2018. április 28., szombat

Sarah J. Maas-hét 6. nap: music + memes

Ejha, lassan már a célegyenesben vagyunk, szépen belesiklottunk a hétvégébe. Ez azt jelenti, hogy már csak két témánk maradt a blog nagy Maas-travaganzájában. Holnap néhány teoriát boncolgatok majd, valamint pár lehetséges kimenetelt veszek sorra az Üvegtrón sorozat zárókötete, az immár címmel is rendelkező Kingdom of Ash kapcsán.

Ma viszont egy kicsit a zene irányába kalauzollak el titeket. Sarah ugyanis rendelkezik néhány hivatalos Spotify listával, ahol az íráshoz használt zenéket halmozta fel, könyv szerint szortírozva. Például Az orgyilkos és a kalózok fejedelme tele van Karib-tenger kalózai zenékkel, ilyesmi. Ezek közül válogattam ki néhányat. Közéjük pedig be-beszúrogatok párat a zinterneten fellelhető Üvegtrón és ACOTAR mémekből, persze ezeket fordítom angolról.

Például rögtön az első, Throne of Glass listáról érkezik a következő darab:
Hans Zimmer - This Land (az Oroszlánkirály zenéjéből)

Szerény személyem rettenetesen zenefüggő, nekem mindig kell valami, ami szólhat a háttérben. Néha persze elkellhet a csend is, de legtöbbször igénylem a háttérzajt. Maas listái pedig erre nagyszerűen alkalmasak, lévén többszáz szám, ezzel aztán el lehet lenni egy darabig. Amúgy is nagy klasszikus-fan vagyok, és élek-halok az epic trailer-zenékért. Több ilyen zeneszerzőt fel tudnék sorolni, mint ma divatos pop-hercegnőcskéket.

Jöjjön akkor az első meme is:
Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be Rhysand-ot,
az Éjszaka Udvarának főurát.


Az Éjkorona lejátszási listájából is választottam egyet:
Angela Lansbury - Tale as Old as Time (Szépség és a szörnyeteg)

Én vagyok az egyetlen, akinek arről a számról előbb jut szembe, mikor Chaol és Celaena titokban táncolnak az egyik hivatalos eseményen az udvarban? Dorian és Nehemia, akik meg a kastélyból figyelik őket, simán lehetnek Mrs. Potts, aki énekel.

És kíséretnek egy kis nevetnivaló:
dactsoni: az Árnyak királynőjében a kedvenc részem, ahogy
Aelin csak úgy feltűnik a semmiből Chaol fejezeteiben
aeliscourt:
Chaol: Rendben, most, hogy itt vagyunk ezen a szupertitkos,
100%-ban rejtett, csak három embernek mondtam el rejtjelekkel,
földalatti, megerősített helyszínen, akkor...
Aelin: Mizu
Chaol: Mégis mi a fészkes...
Az Heir of Fire-hez  több lista is készült, helyszínenként szétválasztva. Így van egy Aelinnek és Rowannek, egy Dorianéknak és egy Manonnak. Én a wendlyniről választottam:
Steve Jablonsky - Arrival To Earth (Transformers)


Nem hittétek volna, hogy valaha összeköti valaki a Transformers-t az Üvegtrónnal? Pedig megtörtént, maga Maas a felelős érte. És hiába értékelhetetlenül pocsék a Transformers széria, a zenéje azért ott van.

Természetesen a Tűz örökéhez olyan mémet választok, ami Rowanről szól:
*Aelint elrabolja Maeve*
Maeve: Senki sem fog megmenteni téged, Aelin
*Rowan berepül*
(a képet nem kell magyaráznom, gondolom)
A The Assassin's Blade-et, a Tower of Dawn-t és a Queen of Shadows-t most kihagyom, de cserébe egy fantasztikus darab az Empire of Storms-listáról:
Brian Tyler - Assassin's Creed IV Black Flag Theme

Mindigis imádtam a számítógépes játékok zenéit, néha sokkal jobbak, mint egy filmnek. Ez pedig tökéletesen alátámasztja, mikor Aelinék a Koponya-öbölben Rolfe-fal tárgyalnak. Ez a tökéletes kalózzene.

És valahogy így festhet majd Chaol arca, mikor visszatér Erileába a Tower of Dawn után:
Thomas még soha nem látott ekkora rumlit.
A három ACOTAR kötetnek is mind van saját listája, én egyet emelek ki a Köd és harag udvarából:
James Newton Howard - Maleficent Suite (Demóna filmzene)


Mert ugyan mi más passzolna leginkább Rhys-hez, mint Demóna főtémája? Kihallatszódik benne az Éj udvarának rettegett főura, de aki jobban odafigyel, tele van szeretettel is. Egy-az-egyben Rhys.

Az utolsó kép pedig a kedvenc Empire of Storms-os mémem, mert ötvözi a két nagy szerelmem, Maas könyveit és a Bosszúállókat. Mi mást kérhet még az ember?
#wehaveahulk

Maeve: A algok jönnek. Semmi sem változtathatja ezt meg. Mégis mitől kéne félnem?
Aelin: Az udvaromtól. Mi egyfajta csapat vagyunk. Az "Erilea legnagyobb hősei"-féle dolog.
Maeve: Igen, volt szerencsém.

Aelin: Hát igen, időbe telik, míg összerázódunk, ez igaz. De számoljuk csak össze: egy territoriális töndér idióta, egy alakváltó, a Romlás vezére, 12 feketecsőrű boszorkány, a Crochanok, Perranth, Adarlan és Terrasen uralkodói. TE, haver, pedig mindüket felbosszantottad.

Maeve: Ez volt a terv.
Aelin: Nem egy jó terv. Mikor eljönnek, és EL FOGNAK, eljönnek érted.
Maeve: Van egy hadseregem.
Aelin: Van egy szellemleopárdunk, akit Lysandrának hívnak.




Ez lenne a music + memes bejegyzésem. És igen, azért angolul, hogy alliteráljon a nyavalyás.
Ha felkeltette az érdeklődést, természetesen elérhető a teljes készlet is, ez a link továbbvisz a Spotify-ra (persze regisztrált tagnak kell lenni, hogy meg tudd hallgatni), vagy a Spotify keresőjébe írd be, hogy therealsjmaas, és az is kiadja a profilt.

A nyereményjátékhoz ma már nem érkezik új kérdéssor, de az eddigiek már mind elérhető, hétfőig lehet rájuk válaszolni. Az összesített listát ide kattintva érhetitek el. Abban a posztban minden részvételi szabály is le van írva, sőt még a díjra is rá lehet kukkantani.

Holnap akkor nagyjából lezárom a hetet. A sorsolás kedden, és akkor majd meg is mutatom az első napi véleménykutatás eredményeit. Igazán érdekesre sikerültek, sok nem várt választ is kaptam.

Love, Kalamaj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése