Angyalok és démonok és vérfarkasok és... - Csontváros összművészeti elmélkedés

Múlt héten pár napot ismét otthon töltöttem, és ismételten nem tudtam ellenállni a legyőzhetetlen könyvesboltkóromnak. Hogy-hogynem megint vettem valamit. Ezúttal - megörülve hogy végre valahol találtam az első részből is készleten - A Végzet ereklyéi sorozat első két részét az új borítós köntösben. Pár éve ezt is olvastam már egyszer, kölcsönbe kapva, és tervben is volt, hogy megveszem a saját példányt, de valahogy mindig volt fontosabb, amire költhettem a könyves keretem.

Az angyali rúna

Az egész kapcsolatom az árnyvadászok világával is akkortájt kezdődött. Éppen friss volt a film (talán 2013 lehetett, vagy valahogy így), és be kell vallanom, azt láttam először. Már akkor is sokat hallottam a sorozatról, de nem nagyon keltette fel az érdeklődésemet. Azért mégis adtam egy esélyt a filmnek, és az eléggé bejött, szóval el is olvastam az első részt. Aztán a másodikat is. Aztán vége lett a nyárnak, hűvös szelek jártak, így az akkori osztálykirándulást is derékba törte az időjárás, és végül egy moziban kötöttünk ki, hogy elüssük valahogy az időt a vonat indulásáig. És éppen a Csontváros kezdődött akkor, hát arra ültünk be. A legtöbben persze fujjoltak, butuskának nevezték (jó, tudjuk, nem a világ legjobb filmje), de nekem azért továbbra is tetszett. Hazaérve magamhoz vettem a harmadik részt, és azt is elolvastam. És azóta nagyjából hozzá sem nyúltam ehhez a világhoz.

Aztán mikor tavaly nyáron a Könyvmolyképző bejelentette, hogy kiadják az új borítóval is, megint felcsillant bennem az érdeklődés. Meg is szereztem a negyedik részt, de beleolvasva rá kellett ébrednem, hogy nagyon kevésre emlékszem, megérett egy újraolvasásra. Ezt pedig azóta halogattam.

Közben meg csináltak belőle egy TV-sorozatot is, abba is nagy lelkesedéssel kezdtem bele, és az első rész után majdnem kihajítottam a laptopom az ablakon. Emlékszem, az egyik kolis szomszédommal néztük, aki ráadásul még soha nem is olvasta, és mindketten csak bámultunk, és azt kérdezgettük, hogy ez meg mi a fene volt. Én azért, amit a történettel műveltek, ő meg csak úgy általánosságban.

De most megvan a könyv, ki is olvastam, és végre átküzdöttem magam a sorozat első évadján is, nem kevés grimaszolás közepette. És ha már ennyire benne voltam a témában, újranéztem a filmet is.

Így úgy döntöttem, összeszedek mindent, aminek köze van a Csontvároshoz (próbáltam kizárólagosan megmaradni az első résznél, mivel az friss éppen), és kicsit kielemzem, mi mennyire tetszik.

Vigyázat, aki esetleg még nem olvasta/látta, innentől erősen ajánlott az

S jelzés a spoilerek miatt.

Kezdjük talán a legmagátólértetődőbbel, magával a könyvvel:

Mind annak idején a legelső olvasáskor, mind most is nagyjából csak pozitívat tudok mondani róla. Ugyan a története helyenként kicsit túlzottan a véletlen egybeesésekre alapoz vagy néha egyes dolgok a derült égből fasírtként csapnak le ránk, de alapjáraton egy kerek egész, van benne kellő mennyiségű logika. A világ gazdagon felépített és jól átgondolt, hiába tudjuk, hogy kitaláció, mégis megvan a maga valóságszaga. Persze, le tudnék állni kötekedni több ponttal is, de ezt most elnézzük neki. Emelelett a másik fő gerinc, amin egy jó könyv nyugszik, maguk a szereplők is jól meg vannak formázva, van mélységük, a pszichéjük is kidolgozott. Tényleges emberekként viselkednek, nem csak egy lapos könyvszereplőként, vannak érzéseik, indokaik, egyszóval nekik is megvan a valóságszaguk. (És aki ismer, tudja, hogy a vörös haj a gyengém, szóval Clary eleve jóponttal indult nálam.)

A könyvvel szoros kapcsolatban állnak a borítók, végülis azokat látjuk meg először belőlük:

Az eredetiek sem voltak kifejezetten csúnyák, még ha nekem nem is voltak a kedvenceim. Főleg a második tetszett közülük, ott Clary haja nagyon szépen van megcsinálva, csak úgy vonzza a szemet az a világító vörös lobonc. Legkevésbé talán az ötödik tetszik, leginkább a (szerintem) Jace-nek beállított ipse arcéle miatt. Sokkal jóképűbb az a srác a lapokon, kérem szépen.

Tetszik az is, hogy a kép alsó fele (legtöbbször) egy városdarab, ami így visszautal magukra a címben szereplő városokra is.

Hangulatban szerintem nagyjából megfelel a könyvek hangulatának, nem túlzottan színes, misztikus, és kicsit természetfeletti, amit a ragyogás- és fénycsóva effektek jelenítenek meg.

És akkor jöttek az új borítók, és azok bizony kilóra megvettek engem. Annyira gyönyörűek voltak, hogy tudtam, ez az az égi jel, hogy nekem meg kell vennem ezt a sorozatot.

Nagyon-nagyon meg kéne erőltetnem magam, hogy bele tudjak kötni. Az előtérben lévő alakok, amik egy-egy fontosabb szereplőt mintáznak meg, nagyon megfogtak. És tetszett, hogy itt a méretük is nagyjából egyforma, míg a régieknél Jace fullra közelített pucér mellkasától kétalakos képig mindenféle méret volt.

És akkor még meg sem említettem a hátteret. Az imádtam a legjobban. A visszafogott, lejjebb csavart, de attól még valahogy szembetűnő színektől a rúnákig. Azok a rúnák! Aztamindenit.

És arról se feledkezzünk meg, hogy az új kiadás gerincei közösen kiadnak még egy teljes képet. (Ezt használva pedig azt is jól be lehet löni, ki milyen magas egymáshoz képest.)

A borítók kapcsán még arról is megemlékezhetünk, hogy megjelent annak idején filmes borítóval is, valamint a mostanában esedékes jubileuma alkalmából az első rész külföldön kapott egy ünnepi verziót is, ami szintén nem bántja éppen az ember szemét.

Böngészés közben pedig találtam még egy brit verziót, ami nélkülözi az emberek ábrázolását, inkább ezekkel a gyönyörű, fehéres grafikákkal operál. A harmadik rész rózsájába pedig egyenesen beleszerettem.

Jobbra pedig a filmes borító. Kiváncsi vagyok, lesz-e valaha tv-sorozatos verzió is.

Ha nyomtatott irodalommal meg is vagyunk, térjünk át az adaptációkra, amiből immár kettő is van.

Filmes poszter

Elsőnek jöjjön a film, már ha csak kronológikus sorrendben is megyünk. Mint már említettem, nekem nem volt nagy gondom vele. Nem volt olyan rossz, a casting is egész nagy neveket szerepeltett. (Az újranézésnél majdnem félrenyeltem az előbb a pattogatott kukoricát, mikor Lena Heady megjelent, mint Clary anyja, és felsikkantottam, hogy Jé, tényleg, ebben Cersei Lannister is benne van!) A többi színésszel is meg voltam elégedve, és személy szerint én jobban szerettem Jace szerepében Jamie Campbell-Bowert mint a mostani Dominic Sherwoodot.

Nagyjából az alapanyaga történetét is jól követte (ami a tv-sorozat után igazán nagy dolognak tűnik), még egypár kétsoros poént is átvette belőle szóról szóra. Egyedül a végső összezördülést írták teljesen újra (de nagyon), gondolom valami nagyot és látányosat és harcolást akartak a végére, és az eredetiben nem nagyon van jelen.

Az első film után elkaszálták a sorozatot, se kritikusilag, se a nézők által, és legfőképp bevételileg nem volt nagy siker, nem érkezett folytatás.

Az első évad posztere

Nemrég viszont a Freeform felkarolta az árnyvadászokat, hogy ő most tv-sorozatot fog csinálni belőlük. Persze a rajongók tűkön ülve várták, hogy a kedvenceik ismét képernyőre kerüljenek, még ha csak a kisképernyőre is. Aztán megkaptuk ezt, és senki sem tűnt elégedettnek. Nagyon hamar a Fantasztikus négyes reboot esetévé vált ez is, ahol a régebbi, akkor rossznak titulált film vált hirtelen a jó filmmé.

Hát hol is kezdjem. A főszereplő színészek játéka kritikán aluli. Hiába szeretem alapjáraton Kat McNamarát, itt legszívesebben felpofoztam volna nem is egyszer. Jó, az évad végére összeszedte kicsit magát, és a picsogó libán kivül más arckifejezést is mutatott. Ellenben Jace-szel. A srác az egész évad alatt szó szerint csak azt az egy durcás kacsasegg-arcot vágja, mint ami ezen a poszteren látható. De komolyan. A vége felé már rázott a nevetőgörcs, mikor képernyőre került, és nem hiszem, hogy ez lett volna a cél.

Viszont azt meg kell adni nekik, hogy a főbb mellékszereplőkkel nagyon beletrafáltak, már ha csak a színészek kinézetét is figyeljük. Magnus és Simon ugyan a filmben is nagyon hasonlóak voltak, Alec talán egy picit túlkoros ott, de leginkább Izzy volt ott. Megvolt benne a kellő szexisség, szakasztott mása volt annak, ahogy őt a fejemben elképzeltem, és korban pont megfelelő. Őt a filmben nem szerettem, mert az a színésznő legalább harmincnak nézett ki, holott a történet szerint ők még nem töltötték be a huszat.

A második évad posztere

Az effekteken nagyon látszott, hogy kicsi volt a költségvetés, főleg, mikor démonok kerültek a képbe. Azok szörnyen nevetségesen festettek, pont úgy, mintha egy félig műanyag jelmezbe bújtattak volna egy embert. Merthogy ez így is volt, bennük aztán nem volt semmi számítógépes animáció.

De ami a legjobban kiakasztott, de az a elejétől a végéig, az a történet volt. Mert hogy nem sokat tartottak meg az alapanyagból, az tiszta. Egy teljes posztot tudnék könnyűszerrel annak szentelni, hogy szétszedjem, mi volt eltérő attól, ahogy a könyvben van, és egy bekezdést is nehezen annak, mit tartottak meg. Kb a szereplők nevét, és ennyi. Az alapvető fordulópontok, minthogy ki kinek a rokona és ki kibe szerelmes, az megolt, meg a helyszínek (nagyja), de ezen felül... Aki a sorozatból akarja megtudni a könyv történetét, hát annak sok szerencsét. (Ha az ember anélkül nézi, hogy ismerné az alapanyagot, és csak egy szimpla tv-sorozatként kezeli, még elmegy azért, főleg ha hajlandóak vagyunk szemet hunnyni az animáció gázságának, de a rajongóknak, akinek a célcsoportnak kellett volna lenniük, alaposan fel lehet húzni ilyesmikkel az agyát.)

Hallottam, hogy a második évad már érzékelhetően jobb, nyilván meg fogom nézni, ha másnem azért, hogy szörnyülködjek, de nagy kedvenc soha nem lesz.

Végül pedig muszáj szót ejteni Cassandra Jean az árnyvadászok világához készült illusztációiról is. Mint Clare hivatalos rajzolója, az ő képeiből készült a színező is, valamint poszterek, apró kedvcsinálók és a szereplők teljes skálájának bemutatása. Meg kell hagyni, sajátos és jól felismerhető stílusa van, még ha nekem nem is a kedvencem. Viszont azt soha nem fogom rájuk mondani, hogy attól, mert nekem nem annyira tetszenek, még nem szépek, mert tényleg szépek és egyediek.

Íme egy kisebb válogatás Jean rajzai közül:

Clary és Jace

Parabatai - Jace és Alec

Ennyi volna mára az árnyvadászos elmélkedésem. Gondolom tisztán látható, hogy még mindig a könyv a kedvencem minden megvalósított forma közül, de mi más is volna. A legtöbb esetben még mindig az eredeti a legjobb, csak ritka esetekben sikerül a vizuális adaptációnak még annál többet is nyújtania. A filmet minden hibája ellenére szerettem, és a sorozatnak is fogok (a még annál is jóval több hiábaja ellenére is) adni még egy esélyt, hátha képes lesz meggyőzni, hogy érdemes őt is nézni, még ha csak egy különálló dologként is, aminek nincs köze az eredetihez.

Legközelebb hamarosan jelentkezem, ha be fogom tudni fejezni, akkor a The Mistake értékelésével, de azzal jelenleg úgy vagyok, hogy nincs sok kedvem folytatni, valahol a 23. fejezet tájékán ráuntam kicsit. Meg a posta frissen hozta Sarah J. Maas Üvegtrón sorozatának 6. részét, a Tower of Dawn-t, és lehet, hogy az be fog szippantani teljesen.

A legközelebbi viszontlátásig,

Kalamaj