Úgy néz ki, idén tavasszal nagyon rákaptam a tündéres témájú könyvekre. Az Üvegtrón újraolvasásommal kezdődött, de a Crescent City-ben is fontos szerepet kaptak. Ennyi viszont még nem volt elég nekem belőlük, olyannyira tetszik a téma, hogy tegnapelőtt még a Szentivánéji álmot is kiolvastam (kell is egy kis idő, míg az agyam feldolgozza azt a történetkatyvaszt...). A múltheti olvasmányom (hiába fejeztem ugyan ehét kedden be) is a tündéres tematikát járta be, bár egy modernebb, urban fantasy irányból.
Cassandra Clare könyvei ugyan nem voltak ismeretlenek számomra, de olyan sokat még nem olvastam belőlük. (Még 2017-ben elmélkedtem róla, ide kattintva olvasható az akkori véleményem, bár nem tudom, mennyire tükrözné ez a mai látásmódom.) Évekkel ezelőtt nekiálltam az eredeti Végzet ereklyéi sorozatnak, de teljesen csak a harmadik könyvvel végeztem. Ott úgyis volt egy tartalmi rész lezárása, és a többi részt is az új borítókkal akartam megszerezni, úgyhogy a negyedik rész olvasásával várni akartam a megjelenésig. Akkor aztán kézbe is vettem, de valahogy 100 oldal után elkalandozott a figyelmem. Azóta még egyszer nekiálltam, hogy újraolvassam, de ott a második rész vége után terelődött el a figyelmem.
Úgyhogy most úgy döntöttem, hogy egy másik irányból megyek neki a sorozatnak. Clare maga is nyilatkozta, hogy az árnyvadász világ különböző alsorozatai önmagukban is élvezhetőek, ha az ember nem bán egypár spoilert, akkor a Végzet ereklyéi nélkül is olvashatóak. És mivel magát a világot már ismertem, és csak jókat hallottam a Gonosz fortélyokról (legfőképp azt, hogy sokkal jobb, mit az eredeti sorozat), úgy véltem, most ezzel fogok kezdeni.
Vigyázat, a bejegyzés innentől enyhe spoilereket tartalmazhat (semmi eget rengető ugyan), mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább.
A véleményem az első kötetről, a Lady Midnight-ról, röviden:
Összességében egészen tetszett a könyv, mégha egy kicsit nehezen is indult be nekem. De ez talán azért volt, mert előtte világában egészen más könyveket olvastam éppen, és kellett egy kis idő, míg visszaszoktam napjaink világába.
Tökéletesnek nem mondanám, volt vele nem is egy helyen néhány apró bajom, főleg a világfelépítésben tátogó lyukak vagy kérdések miatt.
De alapjáraton élveztem, a szereplők mind egyediek voltak a maguk nemében, nem éreztem úgy, hogy csak más-más nevet tűzött volna az írónő több egyforma szereplőre. Emma Carstairs pedig bekerült a kedvenc női főszereplőim közé.
Bővebben:
A felépítés:
Mint már az előbb említettem, elég lassan indult el nekem a könyv, de tekintve a majdnem 700 oldalas terjedelmét (legalábbis az én angol kiadásom akkora volt) ez még el is fért a könyvben. Mikor végre rendesen beindult a történet, akkor már haladt rendesen, a végére pedig kellemes sebességre gyorsult (téged nézlek, Crescent City, amit követni is alig lehetett, olyan gyors lett).
Összességében végig normál tempót tartott, az események is megfelelő arányban voltak szétosztva, sehol sem éreztem úgy, hogy valamin túl sokáig időz, valaminek meg nem maradt elég idő. Az egyetlen nagy bajom talán csak az volt, hogy a fejezetek irgalmatlanul hosszúak voltak, és egy-egyben annyi irányba ment, amit nyugodtan szét lehetett volna szedni több rövidebbre.
 |
| Egy rajongó megcsinálta a régi borítók stílusában is a borítót. |
A szereplők:
Nagyon megkedveltem Emmát olvasás közben. Amellett, hogy nyíltan érthetőek voltak a motivációi, és könyves szereplőhöz képest intelligensen viselkedett (mind tudjuk, hogy a könyves hölgyikék időnként a józanésszel teljesen ellentétesen cselekednek). A kedvenc tulajdonságom benne azonban a humora volt, valahogy még a legveszélyesebb helyzetekebn is képes volt előhúzni a szarkazmusát.
Julian-hoz egyenlőre túl mély érzelmek nem fűznek, nem rossz karakter, csak kicsit túl jó nekem. Remélem a későbbiekben jobban kifejtődik.
Clare-nél már a kezdetek óta ott van az LGBTQ+ reprezentáció, ez most sem hiányzott. Viszont nem csak emiatt kedveltem meg Mark-ot. Mint a tündérvilágból vissztérő alak, vicces volt látni, ahogy próbál visszaszokni a modern világhoz, és ez helyenként megmosolyogtató helyzetekhez vezetett.
A Blackthorn család gyerekei is mind a saját karakterük voltak. A bajom csak Tavvy-vel volt, aki nem tudta eldönteni, hogy ő most bébi vagy felnőtt. 7 évesen néha úgy viselkedett, mint egy csecsemő, néha meg olyan mondatok hagyták el a száját, mint a 10 évvel idősebb testvéreinek.
 |
| Egy másik rajongó a filmes plakáthoz hasonlót alkotott. |
A konfliktus és végkifejlet:
Bevallom, 50 oldallal a nagy leleplezés előtt saját magam is megoldottam a rejtvényt, és emiatt nagyon büszke voltam magamra. Utólag visszanézve pedig nagyon okosan voltak elrejtve az előreutalások, amik alapján az ember hamarabb rájöhet, ki a tettes, ha tudja, mit nézzen.
A konfliktus felépítése is szépen kidolgozott volt, érthető volt, mi miért történik, anélkül, hogy túl sokat elárult volna előre. Emma és a többiek szépen végigkövethető nyomon mentek végig, még ha el is tévedtek időnként, akkor is érthető volt, miért. Clare sokat fejlődött a Csontváros óta, ahol csak a káoszra emlékszem.
A végső összetűzés pedig kellőképp nagyot ütött, behúzta az embert, és elegendő elégtételt adott, egy jól megkoreografált jelenetsorral.
(Az utolsó fejezet vége pedig egyszerre törte össze a szívem, és vigyorodtam el kíváncsian. Ahogy az epilógus is felkeltette az érdeklődésem.)
Röviden, nagyobb spoilerek nélkül ez lenne a véleményem. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik már olvasták az eredeti, Végzet ereklyéit legalább a harmadik-negyedik könyvig, és már eléggé ismerik a világot, hogy ne kelljen mindent elmagyarázni (mert azzal ez a könyv már nem bajlódik). Talán a Pokoli szerkezetek sem árt, de én még nem olvastam, és anélkül is gond nélkül élvezhető.
A Lady Midnight-nak ötből 4,5 csillagot adok, a konzisztenciabeli és fejezethosszi problémáim miatt.
Ez lenne a mai értékelésem, legközelebb hétfőn jelentkezem, ezúttal egy újabb TOP 5 bejegyzéssel. Hogy következőnek mit olvassak, azt még nem döntöttem el, legszívesebben a Lord of Shadows-zal folytatnám is a sorozatot, de még annyi más jó könyv van, még meglátom. A legközelebbi viszont-olvasásig viszont mindenkinek szép hétvégét kívánok, és varázslatos olvasnivalókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése