2018. július 14., szombat

Júliusi vegyes

A júniusi bevásárlótáskát most kihagytam, mert a hónap első felében úgysem csináltam sokat. Hónap elején ott volt a Könyvhét, ahol kellően beraktároztam könyvekből, az erről készült posztom ide kattintva olvasható. És tekintve, hogy ezzel megint jó időre kimerítettem a könyvekre szánt keretem, nem is vettem azóta semmit.

Hahahahaha, remélem ti is éreztétek az iróniát.

Persze, ugyan nem vittem túlzásba, de így is befigyelt egy-két dolog még a polcomra.

Ugyan itthon már megvan a sorozat
másfélszer, de a saját, különbejáratú
verzióm lesz ez a kiadás. Persze ez
bele fog telni pár évbe még.
A legkedvesebb új szerzeményem a Harry Potter és a Titkok Kamrája vadiúj, évfordulós kiadása. Természetesen a Mardekár színeiben, ez egyértelmű. Így már mindkét új kiadás megvan, mert persze a Bölcsek köve is ott lapult már a polcomon.

Amúgy már most bejelenthetek egy új blogprojektet: augusztus végén esedékes az első szülinap, mióta újraindítottam a blogot, így ismét egy tematikus hetet hirdetek akkorra, ezúttal Harry Potter témában. Jelenleg is nagy újraolvasásban vagyok, épp a Félvér herceg közepén járok, de augusztusra kiégzem majd a Halál ereklyéit is. Meg persze szóba kerülnek a filmek a Legendás állatok is.

Szóval mint látszik, az olvasásom is nagy részt csak a HP könyvek voltak a tankönyvek tömkelege mellett. De csak nagyrészt.

Sikerült azóta ugyanis befejezni a könyvhetes szerzeményeim egyikét, Tavi Kata Nyitótáncát, amiről tegnap már írtam értékelést is. (itt elérhető). Jelenleg épp a második résszel haladok, de még épp csak nekiálltam. Ha így halad tovább, igen hamar sorra veszem a harmadik és negyedik részt is.

A Napsötétet más egy ideje kerülgettem a polcon, de valahogy sosem volt igazán kedvem pont abba belekezdeni. De most rá esett a választásom, főleg a csekély mérete miatt. Még mindig nem tudom igazából, mit is gondoljak róla, de ha majd dűlőre jutottam magammal, írok erről is egy keveset.

A Sárkányok, farkasok & almák igazából azért került a kosaramba, mert szét volt akciózva, de nem tudom, mikor kerül rá sor. A széthullott birodalom pedig friss, mai szerzemény, mert kerestem valami könnyű olvasmányt nyaralásra.

Amúgy végre sikerült megnéznem az új Pixar filmet. 14 évvel később végre folytatást kapott A hihetetlen család is, és atya ég, jó kis film lett. Olyan hosszan nem ecsetelnék róla, de rendesen összerakták, és az animáció minősége már-már súrolja a félelmetesség határát.

Ha pedig már rajzfilmek, tartottam esténként, mikor az agyam már nem tudott befogadni több információt, egy kisebb Így neveld a sárkányodat-maratont. Ez a széria, beleértve a filmeket és a sorozatot, a valaha volt egyik legkedvencebb animációs sorozatom, és egymilliószor újra tudnám nézni. Meg is teszem.
Azt sem tudom, hogyan várjam ki a harmadik filmet. Nem fogom szégyelleni, hogy gyerekfilmre felnőtt fejjel és gyerekkíséret nélkül fogok beülni.

Meg persze azóta még párszor láttam az Infinity War-t. Tudom, tudom, ígértem róla bejegyzést, de most már megvárom az Ant-man and the Wasp-ot, és akkor együtt ecsetelem őket. Ha jól hallottam, annak a stáblistás jelenete úgyis nagy jelentősséggel bír a Bosszúállók számára is.

Sok tervem nyárra nincs, leginkább csak szeretném lepusztítani a hatalmas Olvasásra várva-listám. De előre nem ígérek semmit, úgyis azt fogom levenni a polcról, amihez kedvem lesz.

Ja, és azt láttátok, hogy tegnap nyilvánosságra került az utolsó Üvegtrón könyv borítója? Én majdnem szívinfaktust kaptam, mikor megláttam. Azt hiszem ez messze az új kedvencem. Az amerikai verzió szabályosan aranyon fog csillogni. Nagyobb bummal nem is tudna zárulni ez a sorozat, azt hiszem. Mindkét verzió csodaszép, de nekem azért a teliszínes jobban tetszik. Meg fogok őrülni október végéig. Asszem elő kéne már most rendelni.

Én jól elvagyok, kiélvezem, hogy a nyári szünet miatt végre van egy leheletnyi időm magamra is, olvasgatok, tunyulok, aztán holnap elhúzok nyaralni. Épp ezért nem tudom, jövő héten lesz-e új poszt, csak a szállás wifi-jétől függ. Mindenesetre az instán aktívabb leszek, akit érdekel, hogyan néz ki egy könyv a tengerparton, mert esetleg még eeeeegyetlen ilyen képet sem látott, ott megláthatja.

A következő viszontlátásig, hűvös medencét és forró nyarat,

Love, Kalamaj

2018. július 13., péntek

Mit hallgatok? /július

Hű, de régen nem írtam semmit a zenés rovatba. De most van két album, amiről szeretnék megemlékezni, így ismét kerül egy bejegyzés is.

Elsőnek egy friss megjelenés, a Panic! At The Disco új albuma, a Pray For The Wicked.
Nem most hallottam erről az együttesről először, de egy-két dalt leszámítva eddig igazából nem keltette fel a figyelmem. Aztán úgy egy hónapja belebotlottam a Say Amen!-be, és rájöttem, hogy most jött el az ideje annak, hogy beleszeressek a zenéjükbe. Rögtön a többi számot is megnéztem, ami már megjelent a lemezről, és egytől-egyig imádtam mindet. Így persze evidens volt, hogy tűkön ülve várjam a teljes albumot. És a többi dal is hasonló színvonalat üt meg. Fiatalos, friss, és jól lehet vele énekelni.
(Arról meg ne is beszéljünk, hogy az énekes szerintem titokban Dorian Grey, mert esküszöm, visszafelé öregszik.)


A második egy régebbi csirke, a Skyrim játék zenéje.
Nemrég nekiálltam játszani vele, és ez maga is megérne egy külön misét, de most csak a zenéjére koncentrálok. Ha valakinek fantasy-ihlet kell, csak csapja be a hangszórókbab ezt, és máris dől az ötlet. Én mindenesetre időnként úgy érzem magam közben, mintha repülnék. És háttérzenének is tökéletesen megfelel, leginkább nyugodtabb és lágyabb, de persze akad benne némi csatajelenethez megfelelő zene is.
Na jó, kicsit beszélek a játékról is. Nem vagyok benne még profi, hiszen csak most kezdtem, és amúgy is ez az első rendes játékom, de nekem eddig nagyon tetszik. És a legjobb benne, hogy egy krumplin is elfut.

És hogy ne csak az én szám járjon, itt van egy-egy tétel, döntsétek el magatok, tetszik-e:

Panic! At The Disco - Roaring 20s



Skyrim - Dragonborn (ez a fő tétel, talán ezzel már találkoztatok páran)



Egyébként ebből Lindsey Stiling és Peter Hollens készített egy feldolgozást, javaslom, hogy nézzétek meg. Én mindenesetre nem tudok dönteni, melyiket szeretem jobban.

Két teljesen különböző hangulatú dal, mégis mindkettő rákreült az idei nyaralós cd-re, amit a családomnak csinálok. Minden évben készül nálunk egy válogatás, hogy a hosszú autóút alatt ne a rádiót kelljen hallgatni, hanem valami olyasmit, amit az ember esetleg szeret is, és nincs agyonjátsszva. Pár éve már én vagyok a felelős a cd-ért, az ideit éppen most fejezem be. Kereken 100 szám lesz rajta, a komolyzenétől a metálon át a rap-ig minden.

Na, megyek, még ki kell írnom a lemezre a számokat. Hamarosan újra jelentkezem, holnap jön a beígért vegyesfelvágott. Addigis jó zenéket mindenkinek.

Love, Kalamaj

Gimis nosztalgiavasút, VOL 1. - Tavi Kata: Nyitótánc értékelés

Na, még én is élek ám. Csak sajna az egyetem utolsó hónapja egy icipicit sűrűre sikeredett, így olvasni alig maradt időm, nemhogy még blogolni. De túléltem a hajrát, megvannak a vizsgák, és most újra itt vagyok.

Mint az látszik, már nem vagyok gimis. Viszont valamiért mégis vonzanak a gimis életről szóló könyvek. Akkoriban, mikor aktuális volt, de most is, napjainkban már viszont inkább egy édes nosztalgia miatt.

Gimiben nem voltam se nem népszerű, se nem különleges, egy jótanuló voltam, akinek ugyan megvoltak a maga furcsaságai, de azokat azóta kinőttem. Vagy inkább túltoltam őket, és a személyes imázsom alapköveivé emeltem. És még büszke is vagyok rájuk. Soha nem is vágytam egy hűdenagy népszerűségre, én tökéletesen jól megvagyok két-három tényleg jó baráttal és mégannyi könyvvel.

Nem titok, hogy már három éve, hogy leérettségiztem, így a saját emlékeimen mosolyogva kezdtem bele ebbe a könyvbe.

Kicsit aggódva nyitottam ugyan ki, hiszen azért ebben a témában már nem rejlenek igazán kiaknázatlan területek, hiszen eleve nincs sok mélyenszántó téma benne. (tudom, tudom, lehet kötözködni velem, igenis vannak komoly témákat boncolgató sulis könyvek, de őket eleve már egy más kategóriába sorolom. Itt elsősorban a cuki diákszerelmes, könnyű olvasmányokra gondolok.) Másrészt pedig abba a korosztályba tartozom, aki a Szent Johanna Gimin nőtt fel (továbbra is a 4. rész a legjobb, köss belém), így alap volt, hogy össze fogom hasonlítgatni. Féltem tőle, hogy egy gyengébbre sikerült másolat lesz csak.

Én valami ilyesminek
képzelem el Lillát.
Nos, kétségkívül vannak benne hasonló elemek, amit mondjuk nehéz lenne elkerülni. Például mindkettőben van főhősnő meg kiszemelt ifjú és legjobb barátnők is. De amúgy egy teljesen más könyv, más karakterek, más történet, csak távolról hasonlító színtér.
Például a SzJG főszereplőjét én ki nem állhattam, neki kilenc könyvön mintha nem is lett volna más gondolata Cortezen kívül. Lilla viszont egy talpraesett, önálló lány, aki ugyan ereget rózsaszín szívecskéket Krisztián miatt, de emellett megvan a saját élete is. Nem az van, hogy az első oldalon meglátja, visszavonhatatlanul belezúg, és mást már nem is hallunk tőle, mint az esedékes Adonisz milyen Adonisz. Nagyon megkönnyebültem ettől. Végre egy főhősnő, aki vagány és életszerű is tud lenni.
Hím társa sem volt rosszul megalkotva, bár egyenlőre még nem érzek akkora kötödést felé. Cuki, meg rajta látni is, hogy érdeklődik Lilla felé, de olyan nagy vizet annyira nálam nem kavart. Kíváncsian várom, mit fog még alkotni.

Ez hasonlít a legjobban arra,
ahogy én Krisztiánt
elképzeltem, de persze ez
túl idős hozzá.
Kicsit a technikai dolgokról:
Az írás stílusáról teljesen el tudom képzelni, hogy egy gimis lány írta, akkoriban valahogy nekem is hasonlószerű nyelvezetem volt. Ez pedig megint egy pont a SzJG ellenében, mert az nem teljesen diáknyelvű (És nézzétek, már megint hasonlítgatok, de ebben a témában ezt lehetetlen megállni.)
Jó ötlet volt az is, hogy az egyes hónapokat egy-egy fejezetbe rendezte. Mondjuk így kicsit kaotikus lett helyenként, mikor egy hónapban sok dolog történt, mert van, hogy adott napon belül is több altördelés van benne.
Ha már kaotikus, azért az írásmódon is látszik, hogy nem egy 30 könyvet kiadott íróról van szó, pár megfogalmazás nekem kicsit nyekkent olvasás közben, vagy tudtam volna gördülékenyebben írni a jelentés elvesztése nélkül. Aztán lehet, hogy ez szándékos, hiszen egy random gimis lány sem ír úgy, mint (teszem azt) Böszörményi, akkor viszont zseniális húzás, és csak tovább erősíti az életszerűséget.

Csak feletkezzünk meg
a borítókról, oké?
Az egyetlen, ami viszont irgalmatlanul kiakaszt, az a borító. Mint a két mellékelt képen is látszik, a borítómodellek köszönőviszonyban sincsenek a könyvben leírt szereplőkkel. Ugyan a 4. részre végre megjelent, hogy Lilla amúgy vörös, de addigra már mindegy volt, így az lóg ki a sorból. Az alapkoncepció egész jó lenne, de valahogy a végeredmény nekem nem tetszik.

Összefoglalva: nekem nagyon tetszett ez a könyv, visszahozta a saját gimis emlékeimet. Jelenleg már olvasom a második részt, amint azzal kész vagyok, arról is várható egy értékelés. A mellékszereplőkkel is akkor fogok inkább foglalkozni, hiszen addogra talán nekik is összegyűlik annyi esemény, hogy érdemben tudjak róluk beszélni.
Mindenképpen ajánlom elolvasásra, ha éppen gimis az ember, ha már rég kinőtte ezt a kort. Mindkét korosztálynak kellemes kikapcsolódás lesz. Mély filozófiai témákat ne várjatok tőle, de nem is ezért vesszük kezünkbe őket.

Ez lenne a véleményem a Nyitótáncról, és remélem, hogy a folytatások is hasonló színvonalon (ha nem még jobbon) folytatódnak. Mindenesetre én találtam egy új sorozatot, amit szerethetek.
Erre a hétre még több dolgot terveztem, holnap lesz egy vegyes bejegyzés könyvekről-filmekről a Júniusi bevásárlótáska helyett, aztán még úton van egy Napsötét értékelés és egy zeneajánló is.  Talán ebben a hónapban végre sikerül visszaállni a rendes kerékvágásba, és tényleg hozni posztokat a blogra.

A következő viszontlátásig,

Love, Kalamaj