Kellemes Húsvétot mindenkinek! Még ha idén el is marad a locsolás (hála égnek, én nagyon nem szerettem, napokig nem jött ki teljesen az olcsó locsolókölni szaga a hajamból, bárhányszor mostam is meg), az nem jelenti, hogy nem lehet ünnepi hangulatban tölteni a napot. És legfőképpen egy nagyot enni. Én személy szerint terveztem egyet sütni délután, ha egy könyv el nem tereli a figyelmem.
A mai bejegyzésben összeszedtem azt az 5 könyves archetípust, történetelemet, kapcsolattípust, problémát, amitől legszívesebben letenném a könyvet, vagy ha tudom, hogy ez az alap, fel sem veszem.
Íme ezek lennének:
1. A pszichotikus hímegyed
Mára már nagyon látszik a trend, hogy elfordulunk azoktól a pasiktól (főleg pasik, de persze női szereplő is lehet), akik a szerelmi alapnak vannak beállítva, az lenne a céljuk, hogy csorgassuk rá a nyálunk, de ha jobban megnézzük, naaagyon nem okésak. Megvan a különbség a rosszfiú (aki lehet szemtelen, káromkodik, lázadó és nagyon odavág a bőrdzsekije), és egy tényleges pszichopata között.
Az előző évtized eleje környékén volt ez tipikus, a legelső könyv, ami mintaként eszembe jut, az a Csitt,csitt. Folt naaagyon nem okés. Gyakorlatilag követi Norát, többször sarokba szorítja, kb nem engedi maga dönteni bármiről. Minden egyes megjelenésénél borsódzott a hátam tőle, a való életben tuti távoltartási végzést kérnék ellene.
2. A mindenkinek kell a könyv végére egy partner
Ez nem aaanyira zavar, de nem is szeretem. Főleg sorozatok záróköteténél fordul ez gyakran elő, ahol a szerelmi szálak is fontos szerepet játszanak. Mikor az író megpróbál elvarrni minden szálat, és ez abban végződik, hogy minden szereplő szépen párba lett állítva, mindenki megkapja élete nagy szerelmét, és mennek boldogan maguk útjára. (Gyakran a főszereplő főszereplővel, hierarchikusan rendezve.)
A könyv, ami ehhez eszembe jut, az a Kingdom Of Ash. Hihetetlen, bármi negatív kijön a számon egy Maas-könyvvel kapcsolatban? Pedig ez zavart a legvégén. Mindenkinek megvan a párja, még olyanok is kibékültek (és készülnek házasodni), akiknél nem lett volna annyira szerencsés. Néhány sima barátság simán elfért volna, egyrészt meghagyja a lehetőséget a képzeletünknek, másrészt jobban illett volna a történet folyamába.
3. A csak szex és más semmi
Személy szerint én szeretem, ha egy könyvnek van története. Jó dolog az, nem? Viszont (sajnos) elég kedvelt az a műfaj, ami arról szól, hogy a két főszereplő egyed mást sem csinál, mint egymás nemi szerveit ingerli. Tipikus ez a téma a New Adult (NA) könyvekre, az egyes könyvesboltokban "Pasik, akik elveszítették a pólójukat" borítócsoportba sorolt könyveknél. És ezeknél a borító mindent el is mond a történet mélységéről. Ami teljesen hiányzik. Párszor megpróbáltam esélyt adni a műfajnak, de ahogy éreztem, hogy az agysejtjeim sikítva követnek el öngyilkosságot olvasás közben, inkább letettem róluk. Elsőre a The Deal jut eszembe, amihez sajnos nekem is volt szerencsém, de felsorolhatnám a fél NA kategóriát bármilyen kiadónál.
4. A bevásárlólista
Modern, mai világban játszódó könyveknél szinte kikerülhetetlen, hogy olvasás közben nem fusson bele az ember pár márkajelzésbe. Csak szinte, hiszen az író dönti el, hogy tesz-e reklámot a könyvébe, vagy körülírja. Nem is életbevágóan szükséges, de egyet-kettőt még elnézünk. Viszont van, ahol túlzásba viszik, főleg olyan környezetben, ahol a szereplők elég gazdagok, és az író a márkanevek villogtatásával akarja bemutatni, milyen tehetősek.
A legkirívóbb példa erre a Pretty Little Liars. Számomra ez a könyv olvashatatlan volt, annyira tele volt pakolva márkanevekkel. Volt, hogy egy oldalon 6-7 is felbukkant, gyakorlatilag minden második mondatban volt egy. Én egy regényt vásároltam, nem reklámkatalógust.
5. Az előre nem látható fordulat
Félreértés ne essék, szeretem a jó kis függővéget és a meglepő csavarokat. De van az a fajta, ami tényleg a semmiből jön, semmi nem utal az eljövetelére, semmi felépítés hozzá, csak bumm, itt egy meglepetés, vége a könyvnek, vedd meg a folytatást, hogy megtudd, mi történt egyáltalán.
Talán nem a legtökéletesebb példa, de nekem a Never, Never jut eszembe ide. Párszor már panaszkodtam erről a minitrilógiáról, de most megteszem újra. Az előre nem látható fordulatot nekem a harmadik könyv vége jelentette. Volt az első két résznek egy jól felépített íve, megvolt a rejtély, aminek egy érdekes, voodoo-s felütése volt, aztán ott a végkifejlet, ami totálisan sutba dob mindent, és egy súlytalan cukornyáladzást odahány a végére, ami a semmiből kerül elő.
Ettől az 5 archetípustól megyek minden alkalommal falnak. Persze van még több is, de ezek irritálnak a legjobban. Nektek milyen könyves fordulatok bökik a csőrötöket? Írjátok meg kommentben!
A példaként felhozott könyvekről (a The Deal kivételével) írtam hosszabb értékeléseket is, a követező linkekre kattintva olvashatóak azok is:
Ez lenne a mai bejegyzésem, legközelebb csütörtökön jelentkezek újra. Csináljak még egy hasonló bejegyzést olyan archetípusokkal, amikből nem tudok eleget olvasni? A legközelebbi viszont-olvasásig:
Love,
Kalamaj
Igen, írj azokról is :)
VálaszTörlés