Üdv a 3. blogszülinap második napján, ahol A Rudnay-gyilkosságokkal, az Ambrózy báró esetei 2. kötetével fogok foglalkozni. Ha lemaradtál az elsőről, itt elolvashatod azt is, illetve abban a bejegyzésben a még mindig tartó szülinapi nyereményjáték részleteit is leírtam.
Ugyan a Leányrablás Budapestenbe teljesen véletlenül botlottam bele egy könyvesbolti bekukkantás alkalmából, annyira beleszerettem (Böszörményi-könyv, mi más történhetett volna?), hogy a folytatásra már szabályosan vadásztam is. Abban a pillanatban, hogy előrendelhetővé vált, már repültem is a KMK honlapjára, és rendeltem meg magamnak, így ennek már sorszáma is van, a 96. darabbal büszkélkedhetek belőle.
Az elemzés ismét a megszokott kategóriáim szerint fog lezajlani, és a spoilerveszély-jelzést is ki kell raknom, hiszen úgy nem lehet egy folytatásról beszélni, hogy az előző részről el ne cseppenjen belőle néhány információ. Viszont a rejtély megoldásáról nem fogom lerántani a leplet, ezügyben megnyugodhat az olvasó.
A véleményem tömören:
Ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az elődje, talán azért, mert jóval bővebbre van eresztve, mint a Leányrablás, így mindennek volt ideje egészében kiforrni. Maga a bűntény lebonyolítása és végkifejlete is jól volt kidolgozva, legfőképp az tetszett benne, hogy valós, megtörtént eseteket (amik tudtommal a való életben nem függtek össze) font egybe úgy, hogy a végén azokból egy hihető ügy kerekedjen ki.
Szereplők tekintetében is sokat erősödött a széria, nem csak Mili és a báró párbeszéde vált még élőbbé (hála a csipkelődésüknek, amiért élni-halni tudok), hanem az új és a régi mellékszereplők is tovább vackolták magukat a szívembe.
Bővebben:
Az alaphelyzet:
A Leányrabláshoz képest most nem Emma megkeresése adja a kinyomozandó esetet, hanem a Rudnay által a báróra és Milire testált fura ügyek kupaca. Lévén imádom a történelmi krimiket, csak úgy faltam az oldalakat. Emma sem maradt el azonban, és bár a cirkuszos kaladját is nagyon szívesen olvastam, a Tabánban eltöltött ideje még jobban tetszett, legfőképp, hogy elhagyva Gerlice álcáját, most sokkal talpraesettebb lett, mint volt. (Az első olvasásom során, mikor megtudtam, hogy mégsem halt meg, hatalmas kő esett le a szívemről.)
A felépítés:
Alapjában véve nagyon élveztem a két szál közötti ugrálást, Böszörményi nagy mestere annak, mikor vágjon el egy fejezetet és fűzzön utána egy olyat, ami nem annak a folytatása, így feszítve tovább a kíváncsiság húrját. Az ember kettőt pislant, és már el is olvasott 100-150 oldalt. A könyv zabáltatja magát, az olvasó tudni akarja, mi a megfejtés, muszáj még egy és még egy fejezetet belélegeznie.
A fejezetek maguk is hosszabbak lettek, mint az elődnél, ezzel egy-egy jelenetkupac is jobban ki lett dolgozva. Ahogy a lábjegyzetek száma is nőtt, én továbbra is hasznosnak talltam őket, belehelyezik az eseményeket a való világba.
A szereplők:
Mili és a báró cívódását élmény volt olvasni, rendesen működött köztük a kémia. Bár tisztában voltam vele, hogy ez nem egy olyan könyv, azért végig arra vártam, hogy mikor szólja el legalább egyikük magát. Erre ugyan még várni kell egy kicsit, de attól még nagyon élveztem, és a tanító-tanítvány kapcsolat is jót tettt kettejüknek.
Akire nem számítottam, mégis azonnal belelopta magát a szívembe, az Mili új barátnője, Reneé volt. A Leányrablás alatt nem is éreztem, mekkora szüksége volt Milinek egy női barátra, és Reneé a maga jól megkomponált feministaságával igazán fontos üzenetet képvisel még a napjainkban is.
A másik szálon, Emma történetében is brillíroztak az újonnan megismert szereplők. Gondolom abban senkivel nem kell vitatkoznom, hogy Márikáért mindannyiunk a tűzbe tenné nem csak fél, de mindkét kezét is. A Hül-ház lányai mind-mind a maguk karaktere volt, mindannyiuk egy-egy olyan csoportot képviselt, akikre az átlagember nem épp olyan jó szemmel néz, de közben meg senkinek eszébe sem jutott az olvasás közben lenézni őket. (Ebben is rejlik Böszörményi varázsa, úgy tanít, hogy nem rág semmit szájba.)
Emberi fejlődésileg Emma szálát szinte szívesebben olvastam, mint Miliékét. Mivel neki a túlélésre kellett koncentrálnia, a karaktere még nagyobb mélységben be tudott mutatódni. Szívesen olvastam a lelki erejét alátmasztó fejezeteket.
A konfliktus és végkifejlet:
Anélkül, hogy sokat elárulnék, az, ahogy a bűneseteket kinyomozták, majd összekapcsolták, tapsot érdemel. Mili is tudott brillírozni, az önfejűsége, hogy ne hagyja elnyomni magát igazán üde folt.
A végső leszámolás alatt végig tűkön ültem, remekül volt megkomponálva, úgy izgultam alatta, hogy szabályosan belélegeztem a fejezetet. Emma végszava alatt pedig, ahol felvillant egy apró, de annál jelentősebb pillantást, na ott én majdnem hangosan felsikkantottam. (Az első olvasás alatt asszem meg is tettem, mert akkor várnom kellett még a következő rész megjelenéséig, hogy tudjam, hova tovább innen.)
Ez lenne a véleményem A Rudnay-gyilkosságokról. Nagyon élveztem a könyvet, mindkét szál jól kiegészíti egymást és mindkettő kellőképp tűkön ülve tart. Az egyetlen, amiért nem rajongok, az talán a borító, de arról a szerda délutáni bejegyzésben részletesebben értekezem majd.
A Rudnay-gyilkosságoknak ötből 5 csillagot adok.
Holnap robog tovább a tematikus hét, Délelőtt a Beretva és tőr kerül sorra, délután pedig az előbb említett borítómustra az elvetett variációkkal. Ne feledjétek, a nyereményjáték vasárnap éjfélig tart még, az első nevezések már meg is érkeztek.
A holnapi viszont-olvasásig:
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése