Helló újra itt, folytatódjék hát a blogszülinap harmadik felvonása, elsőként a Harry Potter és az azkabani fogollyal.
 |
| Ebből a borítósorozatból talán ez lett a legjobb. (szerintem) |
Már elmeséltem, hogyan olvastam 11 évesen végig az első két könyvet, és a harmadiknál hagytam abba. (Részletek itt és itt.)
Szóval nem akartam abbahagyni az első két könyv után, és megvárni, míg annyi idős leszek, mint Harry a könyvben éppen. A klasszikus bociszemes trükköt bevetve kikönyörögtem, és folytathattam még az Azkabani foglyot is. (De aztán ennyiben ki is merült a győzelmi hullámom, a negyedik kötettel már nem jártam sikerrel.)
Már első látásra is feltűnhet, hogy ezen rész után válik puszta gyerekkönyvből ár idősebbeknek szóló művé. Pillantsunk csak rá a terjedelmére. Míg az első hármat még egy kisebb gyerek is végig bírja olvasni egymaga, addig a negyedik hossza már csak az elvetemültebb könyvmolyokat nem riasztja el.
A sorozatból sokáig ez volt a legkevésbé kedvelt könyvem. Hiszen ha jobban belegondolunk, ez nem tartalmaz nyomokban sem Voldemort-ot, és enélkül is viszonylag zavartalan lenne a történet folyama. (Azért van benne jópár sarkalatos pont, tudom, Sirius, ne okoskodj bele a könyvedről szóló kritikába.)
Gondolom nem csak én vagyok így vele, de Lupin nekem is azonnal az egyik kedvencem lett. Szegény Harry talán egyetlen viszonylag normális Sötét varázslatok kivédése tanára.
(Nyújtsunk be Rowling-nak egy petíciót, hogy írjon végre egy új sorozatot a Tekergők generációjáról. Még Harry-ék történeténél is jobban élvezném, ha a fiatal James Potter és bandája lehetne terítéken.
Amúgy nincs semmi bajom magával a történettel, és azóta egészen meg is szerettem. Soha nem lesz A kedvenc részem, de lekörözte már a Titkok kamráját és Főnix rendjét a fejemben felállított ranglistában. A legfőbb bajom mindigis az lesz vele, hogy enélkül is megmaradt volna teljesnek a sorozat. De azért aranyos a maga módján, és éppenséggelnem rossz néha úgy látni Harry-t, hogy nem kell Voldemort-tal hadakozni a változatosság kedvéért.
Viszont a filmváltozatát sem szeretem annyira. Ez is, mint a Titkok kamrájánál, egy berögződött negatív élmény miatt alakult ki.
Még egészen fiatal voltam, mikor először láttam filmen, és nem tudtam előre, hogy ezt nézem. Annyi maradt meg az "élményből", hogy a vége felé a várfarkasos jelenet halálra rémiszt. Évekig nem is voltam hajlandó újra megnézni, csak sokkal később, már szinte felnőtt fejjel vettem rá magam. Persze akkor már láttam, hogy amúgy nem olyan íjesztő, de addigra az ellenérzés már bennem maradt. Manapság már gond nélkül meg tudom, nézni, de sosem lesz a kedvencem.
Mondjuk maga a film sem nyűgöz le (kivétel a patrónusos jelenet), ahogy kritikusabb szemmel újranézem. Hasonló gondom van vele, mint a Titkok kamrájával, ez is kicsit laposabb lett, mint az elődje. Nyilván, tudom, hogy közrejátszik benne az a számdékos elgondolás, hogy egyre komorabb lesz a hangulat, ahogy halad előre a történet, de azért szívesen elnézném az első rész csillogását még.
 |
| Pont ilyen hangulatom lesz a filmtől. Ez a poszter aztán jól eltalálta. |
A történet is jobban meg lett változtatva a film kedvéért, mint az előzőekben, és ennek az egyre látványosabb tendenciának sem voltam híve. Tudom, tudom, a könyv meg a film két külön médium, de vannak dolgok, amiket nem kéne túlzottam megvariálni, mert csak felbosszantják vele a rajongókat.
Szóval összességében elég nyomott hangulatom lesz ettől a filmtől, és nem a jó értelemben. Nem hagyom ki, ha maratont tartok, de azért nem is lesz a kedvencem. Még mindig jobb, mint a Halál ereklyéi első része, legalább ezt a pontot megadhatom neki.
Ez volt az Azkabani fogolyról a véleményem. Délután érkezik a Legendás állatok filmkritikám. A nyereményjátékra még mindig lehet jelentkezni, ezen a linken elolvashatjátok a részleteket.
A délutáni viszontlátásig,
Love, Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése