senki, ha mégis, akkor ezek egytől egyig meg legyenek mentve jó látványosan. A Ragnarök bevállalta, hogy csak úgy hullottak benne a mekóléékszereplők. (Lásd Hela üdvözlése Asgardba való érkezésekor, kvázi az egész sereget kiiktatja.) Összességében volt bátor a film, és akkor még nem is említettem a végkifejletet.

5. A hangulat

A Marvel és a DC két teljesen különböző hangulatot épített ki az évek alatt. Míg a Marvel a vicces, jópofa, a közönség által könnyen fogyasztható komédia, addig a DC borongós, sötét szeretne lenni. És ez most is nagyjából így alakult.

A Ragnarök egész végig pont olyan őrült, mint azt a trailer sugallja. Vad, vicces, és teljes mértékben állat. Egy pillanatra sem lassít, mindig történik valami, de nem válik közben zsúfolttá

Ezzel szemben a JLA amellett, hogy a trailerekből látott jeleneteket leszámítva elég lapos marad, valahogy zsúfolt is, túúúl sok dolog van belesuvasztva. Talán rosszul van ütemezve, vagy nem tudom, de egyszerűen nem adja azt az élményt, amit vártam volna. Hiszen emlékezzünk csak az első Bosszúállók filmre, meg lehet oldani jól is ennyi hős mozgatását. És a főgonosz sem lett volna rossz, ha rendesen foglalkoznak vele.

6. A látvány

Ez azért mindkét filmben ott volt a maga módján. Ugyan a Ragnarök nekem sokkal jobban tetszett, de azt meg kell adnom, hogy a Justice Laegue is jellegzetes volt. Tipikus DC volt, adta a komor színvilágot.

Ha filozofikusabban akarok nekiállni, akár úgyis értelmezhetném, hogy ez a színek hiánya metaforikusan jelképesheti, hogy Superman halálávan eltűnt a remény, és az emberek ilyen lehangolónak látják a világot.

Ezzel szemben viszont a Ragnarök csak úgy tobzódott a színekben. A plakátok és karakterposzterek nem túloznak, tényleg ilyen rikító minden. Még Hela is valahogy élénk a fekete-sötétzöld ruháiban.

Az egész film egy csemege a szemnek. Mindenképp megéri a 3D, csak ámul-bámul rajta az ember. Az effektek hullapontosak, és a színek alátámasztják az élményt.

7. Az easter egg-ek

Mindkét film bővelkedett a kikancsintgatásokkal a képregényekre és a már létező filmes univerzumukra. Ez a vázlatpont nem is összehasonlítás, mindössze szeretnék megemlékezni néhány igen leleményes easter egg-re, ami nekem is elkapta a figyelmem.

Ragnarök: rengeteg utaást lehetett látni a képregényekre, amikből ihletett vett, köztük a Planet Hulk (ahol Hulk egy idegen bolygón köt ki, gladiátorkodik, és a bolygó lakóinak rajongását vívja ki ezzel. Ismerős?) meg a Contest Of Champions (a Nagymester játéka, ahol rengeteg általunk is ismert hőst küld egymás ellen harcolni). Az egyik kedvencem a totemoszlopszerű torony, amin (valószínűleg) korábbi bajnokok szobra található, köztük Hulkké is. Egy ilyen szobor Beta Ray Bill, aki Thor-hoz nagyon hasonló, és a saját kalapácsa is van. Repesett a kis szívem, hogy őt is belengették ezzel.

Justice League: minden szereplőnek megvoltak a saját utalásai a múltjukra. Mivel Wonder Woman és Szupi kivételével senkinek nem volt igazi eredetfilmje, az ilyen elejtett félmondatokból sokat megtudhattunk róluk. Az én személyes kedvencem mégsem ezek közül való, hanem a Steppenwolf első idelátogatását bemutató flashback jelenetből. Egy pillanatra átlibben a képen egy Zöld lámpás, ergo már legalább egyszer jártak itt. Ezúttal talán sikerül majd eltalálniuk a filmjüket. Igen, rád nézek, szörnyű, animált zöld kosztüm!

8. A marketing

Mindkét filmhez nagyszerű trailerek kaptunk a megjelenésük előtt. A Ragnarök kedvcsináói inkább arra fókuszáltak, milyen őrült lesz a film, míg az Igazság Ligája az intezív akciókra és a látványos csatákra fektette a hangsúlyt. Mindegyiknek megolt az a jellegzetes zeneszám, ami mikor a filmben a csata hevében, a legintenzívebb pillanatban megszólalt, szabályosan borsódzott a hátam. (Azt most hagyjuk, mi volt a film érzete a trailerek után, ezt már kifejtettem.)

Emellett gyönyörű poszterek és karakterplakátokkal örvendeztettek meg minket. Mindkét adag, ugyan más-más okokból, de egyszerűen elképesztő.

Ebben a vázlatpontban megint csak meg kell dícsérnem mindkét filmet, kitettek magukért. Valahol voltak köztük még hasonlóságok is, de ez nem véletlen, a szezon két nagy szuperhősös filmjéről beszélünk, természetesen egymás riválisai voltak.

9. A végkifejlet és az üzenet

Íme a legspoileresebb pont. Aki még nem látta egyik filmet sem, de akarja, most lapozzon tovább, nem akarom elrontani a végét senkinek.

Mindkét filmben volt egy okos pillanat, amiért meg kell adnom nekik egy pontot. Tetszet, hogy Steppenwolf-ot nem kifejezetten győzték le, hanem elérték, hogy féljen, és a saját paradémonai rángatták el. De ezt a mozzanatot leszámítva nem nagyon nyűgözött le. Az egész végső harc tényleg csak egy nagy csépelés volt, semmi több. És hiányoltam a csapatszellemet. Persze, valamennyire összedolgoztak, de végülis nem lettek volna elegek, hacsak Superman fel nem bukkan. Főleg azután, hogy a plakátok fő tételmondata az volt, hogy nem lehet megmenteni a világot egyedül. Aztán Szupi berepül, és teljesen megcáfolja ezt. Ezért nekem kicsit a saját kardjába dőlt a film üzenete.

Ezzel szemben a Ragnarök egyszerűen otthagyott a moziban tátott szájjal.

Ugyanis bevállalták, hogy a Ragnarök tényleg elérje Asgardot, és elpusztuljon a bolygó. És ezért le a kalappal előtte. Nem hittem volna, hogy lesz ennyi vér a pucájukban. Gondolom nem voltam egyedül azzal, hogy arra számítottam, mint egy jógyerek Marvel film, a végén valahogy találnak egy módot, hogy megmentsék Asgardot, és utána minden megy békében tovább. De nem, bevállaták a nagy durranást. És ez csak még erősebbé tette az üzenetet, miszerint egy ország (itt ugye épp Asgard) nem a helytől lesz az, aki, hanem a néptől. És ez frankó.

10. Összességében

Szerintem már egyértelműen látszik, hogy ezt a meccset nálam a Ragnarök nyerte. (Nem azért, mert inkább Marveles vagyok, mert nem, a DC-t is szeretem.)

Nem azt mondom, hogy a Justice League rossz volt, mert nem volt az. Mindössze laposabb lett, mint amit vártam tőle, és még mindig tele volt olyan problémákkal, amiket nem tanultak meg az előző filmjeikből. De egy képregényes filmnek elmegy, és nyugodtan el lehet menni megnézni. Ha nem lett volna szinte egyidőben vele a Ragnarök, talán még jobban is tetszett volna.

Viszont itt volt a Ragnarök, az pedig egyszerűen elkápráztatott. Pörgős, komplex történet, jól időzített vicesség és igazi érzelmi mélységek váltakoztak benne, megtoldva gyönyörű vizuális élménnyel és olyan szereplőkkel, akiknek át tudtuk érezni az életét. A már ígyis masszív Marvel filmes univerzumban kiemelkedő film, azonnal az egyik kedvencem lett. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy nézze meg, még akkor is, ha nem egy nagy képregényfilmes, mert azoknak is élvezhető lesz. (Jó, sok visszautalást a korábbi részekre nem fog érteni, de ettől eltekintve.)

Ennyi lenne a Ragnarök v Igazság Ligája összehasonlításom. Hamrosan újra jelentkezem, legközelebb ismét egy összehasonlítással. A Gyilkosság az Orient Expresszen három variációját, a könyvet, a David Suchet- és a Kenneth Branagh-féle filmet eresztem egymásnak.

Addigis hősies napokat mindenkinek,

Love, Kalamaj