2020. augusztus 24., hétfő

Ambrózy-Augusztus 1/b: Barangolás Budapesten

Nemrég épp áthaladóban jártam Budapesten hazafelé, és akkor ötlött az eszembe, hogy lehetne egy tematikus túrát is vezetni a városban, azokat a helyeket érintve, amerre Mili, a báró és Emma megfordult a kalandjaik folyamán.

Az újraolvasás pedig éppen esedékes volt a könyvek terén (részben, hogy felkészüljek vele erre a hétre, részben meg mert jót tesz a kis lelkemnek egy jó kis Böszörményi-maraton), úgyhogy magamhoz ragadtam egy csomag post-it cetlit, és olvasás közben bejelölgettem az összes felbukkanó helyet.


Az egyszerűség kedvéért csak azokat a helyszíneket gyűjtöttem ki, ahol tényleg jártunk is a történet során. Lenne még olyan cím rengeteg a lábjegyzetekben, ahol egy emberhez kapcsolva az élt XY utca Z házszám alatt is ki van gyűjtve, ám ezektől eltekintek, hiszen lényegében ez nem ad a regény folyásához annyit.

A nyereményjáték már él (szabályok hozzá ennek a posztnak a végén), az egyik nevezési kategóriához pedig ez a "kis" lista is használható segédletként.

A következő felsorolás időrendben halad, azaz ahogy a helyszínek egymás után következnek a könyvben, nagyobb rendszerezést nem vittem bele.

1. A sosemvolt sikoly

Erzsébet körút 35.: Schützer-ék lakása, avagy ahonnan a történet elindul
Liszt Ferenc tér
Nyolcszög tér (ma Oktogon)
Műcsarnok

balra az EMKE, 1898
3. Szürkület

EMKE kávéház: Jónás bácsi kávéháza
Rákóczi út

4. Lázálom

Szent Rókus kórház

Széchenyi-emlékkút, 1900
6. A játszma kezdetét veszi

Széchenyi-hegy / Svábhegy: ahol az Ambrózy-villa áll

8. Tű és sikoly

Evetke utca (két percre az Ambrózy-villától)

Anrdássy út 98, 1889
9. A Kugler Tóni

Tagló (ivó)
Népliget
Lechner-féle téglagyár
Andrássy út 98.: Bissinger gróf lakhelye (Pallavicini-palota)

A Lipót, 1869
10. A kaméleonka

Lipót / Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda: Mili itt is eltölt pár napot

12. Az anyagyilkos

Karthauzi utca (szintén az Ambrózy-villa közelében)

Városligeti Rondó, 1900
15. Halál a Városligetben

Abbázia kávéház
Juliska utca
Fővárosi Rendőrkapitányság: Rudnay-nál nem egyszer jár Mili és a báró látogatóban itt a sorozat alatt
Ferencz József tér
Városliget

Holzer, 1907
16. Halovány nyomok

Holzer Áruház
Szervita-tér
Jovanovics-villa (Bakator utca): itt rejtőzött Schützer Ottó és ide követte őt Mili cselédnek álcázva

18. Az új cseléd

Fadrusz utca

19. Halál a Citadella-lépcsőn

Citadella út: a meredek lépcső, ahol Ottó elmondja Milinek, amit tud
Kelenhegyi út, Búsuló Juhász (ivó)

Ezek tehát azok a helyszínek, amerre Mili, Emma és/vagy a báró megfordul. Persze azokat sem listáztam ki, ami nem Budapesten játszódik, hiszen azokat nehezebb lenne beleilleszteni egy könyves sétába (lévén, kicsit messzebb vannak).

Természetesen a folytatásokban még több érdekes helyszín van, és az Ambrózy-villát is jobban körüllövi utcákkal, így sokkal jobban be lehet azonosítani a helyét. Az egész sorozaton keresztül ragasztgattam a cetliket, de most nem fogom mindet leírni, hiszen az is eltartana egy darabig, és nem is lenne annyira olvasmányos.

Holnap robog tovább a tematikus hét, A Rudnay-gyilkosságokról fogok beszélni. Délutáni bejegyzés holnap nem lesz, ellenben szerdán igen.

Addigis jó nyomozást és kellemes olvasást.

Love,
Kalamaj


Végezetül pedig íme egy látkép-térkép a történet idejéből, vagyis leginkább Emma eltűnésének évéből, 1896-ból:

Budapest a milleniumi ünnepségek ideje alatt, 1896

A képek forrása:

Minden link 2020.08.24.-én elérve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése