2020. július 2., csütörtök

Évközepi könyves kiakadás - book tag

Nos, 2020 első fele jó nagy káoszra sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy ezzel senki sem számolt még decemberben, és a kiakadásnak igenis helye van.

Ez a book tag nem a saját kreálmányom, Mid Year Book Freakout néven angolul már nem is kevesen kitöltötték. A célja, hogy összefoglalja a könyvmoly évének első felét, és kicsit kitekintsen a következő hat hónapra is.



A kérdéssor 15 kategóriát sorol fel, bár egy kicsit eltértem az eredeti, "hivatalos" listától egy-két helyen.


1. Hány könyvet olvastál el eddig 2020-ban?

Moly-on követem az olvasásaim, aszerint idén eddig 38 könyvvel gazdagítottam a képzeletem. Ennek egy része újraolvasás, de fejeztem be már megkezdett sorozatokat is, és belekóstoltam nem egy új világba is.

2. Milyen témá(k)ban olvastál idén?

Továbbra is a fantasy a vezető téma nálam, egyszerűen nem lehet rájuk unni. Eddig leginkább az ifjúsági fantasy dominált idén, de hébe-hóba befigyelt pár felnőttebb sztori és sci-fi is.

3. A legjobb könyv, amit eddig idén olvastál

Ha abszolút mindenképpen egyet kellene választanom, akkor Sarah J. Maas új könyvét, a Crescent City-t mondanám, de a Chain of Gold Cassandra Clare-től és a Skyward Brandon Sanderson-tól is egyértelműen dobogós.

4. A legjobban folytatás, amit idáig olvastál

Február-márciusban megejtettem az idei Üvegtrón újraolvasásom, és ezek közül továbbra is a Queen of Shadows a kedvencem, ezzel együtt a kedvenc idei folytatásom is.

5. Egy új megjelenés, amit még nem olvastál, de nagyon szeretnél

Tricia Levenseller The Shadows Between Us-jára már hónapok óta fáj a fogam, de valahogy még mindig nem sikerült eljutnom odáig, hogy el is olvassam.

6. A legjobban várt könyv az év második feléből

Abszolút Cassandra Clare és Wesley Chu közös Magnus Bane sorozatának második részére, a The Lost Book of The White-ra készülök legjobban. Az utóbbi időben nagyon belehabarodtam az Árnyvadász könyvekbe, nem tudok betelni velük.

7. Az eddigi legnagyobb csalódás idén

A legkevésbé a Three Dark Crowns tetszett Kendare Blake-től (értékelés itt), de valahogy a Mennyi tűz városával sem voltam elégedett. (Erről is írtam itt.)

8. A legnagyobb meglepetés idáig

Pihenésként illesztettem be Katherine Arden orosz mitológiás regényét, A medve és a csalogányt, és sokra nem számítottam tőle (hallottam már kritikákat a lassúságáról), de pozitívan meglepett, mennyire bevonzott pont ez a komótos, a környéket és világot alaposan felfedező hangvétele.

9. Az új kedvenc íród idén

Ugyan nem teljesen új, hiszen évekkel korábban nekiálltam már a könyveinek, de idén fedeztem fel újra a rajongásom az Árnyvadász világ iránt, főleg Cassandra Clare későbbi könyveinek köszönhetően.

10. Új kedvenc könyves karakter

Szintén Árnyvadász, és ugyan nem abszolút főszereplő, de Anna Lightwood a Chain of Gold-ban (értékelés itt) azonnal belelopta magát a szívembe, az Árnypiac kísérteteiben pedig még kedvesebb lett számomra.

11. A kedvenc újraolvasásod idén

Ez nem is kérdéses. Üvegtrón. A kedvenc sorozatom, a kedvenc írónőm, tovább nem is kell magyaráznom. (Maas-Márciusom keretében írtam az újraolvasásomról is itt.)

12. Egy könyv, ami megríkatott

Oh, a Crescent City. Az utolsó kétszáz oldalt gyakorlatilag végigbőgtem, Maas még saját magát is túl-Maas-ta ezzel a könyvvel. (Spoilermentes értékelésem hozzá itt.)

13. Egy könyv, ami boldoggá tett

Amin a legjobban szórakoztam, az a Skyward volt. Sanderson stílusa amúgy is nagy kedvencem, és nagyon jól keveredett az ifjúsági sci-fi világgal. Az a szentiens repcsi pedig vitte a pálmát.

14. A leggyönyörűbb könyv, amit idén vettél

Ez egy igazán nehéz kérdés. Ha mindenképpen muszáj győztest koronáznom, akkor Leigh Bardugo új felnőtt könyve, a Ninth House kerül ki a csúcson. Pont az egyszínű-egyszerű eleganciája ragadott meg benne.

15. Célok az év hátralévő részére

Sok könyves kitűzésem nincsen, jól haladok az olvasnivalókkal, az 52 könyv biztosan meglesz, valószínűleg jóval több is. Mindenképpen szeretném befejezni az Árnyvadász köteteket, újraolvasni a Tüskék és rózsák udvarát, és végre odamerészkedni az utolsó Ambrózy-kötetekhez is.

Íme a 15 kérdés, amivel összefoglaltam az év első felét. Összességében 2020 idáig nekem az újraolvasások éve volt, és a már ismert világok befejezéséé. Amint végeztem az Árnyvadászokkal, innentől frissebb vizekre evezek, és olyan könyvekkel szeretnék foglalkozni, amikkel ezelőtt még nem ismerkedtem meg közelebbről.

Ha neked is tetszett, töltsd ki te is a kérdéssort.

Legközelebb előreláthatóan rendes bejegyzéssel hétfőn jelentkezem, de először még egy kis szösszenetet beszúrok közéjük, ugyanis Cassandra Clare megosztotta a Chain of Gold folytatásának, a Chain of Iron-nak a borítóját, és arról mindenképpen meg kell még emlékeznem.

Addig is kellemes olvasást, és egy kellemesebb következő hat hónapot.

Love,
Kalamaj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése