Mikor hónapokkal ezelőtt először meghallottam, hogy a kedvenc írónőm, Sarah J. Maas legújabb könyve idén márciusban fog megjelenni, azt hittem, hogy ki fogok ugrani a pizsamanacimból. (Igen, éppen pizsamában voltam akkor, ennyire emlékszem a pillanatra.)
Ráadásul egy teljesen új világ, új szeretnivaló szereplőkkel, és ezúttal felnőtt besorolással. Tudtam, hogy lesz benne erotikusabb tartalom is, de az csak másodlagos volt a számomra. A 18+os kategóriából az sokkal jobban érdekelt, hogy Sarah végre hagyja az új főszereplőnőt ellőni az összes káromkodást, amit Aelin-nek nem engedhetett.
Március első hetében aztán el is érkezett az idő, napokkal a hivatalos megjelenés előtt már nagyban jártam a könyvesboltokat, hátha hamarabb kipakolják. Rögtön két példányban is megszereztem. A standard, mindenhol kapható verziót a cukorborsó barátomtól kaptam szülinapomra (ami véletlenül épp egybe esett a megjelenéssel), pár héttel később pedig magam is megszereztem a brit dedikálókörút speciális kiadását. Íme az édeskéim:
 |
| A bal oldali a standard, a jobb oldali a speciális kiadás. |
Senki ne aggódjon, ez a bejegyzés teljesen spoilermentesen lesz tartva, hiszen aki meg akarja várni a magyar megjelenést az olvasásáig, annak eszem ágában sincs lelőni semmit előre. Nyugodtan olvasson bárki tovább.
 |
| A speciális kiadás belső borítóján a standard kiadáshoz használt alkotás nem-piros verziója van. |
Összesítve:
Egy szóval sem fogom azt állítani, hogy tökéletes lenne ez a könyv, mint ahogy egyik sem lehet az. Viszont attól függetlenül egy nagyon jó könyv, amit még nagyon sok alkalommal újra fogok olvasni.
Maas-hoz hűen ez is lassan indul, de mikor beindulnak a dolgok, akkor aztán csak kapkodja az ember a fejét. Többször eredtek el a könnyeim, nekem, aki a való életben is alig sír.
Ha nagyon röviden akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, Maas túl-Maas-ta önmagát. Megvannak benne a klasszikusan Sarah J. Maas-i elemek, mint a ne-szórakozz-velem főszereplőnő, a nyálcsorgatnivaló hímegyed, a legalább ugyanannyira kőkemény legjobb barátnő, szárnyak és tündérek.
Nagyon szerettem a könyvet olvasni, még ha nem is a legrövidebb. Csak ajánlani tudom.
Az angol fülszöveg saját sufnifordítása:
Bryce Quinlan a tökéletes életet élte - napközben keményen dolgozni, éjjel pedig még keményebben partizni - amíg egy démon meg nem ölte a legközelebbi barátait, őt egyedül és összetörve hátrahagyva. Mikor a gyanúsított rácsok mögött van, de a bűncselekmények újra elkezdődnek, Bryce a nyomozás szívében találja magát. Bármit meg fog tenni, hogy megbosszulja a halálukat.
Hunt Athalar egy hírhedt bukodt angyal, aki most azon arkangyalok rabszolgája, akiket hajdan megpróbált megbuktatni. A brutális képességei és hihetetlen ereje egy célt szolgál: hogy kiiktassa a főnöke ellenfeleit, kérdések nélkül. De most, hogy egy démon dúl a városban, egy ellenállhatatlan ajánlatot kap: segítsen Bryce-nak megtalálni a gyilkost, és a szabadsága karnyújtásnyi távolságra kerül.
Ahogy Bryce és Hunt egyre mélyebbre ás Crescent City (Holdsarló Város? nem tudom, hogyan fordítsam) alvilágába, felfedeznek egy sötét erőt, ami fenyeget mindent és mindenkit, akik fontosak számukra, és egymásban lángoló szevedélyre találnak, ami mindkettejüket szabaddá teheti, ha engedik.
Bővebben a véleményem:
 |
| A speciális kiadás egy időszakos tetoválással és egy menő kitűzővel jött, de csak egy részének, szóval szerencsém volt. |
A felépítés:
A legnagyobb problémáim a könyvvel kapcsolatban a felépítés körül voltak. Elég nehézkesen indult be, kellett egy jó 200 oldal, mire úgy rendesen felkeltette az érdeklődésem. Ennek az volt az oka, hogy a könyv első negyede szinte tiszta világépítés volt.
Történik ugyan pár dolog (egy jó nagy is), de a fő hangsúly a környezet és a történelem kiépítésén van. Gyakran olyan érzésem volt, mintha Maas egy teli tál háttérinfót öntene az ölembe. Persze, fontos a világépítés, de abban a koncentrátumban, ahogy itt történt, kicsit intenzív volt.
Mikor elindult a rendes történet, onnan már okés volt, visszatért a szokásos Maas-minőség és az írőnőre jellemző, Üvegtrón-ias történetvezetés. Lazább, lassabb kezdet (itt igazából ugye közép), aztán egy forgószélszerű finálé. Igazán intenzív a könyv úgy az 500. oldal környékén válik, odáig kell csak kibírni a lassú vágtát.
A szereplők:
 |
| A speciáli kiadás hasonló fogású, mint az Üvegtrón gyűjtői kiadása, így ez is majd amellé fog kerülni a Maas-díszpolcomon. |
Sarah még a megjelenés előtt azt nyilatkozta, hogy Bryce remekül megértené magát Aelin és Feyre társaságában. Én közelebb vélném a személyiségét Aelin-éhez (akkora Feyre-fan nem vagyok, meg azt régebben is olvastam), legalább annyira cselszövő és visszavágós. A három nőszemély közül őt vélem a legszerethetőbbnek olvasói szemmel, hiszen a kezdetektől átélünk vele mindent, nagyon jól megérthetőek a mozdulatai. Olyasféle Aelin 2.0, feljavított verzió lett. (Még több Üvegtrón-összehasonlítást fogok megejteni majd a külön spoileres posztban, de azokról spoilermentesen nem tudok értekezni.)
Hunt is a legszerethetőbb lett az addigi három Maas-i hímegyed közül (ugye Rowan meg Rhys mellett). Persze, fellelhetőek apró hasonlóságok mindkét másikkal (például ő is beszállhat a szárnyfesztávolság-versenybe), de ő sokkal jobban a saját karaktere. Őt úgy tudnám leírni, mint egy vadászkutya, ami első ránézésre íjesztő, de amúgy egy nagy hegy cukiság. Talán az is sokat segít azon, hogyan látjuk, hogy a szemszögéből íródott fejezetnek köszönhetően jobban meg tudjuk őt is érteni. Egy botlását leszámítva ő a legegészségesebb pszichéjű könyves pasi, akit egy ideje bármilyen könyvben láttam. (Márpedig erre háklis vagyok.)
A mellékszereplők közül nem tudnék kedvencet választani. Danika azonnal beleékelte magát a szívembe, hiába szerepelt csak olyan keveset, és Lehabah, a tűzszellem is nagyon sajátos volt, vele is nagyon jó haverok lennék. Ruhn is szerethető, megértem sok rajongó odaadó imádatát felé, de ő annyira bennem nem hagyott nagy nyomot. Jó gyerek, nem az, csak egy kicsit egysíkú. Remélem a folytatásokban öszetettebb szerepet fog kapni.
 |
| Íme a speciális kiadás hátlapja, rajta a legfontosabb idézettel. Fordítás: Szeretettel minden lehetséges. |
A konfliktus és végkifejlet:
(Erről sokat nem fogok írni, mert túl sokat kéne elárulnom. A részletesebb véleményem majd a jelenlegit követő spoileres bejegyzésben lesznek olvashatók.)
A könyv előrehaladtával több irányból is befutottak olyan történetszálak, amik különféle, és egymástól helyenként teljesen eltérő konfliktusokhoz vezettek. Nem tudtam, hogyan fogja Maas a végén mindet megoldani, de valahogy csak sikerült. Ennek az eredménye az utolsó 200 oldal teljes mértékű érzelmi hullámvasúja lett. Jó 100 oldallal a vége előtt már ott tartottam, hogy hova lehet még ezt fokozni?, de ment még tovább. Talán még egy szálat el is lehetett volna hagyni a folytatásokhoz, de megtartva sem volt igazából bajos.
Gyanítom, hogy ez a sorozat is úgy fog járni, mint a Tüskék és rózsák udvara, ahol az első rész a saját, magában lezárt történet (mint egy előtörténet), és a folytatások egy teljesen más irányba fognak elvinni minket.
Egyenlőre nem mondok többet, hiszen minden más nagyon spoileres lenne. De a mait követni fogja holnap egy második bejegyzés is, ahol spoileresen fejtem ki a véleményemet olyan kérdésekről, amikről ma nem beszélhettem.
Annyiban foglalnám össze a véleményem, hogy hiába a nehézkes indulás, attól függelenül imádtam ezt a könyvet. Tipikusan Sarah J. Maas, szóval aki szerette az eddigi munkáit, az ezzel is nagyon elégedett lesz. Nem tudom, mikor adják ki magyarul is (karácsonynál hamarabbra nem tippelnék), de remélem, addig ki tudja mindenki várni, aki el szeretné olvasni. Angolul sem ooolyan bonyolult, aki van elég biztos magában, az álljon neki, ne íjedjen meg a 800 oldalas terjedelemtől, gyorsabban olvastatja magát, mint ahogy kinéz.
A Crescent City - House Of Earth And Blood-nak öt csillagból 5-öt adok.
Mára ennyi lennék, aki pedig inkább távolabb maradna a holnapi, spoileres bejegyzéstől, annak hétfőn jelentkezem újra. Addig is kellemes hétvégét, nyugit és jó könyveket.
Love,
Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése