2021. január 25., hétfő

Az 5 kedvenc könyvem - kék kiadás

Tudom, tudom, ne a borítóról ítéljük meg a könyvet, meg minden, de bárki bármit mond, attól még igenis nagyon sokat jelent, mibe van csomagolva az a történet. Nyilván főleg a fülszöveg alapján fogom eldönteni, mit is veszek meg végül, de elöször a külcsínynek kell megfognia ahhoz, hogy egyáltalán levegyem a polcról a könyvet.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem azt az 5 kékes-lilás alapszínű borítót, amik a legközelebb állnak a szívemhez. Ez lesz az első ebben a szériában, az idei év folyamán végigmegyek majd a színskálán, végigelemezve őket a maguk top 5 listáival.


1. Brandon Sanderson - Skyward

Elhatároztam, hogy (listánként) csak egy Charlie Bowater által rajzolt borítót említek meg, különben az egész csak egy Bowater-portfólió lenne. (Aminek amúgy megírtam a maga posztját is, belekukkanthattok itt.) De mind közül a legszebb számomra a Skyward csomagolása, a színek, a fények kontrasztja, az elemek pozicionálása az egyik legjobb művévé teszi. (Emellett még a sztori is csupa csoda, mindenképpen megéri beszerezni.) 


2. Brigid Kemmerer - A Curse So Dark And Lonely

Még egy könyv, ami kívül-belül nagyszerű, a borító hűvös-sötét színvilága tökéletesen tükrözi a tartalom misztikus, mágiával teli hangulatát. Az pedig külön piros pont, hogy a gerinc holografikus ezüst lett, ami megfelelő fényviszonyok mellett csak úgy szivárványlik. A trilógia harmadik része a napokban jelent meg, amint kész vagyok a jelenlegi olvasmányommal, repülök is érte a boltba. (Az első két részről már írtam értékelést, az elérhető ezen a linken.) 


3. Leigh Bardugo - The Severed Moon

Bardugo könyvei mind nagyon jól teljesítenek borítók tekintetében, egyik szebb, mint a másik, és stílusban nagyon illenek a sztori képi világához. (Csak lenne már április, hogy nézhessen a Shadow and Bone sorozatot...) Viszont ha kell egy abszolút kedvencet választanom, akkor a The Severed Moon-t tenném a dobogó tetejére, ami egy kiegészítő könyvecske, amolyan napló jelleggel, ahova az ember a saját gondolatait írhatja a le. (Az írónő könyveinek csomagolásról ebben a bejegyzésben értekezem hosszabban.) 


4. Cassandra Clare - Lady Midnight

Elég nehéz Clare könyvei közül kedvencet találni, főleg mióta a korábbi kötetek átestek az újracsomagoláson, de ha nagyon muszáj, akkor a Lady Midnight-ra teszem le a voksom. Nagyon tetszik, ahogy Emma haja hullámzik a vízben, egy kard pedig mindig jó kiegészítő egy fiatal hölgynek, szinte minden ruhához remekül passzol. (A könyv tartalmi értékelése pedig itt olvasható.)


5. Amy Ewing - The Cerulean

Ez könyv egyértelműen a borító miatt pakolódott bele a kosaramba, de olyan gyönyörű volt, hogy nem tudtam ott hagyni. (Bár beleolvasni azóta sem sikerült még, eszeveszettül hosszú a várólistám.) Sajnos a képek nem tudják rendesen visszaadni, de a borító gyöngyház-papírra nyomtatódott, így ha a fény felé tartva mozgatod, gyönyörűen szikrázik, ami csak még jobban kihangsúlyozza az illusztráció emberfelettien légies karakterét. 

Ez lenne az az 5, kékes borítóba csomagolt könyv, amin a legszívesebben legeltetem a szemeim. A további színek is hamarosan érkeznek majd, de nem rögtön egy szuszra mind. A legközelebbi bejegyzésemben már a február közepén megjelenő új Tüskék és rózsák udvara kötetre fogok készülni, és összeszedem az összes kiadást, amiben nekem megvan a sorozat. 

Addig is jó olvasást, szemkápráztató borítókat, és egy kellemes hétkezdést mindenkinek. 

Love, 
Kalamaj
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése