Hű, elértünk a blogszülinapi hét utolsó napjához. Hogy ez a hét is milyen gyorsan elszállt. Még épp csak tegnap írtam meg a Bölcsek kövéről a véleményem, és máris vasárnap lett. Érkezzen tehát a finálé, a Harry Potter és a Halál ereklyéi.
Be kell vallanom, ezt a részt már csak egyszer olvastam. (Ellenben vagy egymilliószor láttam a filmet.)
Ugyan még emlékszem, mekkore felhajtás volt a megjelenése körül, még a híradók is tele voltak azzal, mekkora sorok kígyóznak a könyvesboltok előtt, hogy mindenkinek jusson egy példány (végre valami jó dologért állnak sorba az embertömegek), anyu is izgatottan várta, hogy magyarul megjelenjen, de én valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy ténylegesen el is olvassam.
Csak most nyáron, mikor angolul újraolvastam a sorozatot, értem el a Halál ereklyéihez is. Viszont az egyik kedvencem let az összes közül a nyomtatott verzió is.
Bár azt hozzá kell tennem, hogy a kettő közül a filmet jobban szeretem, azért is könyv sem adja sokkal alább a lécet. Kicsit talán kevésbé tűkönülős, mint a moziváltozat, ahol abban néhány jelenetet felturbóztak, az itt elmaradt. (Például itt sosem látjuk azt, amikor Hermione elvarázsolja a szüleit, hogy ne legyenek veszélyben, a filmben pedig a szívem szakad meg a láványtól, és ez ad egy plusz súlyt az egész helyzetnek.)
Viszont nagyon látszik, mennyit fejlódött Rowling a könyvek írása közben, mint történetmesélés, mint folyékonyság tekintetében. Ha a hetedik kötet olvasása után visszanézünk a Bölcsek kövére, olyan a különbség a kettő között, mint egy Wartburg és egy Tesla.
(Megjegyzés: mennyivel okosabb volt Volditól, hogy a könyvben Naginit egy áttörhetetlen varázs-védőburokba tette, az nem csak csúszkált védtelenül össze-vissza, mit a filmben, nem?)
Egy kis bajom viszont magukkal az ereklyékkel volt. Érdekes, meg minden, de kicsit feleslegesnek tartottam a hirtelen megjelenésüket. Nélkülük is ugyanolyan jó lehetett volna, és ilyen előrehaladott állapotban behozni őket nem talán kicsit indokolatlan is volt. A bodzapálca lehetett volna egy sima szupererős pálca is, a köpeny maradt volna az, ami eddig, a kőre pedig nem is volt annyira szükség. Egy kicsit úgy éreztem, belenyomott Rowling még valami varázserejű bizgentyűt a horkruxok mellé, csak hogy legyen valami érdekes a Dumledore-történetvonalon is.
A Dumbledore-vonalra viszont tényleg szükség is volt. Na nem a Grindelwaldos mellékszálra, mert annak annyira köze a jelenlegi sztorihoz nem volt, de a családja tragédiája helyénvaló volt. Végre Harry is kételkedett benne, nem csak a jóságos, érinthetetlen természeti erő volt, hanem Harry is meglátta, hogy nem volt annyira jó ember. Ez egy szép ívet adott a könyvnek.
És ez a filmből teljesen kimaradt. Pedig még ketté is szedték két filmre. Amit igazából még nem is bánok annyira. Így maradt elég idő arra, hogy a végső csatát rendesen kidolgozzák, és azt a mindenit, mit alkottak belőle, még jobb is lett, mint a könyvben.
Az első rész persze az átugorható, kicsit lapos felvezetés lett, ebben az esetben érdeksebb lett a könyv. (Itt játszik a Dumbledore-os vonal Harry fejében.) A nyitánya erős lett, de utána a hosszas kempingezés folyamán elment az életkedv is. Pedig még arra is volt idő, hogy Harry és Hermione táncikáljon egyet. Kicsit kevesebb erdő, kicsit több akció.
Aztán a végére megint összeszedte magát, és azok a jelenetek megint megragadták a figyelmemem. Dobby búcsúztatásánál pedig majdnem sírtam. Megkedveltem a végére a kis idiótát, na.
A második rész viszont az egyik kedvenc filmem lett a sorozatból.
Mivel ez már csak a könyv kb utolsó harmadát foglalja magába, aminek is nagy része a roxforti csata, várható volt, hogy tele lesz akcióval. És úgy vélem, még fel is javították a könyvet helyenként. Például McGalagony professzor és a mindigis ki akartam ezt próbálni felcsillanása halálosan szórakoztató lett. A vágásokkal és a zenével pedig szívszorongató élmény lett, méltó feldolgozás és sorozatzárás.
És ne feledkezzünk meg arról az ikonikus jelenetről sem, mikor Mrs Weasley-nél végre elpattan a húr, és megsemmisti Bellatrixot. Hangosan felkurjantottam, mikor először láttam. Hajrá, Mrs. Weasley.
Az epilógot sokat kritizálják ugyan, és igaz, működött volna ugyan anélkül is, de azért szerintem aranyos volt.
Ez lenne a Halál ereklyéi kritikám. Délután érkezik a hét utolsó bejegyzése, még pár potteres meme és a kedvenc filmzene tételeim kerülnek sorra. Ne feledjétek, a nyereményjáték még ma éjfélig él, a részletek itt elérhetőek. A délutáni viszontlátásig,
Love, Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése