Annyi várakozás után végre eljött az utolsó előtti évad, és már véget is ért. De azt egyetlen pillanatig sem állíthatja senki, hogy nem hagyott nyomot sem. Nem egy titokról hullott le a lepel, játékosok tűntek fel és tűntek el, és a sorozat a szokásához híven nem kímélte a főszereplőit sem.
A következőkben a személyes véleményem következikaz évadról, emiatt már most felhívom mindenki figyelmét, aki esetleg még nem látta, hogy alkalmaznom kell az
S jelzést a spoilerek miatt.
Elsőként kezdjük talán a szereplőkkel.
Általánosságban elégedett voltam velük, mindenki kapott elég időt, akinek kellett, de a mindössze 7 epizódos évad miatt senkinek nem nyújtották agyon a szerepléseit.
A lassanként főszereplővé érő Jon Snow karaktere továbbra is egy tiszta szívű, ölelgetnivaló medvebocsra emlékeztet, aki lassanként éri be azt a Targaryen örökséget, amiről ő még egyenlőre nem tud. Az kedvenc jeleneteim közé tartozott, mikor először látta meg a sárkányokat, és a tökéletes te-jóságos-atyaúristen-ezek-óóóóóóriásiak kifejezés ül ki a képére.
Több jó jelenete is volt, de továbbra is köröz körülötte Ygritte mondása pár évaddal ezelőttről, ez a kölyök még mindig nem tud semmit, az egész évadot nyakas makacskodással töltötte, ha hajlandó lett volna néhány témában hamarabb dűlőre jutni a többiekkel, több esemény is másképp sült volna el.
A többi Stark gyerek ebben az évadban kicsit hanyagolva volt, hogy teret adjanak a fő eseményláncoknak délebbre, de azért belőlük is kaptunk egy keveset. Az első hat részben Sansa és Arya ellenségeskedése kicsit erőltetettnek tűnt. Jó, persze senki nem várta el tőlük a nagy, nyálas pillecukor-rózsaszín újraegyesülési jelenetet. Bran pedig olyan volt, mint egy darab érzéketlen krumpli, időnként benyögve, hogy ő amúgy mindent lát és mindent tud, időnként pedig akár teljes epizódokra eltűnt.
Aztán jött az évadzáró, és azok a jelenetek kárpótoltak minden esetleges hiányérzetem miatt. Végre Sansa is mutatott egy kis erőt, elhagyva az első évad óta magával hurcolt passzív szerepét, akit csak úgy lehet tologatni. Úgy gondolom, ha még nem is lesz látható a sorozatban, de néhány év, és belőle is jó játékos lesz a trónok harcában.
Dany-t kezdetekben nagyon szerettem, az első pár évad alatt ő volt a feltörekvő virágszál, aki lassanként jutott hatalomhoz, közben igazságot szolgáltatva az éppen körülötte lévő már elnyomottaknak. Most viszont megérkezett Westerosra, és én úgy gondolom, maradhatott volna Essoson. Az ebben az évadban bemutatott viselkedése nem nyűgözött le. Felemelő volt ugyan a jelenet, mikor elsőként lép Dragonstone partjaira, hazaérve, de ezt leszámítva még makacsabb volt, mint Jon, nem akart hallgatni a tanácsadóira, és folyton csak követelőzött. Jobban ment neki a rabszolgák felszabadítása.
Mellette Tyrion most nem volt valami erős személyiség, hiába próbálta megértetni magát a királynőjével. Remélem a következő évadban több szerepet fog kapni.
Délen Cersei Lannister még mindig laza, ő továbbra is az egyik nagy kedvencem maradt, még akkor is, ha kezd az őrületbe fordulni a viselkedése. De azt is legalább stílussal teszi. Tetszett, hogy ő már mindenki véleményére nagyban tesz, ő a királynő, ergo azt tehet, amit csak akar.
Az a kisbabás hír jó nagyot csattant, sokan reménykednek benne, hogy ez majd visszatereli kicsit a józan ész írányába, de én kételkedem ebben. Már mindenen túlment, ahonnan már nincs visszaút.
Sokkal érdekesebb fejlődésen ment át Jaime, aki ugyan próbált még kapaszkodni a testvérébe és nem látni, amit tett, de végül még nála is elszakadt a cérna. Ő az a karakter, akit az elején még egy nagy s-fej volt, és mostanra ő az egyedüli józan szereplő, végig imádtam a jellemfejlődését. Várható volt ugyan, hogy végül le fog lépni, de így is megszakadt érte a szívem.
A többi szereplőről röviden, akiknek nem jutott akkora szerep. Lord Baelish vége végre megtörtént, stílszerűen a saját játéka omlott a fejére. Csak Joffrey és Ramsey kimúlásakor éreztem eddig ilyen elégedettséget a sorozatban. Mert ahogy a közmondás is megmondja, addig jár a korsó a kútra...
Theon-t eddig soha nem tudtam hova tenni, néha szerettem, néha ki nem állhattam, de valahogy mindig bajban volt. Végre egy kicsit tökös lett, még ha csak a szó metaforikus értelmében is.
Tormundot, Brienne-t és a Vérebet továbbra is imádom, mindhármukba annyi nevettető erő szorult, hogy hárman képesek kicsit felvidítani az egész sorozatot. Megnéznék egy szerelmi háromszöget köztük.
Akikből túl keveset kaptunk: Davos, Varys, Melisandre, Olenna Tyrell, Gendry.
A történetről:
Ezt az évadot inkább a látványos csatajelenetek uralták, mint a korábban jelentősebb tényleges Game, amikor a karakterek szinte csak beszélgetnek egymással, közben fűzve-csavarva a cselszövéseiket és játékaikat.
És nem volt hiány a WTF pillanatokból sem. Sok olyan jelenetet kaptunk, amire a rajongók már éadok óta vártak tűkön ülve, lásd Kisujj halála, Jon igazi származása és neve, Stark újraegyesülés, Dany és Jon találkozása. Megvolt a kellő lendület, rengeteg ujjongást kiváltó jelenet, de... A DE. De még elviseltem volna belőle három epizódnyit. Még akkor is, ha elég kiszámítható volt. Mert az volt. És bár nem kímélte a főbb szereplőket sem (a dorne-iak, Vyserion, Thoros, Olenna, a Tarly-k), azért elég finom volt a korábbi évadokhoz képest. Régebben a legnagyobb kedvencek sem érezhették biztonságban magukat, most viszont se Jon, se Dany esetében sem merült fel egy pillanatig sem, hogy nekik valami bajuk eshetne. Túl sok volt a deus/sárkány ex machina pillanat.
A kedvenc jeleneteim:
5. A tél eljött a Frey házért
4. Jaime és a Lannister sereg a sárkány és a Dothrakik ellen.
3. Olenna Tyrell utolsó percei
2. Jégzombik kontra sárkányok
1. A finálé utolsó negyed órája, úgy, ahogy van. Mert abban volt minden. Mikor Bran elkezd narrálni, ott nekem borsódzott a hátam. A sötét téli vihar, ami befedi egész Westeros-t. Kisujj halála. (Még a hajós jelenet is egy kicsit.) Meg persze a Fal leomlása. Na az... Hogy fogom én kibírni 2019-ig?
A látványról:
Senki nem panaszkodhat, volt mit nézni dögivel. Látszik, hogy rengeteg pénzt és időt beleraktak ebbe a hét részbe is, egészen gyönyörű volt minden. Nem csak a sárkányok, maguk a helyszínek is csodásra lettek alkotva. De mindenképp meg kell emlékezni azokról a csatajelenetkről. Volt belőlük egypár. Talán mindközül a legszebb Jaime karavánjának lerohanása volt. Futkosott a hideg a hátamon, mikor közeledtek a hangok, aztán felbukkant Dany Drogon hátán a sárkány teljes pompájában.
Ha pedig már hangok... A zene ebben az évadban is elsőosztályú volt, mindig tökéletesen támogatva a képet. Mikor a Lannister sereg legyőzte Égikertet, és megszólalt a Rains of Castamere (a zene, ami Joffrey halálkoz is ment), már tudtam, hogy valami igazán ütős fog következni. És Olenna nem is adta alább, stílusosan távozott.
Ennyi lenne a kis megemlékezésem az új évadról, és most behúzódom egy sarokba, hogy ott sírva várjam az új évadot. Végezetül még pár mémet hoztam, ami valahogy az évadhoz kapcsolódik.
Fordítás: Mikor Jon megmondja Dany-nek, hogy nincs szüksége az engedélyére, mert ő király.
A fotón: Mond meg neki, baby!
Fordítás: Mikor a nővéred kényszerít, hogy tölts el időt az új pasijával.
Fordítás: Mikor Gilly megerősíti, hogy Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark házasok voltak, így Jon egy Targaryen, nem egy fattyú.
(kicsit agygörcsöt kaptam tőle, hogyan írta ez a posztoló a szereplők neveit)
Hamarosan újra jelentkezem, ezúttal könyves témában, két régebbi könyvem olvastam újra, ezeket fogom összehasonlítani.
Addigis szegény Jorah Mormont szívének összes szeretetével:
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése