Mindannyian ismerjük az érzést, mikor annyi olvasatlan könyv közül kell választani, hogy inkább hagyjuk mindet a fenébe, és előszedünk egy régi kedvencet, amit tucatszorra olvasunk újra. Ez a jelenség kifejezetten jellemző rám, így megvan az a kis kupac könyv, ami után mindig tudok nyúlni, ha nosztalgiázni szeretnék.
Messze ez a könyv vezeti a listát, kérdés sem fér hozzá. Azt sem tudom már, hányszor olvastam újra, de már mindenképpen a kétjegyű térben mozog. Legalább évente egyszer elő kell szednem, bár tavaly mondjuk kétszer is sor került rá. Igazi lélekmelengető, ez volt az első fantasy könyv, amibe (már lassan egy évtizede) belekóstoltam, és azonnal megszerettette velem a műfajt. Mikor újra kinyitom, olyan érzés, mintha egy régi ismerőssel találkoznék újra, és még sok-sok év lesz, míg újra és újra felemlegetem ezt a könyvet a blogon is.
A sorozatról több értékelést is írtam, a legfrissebbek elérhetőek itt.
Az sem meglepő, hogy a második helyen a másik nagy Maas-sorozat áll. (Hej, annyira várom a február közepét, mikor a legújabb rész fog megjelenni belőle.) Bár számban bőven az Üvegtrón alatt áll (úgy 7-re tippelem, ha jól számoltam), attól még ez a sorozat is nagyon közel áll a szívemhez. Ráadásul a második rész az egyik abszolút kedvenc könyvem a világon. Tudom, Feyre sokaknak nem jön be annyira, nekem sem a kedvencem, én viszont Nestában nagyon látom magam. (Még jó, hogy az új könyv róla fog szólni.)
A sorozatról írtam még 2017-ben egy (spoileres) értékelést is, az elolvasható itt.
Ezt a bejegyzést is éppen úgy írom, hogy a Mardekáros bögrémben itt mellettem épp gőzölög a teám. Nem véletlen, hogy a korosztályom önkarakterizálásának az is része, melyik roxforti ház tagja. Legelőször akkor olvastam ezt a könyvet, mikor magam is 11 éves voltam, azóta úgy négyszer olvastam újra, legutoljára múlt novemberben. Még ha a későbbi részek sokkal komorabbak is, a Bölcsek köve még mindig kellemes, kissé karácsonyi hangulatot ébreszt bennem.
A 2018-as blogszülinapi hetem témája is a HP unierzum volt, a hét bejegyzései eléhetőek itt.
Maas mellett a másik író, akiről életem végéig tudok áradozni, az maga a Mester, Böszörményi. Az Ambrózy-sorozatával pedig nagyon beletalált az ifjúsági olvasóközönség ínyébe, ahogy a sajátomba is. Eddig összesen háromszor olvastam, de ez biztosan még nem az utolsó volt. (A legfrissebb részre pedig még mindig várok, sajnos az otthon ül a szüleimnél, ahova a 'rona miatt egyenlőre nem jutok el.)
A tavalyi blogszülinapomon pedig ezzel a sorozattal foglalkoztam, továbbiakat erről itt olvashatsz.
Ez a könyv kicsit kilóg a listáról, mivel összességében elolvastam ugyan négyszer, de az utolsó ebből már legalább hét éve volt. Volt szerencsém abba az évfolyamba járni, akit pont nagyon elkapott a Szent Johanna-láz a könyvek eredeti megjelenése idejében. Valamivel a hetedik kötet előtt vettem kézbe az első részt, mivel már mindenhonnan Cortez imádata szólt, és kíváncsi voltam, mire ez a nagy felhajtás. A mai napig a harmadik és a negyedik kötet a kedvemceim, és ehhez a sorozathoz tartozik a napi olvasási rekordom is. (Két teljes könyv egy nap alatt, reggel héttől este 11-ig nem is csináltam mást, hogy végezzek velük.) Azóta ugyan sokat változott az ízlésem, és manapság max egy kis nosztalgiázás miatt venném kézbe, de az emlékek még megvannak.
Ez lenne az az öt könyv, amit a legtöbbször olvastam (idáig, de vannak a 2020-as olvasmányaim közül olyanok, amik esélyesek a jövőben felkerülni erre a listára). Kinek melyik a legtöbbször olvasott könyve?
Hamarosan újra jelentkezem, de egyenlőre nem tudok semmit ígérni. Jövő héten van a nagy félév végi prezentációm az egyetemen, szóval egyenlőre az foglalja le a figyelmem nagyját. (Viszont az alaprajz-gyártás közepette nagyon jól lehet hangoskönyveket hallgatni, így jól szórakozom közben.)
Addig is jó olvasást annak, aki tud, és nem a suli miatt kell güriznie, akinek meg igen, annak kitartást!
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése