2020. február 4., kedd

5 sorozat, amit életem végéig újra- és újraolvasnék

Minden könyvmolynak megvan a maga kedvenc sorozata, amivel nem tud betelni. Ha valaki olvasnivaló tippet kér tőlük, már nyomják is az első részt a kezedbe. Vagy akár kéretlenül is. A sorozat, amit annyira imád, hogy az egész világgal el akarja olvastatni, még a kötelező tantervbe is beletenné. (Igen, ez egy beszólás volt az új tantervnek.) 

Megpróbáltam én is összeszedni 5 ilyen sorozatot, ez az én toplistám:


1. Sarah J. Maas - Üvegtrón
2. Böszörményi Gyula - Ambrózy báró esetei
3. Leigh Bardugo - Grisha
4. Rainbow Rowell - Carry On
5. Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara

A legelső helyen egyértelműen és vitathatatlanul az Üvegtrón sorozat áll. Számomra ez az a sorozat, amit mindenkire próbálok rátunkolni. Az első kötetbe annyira beleszerettem annak idején, hogy az hozta meg a kedvem egyáltalán a fantasy-hez, mint műfajhoz. Egyetlen más könyvet sem birtoklok annyi példányban, mint az Üvegtrónt. Ami már eleve őrültség, hiszen az emberek általában egy könyvet egy példányban tartanak otthon. A legtöbb más könyv esetében nálam is így van ez, kivétel ez a fenomenális sorozat. Már tényleg csak az eredeti első kiadásos angol verzió hiányzik a gyűjteményemből (a bal oldalon lévő képen látható a borítója), csak azt már nagyon nehéz megszerezni, és jó százezerekért látni már a neten.
Dicsőítő ódáimat a sorozathoz a jobb oldali sávban lévő Maas-hét bannerre kattintva el is olvashatod.

Második helyen az Ambrózy-sorozat áll, de igazából bármilyen Böszörményi-remekművet ide sorolhatnék. Örökké elkötelezett rajongója leszek, és ebben az elhatározásban semmi sem ingathat meg.
Annak idején a Gergő-könyvek voltak az elsők, amik megszerettették velem az olvasást. Igen, annyira jellemző rám, hogy mikor a velem egykorúak egyáltalán olvasni is még alig tudnak, én már sokszáz oldalas könyvekből lógok ki.
A Leányrablás hozott vissza Böszörményi könyveihez pár év kihagyás után, és tuti, hogy ez a sorozat is még jópár újraolvasást meg fog élni. Főleg azután, ha végre elsőre is sikerül végeznem vele. De egyszerűen nem akarom, hogy kifogyjak a számomra még új és olvasatlan Böszörményi-anyagból, ezért halogatom. Hiszen semmi sem olyan, mint először olavsni egy jó könyvet.

A dobogó harmadik fokát a másik nagy kedvenc fantasy-sorozatom foglalja el, a Grisha világ, beleértve az eredeti trilógiát és a kiegészítő történeteket is.
Leginkább pont ezt a kitágított világot szeretem ebben a történetben. Ha csak az eredeti trilógia léteznek, sem tenné egy rossz sorozattá, ellenkezőleg, jó kis története van annak is. De a hozzáadott spin-off könyvek, mint a Hat varjú duológia, a King of Scars és a Language Of Thorns novellagyűjtemény teljesen átalakítják a világot, olyan réteget adnak neki, amit egy sima, egy szálon futó regénysorozat csak nagyon nehezen tud elérni.
Az meg csak egy személyes plusz, hogy ősszel tudtam élőben találkozni az írónővel, és az egyik legkedvesebb élményeim egyike lett.
Ha nem lenne annyi más olvasatlanom, biztos ezt is újraolvasnám már most.
Az eredeti trilógiához írt értékelésem itt olvashatjátok.

A negyedik helyezett csak 2019-ben került a kezembe, de annyira beleszerettem, hogy egyhamar még nem fogok elfeledkezni róla. Rainbow Rowell-ről már hallottam ugyan korábban is, de inkább csak a modern ifjúsági regényeiről, én pedig inkább vagy a múltban vagy a jövőben szeretek kalandozni, megpakolva rengeteg jól megkomponált akcióval.
De Instagramon annyiszor került tavaly szembe velem a Carry On mindenféle fanart-ja, hogy ránéztem mi is ez. Akkor láttam, hogy ez egy varázslós benntlakásos iskola, LGBTQ+ reprezentációval (és elég erős fő történetszálként, nem csak valaki a háttérben), gondoltam ez tetszhet nekem.
Nem tévedtem. Kicsit talán a Harry Potterre emlékeztet az eleje, de annyival több, mint a Harry Potter, és a szereplőit ilyen rövid ismeretség után is már a szívembe zártam.

Tanakodtam, hogy az ötödik helyre a Harry Potter vagy a Tüskék és rózsák udvara kerüljön. Végül a Maas-fanatikus énem nyert, így a Tüskék és rózsák került fel a listára.
Ugyan az Üvegtrónt egészében sokkal jobban szeretem, nyolc könyvben több ideje is volt kiforrnia annak, mint ennek a három és félben, de attól még ez a sorozat is nagy kedvencem. Az első résztől ugyan el tudok tekinteni, de a Köd és harag udvara az egyik abszolút kedvenc könyvem, szóval plusz pont neki.
Hatodik helyezettként, vigaszdíjon azért megemlítem a Harry Potter sorozatot is, hiszen időről időre azt is szeretem újraolvasni, csak a terjedelméből kifolyólag nem olyan gyakran. Ha Rowling nem barmolja szét az egyszer jól felépített világát, akkor lelkes Potterhead maradok még egy darabig, és igaz hithű Mardekáros.

Ez lenne az én 5 kedvenc sorozatom, amik még nagyon nem utoljára voltak a kezemben. Neked melyik az a sorozat, amivel nem tudsz betelni? Oszd meg velem is, hátha találok még leendő új kedvenceket köztük.
Csütörtökön újra jelentkezem, tovább víve a Maas-vonalat megmutatom az Üvegtrón-gyűjteményem. Addigis kitartást ez ellen az eszméletlen szél ellen. Kivánom, hogy senkinek se lapozzon bele a könyvébe.

Love,
Kalamaj



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése