2020. október 19., hétfő

Leigh Bardugo könyvborítói viszik a pálmát - ezért

Ki ne gyönyöködne szívesen egy-egy jól megkomponált könyvborítón? Azonban a szépek között is vannak a kitűnően kiemelkedő egyedek, amiket már azért is megéri birtokolni, mert olyan csudásan mutatnak a polcon.

Aki pedig számomra nyertes ebben a témában, az Leigh Bardugo. Nem tudok olyan könyvét mondani, aminek a látványától (és akkor még a beltartalomról egyetlen szó sem esett) nem dobban nagyot a szívem.


Ebben a bejegyzésben összeszedtem az összes Bardugo-könyvet, ami a polcomon csücsül, hogy legeltessem rajtuk egy kicsit a szemem. Spoilerektől nem kell tartani, hiszen most csak a csomagolásról értekezem majd, a tartalom egy másik nap témája.
Hogy mitől is ilyen szépek, annak az alaptéma is részben az oka. A Grisha-sorozat eredetileg orosz mitológiára alapozó világa adta magát a részletgazdagon díszített, aprólékos borítóhoz, ehhez pedig társult egy remek grafikus, és már kész is volt a siker.


Az eredetiek

Már az eredeti trilógia legelső csomagolása is felkeltette a figyelmem, és színvilágban is jól elkapták a sztori alaphangulatát. Bár első ránézésre ez a szürkésebb alaptónus nem tűnhet épp a legrikítóbbnak, de jobb is így. És végre egy trilógia, ami kitér az oly sokszor látott piros-kék-zöld kombóból. (Szeretem én a Tüskék és rózsák udvarát, de színben nem valami kreatív  borítójuk.)

A három köteten felbukkanó három legendás lény is jól tükrözi a történetet, anélkül, hogy sokat elárulna róla, és a három épület külön pirospontot érdemel az építész-lelkemtől.


Az újracsomagoltak

(Bevallom, ezzel a külsővel nincs meg nekem a sorozat, így segítségül kellett hívnom a guglit.)

Szeretem ezt a verziót is, bár az eredetit sokkal inkább preferálom. Itt inkább a három lény kerül fókuszba, és az oroszos elemeket elhagyva inkább a fantasy-ségére fektet hangsúlyt. És bezony, ide is elért a piros-zöld-kék triumvirátus átka.


A gyűjtői kiadások

Az ok, amiért nem rohanok megszerezni az újracsomagolt verziót, és amiért maga a mai megjegyzés is megszületett. (Ugyanis a minap jelent meg a Shadow and Bone gyűjtői kiadása.)

Ezek a kiadások egyszerűen lélegzetellállítóak. Nagyszerű minőségű keménykötések, részletgazdag fólianyomás a történetet szimbolizáló rajzokkal, festett lapszélek, és valamiféle extra tartalom a legvégén. A Six of Crows és a Crooked Kingdom pedig még dedikálva is van, hála a már majdnem egy évvel ezelőtti eseménynek.

A Shadow and Bone trilógiáját ebben a csomagolásban fogom angolul beszerezni (és nagyon reménykedem, hogy a többi részt is kihozzák így is).


A többi

Magához a Grisha világhoz született pár kiegészítő könyv is, mint a Language of Thorns, aminek a borítója leginkább a gyűjtői kiadásokhoz hasonlítható. Vagy a The Severed Moon, ami ugyan nem regény, hanem egy naplószerűség, amit magad tölthetsz ki, de a Grisha-világhoz kapcsolódó témákkal és rajzokkal.

A King of Scars a Six of Crows után a második spin-off duológia, ennek viszont még csak az első része jelent meg, a folytatás jövő év elején jön. Csak pillants rá erre a borítóra, hát nem extravagáns? Elvben kicsit tartózkodom az arany borítóktól, eléggé fennhélyázó szín egy könyvvnek, de adott esetben igenis bele tud trafálni. Mint itt is. És a 3D-effektus is igazán élethűre sikeredett.


De nem csak a Grisha-világban játszódó Bardugo-könyvek érdemlik meg a kiváló borítókat, a jelenleg még egyedülálló, de folytatására váró Ninth House is remekel az egyszerűségében elegáns borítójával, amiről visszaköszön a jól ismert fekete kígyó, amit a grafikusok annyira szeretnek használni.

Vissza a Grishákhoz, a legfrissebb szerzeményem pedig a vadiúj Lives of Saints, (annyira friss, hogy ma reggel hozta a postás) ami rövid történetekben meséli el a világ jelentős szentjeinek (köztük Alinának) életét. Már maga a standard kiadás is szuper a vörös alapon arany fólianyomott mintájával, de sikerült lecsapnom az Illumicrate speciális verziójára, ami egy extra papírborítóval érkezett, amin elöl Alina, hátul az Éjúr látható. Egyébként a könyv belseje is ilyen elképesztően szép illusztrációkkal van tele.

Ugyehogy nem kispályáznak Leigh Bardugo könyvei a borítók terén? Kinek melyik a kedvence? Esetleg van egy olyan könyv, ami legyőzné őket szépség terén? Írd meg kommentben!

Legközelebb csütörtökön jelentkezem újra, meglehet, hogy már a Lives of Saints értékelésével, de még kiderül odáig. Addigis egy jó könyvet, vastag zoknit, és kellemesebb időjárást mindenkinek.

Love,
Kalamaj

U.I.  Brrrr... Hideg van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése