Minden nagyobb körítés nélkül folytatnám is a tegnap megkezdett Crescent City - House Of Earth And Blood értékelésemet. Viszont a mai kiegészítő-bejegyzésben azokra a témákra térek ki, amikről nem beszélhettem anélkül, hogy kisebb-nagyobb történetelemeket le ne őttem volna. Szóval aki még nem olvasta a könyvet, és szeretné egészében kiélvezni, mikor sort kerít rá, az ne olvasson semmibe bele a következő képen túl.
A spoilermentes értékelés elérhető erre a linkre kattintva.
 |
| Elnézést a befigyelő ujjamért, de akkora a könyv, hogy magától nem maradt volna nyitva. |
Még egyszer figyelmeztetek mindenkit, innentől a bejegyzés tényleg spoileressé válik.
Szóval, íme az eredetit kiegészítő véleményem:
 |
| Imádom a térképeket. |
Az Üvegtrón-kapcsolatok:
Olvasás közben sok párhuzamot sikerült felfedeznem az Üvegtrón szériával kapcsolatban, főleg azért, mert azt épp nem rég olvastam újra, ezért még nagyon friss.
Főleg a könyv középső részében, mikor veszettül nyomoznak főszereplőink egyrészt a gyilkos, másrész a Szarv után. Akkor sokszor volt olyan érzésem, mintha két-három Üvegtrón kötet lenne egybegyúrva, leginkább a sorozat közepe/második fele környékéről, mikor Aelin-ék a kulcsok után kutatnak, közben különféle, világmegváltoztató titkokra bukkanva.
Persze a legnagyobb hasonlóság a két történet között számomra a két főhősnő között volt. Ahogy a tegnapi posztomban is említettem, számomra Bryce egy feljavított Aelin 2.0, de a jó értelemben. Megvannak az Aelin-es tulajdonságai, de valahogy mélyebb/összetettebb lett a végeredmény. Főleg, hogy Aelin-nel a vége felé már helyenként nagyon nehéz azonosulni, mikor átmegy teljes, mindent irányító istenséggé.
A másik hasonlóság, vagyis inkább kapcsolat a két sorozat között a tényleges kapcsolat a két sorozat között, ami tényleg szuper spoileres. Vagyis mindhárom sorozattal, a Tüskék és rózsák udvarára is kikacsint. Ugyebár nagy hangsúly van az Üvegtrónban a világok/dimenziók közti kapuknak, ahogy ebben is, annyira, hogy a végkifejlet fő eseményei mind azzal állnak kapcsolatban. Ráadásul van egy félmondat, ami szó szerint utal a másik két sorozatra, na ott én hangosan felsikítottam. Már jelenleg is van egy csomó elméletem, és tuti, hogy az újraolvasások folyamán még jobban fogok figyelni ezekre a részletekre.
A végkifejlet:
Tegnap ugye megemlítettem, hogy nem tudtam előre, hogyan fog a négy-öt nagy konfliktusszál a végére összeérni, de valahogy csak sikerült. Ugye Danika, a gyilkos, a Szarv, a démon és a drog között volt összefüggés, de például nem tudtam, hogyan fog beúszni Sandriel és Hunt problémája, és valahogy sejtettem, hogy valami gebasz lesz Micah körül is. (Spoiler: Lett. A sontjaimban éreztem, hogy nem okés teljesen a fickó.)
A megoldás: emeletes felépítés. Az össze nem függő részek egymás után, az előző probléma megoldása után kerültek sorra. Emiatt egy kicsit összezsúfoltnak hatott a vége, csak kapkodtam a fejem, és talán Sandriel egész története át is csúszhatott volna a második kötetre. (Aztán lehet, hogy tartalmilag mindenképpen szükséges volt itt, mert a folytatáshoz elengedhetetlen a mostani állás a könyv végén).
Ráadásul a végső probléma egyáltalán nem az volt, amire számítani lehetett. A már meglévő konfliktusok mellé még bejött a legvégére egy démon-invázió is nagy záró csinnadrattának. Addigra már annyira szét volt szaggatva a szívem, hogy nem hittem, hogy tudja még tetézni, de tudta. Danika megjelenésénél annyira sírtam, hogy remegett tőle az egész testem.
Ha már Danika, Sarah J. Maas mégis hogyan gondolta, hogy megint előhúz egy Nehemiát? Rögtön az első kötet legelején? Felháborító. Ugyan tudtam, mi fog történni, hiszen ezt a halált már maga a saját fülszövege is lelövi, és anélkül is látni lehetett kilométerekről, de attól függetlenül megszakadt a a szívem.
A sok-sok szál lezárása közül a kedvencem talán a Micah-történet volt. Ott kezdtem el először sírni, és ez nagyjából abba sem maradt a könyv végéig. A kedvenc jelenetem is innen származik, ahogy Bryce szereli össze a puskát, majd kapja vele homlokon Mycah-t. Bevallom, ez a jelenet szerintem sokkal forróbb volt, mint bármelyik flörtölős vagy romatikázós jelenet az egész könyvből. Annyira kielégítő volt, hogy ha itt ért volna véget a könyv, akkor is boldog lettem volna. De nem, volt még 100 oldal, és az még annyira tele volt akcióval, még ha ugyan ezt a tetőpontot nem is tudta túlszárnyalni.
Ennél többet már nem mondok, hiszen nem tartalmi összefoglalót írok éppen, a véleményem pedig talán ennyiből is látszik. Mivel gondolom ezt főleg azok olvasták már csak el, akik a könyvet ismerik már belülről is, írjátok le a kommentekben, hogyan tetszett, és melyik volt a kedvenc részetek/jelenetetek.
Legközelebb hétfőn jelentkezek, valószínűleg egy újabb indulóval a TOP 5 szekcióból, ahol összeválogatok 5 jó vaskos könyvet, amit a karantén alatt olvasásra ajánlok. Addigis kellemes hétvégét és jó egészséget.
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése