2020-ra kihívtam magam, minden hónapra egy kiválasztott könyvvel. Ha érdekel az ötlet, vagy hogy milyen könyveket választottam, kattints ide. A januári feladatom pedig Kendare Blake fantasy-sorozatának első része, a nemrég magyarul is megjelent Három sötét korona volt.
Vigyázat, az értékelés innentől tartalmazhat enyhébb spoilereket!
Röviden összefoglalva:
Nagyjából nem volt sok kifejezett bajom a könyvvel, de hátast sem vágtam magam tőle.
Ha valaki még nem találkozott ifjúsági fantasy-vel, és nem akar valami masszívba belekezdeni, annak talán ideális lehet, de nekem, aki hobbiból dúrom magam végig 1000-1200 oldalas falazótéglákon és 7-8 részes sorozatokon, egy kicsit kevés volt. A legnagyobb bajom talán az volt vele, hogy semmi nem volt teljesen kibontva benne. Fel volt vetve benne több ötlet, különféle történeti esemény, de egyik sem volt teljesen kidolgozva. Ha kábé kétszer ilyen hosszú lett volna a könyv (azaz 600 oldalas, ami egy fantasy esetében szintén nem sok), akkor lett volna talán pont ideális.
Bővebben kifejtve:
Az alaptörténet:
Az ötlet nem rossz. Hármasiker királynők, akiknek a felnőtté válásukkor össze kell csapniuk, és az utolsó, aki talpon marad, az nyeri el a trónt. Érdekes, ugye? Megannyi akciódús lehetőség, ki lehetett volna hozni belőle igazi lelki drámát is, ehelyett csak elmismásolva van minden. Kezdjük azzal, hogy a halálig tartó "mérkőzés" (idézőjelekben, mert igazából nem nevezném mérkőzésnek, hiába van úgy promózva) el sem kezdődik az utolsó fejezetig, akkor inkább csak utalva rá. Szóval az egész könyv csak egy prológus a második részhez. Ami még talán nem is lenne önmagában baj, ha jól lenne kivitelezve.
A szereplők:
Valahogy senkivel sem vagyok megelégedve. Egy háromszáz oldalas könyvhöz egyszerűen túl sok szereplőt tömörített az írónő bele, így senkit nem sikerült igazán kifejteni. A három királynő még úgy-ahogy elmegy, de egyikükhöz sem sikerült kötődnöm. Katherine olyan keveset szerepelt, hogy semmit nem tudtunk meg róla, amikor az ő fejezete is van, akkor meg nyavajog. Mirabella lenne a kedves, benne volt a legtöbb önálló karakter, de így is unalmas maradt. Arszinoé meg egyenlőre a leendő badass, nem-hallgatok-senkire archetípus felvizezett változata. A mellékszereplők és szerelmi szálak szerintem meg teljesen feleslegesek voltak, ha ők elmaradnak, talán egy kerekebb történet lett volna a végén. Egész konkrétan 5 szereplő is van, akinek a neve valahogy a Luca/Luke változata, és ez például marhára meg tudja keverni az embert.
A felépítés:
Mint már mondtam, az alapötlet nem rossz. De minden mással lehetett volna foglalkozni, mint amivel a könyv tette. Eleve túl lassan indult el bármilyen konfliktus egyáltalán. Már a könyv felénél jártam, még mindig nem történt semmi, és már azt kérdeztem magamtól, mikor lesz itt már bármi esemény. Aztán a második 150 oldalba lett belesűrítve 7 különféle történetszál, meg ugye a könyvvégi nagyobb esemény és a nyitás a második rész felé. A felét nyugodtan el lehetett volna hagyni, kezdve a belerőltett szerelmi háromszöggel (hú, az de nagyon felesleges volt), és a maradékot rendesen kidolgozni, még hozzávágni egy száz oldalt legalább, és akkor rendesen van ütemezve.
A végkifejlet:
A rossz ütemezés és a helyhiány miatt a legfontosabb résznek, a "mérkőzést" megnyitó ünnepségnek csak az utolsó kb 30 oldalon maradt hely, így az teljesen össze lett csapva. A legtöbb jelenet abból áll, hogy elindulnak, és máris szalagszakadás, aztán már csak másnap reggel, két mondatban visszatekintenek rá. Így sajnos teljesen jelentősségét veszti az egész, pedig a könyv kezdete óta ezt hájpolták.
A legutolsó fejezetről meg ne is beszéljünk. Van benne egy csavar, ami csak a függővég miatt került bele, semmi felépítés és elhintett utalások előtte. Ha azt a fejezetett teljesen kivágják, fel sem tűnt volna a hiánya, sőt kerekebb lett volna az egész. Ráért volna az a második részben is.
Összesítve:
Nagy reményekkel mentem bele ebbe a könyvbe, hiszen az ígérete alapján pont olyasminek tűnt, ami nekem tetszene, de nem ütötte meg az elvárt színvonalat. Az összecsapottsága miatt (egy-egy történetszálra tényleg nem igen adott 10-15 oldalnál hosszabb kibontakozási időt) nem tudtam elmerülni a világában, vagy épp egyáltalán érdeklődést mutatni iránta. Túl sokat akart markolni, túl sok felé fordulva, így viszont semmiből sem mutatott eleget.
Nem mondanám, hogy rossz könyv lenne, mert nem teljesen az. Csak inkább olyan meh. Súlytalan. Lehet, hogy egyszer majd elolvasom a második részt is, hátha az jobban belehúzott, de senki ne vegyen rá mérget.
A Három sötét koronának ötből két csillagot adok.
Remélem a következő olvasmányom nagyobb nyomot hagy bennem. Ma este kezdem el az A Heart So Fierce And Broken-t, Brigid Kemmerer Cursebreaker-sorozatának frissen megjelent második részét. Az első részét nagyon szerettem, a folytatása 2020 leginkább várt könyvei közé tartozott, szóval ajánlom neki, hogy ne okozzon csalódást.
Legközelebb csütörtökön jeletkezem, addigis jó olvasást mindenkinek.
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése