Ez nem egy hagyományos bejegyzés lesz, de muszáj lesz kiírnom magamból az érzéseim.
Ugyanis múlt vasárnap járt Bécsben egy örök nagy kedvencem, az Imagine Dragons, és olyan koncertet adtak, hogy csak na.
Mikor még tavaly szeptemberben láttam a bejelntést, hogy most párilisban jönnek Bécsbe is, azonnal tudtam, hogy nekem ott a helyem. Egyetemi kollégámmal és jó barátnőmmel, Katerynával azonnal meg is vettük a jegyeket, jó, hogy nem vártunk, mert nem sokáig volt még belőle.
Már fél hétkor nyitották a kapukat, mi pár perccel azelőtt mentünk oda (Katy pont a Stadthalle mellett lakik, így nála vártunk délután), és akkora sor volt, hogy háromszor kellett visszakanyarodnia a stadion körüli jókora téren. De egész jó ütemben haladt, alig fél óra alatt benn is voltunk.
Az első, mikor beléptünk a csarnokba (D terem), egy nagy sikkantás volt mindkettőnkből. Tudtuk ugyan, milyen nagy a tér, de milyen nagy a tér.
Az előzenekar fél hétkor kezdett játszani, a K.Flay Kaliforniából. Nem ismertem őket, de a végefelé rájöttem, honnan volt ismerős. A Thunder című szám egyik verziójában a bridge-ben egy nő is énekel, na ő az énekese a K.Flay-nek. Amúgy teljesen rendben voltak, csak talán két számmal kevesebbet játszottam volna a helyükben, mert így kicsit elnyúlt.
Aztán végre fél nyolc után nekilódultak a sárkányok is.
Basszus, ez aztán koncert volt. Még most sem tudok nagyon értelmes mondatokat kinyögni, annyira meghatott, pedig már majdnem egy hét ideje volt leülepedni. Annyi tehetség, annyi szeretet áradt az egész zenekarból, hogy egyszer el is pityeredtem. Egy egész évre elegendő boldogsághormont feltermelt ez a két-háro
A régi és új számok közül is játszottak, de több meglepetés is volt.
Például a második szám a Forever Young volt, amihez elhozták magukkal az eredeti előadót is. Olyan gyönyörű volt, hogy a csontjaim mélyéig meghatott.
A másik nagy meglepi pedig valamikor a közepe felé volt, mikor eltűntek két percre, aztán a hátunk mögött, egy kissebb színpadon tűntek fel, ahol épp csak pár lámpa világította meg őket, és így
Legjobban a Thunder-t vártam, mivel ez a mi indulónk Katy-vel, lévén ez volt tavaly a Volton a nyitószámuk és erre eredt el aznap az eső. (Amúgy most vasárnap az egész napos tűző napsütés után a koncert előtt egy órával kezdett ismét felhősödni, az ég is jelezte, 
Ugyanúgy, mint tavaly, mot is a Radioactive volt a zárószám, ezt előre sejtettük, hiszen ez tud a legnagyobbat durranni, méltó befejezése egy tökéletes koncertnek. És mellesleg ez az én all-time kedvenc számom tőlük.
Na, még mindig nem tudok értelmesen fogalmazni. Az biztos, ha valamikor csak egy kis boldogságra lesz szükségem, elég lesz visszanézni a videókat, amiket csináltam, és visszaemlékezni, micsoda este volt. Tényleg a legtalálóbb, amivel jellemezni tudom őket, az a végtelen szeretet és hozzáértés. Olyan könnyen jött nekik az egész zenélés és a jelenlét. Egyszer például Dan random elkezdett beszélgetni egy ketchup-foltról az pólóján. Emellett pedig igenis komoly témákat is felhozott, amiről igenis kell beszélni.
Gondoltam mutatok pár videót, milyen is volt a koncert. Saját felvételek, mobillal rögzítettem, szóval a hangminőség nem mindig a legjobb, de a szeretet így is érződik belőle.
Ez a Dream, itt mentek hátra az álló rész és a hátsó tribün közé:
És a Thunder:
Be akartam vágni a Radioactive-et is, de olyan hangos volt, hogy a mobilom mikrofonja nem bírt már el a hanggal, és nagyon recseg. Így el kell hinnetek az én szavamnak, hogy állatira sikeredett az is.
Inkább most hagyom abba ezt a bejegyzést, míg még viszonylag értelmesen fogalmazok, pedig tudnék még oldalakat zengeni, de senki sem akarja, hogy átmenjek totális fangirl-üzemmódba.
A hónap végét innentől a Maas-hét fogja kitenni, hétfőn kezdek, de a nyereményjáték első tíz kérdése már most aktív. Én már nagyon készülök, remélem tetszeni fog. Szép hétvégét és nagyratörő álmokat.
Love, Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése