2020. augusztus 24., hétfő

Ambrózy-Augusztus 1. nap: Leányrablás Budapesten értékelés és nyereményjáték

Vegye akkor hát kezdetét a blogszülinapi Ambrózy-extravaganza, ahol minden nap a sorozat egy-egy kötetét értékelem szépen sorban. A Kalamaj-t ugyan annál a 3 évnél kicsit korábban indítottam, eredetileg mégg már névvel is, de hamar elfogyott hozzá a lendületem, így hosszú téli álomba merült. Abból az időből egyedül a Luxenes posztom maradt meg, de az is nagyon máshogy nézett ki, mint egy mai értékelésem. 2017 augusztus 29-én azonban újra beüzemeltem a blogot, kicsit átterveztem, így azt tekintem a hivatalos szülinapi dátumnak is. 

A legelső részbe, a Leányrablás Budapesten-be teljesen véletlenül futottam bele, anélkül, hogy korábban hallottam volna róla. Annál a könyvnél még a promó sem volt akkora, pedig már akkor is benne voltam pár könyves csoportban, köztük a KMK sajátjában is, de hozzám nem jutott el a híre annak, hogy létezne ez a könyv.


Jóanyámmal kellett valamiért felmennünk anno Pestre, és míg a visszavonatra vártunk, volt még annyi időnk, hogy besoroljunk egy könyvesboltba. (Mert ugye hova máshová?) Anyám ugyan kijelentette, hogy nem vesz nekem még több könyvet (már akkor is túúúl sokat összevásároltam a papíralapú barátaimból), de a nézelődés közben kezembe akadt ez az aranyos borító, és második ránézésre tűnt fel, hogy hoppá, ez meg egy ismeretlen Böszörményi könyv, csak meg kellett lebegtetnem anyám orra előtt, és máris a kosárban landolt.

Örökre odaadó híve leszek a mester könyveinek, amikhez semmi sem hasonlítható (még Maas-nál is jobban szeretem és tisztelem). Az Ambrózy sorozat pedig nem véletlenül lett ilyen népszerű, megérdemli az összes felé irányzott imádatot. Nem véletlen, hogy Könyvhéten is mindig mindenkinél nagyobb sorok várakoznak hozzá dedikáltatni.

Persze mivel blogszülinap és tematikus hét, ez sem maradhat el nyereményjáték nélkül. A részletek hozzá a poszt végén. 

Következzék hát akkor az értékelés, a szokásos kategóriáim szerint:

A véleményem tömören:

Cseppet sem véletlen, hogy ekkora szeretetnek örvend ez a sorozat. Bár Gyula bátyó már a Gergő könyvekkel és a hozzátartozó világgal is sokaknak belopta magát a szívébe, ez a történelmi krimi igazi telitalálat lett.

A remek sztorin és szereplőkön túl az egyedisége is csak az előnyére vált. Valakinek, aki Poirot-n nőtt fel, annak a műfaj már eleve is kedves volt, de ahogy Böszörményi teleaggatta a művét valós tényekre alapozó helyekkel és emberekkel, az az egészet csak még egy réteggel átélhetőbbé tette az egészet. Mindez megspékelve a mester utánozhatatlan fogalmazóképsségével, és bumm, kész is a siker.

Bővebben:

Az alaphelyzet:

A századforduló Magyarországa ugyan fel lett már mindenféle közegben dolgozva, de ez lett az a csomagolás, amire eddig a kis lelkem sóvárgott. A történelmi krimik eleve is már nagy kedvenceim voltak, tényleg kívülről fújom az össze Poirot részt. A húga eltűnése után nyomozva Budapestre érkező Mili és a morc bárója pedig azonnal belelopták magukat a szívembe már az évekkel ezelőtti, legelső olvasásom során is. És most, már felnőtt fejjel újraolvasva is pont annyira élvezetes, mint akkor. Ugyan hivatalosan ifjúsági a könyv, de nem szükséges erre bármilyen korhatárt aggatni.

A felépítés és nyelvezet:

Természetesen a legtöbbet emlegetett nézőpont a könyvvel kapcsolatos imádat kapcsán az, ahogy Böszörményi azt megírta. Ebből a sorból pedig én sem fogok kimaradni. Az egyedien Böszörményi-es nyelvezeten túlmutat a szereplők közti társalgás, ami olyan jól felveszi az 1900-asra hajazó megfogalmazásmódot, hogy teljes mértékben el tudom inni, hogy én is abban a korban ülök és figyelem az eseményeket. A valós háttér pedig tényleg belerepít a képbe minket is. Ugyan a sok lábjegyzet valakinek zavaró lehet, de én nem bántam őket. Még a sok márkamegnevezés is elfért, hisz itt okkal volt, nemcsak dobálózott vele (lásd a Pretty Little Liars értékelésem), az akkori élet bemutatására szolgáltak, nem pedig reklámújságként.

A szereplők:

Ugyan maga a sorozat Ambrózy báró esetei névre szolgál, de sokkal inkább Mili (és kiterjesztve Emma) története ez, ahol fontos szerepet kap a báró úr is. Ha akarnék, se tudnék kedvencet választani. A fő gárdán túl a mellékszereplők is mind olyan gonddal vannak kidolgozva, hogy még ha talán első olvasásra fel sem tűnik, de belegondolva mindenkiben ott a mélység, és az ok, amiért szerethetőek. Talán egyedül főgonosz tekintetében hiányoltam még valamit, de nem is vártam el, hogy a nagy, háttérben tornyosuló ellent rögtön a legelső kötetben eldurrogtassa az író. A küldöncei viszont egy kicsit töketlenek voltak, és még Ottó sem csípte el igazán a ritmust, pedig ő lett volna ebben a kötetben a lényeges mozgató erő.

A konfliktus és végkifejlet:

Azért az tisztán látszik, hogy ez még csak a bevezető kötete egy jóval hosszabbra tervezett szériának, így a rejtély szálai még sehol sincsenek teljesen kidolgozva. Ebből kifolyólag a könyv végi megoldással sem voltam teljes mértékben megelégedve, hiszen sejtettem még, hogy nem lesz ilyen egyszerű a megoldás.

Emlékszem még, mennyire összetörte a szívem a végkifejlet az első olvasásom során, de most már, hogy ismerem az utána jövőket, mókás volt felfedezni azokat az elhintett kis szómorzsákat, amivel arra utalt, hogy nem ez még a vége a történetnek. Mindenesetre szépen lezárja az adott könyvet, és annak, aki legelőször olvassa, nyújthat valami megnyugvást is, még ha fáj is a lelkének.

Böszörményi örökre A kedvenc íróm marad, és egyike azon keveseknek, akiknek a könyveit azonnal és megfontolás nélkül megrendelem, ha valami újat dob ki a piacra, anélkül, hogy akár beleolvasnék a fülszövegbe. Mindegy, miről fog szólni, úgyis tudom, hogy nagyszerű lesz.

A Leányrablás Budapesten ötből 4,75 csillagot kap.

Most pedig akkor a NYEREMÉNYJÁTÉKról:

A csütörtöki posztban már bemutatott kézműves szappan három darabját szeretném szétosztani a blog olvasói között, a játékra pedig vasárnap éjfélig lehet majd jelentkezni. (Magáról a szappanról itt bővebben, képpel együtt.) Mint a Harry Potter-hét esetében volt, most is fényképes lesz a nevezés, a beérkezett "pályaművek" közül fogom kisosolni a nyerteseket.

Két fő és egy külön kategóriában lehet nevezni:

a) Az egyik Ambrózy-regény lazul valahol. Természet, strand, a polc, ahol csak tetszik, csak jól felismerhető legyen rajta a könyv (vagy akár több is).

b) Egy helyszín a könyvből, a mai arcával. Persze ez a kategória a budapesti és ahhoz közeli indulóknak a legegyszerűbb, azonban mivel nem csak ott játszódnak jelenetek, így bármilyen más helyszín is szóba jöhet, ami valahol felbukkan a sorozat alatt. A fontos csak, hogy valahogy feltüntetve legyen, hol jár éppen a fotó, hogy lehessen kötni a könyvhöz. (Lehet ez magán a képen felirat, vagy a nevező üzenetben leírva.) Puskának még ma délután érkezik egy poszt az első kötet helyszíneivel, innen is nyugodtan lehet majd csemegézni. (Persze maguk a könyvek is felbukkanhatnak a fotón.)

*) Kreatívkodó Ambrózy-rajongóknak egy külön kategória is született. Mivel olyan kevés fan art-ot találni a sorozathoz, ezeket szeretném sokasítani. Ha valaki úgy érzi, megszállta az ihlet, küldjön bárminemű alkotást (annak fotóját). A technikát sem szabom meg, lehet a grafitrajztól a szobrászatig bármi, csak saját alkotás legyen.

Az alábbi módon lehet nevezni:

A fotót (vagy fotókat) a blog facebook oldalán magánüziben csatolva küldd el, esetleges szöveges kiegészítés is jöhet hozzá, de az teljes egészében nem helyettesítheti a képi anyagot. Egy valaki több, akár mindhárom kategóriában is nevezhetsz, akát több képpel is kategóriánként, ám a mennyiség nem jelent előnyt, kategóriánként csak egyszer fog belekerülni a neved a kalapba. (Így egyvalaki max 3-szor szerepelhet indulóként.)

Kategóriánként egy szappant sorsolok ki, ám ha az egyik kategóriához egy induló sem jelentkezik, azt a szappant a többi kettőből vegyítve sorsolom majd ki.

A képeket vasárnap, 2020 augusztus 30. éjfélig várom, sorsolni hétfőn délelőtt fogok. Az egy kategóriában nevezőkből kikerülő nyertes random alapon választódik ki, tehát magának a képnek a minősége nem lesz meghatározó. A nyerteseket is facebook magánüziben fogom értesíteni, és 48 órájuk lesz reagálni, mielőtt újrasorsolnám. A nyertes pályamunkákat a blog facebook oldalán is közzé fogom tenni, kivéve ha a tulajdonos kéri, hogy ne.

Nos, akkor hajrá, jöjjenek a fotók, hadd küldjek három embernek a Tű és sikoly névre keresztelt könyves szappanból.

Délután halad is majd tovább a blogszülinapi tematikus hetem, a már említett helyszínelemzéssel. A továbbiakban pedig naponta egy részt veszek majd górcső alá. Ezen felül szerdán és pénteken még egy délutáni poszt is érkezik majd, de azoknak a témáját egyenlőre nem árulom el.

A délutáni viszontolvasásig,

Love,
Kalamaj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése