(Most tűnt fel, hogy egész eddig rosszul írtam a könyv címét, ugyanis végig, konzekvensen lehagytam az A-t a legelejéről. Talán azért, mert a többi résznél nincsen, kivéve Az orgyilkos pengéjét. Hupsz.)
A spoilerveszélyre ismételten felhívom a figyelmet. Igyekszem ugyan visszafogni magam ilyen téren, de vannak olyan dolgok, amikről tartalommentesen nem lehet egyszerűen beszélni.
További cécó nélkül lássuk a fülszöveget:
A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena
képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más
választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki
elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét
emlékeivel, és a szíve is majd’ megszakad egy kilátástalan szerelem miatt.
Tudja-e így teljesíteni az alku rá eső részét, és képes lesz-e az egykor erős
és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?
„KÖNYV – így, csupa nagybetűvel.
Nevettem, kisírtam a szemem és azt akartam, bárcsak soha ne érne véget.
Félreismerhetetlen, egyedi stílusban megírt történet családról, szerelemről,
barátságról, hűségről és önmegismerésről. Egyszerűen lehengerel, és mohón
várjuk, bárcsak folytatódna.” – Fiction in Fiction in Fiction
„Az Üvegtrón jó volt, az Éjkorona még
jobb, de A tűz örököse a legjobb!”
Brooke, goodreads.com
 |
| Bevallom, a hátlapok közül ez tetszik a legkevésbé. Valahogy nem természetes ez a póz, ahogy Aelin áll. |
Mikor annak idején nekiálltam és beleszerettem az Üvegtrón sorozatba, még csak az első három rész jelent meg magyarul (illetve már a The Assasin's Blade is kinn volt, de azt csak sokkal később olvastam), és a Queen of Shadows még kozmikus távolságokra volt, így kicsit lassabban álltam neki A tűz örökösének, az Éjkorona után vártam egy hónapot. Nem tudom, hogyan csináltam, de annyi önkontrollt azóta sem tudtam felmutatni soha. Hiába csücsült ott a polcon a kis zöld könyvecske, naponta sutyorogva a fülembe, hogy vegyem kézbe, egy teljes hónapig meg tudtam állni, pedig rágott a kíváncsiság, hova fog menni a történet a második rész galaktikusan oltári befejezése után.
A csillagokba, oda ment.
Ez az a könyv, ami elhozta nekünk Rowan Whitethorne-t.
És ez elsőre nem tűnhet nagy cuccnak, de az. A könyv első felében én sem tudtam hova tenni. Kicsit érdekes volt, de leginkább csak bunkó, akivel Aelin-nel - aki akkor még nem volt kész Aelin lenni - folyton csak marták egymást. Alapvetően szeretem az olyan történeteket, ahol a f*ck you-ból f*ck me lesz, de ez csak simán ellenségeskedésnek tűnt nekem. Jó, jó, sok lelki sebbel küzdöttek mindketten, és tiszta szerencse, hogy a második felében pont ezeknek a leküzdésével foglalkozik a könyv.
 |
| Egy holland khmmm... borító. Nem vészes, de az eredeti azért sokkal jobb. |
Ez tetszik legjobban Aelin és Rowan kezdeti kapcsolatában. Mindketten egy sötét helyen vannak, sok lelki sebbel, ahonnan együtt küzdik fel magukat. Még csak igazi pár sincs a könyv végére, csak két ember (tündér), akik együtt gyógyultak. (Persze tudjuk, hogy mostanra beleestek egymásba.)
Az Heir of Fire az egyik kedvenc részem (bár nem tudnék dönteni, ha pisztolyt fognának a fejemhez, akkor se), részben azért, mert egy csomó új szereplő jelenik meg, köztük a két nagy kedvencem, Manon és Aedion is. Ők az én kis kabaláim, bizotsan legjobb barátok lennénk a való életben.
Emellett pedig ami még ilyen előkelő helyre emeli nálam, az a világ kibővítése. Látszik, hogy itt kezdenek el emelődni a tétek, hiszen új helyekre látogatunk el, új lények kerülnek elő, és kezdenek rendeződni a nagyhatalmú játékosok. Ez a tiszta lépcsőfok meglépése pedig csak még érdekesebbé és letehetetlenebbé teszi a sorozatot.
Maga a történet lassanként csordogál az egyre közelítő durranás felé. A végén pedig akkorát robban, hogy az űrből is lehetett látni a szemeim csillogását közben. Mikor Aelin végre elfogadja az örökségét és nevét, majd egyszerűen laposra veri a valg hercegeket, nekem ott konkrétan borsódzott a hátam. Főleg az azt megelőző fejezet után. Maas összeségében nagyon ért a flashback-ekhez és a lelki traumák érzékeltetésében. Aztán a résvári végkifejlet megint csavart egyet a szívembe vágott tőrben, ami Nehemia óta folyamatosan ott fájt. Direkt nem fogok róla egy szót sem szólni. Aki már olvasta,tudja, miről beszélek, aki pedig nem, annak nem akarok elrontani semmit. A szívem szakadt meg attól a pár fejezettől mindannyiukért.
Na ez ilyen komor végűre sikerült. Viszont a könyv csodálatos, csak ajánlani tudom. Aki pedig idáig eljutott már, és még nem ment tovább, ne vacillálj, innen csak még jobb lesz. Bízz bennem. Nem hinné az ember, hogy lehetséges, pedig de.
Ez lenne a Maas-hetem első napja, ma az Üvegtrón sorozat első három részével foglalkoztam. Holnap a negyedik-ötödik kötetek jönnek, hasonló felépítésben, egy poszt reggel, egy délután.
Azoknak, akik a nyereményjátékon is szeretnének részt venni, az első nap kérdéssora az Üvegtrón értékelésem végén elérhető (itt), vagy ha az a link rendetlekedik, az ütemterv-bejegyzésben is ott van. Holnap érkezik az új kérdéssor, a mai könyvek témáját feldolgozva, ezúttal már trivia kérdésekkel megfűszerezve. Természetesen a maiakra is lehet még később is válaszolni, a lényeg csak annyi, hogy jövő hétfő éjfélig mind az 5 teszt ki legyen töltve, hogy részt tudj venni a sorsoláson.
A holnapi viszontlátásig,
Love, Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése