Köztudott tény rólam, hogy megrögzött Marvel-rajongó vagyok. Ezt a megannyi különböző szuperhősös pólóm és kacatom is tanúsítja. (Persze nem jelenti azt, hogy a DC-s hősöket ne szeretném, Batman konkrétan a második kedvencem az összesített listámon.)
Így az is természetes volt, hogy meg fogom nézni a Marvel Filmes Univerzum (MCU) legújabb darabját, a napokban világot látott Fekete Párducot is.
Mivel még csak pár napja látható, igyekszem spoilermentesre fogni a kritikám, így pár dolgot ki kell hagynom, mert nagy fordulatok lelövése nélkül nem lehet beszélni róla.
Röviden összefoglalva, nagyon tetszett a film, mind az üzenete, mind a stílusa, mind az univerzumba való beleilleszkedése miatt.
Kezdjük is talán az utóbbival.
Az senkinek nem újdonság, hogy a Marvel filmek mind összeköttetésben állnak egymással. Ez is rendesen meg volt szórva utalásokkal, és néhányat magam is ki tudtam szúrni. Az egyik kedvencem éppenséggel a második stáblistás jelenetben volt, amiről már azelőtt tudtam, hogy valamire utalni fog, mielőtt otthon ki kellett gugliznom, mire is vonatkozik. (De erről többet nem mondok a spoilerveszély miatt.)
Hangulatában ez a film továbbvitte a Marvel-től már megszokott színvonalat, vicces és élvezhető volt, ahol meg komoly volt, ott halálosan komoly. Például
Összességében sem láttam még sok olyan jó ellenséget, mint Eric Killmonger. Kb csak Loki tudja überelni, de ő teljesen más okokból. Talán a Pókember: Hazatérés Vulture-jával tudnám összehasonlítani. Vele és Killmongerrel is együtt tud érezni az ember, van igazság a motivációjában, csak az a rossz, ahogy el akarja érni a célját. Még azt sem rójuk fel miatta a Marvelnek, hogy mááár megint egy olyan ellent adott a hősének, aki nagyjából ugyanazokkal a képességekkel (és hasonló szuperrucival) rendelkezik.
Maga T'challa sem egy utolsó szereplő. Ugyan az Amerika Kapitány: Polgárháború előtt semmit nem tudtam róla, de az ottani rövid szereplése már felkeltette a figyelmem. Most ezt bővíti ki, megmutatja, milyen dilemmákkal kell küzdenie, a vívódását, hogy megtalálja a helyes utat. És ez igazán komplex karakterré teszi.
A másik visszatérő a Polgárháborúból Ross ügynök, aki bárhányszor van a képernyőn, csak úgy sziporkázik. Eleve nagyon szeretem Martin Freeman filmjeit (például nekem csakis ő lehet Watson doki). Most sem szerepel ugyan sokat, a legfőbb szerepe a Wakanda és a világ többi része közötti kapocs, de tényleg jó adalék a filmhez.
A mellékszereplők maguk is mind különböző egyéniségek, és a legtöbbet nagyon lehet bírni. Talán az egyetlen a főbbek közül, aki nem nagyon hatott meg, az T'challa exe/barátnője. Nem rossz, csak valahogy kevésbé érdekes, mint a többiek.
Viszont ennek a filmnek köszönhetően új kedvenc női szuperhőst avathattam. (Aki mondjuk nem is igazából szuperhős, de a film típusát nézve ettől eltekinthetünk.) Okoye, a kvázi királyi testőrség feje (ami csak női harcosokból áll amúgy) egy igazi badass, még keményebb, mint Fekete Özvegy. És emellett kegyetlenül vicces is. A morális tartása, keménysége és humora miatt minden jelenetetben, ahol szerepelt, ellopta a reflektorfényt nálam. Azt meg szintén ne felejtsük el, hogy elképesztő koreográfiákat kapott.
Amitől viszont csak úgy csillog a film, az maga a stílusa.
Nem állítom, hogy nagy szakértője lennék a fekete kultúrának (remélem ez a helyes kifejezés, nem akarok senkit megbántani), de az alapján, amennyit én tudok róla, át tudtam érezni a hangulatot a filmben. A zene hangulata elrepít Afrikába, emellett az öltözködés és a gyönyörűséges tájképek is mind ezt a hangulatot erősítik.
A csodálatos város-animációknak és tájfelvételeknek köszönhetően pedig láttam magam előtt, hogy Wakanda a legszebb ország ezen a bolygón, nem csak a szereplők mondogatták.
Általánosságban is szólva, nagyon ügyesen használták a speciális effekteket. Összehasonlíthatatlan már, mire képesek manapság, és mi volt a technika csúcsa tíz évvel ezelőtt. Az utolsó fillérig megéri a 3D, azt sem tudtam, hova nézzek.
Mivel nem akarom a nagy csavarokat lelőni, nem fogok többet mondani, mert az már tényleg nagyon spoileres lenne. De mindenképpen javaslom mindenkinek, függetlenül attól, hogy masszív Marvel-rajongó vagy sem, mert egy kihagyhatatlan film, és még csak nem is kell annyira ismerni a korábbi filmeket az univerzumban, mert magában is megállja a helyét.
Sajnos a boncolgatott filozófiai, erkölcsi és politikai kérdések taglalása is kiakasztaná a Spoiler-métert, ezért csak a szavamban hihettek, hogy nem bagatellizáltak el semmit.
Azt viszont mindenkinek ajánlom, aki végül megnézi, hogy az első stáblistát jelenetben elhangzó mondatokra nagyon figyeljetek, nagy üzenetet hordoz.
Ennyi lenne a Fekete Párduc kritikám, remélem nektek is tetszett a film, vagy tetszeni fog a jövőbeli megnézés után. Az MCU következő indulója a már 10 éve várt Infinity War lesz tavasszal, de addig id jelentkezem még Marvel tartalommal, úgy gondoltam, teszek egy említést a januárban indult nagy Marvel képregénykönyves sorozatról is, aminek az első négy részét már meg is vettem.
Hamarosan újra jelentkezem, addigis
Love, Kalamaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése